Eltűnt a magyar infláció, kilőtt a GDP

2014.02.14. 12:23

Zsiborás Gergő

Eltűnt a magyar infláció és növekedésben jócskán lehagytuk a régiót. Jelentett a KSH, mutatjuk a számokat. 

A KSH mai közlése szerint tavaly januárhoz viszonyítva a fogyasztói árak nem változtak, vagyis 0 százalék volt az infláció. A statisztikai hivatal szerint az energiaárak mellett az élelmiszerárak is csökkentek. A szolgáltatások ára ugyan nőtt éves alapon 3,1 százalékot, viszont a növekedést erősen visszafogta a víz- és csatornadíjak 11 százalékos csökkenése. Ez azt jelenti, hogy a rezsicsökkentés ismételten erőteljesen befolyásolta az adatot. Éves alapon a dohány és a szeszes italok ára nőtt a leginkább (10,5%). Havi szinten, vagyis tavaly decemberhez képest az infláció 0,3% volt. 

A Defacto grafikonjain össze tudja hasonlítani a magyar adatokat a régiós versenytársakéval. 

A KSH a GDP-adatról is közzétette első gyorsbecslését, ezek szerint a tavalyi utolsó negyedévben - minden előzetes prognózist felülmúlva - 2,7 százalékot nőtt a magyar gazdaság éves alapon. Ez mindenképp pozitív meglepetés. Negyedéves alapon 0,6 százalékkal bővült a gazdaság. Koren Miklós, a Közép-Európai Egyetem kutatója szerint az éves adattal lehagytuk a régiót, Szlovákia 1,5, míg Csehország 0,8 százalékkal tudott csak bővülni. 

204 komment

Címkék: infláció koren miklós GDP NGM defacto

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr415813837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.02.14. 20:58:14

Ahogy szokták mondani, ahhoz, hogy biztosan fejlődni tudj, először le kell rombolni mindent, Viktorék meg úgy szétbasztak mindent, ahogy csak lehetett, így nem csoda, hogy egy hónapot nem maszekolnak, máris visszaáll normálisba az ország....

white wizard 2014.02.14. 21:01:29

Az Unortodoxia gyozelme?

Mitzimackó 2014.02.14. 21:04:19

" A statisztikai hivatal szerint ... az élelmiszerárak is csökkentek." A KSH nem jár boltba :-)

kigyurt álat 2014.02.14. 21:15:29

@Tomi from Space: Baromság!
Az alacsony alapkamat, a jelentős exporttöbblet és a minimális infláció determinálja a növekedést. Már egy éve megmondtam, hogy ez lesz, ahogy az oroszoknál is hasonló történt évekkel ezelőtt, amikor a jegybankjuk csökkentette a kamatot. Nálunk meg akkor kezdődött a folyamat, amikor Simort és bandáját elkezdték leépíteni az MNB-ben. A neolib birkák mindkét esetben csak rettegtek, hogy az alapkamat csökkentése felpörgeti az inflációt. Berajzolhatnak egy nagy lófaszt a tankönyvbe, a közgazdaságtan nem egzakt tudomány csak egy nagyon soft science. Ami most történik, arra a neolib világképnek nincs modellje, nem tud rá magyarázatot adni. Csak ilyeneket, hogy Viktorék nem maszekolnak. Ugyan... :)

gono 2014.02.14. 21:21:07

Nyilván azért tűnik el az infláció, mert dübörög a gazdaság, és nem azért mert nincs vásárlóerő.

A tisztelt gazdasági újságíró urak esetleg rávilágíthattak volna a kimutatott gazdasági növekedés és a ki nem mutatott infláció között felsejlő kapcsolatra.

Kim Jong Un 2014.02.14. 21:23:13

Na, varjuk a ballib csurhe magyarazatat, hogy ez miert is ROSSZ nekunk. Mert nekunk mindig rossz. Mert a rohadtorbanpatasmatolcsybezzegabajnaimertazszakerto.......

2014.02.14. 21:40:07

@kigyurt álat:

"Már egy éve megmondtam, hogy ez lesz,"

A 2012-es igen erős recesszió után nem volt nehéz! :))
Minden más ad némi okot a csekély reményre jelenleg és nem több.

P.Freddy 2014.02.14. 21:43:05

@kigyurt álat:

Engem kurvára idegesít, hogy

- a kávé, ami 2010 előtt 600 forint volt, most 1000 forint
- a sajt, ami 2010 előtt 500 forint alatt volt, most 650 forint

ilyen egyszerű, "ORTODOX" dolgok basszákfel az agyamat, miközben idióta, seggfej Fideszesek hazudoznak nulla százalékokról.

Először tegyétek rendbe, amit szétbasztatok, utána mutassátok meg, mit tudtok, agyhalott orbánsegg nyalóbirkák.

P.Freddy 2014.02.14. 21:45:45

@Kim Jong Un:

"miert is ROSSZ nekunk"

Azért te fideszfast, mert

- most ugyanannyi pénzért jóval kevesebb sajtot tudunk venni
- ugyanannyi pénzért sokkal kevesebb kávét tudunk venni
- ugyanannyi pénzért sokkal kevesebb benzint tudunk venni

mint 2010, azaz Orbán Csau Vezéred rombolása előtt.

Ha neked ez viszont jó, akkor te nem vagy normális. Vagy simán csak FIDESZES vagy.

vakapad 2014.02.14. 21:52:46

Megnézve a GDP táblát, látható, hogy 2012. IV. negyedévében a magyar GDP 2,7 %-kal csökkent. EHHEZ KÉPEST (alacsony bázis) nőtt 2013. IV. negyedévében 2,7 %-kal, azaz jelenleg ugyanannyi, mint 2011. IV. negyedévében. Pedig akkor se volt sok.

Javaslom ugyanezt kiszámítani a többi ország esetében is.

Jolka40 2014.02.14. 22:03:08

@vakapad: Igazad van! Már megint manipulálnak bennünket, és milyen raffinált módon, a francba!

P.Freddy 2014.02.14. 22:06:54

@vakapad:

Ezek akkora gyökerek, hogy a mostani "növekedés" érdekében hajlandóak voltak TUDATOSAN ROMBOLNI, a saját hazájukat.

Kérdés, mit vet fel az, hogy SZÁNDÉKOSAN, TUDATOSAN, a kampány évére készülve ELRABOLTAK a magyar emberektől SZÁZMILLIÁRDOKAT azért, hogy most a hülyéiket ezzel az átkúrással etethessék.

Szerintem minimum 5-8 évig terjedőt vet fel. És egy kicsi vagyonelkobzást, Orbántól mindjuk 300milliót például, amit honnan is szerzett... várjunk csak... tudja valaki? Összespórolta a miniszterelnöki fizetéséből?

Köcsög Fideszesek. Lopnak, csalnak, hazudnak, okádnak. Magyarország sírásói.

Birsalmasajt 2014.02.14. 22:11:42

@P.Freddy:@vakapad: Végülis azon a két ábrán, amit azért nem olyan nehéz értelmezni, nem látszik, hogy ugyan abban az időben 2012-13 az összes a grafikonon lévő ország GDP változása elindult a recesszió irányába. Ja vagy mégis, de hát ez két ábra meg vagy 10 mondat, szóval ezt értelmezni, már sok... Komolyan. Áh.
P.Freddy, hát ez már paranoia. Hiányzik még Lipót?

Kim Jong Un 2014.02.14. 22:12:13

@P.Freddy: te ostoba liberalis fereg! Te szarhazi mocskos allat! Ti liberalisok meg egy HIV virusnal is alavalobb teretmenyek vagytok! Remelem mind meg fogtok rohadni rovid idon belul!
Es akkor meg orulj, hogy ilyen kedvesen szoltam hozzad te hazatlan senkihazi fereg!

-elelmiszerarak az egesz vilagban mennek felfele, csak gondolom a DK oldalan errol nem irnak
-kavera ugyanez igaz
-olajar? szerinted ugyanannyi mint 2010ben te mocskos allat?

Nagyon eroltetett az ahogy mindent megmagyaraztok, csakhogy a boszme vezerednek kedveskedjel te rohadek! Dogolj meg!

Kim Jong Un 2014.02.14. 22:13:45

@P.Freddy: a rombolas az pedig nektek ballib fergenek a szokasa, nektek nem draga semmi, csakhogy a boszme lehessen a miniszterelnok.

P.Freddy 2014.02.14. 22:19:24

@Birsalmasajt:

Jaj, de kis "ügyes" akarsz lenni! Akkor vedd észre kérlek, hogy a görbéken pvéletlenül pont "annyi" eltéré van tavaly Magyarország rovására, amivel most büszkélkedve a fszukat verik a mellükhöz a seggfej Fideszes köcsögök, OrbánCsau csahosaival az élen.

Ez nem paranoia, sajnos. És elhányom magam a békamenettől, meg a "rezsifórum" -féle népbutító ocsmány demagógiától.

Ugyanis nagyon utáltam régen a kommunistákat, és ez a Fidesz-tempó ugyanazt a rohadék hazug pusztítást jelenti az ország számára.

alfax 2014.02.14. 22:20:35

nem baj, a ballib média ezt is kimagyarázza.

AdmiralRobert 2014.02.14. 22:21:55

Íme az újabb bizonyíték, hogy azért a jobboldali kormány magasan jobban kormányoz, mint a baloldal. Még ha nem is értek minden lépésükkel egyet, de a tény akkor is tény marad, és ezt szerencsére a saját bőrömön is érzem.

P.Freddy 2014.02.14. 22:22:41

@Kim Jong Un:

Haha, ilyenkor persze egyből mosakodtok, hogy "dehát a nagyvilágban mennek felfelé az árak":)

Bezzeg, ha Gyurcsány ilyet mondott, akkor vörösrépát hánytatok Orbán Csau parancsára, a Kossuth Térre, hogy rohadjuon meg, ugye emlékszel, rohadék Hazudós Fideszköcsög???

Egyébként meg ugassál csak, és ha megmagyarázod az áremelkedéseket, akkor magyarázd meg a NULLA százalékot is, mert a kettő kurváraellentmond egymásnak.

Szerintem szétfog baszniaZ ideg, mert ellentmondásban vagy önmagaddal, és a seggfej tetűféreg Fideszbagázzsal, Orbánnal együtt :)

P.Freddy 2014.02.14. 22:25:37

@AdmiralRobert:

Neked az jobb volt, hogy tavalyelőttre mélyebbre ásták az ország sírját, mint korábban bárki? És most AHHOZ KÉPEST ugatnak emelkedést?

Szereted, ha telibehazudják az arcodat? Akkor neked Hajrá Fidesz, Hajrá Zsiga Marcell!!! Előre a közpénzen szfaltozott garázsbejárókért, szavazzunk a Kajmán Szigeteki Rezsimilliárdokra, Éljen Simicska, és Éljen minden Fideszes MIlliárdos!

P.Freddy 2014.02.14. 22:30:36

@Kim Jong Un:

Rohadék rabló Fidesz, SZÁNDÉKOS KÁROKOZÁS, KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐKKÉ váltatok, főnökeitekkel együtt. Örüljetek, ha megússzátok valahogy, tetves hazug tolvajok.

WhyCantITouchIt? 2014.02.14. 22:31:49

@P.Freddy:
Nagyon feszültnek tűnsz, minden ok?
Szeretnél beszélni róla?

Kim Jong Un 2014.02.14. 22:33:55

@P.Freddy: az ideg teged fog szetbaszni baratocskam aprilisban. :D

A koztorvenyes bunozo pedig a boszme vezered.

a zsiga marcell meg felolem 2X4 savos autopalyat is huzathat maga ele, ha ez az ara, hogy a boszme ne jojjon vissza. :D :D :D :D

Kámasuka 2014.02.14. 22:34:29

Még messze vagyunk az éltanulóságtól, de az első lépések megtörténtek.

A köv. lépés az Összefogást távol tartani a Parlamenttől.

dédanyátok 2014.02.14. 22:34:48

@P.Freddy:
Te miért iszol benzines kávét sajttal?

Tiborpapa 2014.02.14. 22:36:32

A Fidesz először minuszolt, de most már nulla. Ez ám a fejlődés.

AdmiralRobert 2014.02.14. 22:39:00

@P.Freddy: Hogy ki ásta ki az ország sírját jó mélyre, azon lehetne vitatkozni. Gyurcsányék alatt voltak ilyen 10%-os éves hiányok, 54%-ról 80%-ra sikerült feltornázniuk az adósságot, plusz a devizahitelezést is hagyták burjánzani. A munkára ösztönzés hiányáról nem is beszélve.

2014.02.14. 22:42:35

@Kim Jong Un: Úristen, es a te szavazatod annyit ér mint az enyém.

P.Freddy 2014.02.14. 22:46:38

@Kim Jong Un:

Hát, ha neked az is belefér, hogy Orbán Viktor a SAJÁT ÁLLAMPOLGÁRAIVAK KIBASSZONAZZAL, hogy nem mehet a legutóbbi szavazókörbe, hanem csak kilométerekre, akkor veled nincs vitám, mert:

...te teljesen, javíthatatlanul mocskos gazember vagy, ugyanolyan mint OrbánCsau és csahosai, akiknek semmi se drága. Hidd el, nálatok mocskosabb férgeket még nem hordott hátán a föld, beleértve a teljes 20. századot, mert a SAJÁT NÉPÉVEL senki se baszottki úgy, mint a Fidesz.

Egészségetekre, FideszFosNyalók.

P.Freddy 2014.02.14. 22:50:06

@dédanyátok:

:)))

Mert ilyen hülye fasz vagyok, hogy rezsivel nem tudok jóllakni és nem megy tőle az autó:)

Ilyen csodfákra a Fideszesek képesek: egész nap nem esznek semmit, csak Rezsit. És mivel az olcsóbb, ezért több pénzük marad, amiből majdnem ugyanannyit tudnak tankolni, mint négy éve.

Így aztán, Rezsivel teli pocakkal hazamennek, lefekszenek, oszt másnap jónapot, kezdődik elölről.

Hogyafaszba csinálják, nem tudom: biztos valami orvosi csoda.

Kámasuka 2014.02.14. 22:53:19

@P.Freddy: Azt is A Miniszterelnök Úrtól várod, hogy megetessen és tankoljon neked?

Mert azt hittem nem te vagy kommunista, hanem a Patás az.

P.Freddy 2014.02.14. 22:57:14

@Kámasuka:

Lófaszt.

Azt várom, hogy ne két kilométerre kelljen menni szavazni, hanem ötszáz méterre, mint eddig 25 év alatt bármikor.

És az ötszáz méterre lévő szavazókörbe ne két kilométerről mászkáljanak ide az emnberek.

Ilyen egyszerű: nem kellett volna kibaszniamagyarokkal. Ezt nagyopn megszívjátok, pitiáner tapló fideszparaszt köcsögök.

Táskás Tóni 2014.02.14. 23:07:11

@Tiborpapa: A 0-át viszont köszönhetik a szoci kormányok idetelepített autógyártásának, az EU-s pénzekből végrehajtott beruházásoknak, a kdevező időjárásnak. Osztjónapot.

Kámasuka 2014.02.14. 23:07:16

@P.Freddy: Értem. Gondolom 2010ben Orbánra szavaztál, 500 m-re.

szolgalélek 2014.02.14. 23:08:25

Ilyen jó viccet régóta nem olvastam. 12-én kapott nyugdíjunk 16-án elfogy. Kifizettük a csökkentett rezsit, a felemelt árú gyógyszereket, a felemelt árú tejet és tejterméket stb. élelmiszert, vettünk 3 ezer Ft-ért benzint, hogy a szüleim sírjához elutazzuk.Fizetjük vissza a kölcsönt amit a gyerekeim taníttatására felvettünk. Aztán várjuk a nyugdíjat a pár ezer maradék forintunkkal. Javasolnám, hogy a politikusokat meg kellene kérdezni tudják-e egyáltalán az árakat, hogyan gazdálkodnának a 47 ezer ft-ból, főleg aki kijelentette, hogy ilyen összegből meg lehet élni. 100-ból egy sem tudná az árakat. Ha ilyen kiválóan halad a gazdaság akkor miért mennek el külföldre dolgozni? már az 50 évesek is.

Birsalmasajt 2014.02.14. 23:12:04

@P.Freddy: Igen és ha jól látom, akkor a cseheknél még kevesebb, szóval ők még minuszban vannak. Hmm, akkor ott is orbán kormányoz? :D jól van, lengyelek 4.5-ről estek 0.5-re, és most feltehetően, (mivel ez nincs a grafikonon) kb ott vannak ahol mi, szóval Mi lentebbről buktunk, és most kb ott vagyunk (növekedési tendenciában, nem GDP-ben). Jajj nehogy összezavarjalak. Tudod, te épp olyan hülye barom vagy, mint akik a rezsifórumon recskáznak Viktorra és akik a rezsifórum ellen tüntetnek és Bajnaira csapják ki (titokban Viktorra is)

Lovag Mihály 2014.02.14. 23:13:23

@P.Freddy: 2014.02.14. 21:43:05

basszus igazad van. 25 éve a kenyér 3 ft 60 fillér volt, mostmeg 200. nagyobb demagógiát meg igazi proletár agyatlan gondolatot nem tudsz kitalálni?

Lovag Mihály 2014.02.14. 23:16:58

@szolgalélek: 2014.02.14. 23:08:25

sokat ért taníttatni a gyereket, ha nektek kell visszafizetni a pénzt.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.02.14. 23:19:11

@kigyurt álat: Szóval azt mondod, hogy ezek nem loptak el egy fillért se, amíg Te a közgáz könyvedre matyiztál. Értem.

P.Freddy 2014.02.14. 23:19:32

@Lovag Mihály:

Ja, belátom, igazad van: 0 (NULLA) százalék infláció úgy jön ki, hogy

- a tej duplája,
- a kávé duplája,
- a sajt másfélszerese,
- a benzin másfélszerese,
- a gázár UGYANANNYI
- a villany UGYANANNYI

mint 2010 előtt. Értem, tehát így kell számolni Fideszesen: ha kibaszottul sokkal több pénzt kell elköltenünk ugyanarra, akkor az 0 (ismétlem NULLA) százalékos inflációt jelent.

Valamint nem leszünk gyarmat, és egyébként meg Gyurcsányahibás, meg az elmúlnyócév, meg csokiszökőkút!!!

Agyhalott barmok:)))

Kámasuka 2014.02.14. 23:21:37

@P.Freddy: A családod eléggé utálhat, gondolom. Nem szabadítanád meg őket egy gondtól?

high up! 2014.02.14. 23:26:13

@kigyurt álat:

Azért azt látom, hogy nem gazdaság tudományból gyúrtad ki magad.

A 2013. 4. n.év 2,7%-os növekedése tudod milyen bázishoz van hasonlítva? A 2012. 4. n.év. 2,7%-os CSÖKKENÉSÉHEZ!!!
Magyarul: 2 év maTROLLcsizmus után ott áll az egész ország, ahol 2011-ben volt. Hát ehhez már lassan Nemzeti Ünnepnap jár, 3 napos munkaszünettel!

De a Nemzeti Fidióta MaTROLLcsizmus összteljesítménye se kutya: 3 év alatt akkor tehát összesen 1%-os GDP növekedésre futotta. Ismételem: összesen 1%-ra. (emlékeztetőül: 20% volt betervezve)

De azért örülni most lehet, mert ez volt az utolsó növekedési wudu mutatvány a következő 4 évre. Az egyszeri csodák a 2013-as giliszta adatokkal végleg bevégeztek. 2014-től jön a gazdaság végső kifingása:

- az autóipar többé már nem tud évi 30%-os növekedést hozni, mellette meg nincsen semmi modern, kilövésre készen álló iparág
- 2013-ban erőltetetten el kellett költeni az utolsó EU-s forrást is.
- a mezőgazdaság a 2013-as szélsőségesen pozitív év után 2014-ben mindenképpen lefele húzza majd a GDP-t, aztán meg kb. stagnálni fog.

Krisz11 2014.02.14. 23:28:14

Ez nagyon szép meg minden, csak rosszul vagyok, már ha meghallom is ezt az idióta "éltanuló" kifejezést.
Pont mintha egész Magyarország egy kisiskolás hülyegyerek lenne, akihez képest mindenki tanár, és nekünk kellene az észt osztani. Hát osszák az észt a jó k. anyjuknak.
És nem mellesleg ebben az egészben nagyon benne van egyesek segnyalási, mások megfelelési kényszere. Jó lenne ezt levetkőzni. Kínát, az oroszokat, a nyugatiakat, meg a normális államokat senki nem minősítgeti, hogy milyen "tanulók"

Kámasuka 2014.02.14. 23:28:19

@high up!: És most mi lesz? Nem választják újra a Miniszterelnök Urat?

ZSírfeka 2014.02.14. 23:28:42

Nem úgy volt, hogy 2011 az elrugaszkodás éve lesz, ekkora már itt lesz a Kánaán?
Majd akkor hiszek a statisztikáknak, ha a könyvelő ismerősöm 24 színmagyar kisvállalkozása, ami 2010-ben volt neki, újra annyi lesz a mostani 8 helyett. Talán nem a statisztikai hivatal eredményeit kellene nézni, meg tovább látni a Szentkorona, Lendvai utca körzeténél.

high up! 2014.02.14. 23:29:52

@P.Freddy:

Az inflációs wudu nem a fidesz hibája. Valójában már rég felül kellett volna vizsgálni az inflációs kosarat, mert olyan tényezők vannak benne erős súllyal, ami egyáltalán nem igaz ebben az arányban.

Vica versa: amikor vége lesz a rezsi haugságnak, meg az üzemanyag ára is belendül, akkor az infla túlzottan ki fog lőni - az is pont olyan hamis adat lesz.

P.Freddy 2014.02.14. 23:30:10

@Kámasuka:

Csalódnod kell, Fideszes. Utáljatok csak nyugodtan. Menjetek Békamenetre, mint a klasszkusok:

www.youtube.com/watch?v=x_rfbq6zvt4

És tegyétek meg boszorkánynak azt, ami úszik a vízen. Pl. pici szikla, Koronázó Király, vagy ahogy akarjátok.

Tulajdonképpen mindegy, hiszen teljesen, száz százalékig elmebeteg idióták vagytok :)

Birsalmasajt 2014.02.14. 23:30:40

@high up!: De a többi ország adatait nehogy megnézzed már :D És ott miért volt visszaesés drágaszág?

Táskás Tóni 2014.02.14. 23:39:00

@Birsalmasajt: ...és Románia miért maradt ki ebből az elemzésből?
hvg.hu/gazdasag/20140214_Lepipaltak_a_magyar_GDPnovekedest_a_roma
Csalók, rablók, hamisítók ez a mutyifidesz, osztjónapot.

high up! 2014.02.14. 23:40:36

@Kámasuka:

dehogynem választják meg Orbenscut, hiszen van 3 millió tenyész állata! Ennyi meg bőven is elég.

Nekem is minden vágyam, hogy ez a debil alkoholista nehogy már megússza, hogy az 1-2 éven belül totálisan összeomló maTROLLcsizmus mást temessen maga alá. Maradjon csak ő, aztán ugyanúgy végigrögöhjük 4 évig ahogy kapálódzik a hazugságaiban, mint ahogy gyúrtcsányt röhögtük végig.

2014.02.14. 23:48:45

@Birsalmasajt:

Mondd te tényleg nem látod a grafikonról, hogy a 4 éves GDP alakulást nézve a Cseheké és a mienk a legrosszabb!?

Birsalmasajt 2014.02.14. 23:52:39

@Táskás Tóni: Kérdezd meg a Forbes-t :D De egyébként az sem mindegy honnan nőtt ekkorát, mert ugye itt ezzel érvelnek. De valószínűleg kb ugyan onnan ahonnan a magyar meg a cseh (keresd ki ezt is akkor). De ilyen emberrel, aki ilyen bevakult, minden mondata valamelyik párt kampányszövegével "Csalók, rablók, hamisítók ez a mutyifidesz, osztjónapot. " végződik, valahogy nincs kedvem már évődni se. Nehogy már azt higgyétek, egy mákszemnyivel is jobb egyik "oldal" a másiknál. Csak te azt nyomod amit az atv-n a szádba adnak, a másik meg azt amit a rezsifórumon lezsolozsmáztak neki. Szerintem mindkét típus meglehetősen korlátolt.

high up! 2014.02.14. 23:55:29

@Birsalmasajt:

Mit nézzek más országokon? Hogy mindegyiktől nőtt a lemaradás az utóbbi 4 évben?

2010:
EU GDP átlag: 2,0%
Magaro: 1,1%

2011:
EU GDP átlag: 1,6%
Magaro: 1,6%

2012:
EU GDP átlag: -0,4%
Magaro: -1,7%

2013:
EU GDP átlag: 0,1%
Magaro: 1,1%

napnál világosabban beszélnek a számok, miszerint Magyaro átlag alatt teljesített a maTROLLcsizmus éveiben, magyarul leszakadt.
Ráadásul azt is hozzá kell tenni, hogy az átlagot az elmúlt években nagyban hújzta le Görögo, Spanyol, Portugália, Ciprus.
Ha ezeket az országokat kivesszük az átlagból, akkor a magyar leszakadás még nagyobb mértékü.

Birsalmasajt 2014.02.14. 23:55:32

@MikeBoy: De látom, csak ha jól tudom, a cseheknél nem Orbánék kormányoznak, oszt mégis mire mentek vele. De ha még jobban megnézed jelenleg a növekedési tendencia a csehekénél 1.9%-kal nagyobb és ugyan olyan mélyről indultunk.

Birsalmasajt 2014.02.14. 23:57:49

@high up!: Mondjuk nézd meg azt a telivert ábrát és ne olyan statisztikával gyere, amiben benne vannak a britek, németek, franciák, svédek. Vagy neked az olyan meglepő, hogy alapvetően a nyugati országokhoz mérten lassabban növekszünk? Akkor arra még várhatsz úgy 20 évet.

AdmiralRobert 2014.02.14. 23:57:56

@P.Freddy: Moderáld magad, neveletlen vérvörös kommunista bértollnok. (Ahogy látom, a hozzászólások száma alapján vagy megfizetve, nem pedig az érvek száma szerint.)

Birsalmasajt 2014.02.14. 23:59:46

@high up!: 2012-ben ahol meg tényleges lemaradás van, az egész régió leszakadt. DE ez azért van, mert igazából az összes környékbeli orszában Orbán és a fidesss kormányzik, most súgták az ufózsidók a merkúrról...

2014.02.15. 00:00:08

@Birsalmasajt:

Egyetlen viszonylag elfogadható adatunk van a 2013-as.
E miatt ámulatba esni teljesen értelmetlen.

P.Freddy 2014.02.15. 00:01:04

@Birsalmasajt:

"egy mákszemnyivel is jobb egyik "oldal" a másiknál"

De igen, van egy mákszem: amelyik SZÁNDÉKOSAN, TUDATOSAN megszívatja a saját állampolgárait, az minimum egy mákszemnyivel, vagy inkább többel ocsmányabb a másiknál.

Ilyet pedig eddig ebben az országban CSAK A FIDESZ csinált, ORBÁN VIKTOR vezérletével.

Meg a "haza nem lehet ellenzékben", ugye, köcsögviktor??? Ugye, hogy ötmillió embert gyalázott meg a rohadékfidesz? Ugye, hogy ennek tapsoltok? És élvezitek, hogy szétkúrta az országotokat ez a vadbarom???

Akkor Hajrá Fidesz, Hajrá Orbán Viktor!!!

ob.szerver 2014.02.15. 00:02:36

A negyedik negyedévben nőtt 2,7%-ot a GDP. Fasza. Mennyi is volt a tavalyi 4. n.é.? -2,7%. Két év alatt 0 (lassan írom, hogy az összes hordabarom értse: n u l l a) %.

De ne vonjunk le következtetéseket negyedéves adatokból, nézzük az évest. 2013: 1,1%. Hmmm, sirály. 2012: -1,7%. Két év alatt -0,6 (lassan írom, hogy az összes hordabarom értse: m í n u s z n u l l a e g é s z h a t)%. Még mindig 2011 alatt vagyunk.

Ehhez azért tegyük hozzá, hogy a járműipar hozza ma a GDP 10%-át, amiből 5%-ért köszönetet lehet mondani a gyurcsánybajnainak. Azóta ugyanis nincsenek jelentős beruházások. Ezek nélkül még tavaly is súlyos mínuszok lettek volna.

Hát ennyit Európa növekedési motorjáról.

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:08:14

@MikeBoy: Ja csak ezzel az összes környékbeli ország így van, szóval temetni sem kéne kapásból. Az elfogadható meg az lenne, ha kb annyit növekedtünk volna, mint a többiek, azonban ez több, bár a világot nem váltja meg.@P.Freddy: Menj már aludni. @ob.szerver: neked is azt tudom mondani, mint itt mindenki másnak, nem lógunk ki a környezetünkből, most egy kicsit jobb lett, mert ha mi nullán vagyunk, akkor a többiek meg minuszban. Csak itt mindenki a saját politikai preferenciái szerint akar értelmezni mindent. Nem vagyunk éltanulók, de nem is verte szét az országot a fidesz, ahogy Freddy hirdeti Lipótról.

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:09:10

@ob.szerver: Btw, az az audis gyárbővítés az mikor volt?

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:10:04

@ob.szerver: Mármint konkrétan nem tudom, nem cukkolni akarlak. valamikor mostanában, de nem tudom pontosan. pár éve.

Jhonnyq 2014.02.15. 00:15:09

@Kim Jong Un: Figyelj ha neked minden Fideszes lopása rendben van,neked megér ennyit, hogy a "böszme" ne jöjjön vissza,
Akkor mi a jó anyádért nem adod el azt a keveset amid van és utalod át a Fidesznek esetleg Simicskának és finanszírozol néhány óriásplakátot?
Aztán áprilisban majd tapsikálhatsz a híd alól vagy anyádék kisszobájából,hogy nyert a cigány vajda megint:)

Reménytelen egy faszkalap vagy.

2014.02.15. 00:15:26

@Birsalmasajt:

Nincs igazad!
Relatív összehasonlítást kell végezni és abban vagyunk szarok.
Nem azért van ott 4 ország adata, hogy lásd azt a korrelációt, ami triviális.
Hanem azért, hogy a relatív eltérésekből képet kaphass.
Az a kép pedig egyáltalán nem jó.

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:19:42

@MikeBoy: Relatíve? Jó, de akkor kihez képest? Mármint nekünk mégis ki legyen a mérce? Meg akkor milyen adatot nézzek? GDP? infláció? egy nőre jutó csöcs? Csak mert ez a relatív eltérés, amit ott látsz fenn. Abszolút meg nincs, valakihez mindig mérni kell magad.

P.Freddy 2014.02.15. 00:20:16

@Birsalmasajt:

Kínos ez nektek, ugye? Kínos, mint amilyen kínos Hofi lett?? Szánnivaló, idióta seggfejek lettetek, Fideszes hülyék:))

www.youtube.com/watch?v=qvzNfKvIG9s

"És miből van a boszorkány? -Fából -Akkor hogyan győződünk meg róla hogy boszorkány? -Hidat építünk belőle!"

Körülbekül ezt a szintet SE éri el a fidesz-szavazó-átlag-értelem. Erre "épít" országot egy demagóg, elmebeteg, hatalaomvágytól remegő, gátlástalan maffia.

Gratulálunk a sikereitekhez, és további kellemes országrombolást, az elszámolásnál majd nézzetek vissza egy kicsit. Le fogtok döbbenni... vagyis.. ÁÁÁ... kizárt. Nektek húsz év múlva, amikor az Orbánék által Kajmán szighetekre kirabolt nyugdíjmilliárdok hiányoznak, akkor is Gyurcsány lesz a hibás.

Valóban inkább keressetek minden héten egy boszorkányt, mérjétek meg, és dobjátok a mocsárba, így teljes lesz az életetetek.

A kecskét se hanyagoljátok, hiszen ázsiai létünk egyik alapja a kérődzők szeretete, babusgatása, pirospötty, féltégla, satöbbi:))

Ti, kis huncutok..:)))

ob.szerver 2014.02.15. 00:23:03

@Birsalmasajt:

1. Nem az a kérdés, hogy mikor volt, hanem az, hogy mikor döntött róla a Board Ingolstadtban.

2. Egy bővítés más, mint egy zöldmezős. Az Audi beágyazódott Győr társadalmába és gazdaságába, hatalmas infrastruktúrával, sokezer alkalmazottal, köréjük települt beszállítói hálózattal, nekik oktató tanintézetekkel, stb stb. így ha kapacitást bővítenek, akkor azt nem fogják Romániába vinni. Másrészt ők túl nagyfiúk ahhoz, hogy baszakodni merjen velük a rezsim.
Ha most döntenének zöldmezősről, már nem jönnének ide. Ez persze nem bizonyítható és nem fogok hitvitába bocsátkozni. Mindenesetre az tény, hogy az emútnégyben nem voltak igazán jelentős zöldmezős beruházások, és az is, hogy a működőtőke (tehát nem a banki feltőkésítések, se nem az átmenő transzferek) nem jön, hanem távozik az országból.

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:23:20

@P.Freddy: Ne haragudj, de nekem nincs meg a felkészültségem arra, hogy diagnosztizáljalak, sztem próbálkozz máshol. Egyébként, ha most ellenzéki szimpatizáns lennék, rohadtul égne a pofám miattad. Pont olyan idióta vagy, mint a rezsifórum prominens nyuggerei.

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:28:09

@ob.szerver: Ez tény, nem vitatom, de ez a inkább az itteni befektetések alacsony megtérülése és a ugye vice versa magas költségei miatt van (ez örökölt teher, tehát nem a mostani ciklus intézkedése). Minap olvastam erről, szépen adatokkal levezetve, de nem tudom már hol volt hvg? portfolio? ja és a különadók miatt. De ennek melléktermékeként jó a folyófiz. mérlegünk, viszonylag stabil a költségvetés és az államadósság csökken(get).

S_a_n_y_A 2014.02.15. 00:34:00

@kigyurt álat:

Szervusz öregem, hadd kérdezzek már valamit. Te biztos el tudod nekem magyarázni, mert valahogy olyan magabiztosnak tűnsz. :-)
Szóval javíts ki ha tévedek, de az általad "Simor és bandája"-nak titulált időszak előtt Járai Zsigmond volt az MNB elnöke, aki közismerten Orbán embere volt. Ha utánanézel az MNB alapkamatainak, akkor látni fogod, hogy Simor alatt is ugyanabban a sávban mozgott az alapkamat.
Szóval mondd már el nekem, hogy honnan jött ez a nagy megvilágosodás. Hogy-hogy a Fidesz vezérkar egyszer csak homlokára csapott, és rádöbbent: vazze, ide kicsi kamat kell !!! Csak nem az USA gyakorlata a mintakép? De hát ők ortodox utat követnek.... Csak nem bolondult meg a Fidesz, hogy őket majmolja? (Esetleg segíthetnél apám vádjait is megcáfolni, ti. ő mindig azt mondta, Járai szándékosan tartotta magasan a kamatot, hogy keresztbe tegyen az MSZP kormánynak. Ami persze azt is jelenti, hogy az egyszerű állampolgárnak is, többek közt Neked.)
Remélem, válaszodban maradéktalanul követni fogod egy ismert hazai politikus szavait: "Ne azt nézzek, mit mondok, hanem hogy mit csinálok".

Türelmetlenül várom válaszod, nagyon bízom abban, Te látod a logikus magyarázatát ezeknek a furcsa és ellentmondó dolgoknak.
Köszönöm

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:35:03

@S_a_n_y_A: mondjuk Járai alatt nem volt hitelválság, vagy valami ilyesmi.... hejj.

nu pagagyí 2014.02.15. 00:35:24

Szokásos zavaros melldöngetés. A grafikonból az látszik, hogy 2012-ben a GDP előző negyedévhez viszonyított görbéje meredeken zuhant és még idén az első negyedév is negatív volt, félévkor pedig nulla a növekedés. Az egészből egy halvány éves növekedés következik. Kb. akkora, amit költségvetési pénzekből, valós növekedési folyamatok hiányában produkálni lehet.

Az is tetszik, hogy szándékosan értelmetlenül használja az éves és negyedéves alap megjelölést. Úgy tűnik, mintha ebben az évben 2,7%-kal nőtt volna a gazdaság. Valójában észrevehetetlen mértékű lehet a növekedés kb. 1%. Máskor jó lenne, ha valami szakértővel íratná meg a kedves blogíró a cikkét. Olyannal, aki nem akar megtéveszteni senkit. Nincs értelme, hogy hazudozzunk egymásnak. Magunkat csapjuk be.

P.Freddy 2014.02.15. 00:36:22

@Birsalmasajt:

Ok, ha Hofit se érted, ha a "Gyalog galopp"- ot se érted, akkor bocs hogy terheltelek.

Hanem ha ezzel szemben Selmeczi "befostam" Gabriellát, Lázár "trafikrabló" Jánost, vagy Orbán "osztjónapot" Viktort érted és becsülöd, akkor:

Pont.

Halgass a Bencsikre, szavazz a Fideszre. Lelked rajta. Az ország majdcsak ellesz valahogy veletek, vagy nélkületek.

P.Freddy 2014.02.15. 00:40:41

@S_a_n_y_A:

Érdekes húrokat pengetsz... lehet, hogy a Fidesz direkt kibaszásból gecimódon megszopatta a magyar embereket CSAKAZÉRT, hogy végre hatalomhoz juthasson?

(Elnézést a csúnya szavakért de a név kötelez, és ha az nem kötelez akkor viszont Füligdzsimmi biztosan, szóval a látszat miatt muszáj csúnyán beszélni, mert a Dörrög Szultán átlát a szitán)

Birsalmasajt 2014.02.15. 00:45:16

@P.Freddy: -.- eddig se szavaztam a fideszre.... engem csak te zavarsz, konkrétan az idióta hívő mentalitásod. Tehát, nem azt állítom, hogy a fidesz jól (vagy éppen rosszul) kormányoz, hanem csak és kizárólag és amit a kommentjeidből alá tudok támasztani, mégpedig hogy te egy korlátolt, dühös idióta vagy :) na örülsz?

ob.szerver 2014.02.15. 00:51:47

@Birsalmasajt:

"De ennek melléktermékeként jó a folyófiz. mérlegünk, viszonylag stabil a költségvetés és az államadósság csökken(get)."

A kérdés, hogy milyen áron. Ezer makró adat van, mindenki találhat olyat ami kedvére való és amivel az álláspontját alátámaszthatja. De mindennek az alapja a növekedés, persze csak akkor ha az egyensúlyi. Ha nincs növekedés, akkor nincs semmi, legfeljebb statisztika manipuláció, népbutítás és állami jövedelemújraelosztás. Magyarországon nincs valódi növekedés és nem is lesz. Attól, hogy a németek elkezdenek autót vásárolni és a 3000 főt alkalmazó Mercedes rátesz 1%-ot a GDP-re, az Kecskemét határain és a KSH épületén kívül kibaszott közömbös. A hatósági árak leszorításával is lehet egy kis fogyasztást indukálni, de csak átmenetileg és annak meglesz a böjtje. Az unortodoxia, a jogbizonytalanság, a state capture felszámolták a növekedés alapjait, aminek az újraépítése több évig fog tartani, amikor egyszer majd valamikor elkezdődik.

Birsalmasajt 2014.02.15. 01:03:19

@ob.szerver: Na ez az, egyébként amikor ezt a meccset még közgazdászok sem képesek lejátszani egymás közt, igazából nem tudom mire fel vitatkozunk :D személy szerint fizikus volnék, szóval vajmi keveset értek hozzá, de ahogy elnézem, maga a közgazdaság tudománya sem elég egzakt, vannak még elméleti bizonytalanságok, néha bukik egy modell, jön egy másik. Erre legfeljebb a jövő tud válaszolni, bár azt, hogy a merga magyarországra befektet, azért nem merném kijelenteni, hogy ez a magyar gazdaságra nézve közömbös. szerintem rész: ( egyáltalán a mercedes azon bevételei, melyek nem forognak vissza a hazai gazdaságba, nem is számítanak bele a gdpbe, szóval az az 1% amit indukál, az igenis itt realizálódik.) Btw ők is idejöttek valamiért.

P.Freddy 2014.02.15. 01:04:39

@Birsalmasajt:

Ok, te nem hányod el magad Orbánéktól, mi pedig igen - Peace.

Egyébként mindenki arra szavaz, akire akar, és ahová eljut - a Fidesz mocskos szavazókör-átbaszása után.

high up! 2014.02.15. 01:22:49

@Birsalmasajt: "Vagy neked az olyan meglepő, hogy alapvetően a nyugati országokhoz mérten lassabban növekszünk?"

Hogy is lenne meglepő, hiszen a maTROLLcsizmus lényege pont az, hogy nem bírod tartani a lépést a fejlett világgal!

Orbanisztán párbaja még döntetlenre kijönne a Szovjetunióval, de az NDK már kenterbe verné a Bandzsa Hülyegyurkát.

Amúgy meg csak elemi PISA-színvonalon kérdem: ha egy fejletlen ország rendre lassabban növekszik mint egy fejlett ország (dekonvergál), akkor hol végzi a fejletlen ország?

high up! 2014.02.15. 01:34:44

@Birsalmasajt: "szerint fizikus volnék,"

Uramatyám, fizikus! Aki nem ért az elemi matematikához? Hú b+!

barátom, te egy seggfej vagy az elemi számtanhoz is. Ilyen veretes mondásokat max. egy kisegítő iskolástól hallottam, hogy:

"neked az olyan meglepő, hogy alapvetően a nyugati országokhoz mérten lassabban növekszünk"

De ez se kutya, ahol megadom az EU növekedési átlagát, egyéb adatot nem, a te lángelméd meg ebből leolvassa:
"2012-ben ahol meg tényleges lemaradás van, az egész régió leszakadt."

barátom, CSAK MAGYARORSZÁG SZAKADT LE!

2012 GDP:
Orbanisztán-maTROLLcsisztán: -2,7%
Cseho: -1,0%
Lengyelo: +1,9%
Szlovákia: +1,8%
Románia: +0,7%

Kókler Öveges bácsi, még egyszer mondom: az elmúlt 4 évben csak Orbanisztán szakadt le Európától, minden más konkurens ország konvertált hozzá.

Lengyelo GDP-je 2010-2012-ben , tehát 3 év altt több mint 10%-kal nőtt!!!!

Birsalmasajt 2014.02.15. 01:37:19

@high up!: Divergál :) Egyszerűen ezzel a magasról beszéléssel nem tudom mit akarsz elérni. Akkor viszont az összes visegrádi ország "dekonvergál". Akkor most ott is maTROLLcsizmus (elsőre sem volt vicces :/ ) uralkodik, vagy mi van? Vagy nekünk akkor mindenkinél ötször gyorsabban kéne nőnünk? Vaaaaaaagy esetleg csak háromszor? Harmicezerszer? Igen? Nem? Az ellen nem véd?
Vagy akkor kialófaszhoz kéne konvergálni, hogy neked az megfelelő mértékű növekedés legyen? Mert te az irrealitás talajhoz verdeled a segged.

Birsalmasajt 2014.02.15. 01:42:43

konvertált? még mindig tendenciákról beszélünk és én még mindig a cikk ábrájából indulok ki, mélyebbről indultunk, ugyanakkor mélyebbre is estünk, hozzávetőlegesen ugyanannyira torpant meg a növekedés. Lengyelország már a válság eleje óta magasan kilóg a régióból. De hallod azt láttad Kína mekkorát nőtt!! hát a fasz kivan, azok tudnak valamit :D Nézd meg azt a tetves ábrát.

Birsalmasajt 2014.02.15. 01:58:36

"Kókler Öveges bácsi, még egyszer mondom: az elmúlt 4 évben csak Orbanisztán szakadt le Európától, minden más konkurens ország konvertált hozzá."

Ott van az ábrán a cáfolat, ugyanúgy visszaesett mindenki. Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt magyarázni kell. Most komolyan, nehéz lenne felgörgetni?

Birsalmasajt 2014.02.15. 02:00:32

És még valami, olyan szó, hogy dekonvergál Mr. elemi matematika úr, nincs. Egy sorozat konvergál vagy divergál, oszt slussz. Gondolom a dekonvergál, az a divergálást jelenti, csak okosatakartamszólniul van.

Egéridomár 2014.02.15. 02:09:16

Kedves Uraim! Végigolvastam a kommenteket, és mindent elsöprően kiviláglott számomra, hogy ebből a szerencsétlen országból egyhamar nem hogy fejlődő, de lassan élhető ország sem lesz. Olyan mélységekben van a tolerancia a "két tábor" között, ami semmi mást nem vetíthet előre a választások utáni időkre, mint a pemanens állóháborút, mindaddig, míg lassan bedaráljuk magunkat, és visszacsúszunk a feudalizmusba. A mai napig nem értem, hogyan lehet ilyen mértékű a kettős mérce az un. jobboldaliaknál. Hozzáteszem, a baloldal se teregessen napfénynél...

rexter 2014.02.15. 02:53:46

én azt nem értem ha mi vagyunk az unortodosxok meg minden és tök máshogy csináljuk a dolgokat, akkor hogyan lehet az, hogy mindekét grafikon minden országnál ugyanazt a görbét mutatja?

hekhekhekhekkinen 2014.02.15. 05:05:02

A statisztikái a görögöknek is jók voltak, amíg ki nem borult a bili...
Kínának is remek statisztikái vannak, de már alig tudják takargatni a pénzügyi válságukat.

Szóval én csak annyit akartam jelezni, a KSH max annyira független, mint a jegybankunk...

Nem kéne mindent készpénznek venni birkák.

röhögő 2014.02.15. 05:23:08

@kigyurt álat: "Már egy éve megmondtam, hogy ez lesz, ahogy az oroszoknál is hasonló történt évekkel ezelőtt, amikor a jegybankjuk csökkentette a kamatot. Nálunk meg akkor kezdődött a folyamat, amikor Simort és bandáját elkezdték leépíteni az MNB-ben."
- Tehát akkor Magyarország bajának okozója, a nemzet gyilkos Járai volt, aki 12 százalékon tartotta az alapkamatot? Nem Gyurcsány?

Fulek 2014.02.15. 05:24:01

@Tiborpapa: Bajnaiék csodálatos mély repüléséből csak kihozzák valahogy az országot, de szar....

röhögő 2014.02.15. 05:27:08

@AdmiralRobert: csaxolok, hogy az adósság most is 80% a forint mélyrepülése miatt.

braue 2014.02.15. 05:34:48

@hekhekhekhekkinen: Kis hazudós.

azért csak reménykedj, hogy az egész nem igaz, bár a görögökre évekkel a válság előtt azt mondta az EUROSTAT, hogy nem igaz, amit mondanak. (Ugye sok mindent más adatokból is ki lehet számolni, nem csak a saját adatszolgáltatásból. Nekünk is mondták, hogy hazudunk, mikor a vörös maffia irányított. És igazuk lett. Most meg nem mondják.)

Nektek csak a remény maradt, hogy mégis rosszabb, és nem is csökkent a gáz ára, csak úgy érzitek. Szánalmas..

braue 2014.02.15. 05:39:34

@röhögő: És az meddig tart? Még pár hét? Eddig is így volt. Én a vörösök alatt milliókat kerestem a fel-le árfolyamhintán. Most újra lehet. Ez van a kis valutákkal. (Ha tanult lennél, utánanézhetnél, hogyan is állnak más valuták ezzel a dologgal.) Ezt is a vörösök szarták el. Már 2004-re lett volna (azt is ígérték 2002-ben), ha nem a vörösök kormányoznak. Most meg már nem is biztos, hogy annyira akarjuk.

braue 2014.02.15. 05:41:00

@high up!: És Csehországé? Legalább olvasnád el amihez hozzászólsz okoska!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.02.15. 06:02:02

Megint éltanulók lettünk. (...) Grafikonokon a magyar csoda.

ja. tutira. hurrá.

nagyon érdekes elegy ez a rendszer..: a "hangzatos/látványos" unortodoxia, amit pár konkrét, látványos intézkedés/törvény kifejez (szerintem ez parasztvakítás), de ott van: a népnyúzó 27% áfa, amely a világ legmagasabb áfája (=> 100% szociális érzéketlenség, ebből késöbb lehet kegyesen rezsit csökkenteni...pfffff), az egykulcsos SZJA - ez volt az SZDSZ, az IMF, a Világbank, a neo-liberók/konok egyik legnagyobb álma, a vezír megcsinálta(=> 100% szoc. érzéketlen) és emellett kádárista(hierarchikus, központosított, seggnyalókkal feltöltött(="jó kommunista")) kleptokráciáról van szó.

TEHÁT
-unortodox cirkusz mo-nak és a világnak
-vadkapitalista adópolitika, amely az elitet felemeli a lakosság köbö 70-80%-át lejjebb nyomja.
-kádárista hierarchiájú, azaz minden központosított és mindenütt fegyelmezett bólogatójánosok vannak, akik azt brekegik, ami eggyel följebb mondanak nekik.
-kleptokrácia,... nem kell részletezni...
---------------------------------------------------

+ pár apró/elhanyagolható/lényegtelen tényecske:

legalább 4 milliós ember mo-n a létminimum alatt él, akiknek fele 10-20 éve még a középosztályhoz tartozott
4 millión belül legalább 1,5 millió mélyszegény "él"

ii, további 3,5-4 millió jelenleg még a létminimum felett van, de pl (tipikusan) 2011 óta már nem tudott SEHOVA SE menni nyaralni, elvileg ők a magyar "középosztály"........

braue 2014.02.15. 06:18:31

@szorokin: És ezt nagyban köszönhetjük annak, hoyg 2003 és 2010 közt, annyira lemaradtunk a visegrádiaktól is.

Észrevetted, hogy 2007-ben van olyan pont, ahol a tótok, 13%-kal, a lengyelek 7-tel a csehek 6-tal mennek, mi meg mínuszban vagyunk?

Tudod mennyi adósságot kellett törleszteni az elmúlt négy évben és még idén is, a bolsiknak köszönhetpen? (Gondolták belerokkan az ország és a Fidesz is és akkor visszajöhtenek. Hát tévedtek.)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.02.15. 06:42:23

kcsög matolcsy, kcsög orbán...akkor is.
látom a zantifidesz tábor már megmagyarázza miért nem jó ez nekünk.
bravo...bravo

röhögő 2014.02.15. 07:32:45

@braue: Téged kia qrva anyád kérdezett brókerkém? Te csak forexezzél tovább!

röhögő 2014.02.15. 07:34:29

@braue: Ne hazudozz köcsög! Semmit nem csökkent az államdósság, te fasz! Te tanulatlan bunkó! Nem tudsz utána nézni a neten?

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.02.15. 07:44:04

Minden hatalom, bíróság, ügyészség, rendőrség, KSH, MTVA...stb a fidesz rezsim kezében van.

Annyit lopnak, csalnak, hazudnak, kozmetikáznak amennyit nem szégyellnek.

Mi ment ma reggel a köztévé híradójában? A fidesz fényezése, a szocik ekézése, hírek semmi.

Orbán banda is takarodj!

Stock 2014.02.15. 08:15:05

éljen a KSH!!!!!!!!!!!!!!
2010: cola 280. sió barack 1,5l 230, benzin 300 alatt (2009-ben 225, pedig a nyers termék ára magasabb volt), legolcsóbb tej 120, 1 kg marha felsál 1600, csirke mell 1000

2014: cola 400, sió barack 1,5l 380, benzin 410, legolcsóbb tej 250, felsál 2200, csirke 1400

ezek után én bármit elhiszek a KSH-nak!

tapolcai evolucionista 2014.02.15. 08:21:01

@braue: Te komplett hülye vagy?

"Tudod mennyi adósságot kellett törleszteni az elmúlt négy évben és még idén is, a bolsiknak köszönhetpen? "

2010 május 19330 milliárd
2013 december 21998 milliárd

Ez két ezer milliárddal több, miközben eltűnt 3 ezer milliárd manyup pénz.
Hol az 5 ezer millárd te barom? Milyen adósságot törlesztettek?

tapolcai evolucionista 2014.02.15. 08:23:26

@braue: Bocs, elszámoltam 2600 milliárddal több az államadósság. Na mesélj te sötét gyalog! Mit törlesztettek Orbánék?

Pásztor Miklós 2014.02.15. 08:29:48

@braue: "Tudod mennyi adósságot kellett törleszteni az elmúlt négy évben és még idén is, a bolsiknak köszönhetpen?"
- Te tényleg ostoba zombi vagy.

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 08:46:59

Ez a ballibsiknek nagyon-nagyon rossz hír.

Látszik is, ahogy "örülnek" neki.

2014.02.15. 08:48:15

@Birsalmasajt:

"Jó, de akkor kihez képest? Mármint nekünk mégis ki legyen a mérce? "

Burkina faso a mérce természetesen.
Így fogalmam sincs, hogy minek raktak minket egy grafikonba a Csehekkel, Szlovákokkal meg a Lengyelekkel.

űrszelvény (törölt) 2014.02.15. 08:55:39

@♔bаtyu♔: Tudod hogy van ez: ha valamilyen paraméter rossz, akkor szégyenpad, ha jó, akkor az nem jelent semmi, mert az XY mutató a fontos, nem ez. És ehhez add hozzá a rezsicsökkentést és a 3000 milliárdot... :D

űrszelvény (törölt) 2014.02.15. 09:01:23

@tapolcai evolucionista: "Bocs, elszámoltam 2600 milliárddal több az államadósság. Na mesélj te sötét gyalog! Mit törlesztettek Orbánék? "
Az államadósságot százalékosan szokták mérni, a pillanatnyi összege a Forint és a valutaárfolyamok függvényében fel-le hintázik.

Ezt persze ti is nagyon jól tudjátok, de mivel nincs semmi muníciótok és egyre jobban közlekedik a április, mégis bepróbálkoztok vele :)

braue 2014.02.15. 09:03:21

@röhögő: Te vagy a legintelligensebb bolsi? Azért küldtek ide mást kurvaanyázni, ha rámutat, hogy semmit nem tudsz a tényadatokról? Gratulálok a pártodna! Igaz nehéz lenne választani, hiszen:

"A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

braue 2014.02.15. 09:06:08

@Pásztor Miklós: "Az Eurostat közlése szerint a legmagasabb GDP-arányos hiány Spanyolországban (10,6 százalék) és Görögországban (10,0) volt, míg a legalacsonyabb Észtországban (0,3 százalék) és Svédországban (0,5 százalék). Az adósság a legmagasabb Görögországban (156,9 százalék) és Olaszországban (127,0 százalék), míg a legalacsonyabb Észtországban (10,1 százalék) és Bulgáriában (18,5 százalék) volt.

A magyar államadósság így a GDP 79,2 százalékán állt 2012 végén, alacsonyabb szinten az egy évvel korábbi 81,4 százaléknál. Az unió egészében 85,3 százalékon állt tavaly a GDP-arányos adósságmutató, magasabban a 2011. év végi 82,5 százaléknál."

2013-as adat meg még nincs. De azzal se lesz szerencsétek, mert az év végén jó volt az árfolyam a tartozás szempontjából.

Az az euró amit meg beszedetek a pogároktól,(több milliárd), az bizony, nagyon komoly fedezet. A többi számolgatás. Ki így számol, ki úgy. ahogy az érdeke megkívánja.

braue 2014.02.15. 09:07:42

@tapolcai evolucionista: 09:06:08-as neked szólt. Bár nem hiszem, hogy meréted: Ahhoz kevés a nyolc általános.:))

űrszelvény (törölt) 2014.02.15. 09:14:15

@braue: Ugyan már, minek néznének ők utána ilyeneknek. Ő hasból bedob egy számot, aztán mondhat bárki bármit, arra kész tényként hivatkozik, aki kételkedik az egy gondolkodni képtelen baromállat. Nagyon intelligens és kifinomult vitakultúra.... :D

A másik dolog, amit soha sem értettem, hogy ha teszem azt felháborodok azon, hogy a patás Orbán és pártja 4 év alatt nem vagy alig csökkentette az államadósságot, akkor miért kellene azokra szavaznom, akik alatt 2002 és 2006 között 55,9%-ról 65,9%-ra emelkedett, majd 2006 és 2010 között 82,2%-ra? :)

(az adatok forrása: http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&hl=hu#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country:hu&idim=country_group:non-eu&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false )

AdmiralRobert 2014.02.15. 09:15:46

@röhögő: Igen, tehát szinten maradt. Ha a baloldal maradt volna újabb 4 évig, akkor most kb. 100%-on állnánk...

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 09:22:32

@űrszelvény: Ezen csodálkozom én is. Orbánék 3 év alatt visszafizették a Gyurcsányék által felvett felvett IMF hitelt.

1 db. paks2 bővítés úgy, hogy semmit nem kaptunk érte, a csőd elkerülésére kellett!!!!

Ugyanakkor fel vannak háborodva, hogy a gazdaság miért csak ennyivel nőtt.

Egyik nagyobb gazdasági szakértő mint a másik, nem is értem, ha már sima ballibsik is ekkora gazdasági ászok, hogy a faszba tudtak Gyurcsányék ennyire elúszni.

2014.02.15. 09:28:11

@braue:

Egészen érdekes egy gondolkodás módod van!

"De azzal se lesz szerencsétek, mert az év végén jó volt az árfolyam a tartozás szempontjából."

Mintha nem egy hajóban eveznénk.

"A többi számolgatás. Ki így számol, ki úgy. ahogy az érdeke megkívánja. "

Akkor minek erőlteted magad számadatokkal?
Vagy van olyan számadat, ami nem az érdekek mentén értelmezhető és van olyan, ami igen?

Csak azért mondom, mert az államadósság számai alapvetően pl. olyanok, amik pontosan az érdekek mentén értelmezhető.
És tipikusan látszik, hogy te magad eredményként értelmezed azt.
Pedig simán lehet azokat a számokat úgy is értékelni, hogy valójában a kép nagyon is rossz.

high up! 2014.02.15. 09:35:19

@Birsalmasajt:

Kegyetlen nagy fizikus vagy te barátom! Amolyan tipikus Hoffmnannrózsi kedvence, nemde?
Fel nem tudod még mindig fogni az elemi számtant, miszerint:

- te egy negyedéves ábrát bámulsz, én meg az egész 2013-ról beszélek

- a magyar kiugró 2,7%-os növekedés a 4. negyedévben annak köszönhető, hogy a előző évi bázis negyedévben -2,7%-os csökkenés volt. Tehát a magyar növekedésui csoda a NULLA növekedésről szól!

- az elmúlt 3 évben a V4 országok mindegyike EU átlag felett növekedett, Magyaro meg ÁTLAG ALATT.
Még Romániának is nagyobb volt a növekedési átlaga, mint Orbanisztánnak

- ha egy fejlettebb ország rendre gyorsabban nő mint a fejletlenebbek, akkor a Magyaro félék egyre csak szakadnának le a világtól. Ehelyett a globalizáció pont arról szól, hogy ahol nem Orbanescuk meg maTROLLcsik vezetik az országokat, azok egyre jobban zárkóznak fel a világhoz.

Ennyi elemi matematikát se értesz meg ábráról meg a magyarázatokról, de azért fizikusnak mondod magad.
Lószart mama.

2014.02.15. 09:36:55

@űrszelvény:

"Orbán és pártja 4 év alatt nem vagy alig csökkentette az államadósságot, akkor miért kellene azokra szavaznom, akik alatt 2002 és 2006 között 55,9%-ról 65,9%-ra emelkedett, majd 2006 és 2010 között 82,2%-ra? :)"

Ne szavazz rájuk semmiképpen.
De amit még inkább ne tegyél meg az ez:

"Ki így számol, ki úgy. ahogy az érdeke megkívánja. "

Mert gyakorlatilag annyit tettél, hogy leírtál ide nagyságrendileg 5 db számot és levezetted, hogy kire kell vagy nem kell, érdemes szavazni azok alapján.

Viszont hagy tegyek fel egy kérdést:

Ha azt kérném tőled, hogy egészítsd ki a saját fenti számaidat úgy néhány egyéb paraméterrel, hogy pontosan az jöjjön ki, hogy az 55%->82%-os teljesítmény sokkal jobb, mint az azóta levő stagnálás, akkor ezt meg tudnád tenni?

high up! 2014.02.15. 09:39:29

@♔bаtyu♔: "Orbánék 3 év alatt visszafizették a Gyurcsányék által felvett felvett IMF hitelt."

Nekem nem újdonság, hogy a fidióta agy képtelen felfogni, hogy ha egy államadósság 3 év alatt nem csökken, akkor ott semmiféle nettó hitelvisszafizetés nem történt.

Csak annyi történt, hogy ma az IMF helyett más hitelezőknek tartozik az ország. És ráadásul nemk is kevesebbel.

ob.szerver 2014.02.15. 09:40:04

@Vizsgálatot minden képviselőnél,igaza van az LMP:

"Mi ment ma reggel a köztévé híradójában?"

Tegnap (ill. ma) éjfél után lépegettem a távirányítóval a csatornák között. Egy csatorna kb. 1 másodperc. Amíg átugrott az mtv-n Untersovszkit láttam, amint a következőt mondja: Simon Gábor.

Kb fél órával később visszafele kapcsolgattam. Amíg átugrotta az mtv-t, talán Giró- Szász (nem biztos) volt a képernyőn, amint azt mondja: Simon Gábor.

Becsület szavamra.

2014.02.15. 09:44:50

@ob.szerver:

Na most képzel el, ha Mesterházyt mondott volna kétszer....

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 09:47:27

@MikeBoy: Nyilván tudod te, csak éppen nem érdekel, hogy mindent alapvetően csak a közel-múlthoz lehet viszonyítani és a környezet értékelése is lényeges.

Ezek a számok ahhoz képest jók.

Globálisan viszont megfigyelhető, hogy a Gyurcsány kormány idején egy lejtmenet kezdődött, ezt itthon valamennyire fékezte az, hogy Gyurcsányék ezt hitelfelvétellel próbálták kompenzálni.
Ez azonban nem jött be, csődbe és ennek elkerülésére IMF hitelbe torkollott a dolog.

A lakosság jól érezte ezt a lejtmenetet, ezért is bukott akkorát a balliberális kormány.

Ma teljesen más a helyzet. Ha a számokat nézzük, a gazdaság teljesítménye valóban nem sokban különbözik az akkoritól, csakhogy a körülmények teljesen mások, jól láthatóan felfelé és nem lefelé megyünk. Az erőt nem eszeveszett módon felvett külföldi hitelek adják, a lufi nem fog kipukkadni.

Kellene érezned, hogy reakciókról van szó. Gyurcsány az EU válság időtartamát teljesen félreértelmezte, óriásit kockáztatott és elbukta. Azt gondolta, kihúzza 2010-ig.

Ez adósságban több száz milliárd a semmiért.

Orbánék ezt KOMPENZÁLNIA kellett úgy, hogy teljesítmény is legyen.

Akkor elképzelheted a magyar gazdaság mai állapotát, teljesítményét a 2002-es adósság állománnyal és IMF hitel nélkül. Azaz ahogy Orbánék Gyurcsányéknak átadták.

Ezt kellene felfognod az összes problémázgató ballibsivel együtt, mert ez a lényeg, a választók többsége e miatt utasítja el a ballibsi formációkat.

2014.02.15. 09:50:28

@♔bаtyu♔:

Nyilván megérted ezt ez egyszerű magyar mondatot és magadévá tudod tenni:

Soha ne szólj hozzám!

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 09:50:48

@high up!: Ostoba ballibsi vagy, ugyanis nem csak az IMF hitelt kellett visszafizetni, hanem a 30%-al megnövekedett államadósság terheit is.

Ennek fényében inkább dicsérni kellene Orbánékat, hogy nem nőtt az államadósság.

Bajnai már a harmadik IMF hitelt venné fel, a magadfajta ostoba tapsikolása közepette. "De hiszen jutalom ez a hitel, az alacsony kamattal".

high up! 2014.02.15. 09:51:11

összegezve a 3 év maTROLLcsizmust:

- a gazdasági növekedés serkentése címszó alatt az egykulcsos szja által 2ezer milliárd forintot osztottak szét ( ebből 80%-nyit a felső 10%-nak)

- a gazdaság meglódulása helyett azonban eljött a brezsnyevi pangás évtizede, 3 év alatt összesen 1%-os GDP növekedéssel

- ez az 1% GDP plusz egészen pontosan 3száz milliárd forint plusz értéket jelent. És ehhez használtak fel az egykulcsoson keresztül 2ezer milliárd forintot. 300 milliárd haszon vs. 2000 milliárd költség.

Hát ez óriási! Birkamenet indulj a sikreink megvédésére!

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 09:51:31

@MikeBoy: Zavarnak az érvek mi? Akkor ne írj ide baromságokat.

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 09:53:01

@high up!: Nem is értem miért nem sírnak vissza benneteket.

Gyurcsányék annyira, de annyira tehetségesen tudták hitelekből finanszírozni az ugyanekkora gazdasági növekedést.

2014.02.15. 09:54:22

@♔bаtyu♔:

Egyszer megismétlem a gyengébbek kedvéért:

Soha ne szólj hozzám!

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 09:57:29

@MikeBoy: Ez blog haver, itt sajnos hozzászólnak. Akár tetszik, akár nem.

2014.02.15. 10:03:03

@♔bаtyu♔:

Harmadszor is a magyarul sem tudó "zseninek":

Soha ne szólj hozzám!

Nem a bloghoz "barátom", hanem hozzám, mert nem érdekel a szöveged!

♔bаtyu♔ 2014.02.15. 10:13:18

@MikeBoy: Egyszerű,ne olvasd el. Én is sok hsz-t átugrok, nem nyafogok, hogy ne írjon.

high up! 2014.02.15. 10:15:47

@♔bаtyu♔:

Nem érti ugye az Orbenscu által lebutított agyacskád, hogy ebben a postban (sem) az a kérdés, hogy kit választ meg áprilisban a 70%-nyi Átlaghülyemagyar szavazó, hanem az, hogy a maTROLLcsizmus újabb elveszett évtizedett hozott az országnak.

A brezsnyevi pangás alól csak a felső 10% (mintegy 300-400 ezer adófizető) a kivétel, mert ezek exponenciális gyorsasággal gazdagodnak köszönhetően éppen a maTROLLcsizmusnak. S ezt az úri murit a 80%-nyi NER-birka tenyészet boldogan finanszírozza.

Én külön szurkolok, hogy a fidesz nyerje a választást és 4 éven át élőben röhöghessünk a debil Orbanescun, ahogy úgy ráomlik a gyorsnaszád wudu, mint ahogy az idióta gyúrtcsányra ráomlott a pannon puma wudu.

2014.02.15. 10:19:43

@high up!:

"ahogy úgy ráomlik a gyorsnaszád wudu, mint ahogy az idióta gyúrtcsányra ráomlott a pannon puma wudu. "

Meg fogod szívni, mert lesz majd újabb név a tarsolyban!

Táskás Tóni 2014.02.15. 10:21:13

@♔bаtyu♔:
Kézcsókra járultál már Bajnaihoz és Gyurcsányhoz, amiért idehozták az autóipart? Ja, és az EU-s pénzek miatt az EU-hoz, amiért fellendülhetett egy évbe sűrítve az építőipar(mert az EU-s pénzek felhasználása is a fidesz dilettantizmusa miatt csúszott)? Meg a jóistenhez(itt természetesen nem Orbánra gondolok), amiért az időjárás kedvező volta miatt a mezőgazdaság is többet produkálhatott?

braue 2014.02.15. 10:54:12

@MikeBoy: Ha egyben evezünk, akkor miért másnak örültök? Miért mindig akkor beszéltek az adósságról mikor éppen az árfolyam miatt matematikailag, forintr számolva nagyobb. Pedig az csak matematika, a valóság (mivel nagyon komoly devizatartalék van felhalmozva), messze nem az amit egy-egy ilyen alkalommal elővezettek.

Én csak a nemzetközileg megerősített számokról írok. Soha nem a napi helyzetről, mert az bizony értelmetlen.

Látom az a problémád, hogy a számok. Kellemetlenek neked is a számok igazsága. A régiek főleg. Ne strapáld magad. nem fogsz a terjesztésükről lebeszélni,. Nálad sokkal intelligensebb embereknek sem sikerül. Azért mert én valóban értek hozzájuk és a megerősítet (negyedévet de legfőképpen évet lezáró) számok igazsága az akkor is fontos nekem, ha neked ez kellemtelen. Szokd, vagy szökj! De ne győzködj! Ahhoz még egy miniszter is kevés lenne.

Mondom ezt úgy, hogy biztos nem szavazok a Fideszre, annyi mindet úgy csináltak, ahogy nekem nagyon nem teszik. De hülyeségeket (percnyi adatokat, ami estére megváltozik, mert le vagy fel megy a forint)akkor sem vagyok hajlandó mondani. Nekem van tartásom és van tudásom. És soha nem voltam pártkatona.

szolgalélek 2014.02.15. 10:56:01

Ezek a tények, egyetemi végzettséggel135 ezer ft-os bér miatt elmennek az országból a fiatalok ,jóval magasabb bérért, remélve, hogy a fennmaradó tandíj összeget ők fizetik vissza.

űrszelvény (törölt) 2014.02.15. 11:14:56

@MikeBoy: "Mert gyakorlatilag annyit tettél, hogy leírtál ide nagyságrendileg 5 db számot és levezetted, hogy kire kell vagy nem kell, érdemes szavazni azok alapján."
Nem volt komoly levezetés :) Elég nyilvánvaló mindenféle levezetés nélkül is, hogy nincs valami rendben, ha valakik cirka 26%-ot emelnek az államadósságon, majd ellenzékből hömörögnek, hogy rekord magas az államadósság, és a szemét kormány csak 1-2%-al csökkenti...

"Viszont hagy tegyek fel egy kérdést:

Ha azt kérném tőled, hogy egészítsd ki a saját fenti számaidat úgy néhány egyéb paraméterrel, hogy pontosan az jöjjön ki, hogy az 55%->82%-os teljesítmény sokkal jobb, mint az azóta levő stagnálás, akkor ezt meg tudnád tenni? "
Természeten! Hogy klasszikust idézzek: "...meg lehet magyarázni..."

Meg lehet magyarázni, lehet bővíteni a számítást, csak nem nagyon lesz hiteles, és erőltetett magyarázkodásnak fog tűnni. Főleg, hogy ugyanezek a mértékadó (sicc) gazdasági szak(?)emberek az elmúlt 3 évben teljes mellszélességgel kiálltak amellett az álláspont mellett, hogy ezeknek a mutatóknak semmi köze a rossz külföldi körülményekhez, hanem csak és kizárólag a mindenkori kormány dilettantizmusa miatt alakulhattak így. Ez persze nem igaz, de ha három évig így beszéltek, akkor csak nem akarják bebizonyítani, hogy 2010 előtt viszont ennek pont az ellenkezője volt igaz, és minden rossz a 2008-as világválság miatt volt már 2002-től kezdődően :)

2014.02.15. 11:21:42

@braue:

Mint mondtam nagyon érdekes a gondolkodásmódod.

Fogalmad sincs, én minek örülök (azt már meg sem kérdem, hogy az "örültök"-ben a "ti" az micsoda), tehát beszélj a magad nevében.

Fogalmad sincs, nekem mi a problémám és mi a kellemetlen, meg miről akarnálak meggyőzni (igazából semmiről).

De ez?

"Szokd, vagy szökj!"

Ugyan mi a tököm és hogy jön ide? Talán feleséget keresel magadnak és gyakorlod a megfelelő stílust?

Semmi mást nem tettem, mint az egészen gyenge érveléstechnikádban felhívtam egy ellentmondásra a figyelmedet. Ennyit és semmi mást.
Hogy ebből hogy a bántban hoztad ki azt a teljes zagyvaságot amit válaszoltál!???

Láthatóan egyébként még a megértésére sem vagy képes.
De hát az ismétlés a tudás ősembere:

""A többi számolgatás. Ki így számol, ki úgy. ahogy az érdeke megkívánja. "

Akkor minek erőlteted magad számadatokkal?
Vagy van olyan számadat, ami nem az érdekek mentén értelmezhető és van olyan, ami igen?"

HA NEM ÉRTETTED VOLNA MEG: MAGADRA HOZTÁL ÍTÉLETET! UGYANIS A TE SZÁMAID IS ÉRDEKEK MENTÉN VANNAK PREZENTÁLVA, NEM TÜKRÖZIK AZT A VALÓSÁGOT AMIÉRT MEGPRÓBÁLJUK ŐKET ÉRTELMEZNI, MERT HIÁNYOSAK ÉS ÍGY FÉLREVEZETŐEK!

És az most mindegy, hogy tudatlanságból vagy manipulációból ered a tévedése.

Azért írtam csupa naggyal ott azt, mert ez a lényeg és mást nem is akarok illetve akartam veled megosztani, mert amíg ezt nem fogadod el, minden más teljesen felesleges.

2014.02.15. 11:28:23

@űrszelvény:

Ha viszont meg lehet magyarázni, akkor lehet olyan tényező (egyébként van is), ami ezt a képet árnyalja.
És az nem biztos,hogy külső tényező, ahogy itt kifejtetted.

De hagy dobjam vissza a labdát és tereljük egyszerűbb mederbe a kérdést.

A 8 év alatt 55->82 és a 4 év alatti 80 körüli stagnálást, ami óriási eltérést mutat elsőre, magyarázd meg kérlek!
Mondd el röviden, hogy szerinted miért van?

űrszelvény (törölt) 2014.02.15. 11:37:12

@MikeBoy: "És az nem biztos,hogy külső tényező, ahogy itt kifejtetted."
Hát akkor mi? Itt 2010 előtt csupa-csupa szakember ült mindenhol. Ha megölnek akkor sem jut semmi olyan eszembe, ami 26%-al emeli az államadósságot, és az itthoni szakemberek hada mégis tehetetlen.

"De hagy dobjam vissza a labdát és tereljük egyszerűbb mederbe a kérdést.

A 8 év alatt 55->82 és a 4 év alatti 80 körüli stagnálást, ami óriási eltérést mutat elsőre, magyarázd meg kérlek!"
Azt elhiszem, hogy szívesen dobnád vissza a labdát, mert addig sem neked kell a logikai bukfencektől hemzsegő dolgokról magyarázkodni. Ez számodra valóban "egyszerűbb meder" lenne...

Pásztor Miklós 2014.02.15. 11:37:43

@MikeBoy: Rohatt 1*ű. 10 ezer milliárddal nőtt az államadósság a szocik alatt, úgy hogy fizettek 13. havit, építettek autópályát és gyűjtötték a manyupokat.
Orbánék 4 év alatt növelték az államadósságot 2600 milliárddal, lenyúltak 3000 milliárdot a manyupokból, 27 százalék az áfa, nem fizetnek 13. havit.
Nekem úgy tűnik a szocik jobbak voltak.

Pásztor Miklós 2014.02.15. 11:39:54

@braue: " Miért mindig akkor beszéltek az adósságról mikor éppen az árfolyam miatt matematikailag, forintr számolva nagyobb. "
- Akkor te miért is szidod a szocikat, amikor 2008-ban kitört a válság?

high up! 2014.02.15. 11:41:20

@♔bаtyu♔:

Jaj, te meg az államadósság számításaid a hátsó sufbniban! Jaj de jók, komolyan! Mondjuk ha egy 12 éve sgyerek nem érti a relációt, akkor a csemete már bukás gyanús.

Na szóval:

Tovaris Orbenscu hangsúlyozta még 2011 közepén is, hogy az államadósság ráta 2014-re 65-70% között lesz. És ennek megvolt a matematikája:

1. 10% manyup beolvasztás + évi 400 milliárd nyugdíjjárulék bevétel az államkasszába
2. Egy pár 100 milliárd fointos "nem megszorítás"
3. Évi 5%-os GDP növekedés.

És ezzel a 70% alatti államadósságráta 2014 elejére ki is jött volna.

Na barátom nem fárasztalak számokkal, mert nálad azok E.T. dolgok, csak annyit mondjál meg akkor, hogy

1. a birka vezéred 2011-es(!!) prognózisa a 65-70%-ról megvalósult-e?

2. felismered-e, hogy az Orbenscui képletben mi valósult meg?

3. le tudod-e vonni a következtetést (vigyázat, PISA-alkalmassági teszt!), hogy akkor az 1%-nyi adósság csökkentés valójában 20%-nyi forrás felhasználása által valósult meg, ergo hova a bús picsába tünt el 19%-nyi GDP adósság csökkentő tétel?

Pásztor Miklós 2014.02.15. 11:43:20

@braue: És a 3000 milliárd hol van te sötét?

gloriousstream 2014.02.15. 11:46:02

@Pásztor Miklós: 100 millió USD-vel nőtt, az inkább 20000 milliárd ha lazán kezeljük az árfolyamot

high up! 2014.02.15. 11:52:18

@űrszelvény:

Barátom, amikor 1995-ben Bokros ráhozta az emberekre a hatod ekkora sem megszorító kurzust (150 milliárd forint akkori értéken), meg elprivatizáltak abban a ciklusban 800 milliárd forintnyi állami vagyont, akkor az államadósság 85%-ról lement 62%-ra.

Meséld már el, hogy akkor hogy van az, hogy amikor Orbenscu messze felülmúlja a Bokrosi megszorításokat és vagyon beolvasztást (3000 md) az államba, akkor szegényke miért csak 1%-ot tudott leépíteni az államadósságból?

Hogy van az, hogy a Bokrosi megszorítás utáni 3 évben összesen nőtt a GDP több mint 6%-ot, miközben az Orbenscunak összesen csak 1%-ra futotta?

barátom, Orbanescu egy hatalmas lúzer Bokros Lajcsihoz meg Hornhoz képest!

ORBAENSCUNÁL MÉG BOKROS IS JOBBAN TELJESÍTETT!

űrszelvény (törölt) 2014.02.15. 11:53:53

@Pásztor Miklós: "Akkor te miért is szidod a szocikat, amikor 2008-ban kitört a válság? "
A szocikat senki sem a válság mit szidja. Már akkor gáz volt, amikor a válság még a fasorban sem volt. Aztán persze a kirobbanó válság ellen szinte tehetetlen volt az addigra már teljesen legyengült ország.

Nézd meg ezt (államadósság):
http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&hl=hu#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:non-eu&idim=country:hu:pl:cz:sk&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false

A régi országaiban csak 2008 után kezd el emelkedni az államadósság, és sehol sem olyan mértékben, mint nálunk

Vagy itt egy másik digram a GPD növekedfésről.
http://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN:POL:SVK:CZE&ifdim=region&tstart=698108400000&tend=1329260400000&hl=hu&dl=hu&ind=false

Érdekese módon itt is mindeni növekszik, amikor mi már zuhanunk, és nem meglepő módon mi "bicskáztunk" meg a legjobban a válság hatására.

De ha rövid akarok lenni, akkor csak annyit mondok, hogy ti magatok fújjátok három éve, hogy a gazdasági mutatók csak és kizárólag a kormány miatt olyanok, amilyenek, semmi közük a külföldi körülményekhez.

2014.02.15. 11:54:58

@űrszelvény:

Legyen nálam a labda:

A számolást két tényező árnyékolja:

1. A myanyup 3000 milliárdja
2. A MOL 500 milliárdja

De az 1-es a fontosabb ,a MOL-t most ki is hagyom majd.
Egyébkénnt azért ez a két tétel, mert mindkettő tétel az emút8év adósságait növelte, de mindkettő tételt az emút4év-ben használtuk fel egyszeri és megismételhetetlen módon.

A két tétel nagyságrendileg 11+2 % GDP-nek felel meg.

Mivel a manyup tisztán egy megtakarítás volt, ezért technikailag okozott csak államadósságot, hisz felhasználva a megtakarítást bármikor csökkenthette az államadósság konkrét értékét és ezt a Fidesz meg is tette.

Vagyis a kormány a 82%-ot egy egyszeri 71-ra csökkenthette azzal, hogy magához vonta ezt a vagyont.

Jelenleg az államadósság 79% körül van.
Stagnálást feltételezve 71%-on kellene lenni kb.

Ez a számolás semmire másért nem született, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy 4 év alatt simán számon kérhetünk egyszerű elvek alapján egy uszkve 8%-os GDP arányos adósságnövekedést a jelenlegi kormányon.

gloriousstream 2014.02.15. 11:58:59

Egyebként én sem értem, hogy a 3000 milliárdos manyup lenyúlás miért nem látszik meg az államadósság csökkenésben.

Másrészről ez szintén megmagyarázhatatlan:

i.imgur.com/P7sqSiz.png

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.15. 12:02:37

Hát igen..

Az ostoba és agyatlan munkásűr palánták sírnak, rínak, a karaván meg halad.

Nincs ebben semmi újdonság.

Az MSZP rendszerváltás óta csak elkúrja a gazdasági mutatókat, a Fidesz pedig javítja.

A probléma csak az, hogy az MSZP annyira belehúz az elkúrásba, hogy röpke kormányzatuk alatt az EU utolsó helyére pakolták az országot, pedig 2002-ben még a szlovákok elött voltunk.

2014.02.15. 12:03:44

@gloriousstream:

A magyarázatot úgy nevezik, hogy:

egyik kutya, másik eb :)

Azért kicsit megjegyzem, egy tisztán USD-ben nyomott grafikon eléggé manipulatív.
De a Ft-os sem lenne sokkal szebb.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.15. 12:04:33

@gloriousstream:

Próbálkozz Eurostat adatokkal inkább, házi png helyett:

http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&ctype=l&met_y=gd_pc_gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.15. 12:07:41

@MikeBoy:

A MOL-t mondjuk én se értettem...
Hiszen azt az MSZP adta el, nekik okozott bevételt, a Fideszt az visszavásárolta, így ott legfeljebb a kiadási oldalon számolhatnád.

De ha mindent nézünk, akkor az MSZP alatt miért nem számolja soha senki az elprivatizált állami vállalatok, épületek tucatjait, közműveket, amiket bagóért eladtak, szóval az ország vagyonának kb 70%-át amit az MSZP eladott ?

gloriousstream 2014.02.15. 12:12:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ugyanonnan szkrinsotoltam ki ahonnan te linkeltél, itt van link alakban is

http://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&hl=hu#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=debt_stock&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN&ifdim=region&tdim=true&hl=hu&dl=hu&ind=false

űrszelvény (törölt) 2014.02.15. 12:13:09

@MikeBoy: Ez így első látszatra nagyon szép és jó, de ha jobban megnézi az ember, látható, hogy a mindent leleplező számolás során három nagy hibát követtél el.

Először is. Ha kijelentjük, hogy valami a GDP 11%-a, akkor erre vagy illik forrást hozni, vagy néhány "mórickaszámítással" alátámasztani mindezt. Ennyi erővel én is mondhatnám, hogy nem 11%, csak mondjuk 3% volt, és akkor minden rendben van.

De ez nem ilyen egyszerű.

Elég alapvető dolog, hogy ha egy szakember beszél egy számadatról, akkor mindig legyen egyértelmű, hogy az pontosan mit mutat, mire vonatkoztatva, és milyen módszerrel jutott erre az eredményre.

A második aggályos pont, hogy a GDP-t konstansnak veszed, holott köztudott, hogy (sajnos) nem volt az. Mivel az államadósságot a GDP arányában számoljuk, elég logikus dolog ezt nem figyelmen kívül hagyni.

És a harmadik, hogy, az általad figyelembe vett szempontok közül hiányoznak az állam kiadásai, és a pénzügyi tartalékok kiemelkedő növekedése is. Remélem az nem képezni vitat tárgyát, hogy ezek mellet nem egy és nem kettő pont van az ország költségvetésében, ahol bevétel vagy kiadás jelentkezik.

2014.02.15. 12:17:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Egész emberi egy hozzászólás ez! :)

Lehet itt ezt az egészet még tovább boncolgatni, és akkor kiderülhet, hogy még a 55->82% is "csúnyább" bizonyos okok miatt, de a myanyup az duplán spéci remélem ezt látod.
Ilyen jellegű forrása csak a mostani kormánynak van/volt.

A MOL pedig azért extra, mert olyan IMF hitelből lett véve, amit a Bajnai kormány vett fel.
Magyarul az is a 82% adósság része és nem az azóta alakulóé.
De mindegy, mert legalább felmutathatjuk, mi van érte cserébe.

♔batyu♔ 2014.02.15. 12:28:13

@high up!: Jó lenne ha nem terelnél, nem arról van itt szó, mit ígért Orbán.

Továbbá ha azt akarod hogy végigolvassanak, írd le újra, de normálisan Orbáncsicska és ilyesmi faszságok nélkül.

Bilbo 2014.02.15. 12:29:16

Remek, összeszedte magát az ország. A devizahitelek után, a magas alapkamat után, az elkúrt metróépítkezés után, a 8 évig tartó nagy deficit és a közben felgyűlt nagy adósság után ez nem volt triviális. Pl. a devizahitel tönkretette a lakosság vásárlóerővel rendenlekző részét.

Ha mageszorítottak volna, ahogy Feri akarta, akkor lenne szép 25%-os munkanélküliség, mint itt, Spanyolországban.

Megint a jó vágányon vagyunk. 2002-ig mi voltunk a legjobbak a környéken, most is megint mi lettünk. Ennyi.

A többi országnak nincs 80%-os adóssága, mert ott nem volt Gyurcsány. Az IMF sem ment oda, mert nem volt olyan vezető, akit rá tudtak volna venni, tegye tönkre az országát, hogy aztán az IMF-től kelljen hitelt felvenni, és így jól járjon az IMF. Ennyi.

E-mentális klausztrofóbia 2014.02.15. 12:51:42

@P.Freddy: 2010 500 grammos kaukazusi kefir a Penny Marketben 120 forint

2014 450(!) grammos kaukazusi kefir a Penny Marketben 180 forint.

2014.02.15. 12:56:15

Miért akarnak minket megölni ?Mert kétségtelen,hogy meg akarnak ölni mindenkit.Ha nem így lenne,akkor nem ilyen bérek lennének és nem ilyen összegű segélyek.

♔batyu♔ 2014.02.15. 12:58:07

@Bilbo: Pontosan így van, jól összefoglaltad.

Jön is majd rögvest egy "szakértő", hogy őt ne szólítsd meg:)))

♔batyu♔ 2014.02.15. 13:00:23

@Jóképességű Takarítónő: Mégis ekkora adósságszolgálat mellett mire számítottál?
A jogos járandóságod legalább 50%-át IMF-nek, kötvénytulajdonosoknak fizetted, fizeted.

Gyurcsányékat nem 2010-ben kellett volna elzavarni, hanem már meg sem választani 2002-ben.

Pech.

2014.02.15. 13:07:05

@♔batyu♔: Hja, a gyurcsány tehet róla hogy 1925-ös bérek vannak országszerte és II.VH-s állapotok ,nem?
Marha.

♔batyu♔ 2014.02.15. 13:07:37

@Jóképességű Takarítónő: Nem. Te tehetsz róla, hogy 2002-ben megválasztottad. Marha.

2014.02.15. 13:11:03

@űrszelvény:

Az 1-2-re

Azért használtam a "nagyságrendileg" meg az "uszkve" kifejezéseket, mert nem számolható pontosan ez a manyup dolog és nincs is értelme pontos számoknak.
A lényege azonban az, hogy egy igen nagy módosító tényező, ami és akkor most másképpen fogalmazok a GDP 10%-os nagyságrendjébe esik és a GDP arányos államadósságot is ilyen mértékben korrigálja.

Azt viszont nem is értem, hogy milyen hivatkozást kérsz számon?
Ha nem tudod, hogy mennyi volt a manyup, mekkora a GDP-nk értéke nominálisan, akkor nézd meg fél perc alatt és ne hagyd, hogy ez kiderüljön!
Nagyjából azt kéred számon rajtam, hogy a magfúziós reaktorok vitája közben linkeljem már be neked, hogy a hidrogén atomnak egy protonja van.

3-as

"az állam kiadásai, és a pénzügyi tartalékok kiemelkedő növekedése is"

Az állam kiadásai (hacsak nem a mnyup vagyon konverziójára gondolsz, az meg nem nagyságrend) nem releváns a vitánkban.

"pénzügyi tartalékok növelése"

Vicces, hogy linkeket kérsz tőlem számin, meg forrást, majd bevetsz egy nyilvánvaló blöfföt, hogy a pénzügyit tartalékoknak nevezett valami meg nőtt.

Hát ezzel szemben sajnos íme egy link :

www.hrportal.hu/c/elfogyott-a-magannyugdij-penztari-vagyon-20140205.html

És egy bónusz:

"Remélem az nem képezni vitat tárgyát, hogy ezek mellet nem egy és nem kettő pont van az ország költségvetésében, ahol bevétel vagy kiadás jelentkezik. "

Remélem nem képezi vita tárgyát, hogy ennek a mondatnak semmi, de semmi relevanciája nincs a vitánk szempontjából. :)

Bilbo 2014.02.15. 13:25:03

Összehasonlításképpen:

Magyarország vs. Spanyolország

ec.europa.eu/economy_finance/eu/countries/hungary_en.htm

ec.europa.eu/economy_finance/eu/countries/spain_en.htm

A spanyol adósság 5-10%-kal nő évente, nem áll, mint a magyar. 2015-ben a tervek szerint (amelyek mind optimistábbak mint a valóság) 104%-on fognak állni 2015-ben.

Mivelünk is ugyanez lenne, ha Gyurcsány marad.

Bilbo 2014.02.15. 13:26:04

és 25%-os munkanélküliság, a fiatalok között 60%! Ez kell az elvtárcsaknak.

Mekk Meister 2014.02.15. 13:36:16

@P.Freddy: De ha nem a patas vajda lenne hatalmon, akkor mar a kenyer is csak 3,60 lenne...

2014.02.15. 13:38:39

Továbbra is áll a kérdésem.
Miért nem hagy élni ez a mocskos kormány?????!!

2014.02.15. 13:39:55

off:

És a ki lopott többet versenyben most előkerült egy gyöngyszem:

"A párt (fidesz) szerint a Gyurcsányhoz köthető Agóra Kft. az erőműbővítés (Paks!!) reklámozására szerződött még 1998-ban."

:)))

high up! 2014.02.15. 13:42:13

@Bilbo: "Megint a jó vágányon vagyunk."

Na téged a tényszámok helyből kiröhögnek, mert a napnál világosabban mutatják, hogy Orbenescu eddig nem látott mélységekbe evezte az országot:

- az elmúlt 3 évben a V4 országok mindegyike a magyar "tempó" (sic!) felett növekedett. Ráadásul a magyar GDP növekedés bőven az EU ÁTLAGA ALATTI.
Még Romániának is nagyobb volt a növekedési átlaga, mint Orbanisztánnak

GDP növekedések az elmúlt 3 évből (2011-13):

EU (megterhelve Spanyol, Portugál, Görög, Ciprus bezuhanásokkal): 1,6%
Magyarország: 1,0% (ÁTLAG ALATT = LESZAKADÁS a középmezőnytől)
Lengyelo: 8% körül
Szlovákia: 6% felett
Csehország: 1,1% felett
Románia: 4% körül

Csak az a biztos, hogy ebben a ciklusban Orbanescu kifosztotta a még mozdítható vagyont, megsarcolta az embereket de úgy, hogy több már nem megy, és ebből csak azt érte el, hogy:

- az államadósságot egy petákkal sem csökkentette
- a magyar gazdaságot végleg a leszakadásba vitte. Magyaro bezuhant az EU átlaga alá, nemkicsitnagyonis.

2014-ben meg már ennyire se fogja futni a gazdaságnak, mert a 2013-as giliszta GDP mutatja, hogy a maTROLLcsista wudu kivégezte az ország lehetőségeit.

Ráadásul a lakossági megzsorítások újabb fordulói következnek.

high up! 2014.02.15. 13:51:02

@Bilbo:

Kókler vagy barátom, nemkicsitnagyon. Spamyolo (na meg Görögo, meg Portugálsia) egyáltalán nem hasonlítható Magyaro-hoz, mert egészen más a gazdasági szerkezetük. Spanyolo-ban az ingatlan szektor kitesz 10%-ot a turizmus meg másik 10-et.

Na most amikor az ingatlan szektor bezuhan, akkor azzal együtt zuhan az egész bankszektor, ami lerohasztja az egész reál gazadaságot és termeli a tömegmunkanélküliséget.

Magyaro max. csak akkor fog spanyol mértékekben elrohadni, ha Trollbán még 2 ciklust kap. Ha csak egyet, akkor csak a fél spanyol lerohadáshoz fogja elvezetni az országot. Ha viszont még kettőt kap, akkor igaza lesz Kósának meg Szargyártónak: megnyílt az út a görög csőd előtt!

Bilbo 2014.02.15. 13:52:04

@high up!: Persze, egy év Gyurcsány után nem tudta visszahozni az országot, DE MOST IGEN.

2014.02.15. 13:54:21

@Bilbo:

" Persze, egy év Gyurcsány után nem tudta visszahozni az országot, DE MOST IGEN. "

:))))

♔batyu♔ 2014.02.15. 13:54:46

Orbánék végre rájöttek, hogy Gyurcsány cége talicskázta ki a pénzt paksról

kuruc.info/r/2/123940/

A többit is vizsgálnám, mert nem csak Gyurcsányék ügyködtek ott.

2014.02.15. 13:55:25

@high up!:

A te stílusodat tanítani kellene az iskolákban.... :)

Bilbo 2014.02.15. 13:58:26

@high up!: Itt Spanyolországban ugyan azt csinálják, mint Gyurcsány. Sok kölcsönt vesznek fel, szórják a pénzt, mert az IMF-nek és külünböző szervezeteknek ez jó. Közben nincs tényleges fejlődés, és mennek fejjel a falnak.

A különbség az az, hogy itt van töbmillió németnek és angolnak ingatlanja van, és töbmillióan itt is élnek. Tehát nem érdeke a németeknek egy forradalom. Az ingatlanok jelentős része külföldi, tehát a magas ingatlanárak nekik jók.

Tehát az eladósítás után a spanyoloknak fizetnek, segítik őket. Minket nem fognak segíteni. Mi éhen is dögölhetünk. Ezért volt fontos, hogy Orbán az adósságnövekedést megállította.

De az oktatás, a tényleges ipar jelenléte miatt Magyarország jövője jól néz ki. A legnagyobb veszélyt az olyan agymosottak jelentik, mint pl. te, akik a saját érdekükkel szemben ahhoz dörgölőznek, aki az országot kicsinálta, és azt utálják, aki azt próbálja rendbetenni.

♔batyu♔ 2014.02.15. 14:01:08

@Bilbo: Igen, el lehet képzelni mi lenne itt, ha Orbán is növeli ugyanannyival az adósságállományunkat mint Gyurcsány, majd a csőd elkerülésére felvesz egy IMF hitelt.

Aztán 2014-ben mindezt átadja Gyurcsányéknak.

Bilbo 2014.02.15. 14:03:27

Spanyolországban nagyjából német életszínvonal van, legalább is az északi részen. Van ipar is, pl. a budapesti villamosok innen jönnek majd. Tehát egész jól fejlődtek, de gyurcsányi kvalitású elvtárcsak azért tevékenykedtek, hogy az IMF-től kelljen hitelt felvenni.

♔batyu♔ 2014.02.15. 14:06:58

Pozitívak a sertésáfa-csökkentéssel kapcsolatos eddigi tapasztalatok – közölte Horváth István.

mno.hu/lanchidradiobelfold/novekedett-a-hazai-sertesek-iranti-kereslet-1211181

Bilbo 2014.02.15. 14:08:30

@high up!: EU (megterhelve Spanyol, Portugál, Görög, Ciprus bezuhanásokkal): 1,6%

Ja.. egy apró megjegyzéssel. Az adósság gyorsan nő. Adósságból mindenki tud nagyon növekedni. Ennyi.

A magyar adósság nem nő 5-10%-kal évente hanem 0%-kal.

Ez a környező országokra is igaz. Kisebb az adósságuk (mert nemv volt Gyurcsany) és nagyobb lehet a deficitjül. Rááadásul a kisebb adósság miatt kevesebb pént megy el az adósság kamataira.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.15. 14:39:55

@high up!:

És miért az elmúlt 3 évet nézed ?

A GDP növekedésünk a Visegrádi országokhoz képest az MSZP elkúrásának első éve után azonnal utolsó lett, 2003-tól.
Eza tendencia 2010-ig tartott, amíg az MSZP a legszarabb gazdasági mutatókat produkálta az egész EU-ban minden mutató szerint.

2011-el kezdtünk javulni és mostanra már az egyik legjobbak vagyunk GDP arányos növekedésben a környező országokban.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.15. 14:50:07

@high up!:

Ha 2010-ben az MSZP marad már rég a Spanyolok szintján lennénk.

2010-re az MSZP elérte hogy az EU utolsóak legyünk a Görögökkel egy szinten.

AZóta a Görögök már csődbe mentek (= adósság elengedés), és a Spanyolok, meg Portugálok is elindultak a lejtőn, amíg mi egyre kijebb vagyunk abból a fostengerből, amibe az MSZP taszajtott minket.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.02.15. 14:59:00

Magyarázza már el nekem valaki hogy akkor ugye most úgy van, hogy hiába a növekedés meg a statisztika, valójában ez csak afféle porhintés és minden sokkal szarabb mint volt, ugye?

ob.szerver 2014.02.15. 15:01:02

@Bilbo:

"ahhoz dörgölőznek, aki az országot kicsinálta, és azt utálják, aki azt próbálja rendbetenni."

Haver, haza ne gyere. Ilyen istenverte barommal így is dugig vagyunk. Inkább próbálj meg kicsábítani párat. Nagy szolgálatot tennél vele.

xvxvxv 2014.02.15. 15:03:51

biztos van itt jópár fideszköcsi a hírtévéből, mno-ról vagy az mtv-től. figyu, most félre téve a direkt politikát. olimpia van, usa-oroszok, miért ezt a szájba baszott fejű köcsög intendást kell néznie a bozgor magyarnak a hoki helyett????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

jó, fideszköcsögök, a magatok nevére irattátok az egész országot. rendben van. a kúrva anyátokat is szétlopjátok két mise közt. rendben van. de hadd nézze már ez a szájba baszott nép szombat délután az usa-orosz hokit, és ne ezt a köcsögfejű nyomingert.

ami sok, az sok!!!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.15. 15:21:37

@Stock: hol vásárolsz legolcsóbb tejet 250ért? lol... Tavaly még 130-140nél indult, idén 150-160.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.02.15. 15:29:55

@xvxvxv: engem lealkoholistázott ma reggel az asszony, pedig te sokkal durvábban tolod

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.15. 15:30:55

@Stock:

Hazudsz:

www.nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/uzemanyag/uzemanyagarak/benzinar_2010eves.html
2010. május 1-je és május 31-e között alkalmazható üzemanyagárak:
ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin: 335 Ft/l

www.nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/uzemanyag/uzemanyagarak
2014. március 1-je és március 31-e között alkalmazható üzemanyagárakról:
ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin: 407 Ft/l

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.15. 15:41:06

@tapolcai evolucionista:

GDP arányos államadsósság
1998: 60,9 %
2002: 55,9% (4 év Fidesz: 5% javulás)
2006: 65,9% (4 év MSZP: 10% rontás)
2010: 82,2% (4 év MSZP 16,3% rontás)
2014: 77,9% (4 év Fidesz 4,3% javulás)

Leszögezhetjük, hogy az MSZP az utolsó 8 évében 26,3%-al növelte a GDP arányos adósságunkat.

Ahogyan azt is, hogy a Fidesz 8 az utolsó 8 évében 9,3%-al csökkentette a GDP arányos államadósságunkat.

Összességében elmondható, hogy a két párt gazdaságpolitikája között éppen 34,2%-nyi különbség van.

Azaz 8 év alatt, az ország GDP-jének 34,2%-ával (több mint egy harmadával) jobban teljesített a Fidesz.

King Arthur 2014.02.15. 19:20:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Amiket itt leírtál csak részigazságok, összességében meg óriási csúsztatás!
De ezt a kommeneted, amit ide beírtál, már máshol (ahova ugyanezt szó szerint beírtad!) darabokra szedték!
Pl.
"Az adósság növekedése súlyos hibája volt az emútnyócnak. Most ne foglalkozzunk azzal, hogy az egyensúlyi növekedés felrúgása 2001-ben kezdődött és egy bizonyos Matolcsy és főnöke nevéhez fűződik, akik már akkor is (bizony ám, még ha már kevesen is emlékeznek rá) unortodox ámokfutásba kezdtek. A 100 napos programmal olyan kiadások kerültek bele tartósan a költségvetésbe, amelyekkel az államadósság a 2002 I negyedévi 52-ről 2008 III. negyedévére 66%-ra ugrott. Ami nem kevés, de messze nem tragédia. Nagyarányú infrastrukturális fejlesztésekbe fogtak és a reáljövedelmek megalapozatlanul, közel 40%-kal emelkedtek, miközben a GDP csak kb. a felével nőtt.

Ekkor jött a válság és a devizatartalékok felduzzasztása miatt az államadósság 2 negyedév alatt 83%-ra nőtt, ahol gyakorlatilag azóta is van. Az emútnyóc alatt nőtt 13e milliárdot, amiben benne van kb. 5000 milliárd devizatartalék növekedés, 3000 milliárd manyup. A GDP a 2009-es 6%-os visszaesés ellenére is kb. 13%-kal nőtt.

Ezzel szemben a második orbánrezsim eltüntetett 4 (négy) év alatt kb 10.000 milliárdot, miközben nem fizetett manyupot, nem volt a 2009-es hasonlítható világválság, nem nőttek a devizatartalékok. Ennek ellenére nem volt növekedés, nem voltak nagyszabású infrastrukturális beruházások. A rezsim semmilyen (lassan írom, hogy a hordabarmok is értsék: s e m m i l y e n) eredményt nem tud felmutatni. Amit annak állít be, az statisztika manipuláció, vagy olyan siker, aminek az elérése több áldozattal járt mint haszonnal.

Ezek tények. Lehet velük vitatkozni, de okos ember nem tesz ilyet.
"

S_a_n_y_A 2014.02.16. 15:36:12

@Sal Colman:

"Magyarázza már el nekem valaki hogy akkor ugye most úgy van, hogy hiába a növekedés meg a statisztika, valójában ez csak afféle porhintés és minden sokkal szarabb mint volt, ugye?"

Nyilván, ha jóra fordulnak a dolgok, annak örülni kell, csak az a kérdés, mennyire valósak a számok, meg mit is jelentenek. Az infláció 0 % az elég röhejes, bár azt hiszem, ez egy olyan terület, ahol méltán lehetünk büszke magunkra. A magyar statisztikusok tényleg világszínvonalúak, szerintem bármit kihoznak, amit a kormány látni szeretne. :-):-):-) Persze volt rezsicsökkentés, szóval ez még most talán igaz is.
A növekedésről meg egyelőre inkább ne beszéljünk sokat. Látom, Te is azok közé tartozol, akik máris kontrollálhatatlanul elszabaduló gazdasági növekedésről álmodnak... :-):-):-) Van egy bölcs mondás, lassan járj, tovább érsz. Én még várnék pár negyedévet a hallelujával. Tudván tudva, hogy a Fidesz az utolsó negyedévre tartotta vissza a EU-s támogatások nagyrészének szétosztását. Parasztvakítás ez a javából, de milyen jól működik! :-D :-D :-D
Ja igen, és azért nem lennék nyugodt a nemzeti valutát illetően sem....

S_a_n_y_A 2014.02.16. 15:43:00

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

A számokkal nem vitatkoznék. Az, hogy az MSZP ilyen mértékben növelte az adósságot, szerintem is elfogadhatatlan. No de nem is véletlen, hogy még mindig egy csomóan nem akarnak rájuk szavazni - ami nem baj.
De az állandó másikra mutogatás, meg a múlton való szarrágás sem visz előre.
Érdekes, milyen kevés hozzászóló gondolkozik azon, hogy oké, szarban vagyunk, de hogyan előre?

S_a_n_y_A 2014.02.16. 15:49:49

@Bilbo:

"Remek, összeszedte magát az ország. {.......}
Ha megszorítottak volna, ahogy Feri akarta, akkor lenne {.......}.
Megint a jó vágányon vagyunk. 2002-ig mi voltunk a legjobbak a környéken, most is megint mi lettünk. Ennyi."

Ne haragudj hogy rákérdezek, csak nem világos, melyik országról beszélsz? Magyarországról? A négymillió koldus országáról?

S_a_n_y_A 2014.02.16. 17:19:49

@P.Freddy:

Nos, szerintem teljesen fölösleges csúnya szavakat használnod. A számok objektívek:
www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa

És az alapkamat mesterségesen magas szinten tartásának vádja már kb. 10 évvel ezelőtt felmerült.....

S_a_n_y_A 2014.02.16. 19:31:23

@Tomi from Space:

"Szóval azt mondod, hogy ezek nem loptak el egy fillért se, amíg Te a közgáz könyvedre matyiztál. Értem. "

Ezt jól telibe találtad!

S_a_n_y_A 2014.02.16. 19:33:07

@rexter:

"én azt nem értem ha mi vagyunk az unortodoxok meg minden és tök máshogy csináljuk a dolgokat, akkor hogyan lehet az, hogy mindkét grafikon minden országnál ugyanazt a görbét mutatja? "

Hát igen, ez egy igen jó kérdés :-)))))))))))))))))) És még mondja valaki, hogy gazdasági témákban nem lehet humor :-D
süti beállítások módosítása