Nyerges Zsolt megerősítette, övé a Közgép 20 százaléka

2015.11.10. 11:29

Zsiborás Gergő

Az építőipar két sztárja erős évet ment – az egyik lehet, hogy utoljára, a másik, úgy néz ki, szintet lép. Közgép vs. Duna Aszfalt. 

224579.jpgKözgép: 2014 a számok alapján jó év volt 
A Közgép Zrt. egyáltalán nem zárt rossz évet, legalább is ez derül ki a cégpapírokból. A 2014. december 31-ével záródó üzleti évben például rekordbevételük volt, az ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a cég valószínűleg utolsó jó évét zárta. Legalább is egy ideig. A közbeszerzéseken korábban taroló Közgép először a gönyűi kikötő fejlesztésére idén januárban kiírt tenderen érezhette meg, jönnek az új idők. A legolcsóbb ajánlatot ugyan a Közgép tette, a Közbeszerzési Döntő Bizottság (KDB) hamis adatközlés miatt elmeszelte őket, sőt, a közbeszerzésekből is kizárta őket 3 évre. A munkaügyi bíróság később ugyan a határozat felfüggesztéséről döntött, de a Közbeszerzési Hatóság ezt megfellebbezte. Jelen helyzetben a Közgép indulhat állami tendereken egészen addig, míg a KDB döntése ellen beadott perben ítéletet nem hoznak.

Duna Aszfalt: jó csillagzat alatt 
Közben Szíjj László nevére került a mélyépítő piac egy újabb üdvöskéje, a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt-csoport két tulajdonosa nyáron vált szét, ez koránt sem jelenti azt, hogy Szíjj és üzlettársa, Varga Károly viszonya megromlott volna. Az állami beruházások favoritként emlegetett cég akár baráti versenytársat is kaphat a Varga által átvett cégek személyében.


2015_dunaaszfalt_1109_02.jpgGrafika, adatok: Forbes, 2014-es cégbeszámolók



Sok állami pénzt nyernek, de kik? 
Az mindenképp változás az elmúlt évekhez képest, hogy legalább tudjuk, hogy kik annak a cégnek a tulajdonosai, akik feltűnően sikeresek az állami pályázatokon. Ez ugyanis a Duna Aszfaltnál eddig világosan látható volt, ellenben a Közgéppel. Tavaly megpróbáltuk feltérképezni Simicska Lajos cégbirodalmát, akkor a magyarországi cégpapírok átkutatása után azt tudtuk kimutatni, hogy a cégben 11,6%-os tulajdonrésze biztosan van. Az aktualizált vagyonbecslésünkben is ebből indultunk ki, hiszen a nyilvánosan elérhető adatok nem utalnak arra, hogy a cég tulajdonosi struktúrájában változás lett volna az elmúlt egy évben (a becslést Simicska Lajosék el is fogadták). Idén a társaság a Forbes kérdésére hivatalosan is megerősítette: Nyerges Zsoltnak, Simicska legrégebbi üzlettársának, 20%-os tulajdonrésze van a cégben. Eddig is sejthető volt, hogy ő az egyik pénzember a Közgép mögött, de most először erősítette meg mindezt a nyilvánosság előtt is. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben sikerült rálátnunk arra, kik birtokolják a cég közel harmadát. A többi részre – legalább is egyelőre – még nincs rálátásunk.

A Forbes novemberben megjelenő gazdaglistáján Simicska a 6. helyezett, Szíjj László - nagyot ugorva tavalyhoz képest, amikor először szerepelt ilyen jellegű listán - a 12., míg Varga Károly a 28. Nyerges Zsolt is nagyot lépett előre a Közgép miatt: ő idén a 16. leggazdagabb magyar a Forbes kimutatása szerint. 

Előfizetne? Keresse karácsonyi ajánlatainkat, nézzen bele a magazinba a www.forbes.hu oldalon! 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: pályázat Közgép Simicska Lajos Forbes Nyerges Zsolt Duna Aszfalt Forbes Magyarország gazdaglista Szíjj László Varga Károly

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr338065716

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meddig érjen Orbán kisvasútja? 2015.11.10. 15:43:00

Újabb Guinness-rekord kísérlet tanúi lehetünk? Úgy tűnik nem csak fajlagosan a legdrágább, de az ország leghosszabb kisvasútja is épülhet Felcsúton. Október elején még drámai hírekről számolt be a sajtó, az eredetileg október végi átadással tervezett é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása