Magyarok is milliárdokat bukhattak a svájci balhén

2015.01.19. 21:34

Ács Gábor

Néhány nappal azt követően, hogy a svájci jegybank felrobbantotta a frankpiacot, még nem lehet pontosan tudni, hogy az elszabaduló árfolyam és kereskedés befagyása nyomán mekkora veszteségek érték a világ befektetőit. Az biztos, hogy több devizás brókercég bedől, vagy feltőkésítésre szorul világszerte, a magyarországi veszteségekről azonban eddig mindenki hallgat. Pedig köztudottan nem kis tételben kötötték a befektetők azokat a frank szinten maradására játszó opciós struktúrákat, melyeken hatalmas veszteségek keletkeztek.

A világ vezető forex kereskedői már mind nyilatkoztak arról, hogy miként érintette őket a svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése, illetve az ezt követően kialakult piaci vérzivatar. Vannak már dőlések, de a legtöbben nyugtatni próbálják a befektetőket, hogy zseniális kockázatkezelő rendszerük kiállta a próbát, s noha a befektetők egy része valóban bukott, az üzletmenet olyan, mint eddig. Ezeket a nyugtatásokat ügyfelek már több cég esetében vitatják a különböző fórumokon és érdekes, hogy a magyar brókercégek eddig semmit nem nanus_cimlap.gifkommunikáltak esetleges veszteségeikről.

Piaci szereplők szerint a hazai cégeknél is jókora veszteségek halmozódtak fel, de valóban korai lenne még ezeket összesíteni. Az hagyján, hogy nem lehet tudni a bukott ügyfelek reakcióját. A nagy tőkeáttét miatt bizonyosan sok ügyfél van, aki a teljes betett összegnél is nagyobbat bukott. Ha ők ezt a kötelezettségüket nem teljesítik, az a brókercég vesztesége. Tudunk olyan ügyfélről, aki a brókercég ajánlására nyitott svájci frank pozíciót és megpróbálja visszakövetelni veszteségét.

Még nagyobb probléma, hogy még ezt sem lehet tudni, ki mekkorát bukott, illetve nyert. A hazai forex szolgáltatók többsége a Saxo Bank rendszerén keresztül ad lehetőséget a devizapiac elérésére, a Saxo pedig még pénteken azt közölte, hogy újra megvizsgálja a jegybanki bejelentést követő óriási csapkodás során született kötéseket. Utólag átírják a kötési árakat, lesz, akinek csökken a vesztesége, másnak meg elveszik a nyereségét. Elképesztő, hogy ilyenre sor kerülhet, ami jól mutatja a szabályozatlan devizapiac jókora kockázatát a szabályozott piacokkal, a tőzsdékkel összevetve. A Saxo hétfőn azt is elismerte, hogy sok ügyfele bukott, de a cég stabil.

A magyar befektetők közül természetesen nem csak a közvetlenül devizázók buktak nagyot. Privát és prémiumbanki, vagyonkezelt ügyelek is meglepődhetnek számlaegyenlegüket kézhez kapva és több befektetési alap is beleszaladt a késbe, köztük az elmúlt évek egyik legjobban teljesítő alapja, a most mintegy 15 százalékot zuhanó OTP Supra. 

A következő napokban egyre többet tudunk majd a bukások nagyságáról, a Magyar Nemzeti Bank is bekért adatokat a befektetési szolgáltatóktól, s bizonyára hamarosan megszólal az ügyben.

A devizapiacok működéséről és kockázatairól a Forbes novemberi számában jelent meg részletes írás, a február elején megjelenő számban pedig a mostani frankbalhéről olvashatnak részletesen.

 

Íme egy hosszabb részlet a novemberi cikkből, az elrettentő példák nem a hazai szolgáltatókra jellemzőek:

 

A forex piac egy alapvetően bankközi piac. Amíg nem volt internet, a bankok olyan rendszereken keresztül jegyeztek vételi és eladási árakat a devizapárokra, melyeket csak ők láttak, az üzletkötés pedig telefonon, vagy ezeken a rendszereken keresztül történt. A net terjedésével, az online kereskedési rendszerek elindulásával nyílt ki a kisbefektetők előtt, abban azonban nem történt semmi változás, hogy bankközi piacról van szó. Az árjegyzők alapvetően a nagybankok, ezeket követve mutatnak árat saját rendszereikben az egyes online szolgáltatók. Semmi garancia nincs arra, hogy egy bróker a saját rendszerében nem téríti el az árakat attól, mint ahol a bankok egymás között kereskednek.

A devizapiacon némi leegyszerűsítéssel egymástól nyerik el a pénzt a játékosok, vagyis ha nem számolunk a vételi és eladási árak közti különbséggel és az esetleges jutalékokkal, akkor aki jó irányú pozíciót vett fel, az nyer, aki pedig rosszat, az veszít. Csakhogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy még tisztességes kereskedési körülményeket feltételezve sincs egy újoncnak 50 százalék esélye a sikerre, néhány éve több felmérés is arra jutott, hogy a forexezni kezdők 75-80 százaléka pár hónap alatt lenullázza magát. A profik szerint kötélidegek kellenek a nyeréshez és tudatosság, hogy betartsuk a saját magunk alkotta kockázatkezelési szabályokat. A lényeg, hogy a kitalált stratégiát konzekvensen kell lekereskedni. Erre kevesen képesek, de ők azok, akik hosszabb távon is pénzt tudnak csinálni rajta. Vagyis ha nem lennének trükkök és lehúzások, a sok kis lúzer pénzét akkor is a kevés profi befektető nyerné el a devizapiacon. A valóságban azonban a nyertesek között vannak olyan szolgáltatók is, akik kimondottan ügyfeleik szenvedésén nyerészkednek.

Mivel a zöldfülűek bukási aránya kimagasló, sok szolgáltató üzleti modellje alapból arra épül, hogy el kell nyerni saját ügyfeleik pénzét. Egy normális brókercég a vételi és eladási ár közti különbségből él, ezért ha ügyfele üzletet köt, lefedezi magát egy ellenirányú kötéssel, nettó pozíciója, kockázata nulla. Aki viszont ügyfelétől akar pénzt nyerni, az nem köt ellenoldalt, s abban válik érdekeltté, hogy saját ügyfele minél gyorsabban minél nagyobbat bukjon. Az ilyen cégek energiáik nagy részét arra fordítják, hogy kiszűrjék a nyerésre képes ügyfeleket és a biztos bukókat. Előbbiektől igyekeznek rövid úton megszabadulni, utóbbiakat szeretik, hogy ellenük játszhassanak. Gond akkor van, ha a bénának hitt ügyfél mégis nyer, mert akkor fizethetnek neki, mint a katonatiszt. Ezt elkerülendő az ügyfél véletlenül technikai hibákkal, egyre gyakoribb rendszerkimaradásokkal szembesül, de ez még mindig messze nem minden. Az ügyfélnek általában fogalma sincs arról, hogy saját brókerétől nyerte el a pénzt, e helyett az tűnik fel neki, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel nem akarják kifizetni neki a nyereségét.

Ez talán a legmocskosabb szolgáltatói viselkedés, de van még bőven sok igencsak megkérdőjelezhető, de széles körben elterjed praktika. Nem ritka, hogy fontos piacmozgató adatok érkezésekor, vagy akár azoktól függetlenül is a bróker széthúzza a spreadet, vagyis nagyon kitágítja a vételi és eladási árfolyam közti rést. Azt is figyelni tudják, hogy hol van az ügyfelek fájdalomküszöbe, hova tették be veszteséges állásnál a stop megbízást, amivel kimenekülnek a pozícióból. Ha csak megközelíti az ominózus szintet az árfolyam, saját rendszerükben képesek kilendíteni annyira, hogy az ügyfél kistoppolódjon. Szegény spekuláns csak annyit lát, hogy az árfolyam az ő grafikonján nem is járt ott, ahova a veszteségbehatároló megbízást tette, mégis kiütötték jó nagy bukóval.

Arról is beszámolt egy régóta a devizapiacon mozgó öreg motoros, hogy egy bukóban levő ügyfélnek szólt a szolgáltató, hogy be kellene tolni egy kis pénzt a veszteség finanszírozására. De hiába utalt azonnal és ért át időben a pénz, a brókerek utasítást kaptak főnökeiktől, hogy ne allokálják időben az összeget az ügyfélszámlára, hogy gyorsan ki tudják likvidálni veszteséggel a befektetőt, elnyerve a pénzét. Egy másik spekuláns azt meséli, hogy amikor nyert 400 dollárt, fel szerette volna markolni a pénzt. A szolgáltató azonban azt üzente, hogy 500 alatt nem utalnak. Küldött ki tehát 100-at, de akkor rögtön azt üzenték, hogy minimum 700 dollár kell a kifizetéshez.

26 komment

Címkék: svájci frank forex piac

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr277089789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boka1 2015.01.20. 10:50:33

30 százalékot gyengült a ft megtakarításunk a svájci megtakarításunkhoz képest?

s 2015.01.20. 11:04:24

Kicsit túllihegitek ezt az ügyet. Semmilyen befektetés nincsen csak svájci frankban. Egy jó portfólióban kurva sok minden van. Nem baszódott szét minden, ember. Megy az ipar, a szállítás, az építés a cégek, stb. Mi a fasz bajotok van mégis?

Brix 2015.01.20. 11:31:39

"A Saxo hétfőn azt is elismerte, hogy sok ügyfele bukott, de a cég stabil...." Az fontos kérdés , hogy a Saxo bank milyen veszteségeket szenvedett , mert a magyar brókercégek többségének ők biztosítják a kereskedési platformot....Az államoknak ideje lenne megrendszabályozni a devizapiacot, mert a nagy befektetési bankok és a brókercégek is manipulálják az árfolyamokat. Még a LIBORT-t is manipulálták....
Valójában, a kis játékosok 99%-a néhány hónap alatt elveszti a devizapiacon befektetett tőkéjét, a maradék 1%-az, akik bennfentes információkkal rendelkeznek...

aleb19 2015.01.20. 12:47:35

@s: az Alpari /egyik nagy UK broker/ leterdelt
FXCM /nagy US broker/ szinten ...es a hirecskek csak jonnek csak jonnek, hogy melyik felelotlen nagyceg lett instabil

s 2015.01.20. 12:59:41

@aleb19: A "felelőtlen" a kulcsszó. Azok sokat akarnak nyerni gyorsan. Egy normális befektetőt ez az esemény meg sem karcol.

aleb19 2015.01.20. 13:12:49

@s: ebben azert nincs igazad mert miutan a bankoknal/brokereknel kepzodo nagy nyereseg a tulajdonosoke ,de a kepzodo nagy veszteseg eseten az allambacsi/adofizetok kifizetik mostansag-ezert a bankok/brokerek nem normalis befektetok, tobbe szinte mindegyik felelotlen mert ez a tuti uzlet

s 2015.01.20. 13:53:17

@aleb19: Szerintem a devizahiteles a felelőtlen. Ő elrakta volna a hasznot, de bukó esetén várja az állami segítséget. Te mibe fektettél, mennyit buktál? Szerintem az én vagyonkezelőmet nem kell az államnak kisegítenie. Nem is fogja kérni, de nincs is rá szükség.

aleb19 2015.01.20. 14:37:16

@s:" Szerintem a devizahiteles a felelőtlen. Ő elrakta volna a hasznot, de bukó esetén várja az állami segítséget"

szerintem meg a sajat tulajdonu lakas akarasa nem felelotlenseg es nem nagy haszon...es buko eseten sem kapott szinte semmit sem az allamtol /kiveve a gyevibirokat es vegtorlesztoket/ ,de ez a devizahiteles mult ami tavaly otthon lezarolt, ezert a mostani CHF sajnalatos esemenyek nem erinti a magyar devizahiteleseket

"Te mibe fektettél, mennyit buktál?"
a mostani balhe foleg a nagypalyasokat /nagybankok ill. brokereik/ erintette akik a bankozipiacon felvett CHF hitelbol vasaroltak reszvenyeket vagy mas devizakat az ,hogy az otp/supra bukott 15%-t az csak kis szines hirecske

"Szerintem az én vagyonkezelőmet nem kell az államnak kisegítenie. Nem is fogja kérni, de nincs is rá szükség. "

es hany eves vagy ,hogy hiszel meg a mesekben?

s 2015.01.20. 15:06:36

@aleb19:

"szerintem meg a sajat tulajdonu lakas akarasa nem felelotlenseg"

Bizonyos feltételekkel az. A jövedelmedhez képest nagy a törlesztő, bizonytalan a jövedelmed, devizában veszed fel hosszú időtávra a hitelt. Ez, vagy ezekből néhány a legtöbb bajba jutott esetén ott volt. Ezek az emberek egyszerűen ostobák voltak. Ki a fasz mer arra fogadni, hogy egy deviza árfolyama nem billen meg kedvezőtlen irányba 20 év alatt. Csak egy elmeháborodott.

"es hany eves vagy ,hogy hiszel meg a mesekben?"

Ezt most csak így idebaszarintottad lendületből, mert gondoltad jól hangzik. 50 vagyok, pubi. Tudom, hogy az állam nem fog kimenteni egy kurva darab alapkezelőt sem. Két okból: 1. ezeknek erre nincs szüksége; 2. az államnak még a gyerekek zabáltatására sincs pénze (mert a rogántónió geci sokat lop).
Ezek az alapkezelők nem tesznek fel mindent egy lapra, mert nem sok kis matolcsy ül ott. Ha meg is remeg a hozam egy kissé emiatt az ügy miatt, a hatás elenyésző, mert egy csomó minden más van még (pl. akár az olaj ára is, emiatt nem megy a pampogás, hogy akkor a rubellel mi a faszom is van egyébként). Azon kívül ez nekem nem egy néhány hónapos ügyem. Bebaszom a pénzt 15-18 évre. Ki a faszt fog érdekelni, hogy egyszer volt valami nem túl jelentős dolog? Annyi minden más lesz még ennyi idő alatt.

campobaszo 2015.01.20. 15:24:38

@s: 2Semmilyen befektetés nincsen csak svájci frankban."

Pedig az OTP Supra azért bukott akkorát,mert most csak a frank gyengülésére játszottak.Abszolút hozam - most abszolút bukás.

aleb19 2015.01.20. 15:45:36

@s:

"Tudom, hogy az állam nem fog kimenteni egy kurva darab alapkezelőt sem"

viktator eppen most kinalta meg a bankokat/ foleg az otp-t/ es szopatta meg a devizahiteleseket/kiveve a gyevibirokat es vegtorlesztoket/

" 50 vagyok, "

es meg mindig hiszel a mesekben...this is bad very bad

s 2015.01.20. 15:50:54

@campobaszo: Az nem befektetés. Az egy termék. Olyan, mint a szójabab, a kakaó. az olaj, vagy az arany. A befektetés az ilyesmikből képzett keverék. Pont a diverzifikálás miatt, aminek révén a kockázat el van osztva több részre. Nem kell hülyének lenni, ez egy fontos szabály. Vagy esetleg beleugrottál ilyesmibe? Ha nem, akkor mi a francért aggódsz?

samot 2015.01.20. 16:33:28

Mit arcoskodtok itt?Szuperokosok.Idàig pénzt kerestetek a semmiért!Most meg eljött az igazsàg oràja!Ez is benne van a pakliba,csak màr annyira nem volt okos senkise.
Anélkül,hogy az észt osztanàm,azért buknak,mert nem naprakészek a politikàval!Ahoz,hogy arànylag pluszba legyen valaki reggel màr több nyugati lapnak az asztalon kell lennie és mehet az olvasàs!
Naiv a többsége!Komàlos majd nyomja az okossàgot!Tényleg?A tutit megcsinàlja maga és nem fog ezer telefont,sms-t küldeni sehova!Ez a nagy büdös valosàg!Azért nefelejtsétek a börzét nem a magyarok talàltàk ki!(meg nem is a magyaroknak):D

fogyasztói magastartás 2015.01.20. 16:34:54

Én a frank erősödésére játszottam, erre nekem dokumentumom is van, és kurvára tudom a következőt is és az utána következőt is, és elnyerem a pénzét minden béna faszkalapnak, aki ide írkál!

fogyasztói magastartás 2015.01.20. 16:36:40

@samot: aki újság alapján kereskedik, az csak szívni fog. az újságírók kivétel nélkül béna faszok, nem is értik miről írnak, de arról is csak akkor, mikor egy instrumentum túlhúzott.

és még a többiek arcoskodnak, engedd meg, hogy nevessek rajtad háháááá!

fogyasztói magastartás 2015.01.20. 16:37:53

@s: mókuska, nem baszódott szét a reália, mert az majd most baszódik szét, de addig még minimum 6-8 hónap agónia!

fogyasztói magastartás 2015.01.20. 16:41:27

@campobaszo: nagyon sok ész kell ahhoz,hogy egy süllyedő devizához lefixált devizát shortolj. ehhez tényleg OTP-s nek kell lenni!

fogyasztói magastartás 2015.01.20. 16:42:46

supra... meg a faszom az.... röhej.

a cikk is röhej.... 2-300 dollárokkal mókáztok.... nyomik!

aleb19 2015.01.20. 16:45:50

@s: csak eur,gbp,jpy,usd parok erdekelnek +gold egy poziciom max 2-3% es a CHF-hez kozom sem volt

"Ha nem, akkor mi a faszért rinyálsz? "

akkor most leirom ismet de lassan, hogy a debilek is megertsek:az Alpari /egyik nagy UK broker/ leterdelt
FXCM /nagy US broker/ szinten

es ez onmagaban is durva hir

samot 2015.01.20. 16:53:38

@fogyasztói magastartás: Az ujsàg nem kereskedésre valo!Ennyire amatör vagy,magad neveted ki!Irtam HIREKRE!Megirtàk idöben az ECB milyen döntést hozott!
A profik ebböl levezették a következményeket! Persze ehez màs nyelven is tudni kell valamilyen szintenMeg azt is illik tudni,hogy Svàjc milyen szerzödést kötött 2011oktoberében az ECB-vel.Szoval ez egész embert igényel.Azért ne add fel a (nevetést)

Ács Gábor 2015.01.20. 17:04:33

@fogyasztói magastartás: @s: köszönjük a komoly szakértelemről tanúskodó, kitűnő stílusban megírt hozzászólásokat. Ennyi elég is volt, talán mindenki jobban jár, ha átadják a lehetőséget másoknak.

fogyasztói_magastartás 2015.01.20. 17:11:12

@samot:

olyan emberrel azért megjegyzem nem találkoztam még, aki még azt sem érti, ő maga mit írt. Nyeeeheheeee! Tiszta vicc vagy, írj még okosakat légyszi!

samot 2015.01.20. 17:16:50

@fogyasztói_magastartás: Vegyél egy értelmezö szotàrt!
Nekem ez vilàgos amit irtam,neked meg kinai!Ez van.

Erdő Péter (törölt) 2015.01.21. 01:21:01

A tőzsdézés ördögtől való!

Meridian74 2015.01.21. 17:56:34

@s: " Ő elrakta volna a hasznot"

Milyen hasznot? A banknak is ugyanakkora haszna volt belőle.

Mondok egy példát, a sajátomat. 2006.02.26-tal vettem fel CHF alapú hitelt 4.5% referenciakamattal. 166 Ft/ CHf áron.
Törlesztőrészlet HUFban 21500 volt. Elkezdett erősödnia forint, a törlesztőrészlet elkezdett csökkeni 19500-ig. Ekkor a bank kamatlábat emelt. 5.5%-ra. A törlesztőrészlet azonnal visszaugrott 21800-ra. Aztán az árfolyam elkezdett felfele menni. A bank viszont nem változtatoptt a kamatlábn, sőt később tovább emelte 6.5%-re.
Jött a krach, a SNB az akkor 5.5%-os kamatlábat villámngyorsan 0.5%ra (elég drasztikusan) majd kiscit később 0.25%-ra csökkentette. A bank nem követte, hanem még plusz egy %-ot dobott az egészen 7.5%-ra emelve.

Szóval miről beszél, hülyegyerek? Talán előbb tájékozódj ezzel kapcsolatban, aztán ugass ilyeneket!

Sequoyah 2015.04.14. 21:23:09

A sajto a Quaestort-tol es a Buda-Cash-tol hangos. De kozben szep csendben tobb brokercegrol tudok, ahol be vannak fagyasztva a kifizetesek, lassan mar tobb honapja.
süti beállítások módosítása