A pénzt az MNB nyomja, de nincs ingyen. Kondor Péter, a Közép-európai Egyetem (CEU) közgazdasági tanszékének docensének írása a nyomtatott lapból.
“Új gazdaságélénkítési programunk keretében kitettünk száz zacskó tepertős pogácsát a Parlament elé. A program hatalmas siker: a pogácsa mind elfogyott. Ezért úgy döntöttük, ezentúl havonta ezer zacskó pogácsát fogunk kitenni. A pogácsa felpörgeti a magyar gazdaságot.”
Akár ezt is mondhatta volna az MNB hivatalos kommunikációjában a Növekedési Hitelprogramról (NHP). De vajon tényleg lesz belőle gazdasági növekedés, vagy csak annyi történik, hogy néhányan elmajszolnak egy adag pogácsát? És mibe fog ez nekünk, adófizetőknek kerülni?
Majdnem csődbe mentünk
Érdemes az alapoktól kezdeni. Erős egyszerűsítéssel a kereskedelmi bankok abból élnek, hogy olcsóbban kapnak hitelt, mint amennyiért azt kölcsön tudják adni a lakosságnak és a vállalkozásoknak. A banknak persze meg kell dolgoznia ezért a különbségért: az a feladata, hogy megtalálja a vállalkozásokat, akiknek érdemes kölcsön adni. Ha sok jó vállalkozást sikerül hitellel segítenie, nemcsak a bank profitja, de a gazdaság is nőni fog.
A 2008-as amerikai és az azt követő európai válság nyomán a világ nagyobbik részében visszaesett a banki hitelezés, és ezzel együtt tűnt el a gazdasági növekedés is. A visszaesés a bankok tevékenységének mindkét oldalára hatással van. Egyrészről nehéz jó vállalkozásokat indítani egy olyan környezetben, ahol a lakosság eladósodott, keveset költ, és még az sem világos, hogy milyen iparágaknak van jövőjük. Másrészt a bankoknak maguknak is nehéz forráshoz jutniuk, amikor egyre több adós nem fizet, a befektetők kockázatvállalási kedve csökken, és a bizalmatlanság különösen nagy a bankokkal szemben. Magyarországon a helyzet annyival is nehezebb, hogy 2008-ban majdnem csődbe mentünk, az üzleti környezet kiszámíthatatlan, és a bankszektort újabb és újabb különadók terhelik (erről lásd infografikánkat a novemberi számban!).
A jegybank mint a bankok bankja kerül ebbe a képbe. Egyrészről a bankok betétet tarthatnak a jegybanknál, ennek kamata a jegybanki alapkamat. A jegybank hagyományosan a bankokat a hitelek kamatának csökkentésére ösztökéli az alapkamat csökkentésével, és ezzel élénkíti a hitelezést. Másrészről, és ez itt az új elem, a jegybank a piacinál jobb feltételekkel, gyakorlatilag pénzt nyomtatva, hitelt adhat a bankoknak. (Utóbbival a jegybankok, az MNB kivételével, csak akkor kísérleteznek, ha az alapkamat a nulla közelébe kerül, és igy tovább már nem csökkenthető. Az alapvető ok az, hogy ahogy kölcsönt adni mindig kozkázatosabb, mint betétet elfogadni, minden jegybanki hitelprogram a jegybanknak, és igy végső soron az adófizető állampolgárnak, új kockázatot jelent.)
Az "ingyen" pénznek valójában ára van - de ki fizeti?
Most térjünk vissza az NHP-ra. Az NHP kamatmentes kölcsönt ajánl a bankoknak, ha a bankok ezt 2,5 százalékos kamatozású hitelként adják tovább kis- és középvállalkozások új beruházásaira.
Nézzünk először egy példát a legjobb kimenetre. Képzeljük el, hogy az egyik magyar bank az NHP keretében egymillió forint hitelt ad Kovács úrnak 2,5 százalék kamatra, egy új kemencére a biopékségébe, amely négy százalék profitot fog termelni minden évben, ha minden jól megy. A bank az NHP nélkül csak hat százalékon kapott volna forrást, amelyet csak nyolc százalékon adott volna tovább, és Kovács úr ezt nem tudta volna kitermelni. Pékünk az NHP-s hitel segítségével megveszi a kemencét a kemencegyártó Szabó úrtól, aki az egymilliót beteszi egy másik bankban lévő bankszámlájára. A másik bank a pénzt berakja jegybanki betétbe, hogy addig is, ameddig nem adja kölcsön egy másik ügyfélnek, és Szabó úrnak sem kell, megkeresse rajta a jegybanki alapkamatot.
Az első fontos tény, hogy bár a pénzt az MNB nyomja, ez nem ingyenpénz. Az MNB ugyan ingyen adja a hitelt az egyik banknak, a másik banknak, amelyik a betétet elhelyezi nála kifizeti érte az egymillióra eső alapkamatot. Mivel (az elhanyagolható készpénzállományon kívül) minden forint előbb utóbb valakinek a bankszámláján, tehát végül jegybanki betétben köt ki, ez a költség nem kerülhető el. Ráadásul biztosan jelentkezik az MNB eredményében, és így a következő évben bekerül a költségvetési egyenlegbe. Tehát a 2000 milliárdos hitelkeretre vetítve, változatlan alapkamat mellett, évi 72 milliárd forintot fizetnek az adófizetők közvetlenül, és ez minden kamatemeléssel arányosan növekszik (míg a hitelek tőketörlesztésével arányosan csökken). 72 milliárd forint a magyar felsőoktatás idei költségvetési támogatásának több mint a fele.
Fociznak - hegynek lefele
Az egymillió forintos NHP-hitellel valójában elvettünk 36 ezer forintot az adófizetőktől. Ezzel a költséggel áll szemben az a potenciális haszon, hogy Kovács úr megtermel négy százalék profitot a pékségből, és esetleg így Szabó úr is több gépet ad el, és így nő a magyar gazdaság. Fontos látni, hogy az NHP-hitelnek csak akkor van érdemi növekedési hatása, ha Kovács úr vállalkozása nyolcszázalékos kamatszintnél nem kapott volna hitelt, 2,5 százalékosnál viszont kap. Különben csak átpakoltunk pénzt az egyik adófizető zsebéből a másik adófizetőébe, aminek a növekedési hatása vagy pozitív vagy negatív, de semmiképp sem jelentős.
A fő probléma azonban az, hogy itt az MNB hegynek felfelé focizik. A banknak ugyanis nem érdeke, hogy az egymillió forintot Kovács úrnak adja. A legegyszerűbb megoldás, ha a bank felhívja Kiss urat, régi üzletfelét, akinek az eddigi hatszázalékos forrásköltség mellett hét százalékon adott hitelt, hiszen Kiss kevésbé kockázatos ügyfél, mint Kovács. Kiss úr a hétszázalékos hitele helyett megkapja a 2,5 százalékosat, a bank pedig besöpri a 2,5 százalékos kamatkülönbséget az egyszázalékos helyett anélkül, hogy teljes hitelállománya nőtt volna. Vagyis a bank és Kiss úr is jól járt, a pogácsa fogyott, az adófizetők fizettek.
Egy másik vonzó lehetőség, hogy Kovács úr kockázatos hitele helyett a bank megbeszéli egy másik régi ügyféllel, Takács úrral, hogy vegye fel ő a hitelt, és így vagy úgy vegyen rajta állampapírt. Az állampapír nem lehet kockázatosabb Kovács úr vállalkozásánál, és jelenleg 3-6 százalékot hoz, lejárattól függően. Így megint a bank is, és Takács úr is jól jár, csak a magyar gazdaság nem mozdult sehova.
Ön is beállna a sorba?
Mit tesz az MNB, hogy Kiss és Takács helyett Kovács kapja a hitelt? Előírja, hogy a hitelt, csak kis- és középvállalatok kaphatják új beruházásra és forgóeszközhitelre. Tehát Kiss, ha például éppen lejárt az előző, hétszázalékos hitele, bele is fér a célcsoportba. Vagy felvehet egy új NHP-s hitelt az egyik banknál, amiből visszafizetheti a meglévő hétszázalékos hitelét a másik banknál. Takács úr persze nem kérhet hitelt állampapírvételre. Viszont, megteheti, például, hogy ha éppen vett volna egy cséplőgépet előző évi nyereségéből, akkor inkább felveszi a hitelt cséplőgépre, és a nyereségét fekteti állampapírba. És akkor még nem beszéltünk a kreatívabb megoldásokról, amelyeket a bank és az ügyfél együtt kitalálhat, hogy besöpörjék az NHP kamattámogatását extrakockázat és az összhitel növelése nélkül.
Ilyen feltételek mellett ki ne állna sorba pogácsáért?
Hogy lássuk, az MNB hogyan kívánja biztosítani azt, hogy a támogatott hitelt valóban csak új beruházások megvalósítására helyezik ki a bankok, és nem élnek a fenti kreatív módszerekkel, csapjuk fel az MNB hivatalos NHP-tájékoztatóját:
A kölcsöncélnak megfelelő felhasználást az adott hitelintézet köteles, az MNB pedig jogosult ellenőrizni. […]Az MNB nem határozza meg részleteiben, hogy a hitelintézet milyen módon ellenőrizze a célnak megfelelő felhasználást, mint ahogy az ennek keretében elfogadható dokumentumok körét sem. Ugyanakkor a hitelintézet köteles a tőle elvárható módon és mértékben mindent megtenni, hogy eleget tegyen ezen ellenőrzési kötelezettségének.
Vagyis az MNB nem mondja meg, hogy mit fog ellenőrizni, azután vagy ellenőriz, vagy nem, és így vagy bírságol, vagy nem.
Az angol a jó példa, de mi nem teljesen azt követjük
Az NHP-t, az MNB szerint a Bank of England Funding for Lending programja ihlette. Jó tudni, hogy a Bank of England programja közel sem azonos az NHP-val, mivel az mentes a fenti problémáktól: nem terhel közvetlen költséget az adófizetőkre, nem ösztönzi a bankokat és ügyfeleket a rendszer kijátszására, és nem jogi, hanem átlátható piaci alapú ösztönzőkkel tereli a bankokat az összhitelezés növelése felé. Az is feltűnő, hogy felismerve, hogy ezzel a programmal kilépett a jegybankok hagyományos szerepköréből, a Bank of England igen óvatos, és megpróbálja lépésről lépésre javítani a program hatékonyságát.
Ezeket a különbségeket látva talán nem meglepő, hogy a Funding for Lending program kerete még messze nem merült ki, a bankok fokozatosan hívják le, lassan eszegetve a pogácsahalmot.
Emlékezzünk, hogy a bankok tevékenységének két oldala van. Az ilyen programoknak alapvető nehézségük, hogy jellegüknél fogva csak a forrásoldalon tudnak segíteni. Olcsó hitelt esetleg adhatnak a bankoknak, de jó vállalkozásokat, amelyek be tudják inditani a gazdaság növekedését, nem tudnak találni helyettük. Ilyen vállalkozásokat találni hosszú és küzdelmes folyamat, és ha a jegybank rosszul szabja meg a kereteket, akkor a bankok és ügyfeleik meg fogják találni a könnyebb utakat. Az első pogácsahegy hült helyéből ítélve nálunk már meg is találták.
