A nap, amikor majdnem összeomlott az ország

2014.08.12. 00:32

Ács Gábor

september cover.jpgHogyan értesül a Nemzeti Bank egyik vezetője, hogy dőlnek össze a piacok? Miért nem léptek a devizahitelek ügyében? Miért vesz részt egy női vezetőket támogató cég létrehozásában. Az augusztusi Forbesban Király Júliával készítettünk interjút. Itt egy izgalmas részlet.

Ugorjunk még vissza kicsit a válság sötét napjaihoz. 2008 szeptemberében nem sokan látták még a Lehman-csőd jelentőségét. Emlékszem, az egyik gazdasági napilapunkban címlapra se került a hír, de mintha a jegybank is benézte volna.

Tény, hogy 2008 szeptemberében még sokan nem láttuk, hogy a Lehman-csőd egy új korszak nyitánya. Én azt gondoltam, hogy 2007 júliusa óta volt már három jelentős válsághullám, most a Lehman nyomán jön a negyedik. Valamennyire meg fog rázni bennünket, de tudjuk kezelni. Nem voltam egyedül az optimizmusommal, nem sokkal korábban Ben Bernanke, az amerikai jegybank akkori elnöke, az egyik legjelentősebb válságközgazdász is azt nyilatkozta, hogy az amerikai gazdaságot nem fogja megingatni ez a kis jelzálogpiaci válság.

Pár hét múlva pedig lefagytak a piacok, pánikhangulat uralkodott. Hol volt október 9-én?

Az a nap mindnyájunknak örökre emlékezetes, nekem mindig Juhász Ferenc versét idézi: Babonák napja csütörtök.  Most is kívülről tudom: „A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon. / Ácsorgok mélázva e kő-villany-szigeten: / az Oktogonon.” Valójában nem az Oktogonon ácsorogtam, hanem Frankfurtban voltam egy EKB-ülésen, és úgy volt, hogy másnap Simorral utazunk Washingtonba az őszi IMF-közgyűlésre. 

Jöttek e-mailben a friss piaci hírek: leállt az állampapír-piaci jegyzés, az áresés miatt felfüggesztették a tőzsdei kereskedést, leállt a magyar bankrendszer forráshoz jutása szempontjából meghatározó devizacsere- (swap) piaci árjegyzés, esik a forint. Hívom Karvalits Ferit (a jegybank másik alelnöke), nyugtatott: „Juli, ne pánikolj, dolgozunk”. Este már összeült a kormány-jegybank válságstáb. 

De novemberben már enyhült a fagy.

Persze, mert október 25-től az IMF-hitel mögöttünk volt, és ez megnyugtatta a piacokat. Újra megindult az állam és a bankrendszer finanszírozása, elmúlt az akut likviditási válság.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr876557467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hanta boy 2014.08.12. 09:05:27

„Juli, ne pánikolj, dolgozunk”

Ezek a "gazdasági zsenik" - Gyurcsány, Bajnai, Kóka, Veres, Simor - totál csődbe vitték az országot.....ha nincs az IMF, akkor már a novemberi nyugdíjakat sem tudják kifizetni, mert nem volt miből.....

"Sikeresen" eladósították a családokat, a vállalkozásokat, az önkormányzatokat, az egész államot......

Tényleg jól dolgoztak!

Fiúk, szép munka volt!

Még ma is ennek isszuk a levét!!!!!!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.12. 20:13:49

@hanta boy: Na csak tisztázzuk!
A szocik csináltak 10000 milliárd adósságot.
Építettek autópályát, fizettek 13. havi nyugdíjat, közalkalmazotti bért.
Ebből 3000 milliárd volt a manyupban.
Vagyis 7000 milliárdért felelnek 8 év alatt.
Bajnai átadta az országot 2010 májusában 19330 milliárd adóssággal.

Jött a fidesz.
Most az adósság 24900 milliárd, 5600 milliárddal több.
Eltűnt 3000 milliárd manyup. Nem volt 13. havi, a legmagasabb az adó azóta. Nincs autópálya építés, csak stadion.
Tehát 8600 milliárd 4 év alatt.
Szóval ki adósítja el az országot?
Nem fizettek 13

Nzoltan 2014.08.12. 20:26:57

Csak megírom már, hogy a 2010 második negyedévében az adósság nem 19.000 milliárd volt, hanem átlépte a 22.000 milliárdot. Ám akkor még a fidesz sehol nem volt. Kérem ehhez képest számolni az adósság emelkedését.

Nzoltan 2014.08.12. 20:30:43

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: És ezzel mit akarsz bizonyítani? Hogy a Simor nem nem volt epic fail? Vagy a gyurcsány? Esetleg a szakértő Bajnai? Elég szomorú, hogy azon kell versenyezni, hogy kinek a kedvance volt a nagyobbik nímand.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.12. 21:24:00

@Nzoltan: Rosszul tudod.

www.akk.hu/ktgvetesadossag.ivy

Nézd meg szépen a 2010 májust!
Most vagy ennyire tudatlan vagy, vagy hazudsz.
A 22 ezer milliárdot 2013-ban értük csak el.

zobod 2014.08.12. 21:43:22

Vagyis, a monetáris politika olyanok kezében volt szerte a Világban, akik semmit nem fogtak fel az általuk felügyelt/irányított piacok és pénzügyi rendszerek történéseiből, és szakmai ítélőképességük bevallásuk szerinti is teljesen rossz volt. Még hogy kis jelzálogpiaci válság, meg majd egy picit megráz de továbblépünk...

azele 2014.08.12. 21:45:09

A 2008-as válság csupán lágy szellentés ahhoz képest ami a piacokra vár a következő hónapokban....

conchita 2014.08.12. 22:12:19

@Nzoltan: Mikori törvény is tette lehetővé a deviza hitelezést? Csak nem egy 2001-es?
Járai alatt 12 százalék volt az alapkamat. Matolcsynál 1. melyik volt a helyes? Hol van akkor Simor?
Szerinted nem számít hogy a nagy államadósság csökkentő kormány időarányosan kétszer akkora pénzt ver el mint a szocik?

conchita 2014.08.12. 22:15:15

@zobod: "Vagyis, a monetáris politika olyanok kezében volt szerte a Világban, akik semmit nem fogtak fel az általuk felügyelt/irányított piacok és pénzügyi rendszerek történéseiből,"
- Tévedsz. Pontosan tudták hogy ez lesz. Ez bele van kódolva a pénzügyi rendszerbe. Nem az kérdés lesz-e összeomlás, csak az hogy mikor.

P.Freddy 2014.08.12. 23:09:36

@hanta boy:

"...ennek isszuk a levét!!!!!!"

A levét már rég Orbánék bunkóparaszt agresszív harácsolsának, Matolcsy veleszületett fasszságának, a Kerényi-félék látens buzerásságának és a tehetségtelen, pökhendi, köcsög seggfej seggnyalóbanda gerinctelenségének isszuk.

Orbánék elrabolták a dupláját annak, amiből Gyurcsányék felépítettek egy félországnyi infrastruktúrát.

Orbánék ezalatt a duplapénzből lófaszt nem építettek, csak három stadiont.

Köcsög, rohadt kommunisták. Fidesz.

Hegyimеdve 2014.08.13. 02:18:32

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: @Nzoltan: A pénzek elfogytak, úgy hogy most kell a hitel. Csak idén már két és fél ezer milliárdot vett fel az adósságcsökkentő kormány.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 10:58:36

Ez is a nyugat hanyatlásának a jele. Nem normális dolog ez.

walaki_aki 2014.08.13. 11:27:35

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Ezt is érdemes mellé tenni:
index.hu/gazdasag/2014/01/29/itt_a_kormany_nagy_trukkje/

+ a manyup járulékokat ami 4*3-400 milliárd

A rekord EU pénzről ne is beszéljünk. Nem volt a rendszerváltás óta kormány akinek ennyi pénz állt volna a rendelkezésére és nem sok látszatja van.. :(

s 2014.08.13. 11:32:16

@hanta boy: "Még ma is ennek isszuk a levét!!!!!! "

Nem egészen. Ma matolcsy faszának a levét isszuk, bár úgy látom, hogy sokaknak ízlik.

Ács Gábor 2014.08.13. 12:24:26

@s: és még mások: kérnénk megőrizni a kulturált stílust. Amúgy kár itt ezért bal-jobb vitáért, fekete-fehér látásmódért.

Az interjúban Király Júlia szakmai alapon beszél és a szoci kormányok költségvetési lazaságát is említi. 98-ban egy világméretű válság érintette a korábbi évek hibái miatt különösen súlyosan az országot.

Ebben kellett helyt állni, ami sikerült - más kérdés, hogy ha nem legatyásodott állapotban éri a válság az országot, akkor talán megúszható lett volna-e az IMF-hitel. De ez egy másik kérdés

s 2014.08.13. 12:56:35

@Ács Gábor: "98-ban egy világméretű válság érintette a korábbi évek hibái miatt különösen súlyosan az országot."

Lehet, hogy akkor is volt egy válság. Amúgy azt hittem, hogy most a 2008-as válságról van szó. Bár talán mindegy is.

Ács Gábor 2014.08.13. 13:00:51

@s: bocs, igen, elírtam, a 2008-asról van szó természetesen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.08.13. 15:51:28

Gyerünk fideszbarmok,lehet magyarázni!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.13. 20:00:59

@walaki_aki: Már hogyne lenne látszatja. Felcsúton fociakadémia, meg stadion van.
süti beállítások módosítása