Hernádi az INA-ügyről: Egy magyar miniszter még gratulált is

2013.12.16. 08:38

Zsiborás Gergő

Meglepte Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, hogy a horvátok kiadták a nemzetközi körözést ellene, de szerinte az még a horvát alkotmánnyal is ellentétes. Azt mondta az első, sokkszerű élmény után másodlagossá vált számára az ügy. „Mindez nulla ahhoz képest, hogy 20 százalékkal esett vissza a fogyasztás, mert ott megoldásokon kell gondolkozni” – emelte ki a többesszámot a Mol-vezér, aki december 12-én beszélgetett Török Gáborral Esztergomban. A piaci helyzethez képest az INA-ügy azért más szerinte, mert itt „tudják az utat, mennek előre, kész”.

Hernádi Zsoltot Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az INA olajipari vállalat irányításában. 

Azt mondta, először olyan listára került fel a neve, amit csak a szakhatóságok látnak. Egy magyar miniszter sms-ben "gratulált" is neki, mert a 240 körözött személy közül csak róla volt nyakkendős fotó. Utalt rá, a horvát közvélemény nyomása is szerepet játszhatott abban, hogy a nyilvános nemzetközi listára is felkerült. Hernádi azt mondta, hogy ma már nagyon jó poénjai vannak arról, hogy nemzetközi eljárás folyik ellene.  

Zágrábban is olvasnak minket

Decemberi kiadásunk címlapinterjújában Csányi Sándor OTP-vezér beszélt a Molról és az INA-ügyről is. A horvát igazságügyi miniszter a nyilatkozat után azt mondta, Csányi Sándor illetlen volt

forbes_december_címlap.jpg

Az ügyet a gyermekeinek is elmondta. A legkisebb fiának meg kellett magyaráznia, hogy nem igazak a vádak, "lelkiismereti kérdést csinált belőle". 

Elfogató parancs egy cégvezető ellen? Semmi különös 

Találkoznál egy olyan üzletemberrel, aki nemzetközi körözés alatt áll? – kérdezte tőle a politológus. Hernádi azt mondta, hogy ha régóta ismeri az illetőt, akkor igen, és őt magát sokan és régóta ismerik, bár a válság megtizedelte az üzleti kapcsolatait.

„2001 óta én vagyok az egyetlen közép-európai tagja az Európai Ipari Vezetők Kerekasztalának. Ebbe az 50 legnagyobb vállalat első számú vezetője van benne, évente kétszer találkoznak. Felhívtam őket és mondtam, hogy nem tudok elmenni most Londonba. Elmondtuk azt is, hogy mi a helyzet. Azon lepődtem meg, hogy nem lepődtek meg” – mondta Hernádi az esztergomi Körzeti Televízió felvételei szerint. A cégvezető szerint ezek után utánanéztek a dolgoknak, kiderült, volt hogy a Siemens 16 felső vezetője nem hagyhatta el Németországot, az ok: egy görög feljelentés. A Siemens aztán fizetett, a vádat ejtették – mondta Hernádi, aki mindezzel azt akarta illusztrálni, hogy az európai elfogatóparancsok 50 százalékát nem is teljesítik.

Hernádi az uniós eljárásról azt mondta, hogy nem igaz, hogy az igazságszolgáltatás ugyanúgy működik mindenhol, így az arra érvényes eljárásrend sem működik megfelelően, sőt, a 2004-es bővítés óta egyértelmű, hogy a rendszer nem képes teljesíteni a jogalkotók eredeti szándékát.

„Ezért mondtam, kicsit viccesen, bár ez nem az, hogy az európai cégvezetőknek meg kell ismerkednie a büntetőjoggal, egy bizonyos méret fölött ez ugyanis előfordulhat” – utalt az ellene kiadott elfogatóparancsra.

„Amikor az ilyen ügyeket kriminalizálják, akkor van az, hogy a politikusok hátraugranak, hogy dolgozzanak csak a hatóságok. A cégvezetők pedig azt mondják, hogy hagyjuk, egyszer majd vége lesz, vannak fontosabb dolgok is” – mondta, s közben legyintett egyet.

Az elmúlt három hónapban szereztem a legjobb üzleti kapcsolatomat – mondta Hernádi, aki azzal szokott viccelődni, hogy nem megy el Magyarországról, hiszen olyan szép ország ez.

"Nem mondhatod, hogy ez egy koncepciós eljárás"

A Mol-vezér szerint a horvát ügyészség szempontjából nem koncepciós az eljárás, hiszen a kezükben van egy vallomás (ez egy vádalku része). „Hogy ez az ember miért tette ezt a vallomást, azt most hagyjuk. Az illetőt már 10 éve ismerem, hogy mekkora vesztese annak, hogy mi megjelentünk az INA-ban, arról most nem beszélek. Hogy ez az ember börtönben ült, mikor az ország 12. leggazdagabbjának számított, egy teljesen más ügy miatt, erről sem kell beszélni. Hogy aláírt egy vallomást, és másnap kiengedték, arról sem kell beszélni. Hogy az ügyészség külön kérte, hogy kapja vissza az illető az útlevelét, ezek mind részletkérdések. Innentől nem mondhatod, hogy ez egy koncepciós eljárás” - Hernádi itt a koronatanúról, Robert Jezicről beszélt. A nevét nem mondta ki. Zágráb szerint az ő Dioki nevű, svájci cégén keresztül került az 5 milliós kenőpénz Sanaderhez. A horvát üzletembert egyes körökben "Sanader táskás emberének" is nevezték. 

Hernádi szerint minden szerencsétlenség olyan események láncolatának az eredménye, melyeknek külön-külön is kicsi a valószínűsége. Esetét egy repülőgép-balesethez hasonlította (a Malév thesszaloniki balesetéről a mai napig nagy pontossággal tud beszélni - 6 hétig a cég elnöke volt).

Hernádi szerint az ellene folyó eljárásban nemcsak üzleti, politikai érdekek is jelen vannak, ez egyértelmű. „Sanader ellen csárdás fedőnéven a nyomozás akkor indult, mikor készült visszatérni a politikába. Mondjuk úgy, volt politikai hátszele az ügynek”. Az ügyről eddig nemigen nyilatkozó cégvezér szerint ezután lett Sanader-ügy, majd a vádalku után hirtelen lett Hernádi-ügy is, minden fajta vizsgálat, nyomozás nélkül.

Hernádi Zsolt nagyon megértő 

Megtörténhetne egy ilyen Magyarországon is? – kérdezte Török. „Az igazságszolgáltatás is része a társadalomnak. Ezzel együtt is azt gondolom, talán több fék van a rendszerben. Azt se feledjük, Horvátországban 2000-ig jóformán háború volt. Teljesen mások az emberi kapcsolatok. Ez most az én részemről egy megértő hang inkább. Igen, van ilyen. Meglehet érteni egy csomó mindent, hogy miért történik így. Megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy miért pont velem.” – mondta majd magyarázata végén kritikát is megfogalmazott. Szerinte a vád alapjául szolgáló tanuvallomás módosult már pár helyen, és szembesítés sem volt. Az első fokú bírói ítéletre pedig azt mondta, „nem biztos, hogy itt (Magyarországon) átmenne”. Hernádi szerint az ügynek vannak olyan politikai felhangjai, amik itt nem lennének lehetségesek. Szerinte ilyen volt az is, amikor a bíró azt mondta a volt horvát kormányfőnek, hogy „ha Ön maradt volna a helyén, folytatta volna károkozó tevékenységét az országban”. Hernádi szerint ilyet nem mondhat a bíró az eljárásban, mert ez egy egyértelmű politikai ítélet.

„Az Unió egyik legnagyobb hibája, hogy azt hiszi, egyformák vagyunk, mert ugyanahhoz a közösséghez tartozunk” – toldotta meg az európai jogból az utóbbi három hónapban – láthatóan – alaposan kiművelődött Mol-vezér a mondanivalóját.

El lehet innen menni - Zágrábba 

Hogy miért nem ment az igazáért egészen Zágrábig, arra azt mondta, hogy egyrészt azonnal meggyanúsították, még csak fel sem keresték korábban a horvát hatóságok, másrészt ő maga idézést nem kapott a horvát ügyészségtől.


A magyar ügyészség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a kapott információk alapján. „Az a nyomozás elég kemény volt, azt kell hogy mondjam” – mondta erről Hernádi. A magyar fél nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem adott ki körözést Hernádi Zsolt ellen. Hernádi azt mondta a magyar nyomozati szakaszról, hogy házkutatás is volt „egy embernél”, foglaltak le adathordozókat is, sőt, Ciprusra is elmentek a nyomozók (a horvát ügyészség szerint ciprusi cégeken keresztül folyt a pénz Jezichez - A szerk.), sőt, szerinte a horvátok csak ezek után mentek a szigetországba nyomozni. „Az ügy vége az lett, hogy Hernádi Zsolt és semmilyen Mol-tisztségviselő nem követett el törvénytelenséget” – mondta a magyar eljárásról. 

Hernádi szerint most már nem kérdés, hogy miért nem megy Zágrábba, „ez ma már múlt idő”. Arról fogalma sincs, hogy az ügyben lesz-e változás. „Előbb-utóbb valaminek történnie kell, mert ez így nem jó” – mondta, illetve, hogy ezekre a dolgokra nekik ráhatásuk nincs. Utalt rá, előbb-utóbb megszűnnek azok a körülmények, amik miatt az ügy elindult. Arra a kérdésre, hogy megy-e még ebben az évtizedben síelni Ausztriába, úgy felelt, hogy „biztos, persze”. Majd mosolyogva a közönségre nézett.

5 komment · 1 trackback

Címkék: ügyészség Zágráb INA Mol Hernádi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr855694573

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: SMS-ben gratulált egy miniszter Hernádi körözéséhez 2013.12.16. 22:26:02

Egy magyar miniszter SMS-ben gratulált Hernádi Zsoltnak ahhoz, hogy a horvátországi korrupciós vádak miatt felkerült az Interpol körözési listájára. Ez is kiderült azon a beszélgetésen, amelyet egy esztergomi rendezvényen tartottak. A MOL vezére elmesélte…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.16. 17:09:01

Talán egyszerűbb lenne az összes céges vetélytársunk ellen elfogatóparancsot kiadni? Vagy csak megkérni a parlamenti képviselőnket, hogy a helyi dolgozó emberek védelme érdekében államosítsanak minden vetélytársat?

w650 2013.12.16. 17:09:38

És ilyenkor mit csinál az úri közönség? Mindent elhisz, mindent megért? A végén meg hálásan tapsol a mi kapitalistánknak? Aki most, nem tudni miért, leereszkedett hozzá egy kicsit? Én imádkozzom mindenesetre, hogy elmehessen még sielni ebben az évtizedben!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.12.16. 17:29:52

azert ne essunk at a lo masik oldalara, Hernadi ha el is kovetett olyat hogy vesztegetes az nyilvanvaloan a MOL erdekeben kovette el - vekony a jeg amugy is hol huzodnak az "etikus" nyomasgyakorlas hatarai.

Ez tomeny politikai ugy, azert azt latni kell.

NIncs ketsegem affelol hogy forditott esetben a horvatok ugyanigy viselkednenek.

funfun 2013.12.16. 19:12:28

Na, a gyereknek sem kell etika órára járnia, otthon szépen megtanulja.

zobod 2013.12.16. 20:19:17

A horvát kormány elég hülye helyzetbe hozta magát, kíváncsi vagyok bele fog-e bukni ebbe az ügybe.
süti beállítások módosítása