Egy nap alatt eldöntik, ki vigye a 16 milliárdot

2015.12.10. 12:03

Zsiborás Gergő

hun3_axente_vanessa_new.jpgAz állam újabb befektetési alapokat indíthat, összesen 16 milliárd forint a tét, a pályázati kiírást ugyanakkor sietve tették közzé, gyakorlatilag 6 napot hagyva a pályázóknak arra, hogy részletesen kidolgozzák, mit is kezdenének ennyi pénzzel. A kiírás szerint a nagy növekedési potenciállal rendelkező cégek finanszírozására kell fordítani a forrásokat, elvileg újabb tőke érkezhet a startupokhoz. A pályázatot az Eximbank írta ki, de több szál is Rogán Antalhoz vezet.

UPDATE: Az érintett Eximbank válaszolt kérdéseinkre >>>

A honi alapkezelői szakma legtöbb szereplője csak a hét elején értesült arról, hogy az állam újabb forrásokat pályáztat meg. Az EU által indított, és ma már az MFB által felügyelt ún. Jeremie-programban 2008-tól kezdve több 130 milliárdot osztottak ki több mint 20 alapkezelőnek, de ahogy arról egy májusi piaci körképünkben már beszámoltunk, az összesen öt körben kiírt pályázatoktól a politika sem tartotta magát távol. Rövid idő alatt írták ki például azt a két pályázatot, amin Garancsi István és Hernádi Zsolt nyert végül. De korábban kapott alapot a Széchenyi Bankkal bebukott Töröcskei István és a Quaestor-tulajdonos Tarsoly Csaba is. Ma már egyikük sem rendelkezik alappal, jól lehet, akkor is pályázaton, több jelölt közül választották őket a legalkalmasabbnak arra, hogy milliárdos alapokat kezeljenek. A Jeremie-programot az MFB egykori leánycége, az MV rt. kezelte, mely a nyár elején beolvadt az állami tulajdonú bankba. Most a szintén állami tulajdonú Eximbank írt ki pályázatot.

Az Eximbank november 30-án tett közzé ajánlattételi felhívást „alapkezelői szervezet kiválasztására”. Korábban nem harangozták be a lehetőséget, már csak emiatt is érdekes a határidő: december 10., dél. A felhívás és a leadás napját nem számolva ez összesen hat munkanap. Sőt, az ajánlattal kapcsolatban csupán december 4-éig lehetett kérdéseket feltenni a kiírónak. Ez még furcsább annak tudatában, hogy az Eximbank két alapot akar indítani, melyek jegyzett tőkéje összesen 16 milliárd forint. A bank nyitóoldalán a friss pályázati felhívások között nem találni a november 30-ai keltezésű kiírást, csak ha tovább kattintunk egyet.

screenshot_2015-12-09_23_23_57.pngAz Eximbank honlapjának nyitóoldala, a legfrissebb pályázati felhívás csak egy aloldalon érhető el a "régebbi hírek" gombra kattintva (a képernyőkép 2015. december 9-én készült).

Egyszereplős verseny?
Hat munkanap alatt kell tehát a pályázóknak kidolgoznia a stratégiát, miként indítanának két, 10 éves futamidejű magántőkealapot, melyek nagy növekedési potenciállal rendelkező cégekbe fektetnek, ideértve a startupokat és a hasonló életciklusban lévő cégeknek nyújtandó „mentőöv” finanszírozást. A program – ha nem tenné komolytalanná a határidő  – kiválóan egészíthetné ki a Jeremie-alapokat, a kiírásból eredő finanszírozási hiányosságot is orvosolhatná valamelyest, annak ellenére, hogy a Jeremie-alapok félévvel tovább, jövő májusig fektethetnek be innovatív cégekbe.

Nem csak a rövid határidő meglepő. A pályázati kiírásban is vannak furcsa kitételek, melyek szakmailag megkérdőjelezhetőek. A Forbes által megszerzett teljes kiírás szerint például az alapoknál foglalkoztatni kell szenior szakembereket, amiben nincs semmi újdonság, csakhogy a referenciáik között szerepelnie kell legalább 5 nyilvános tőkepiaci tranzakciónak („közreműködtek a kibocsátó alkalmazottjaiként vagy tanácsadójaként összesen legalább 5 nyilvános tőkepiaci tranzakcióban részvény vagy kötvénykibocsátás, illetve nyilvános vételi ajánlat lebonyolítása”). A kitétel a kockázatitőke-iparban megkérdőjelezhető, pláne a hazai piacon.
A megszerzett dokumentumból kiderül, pályázat felülpontozza, ha a pályázó 10 vagy több nyilvános tőkepiaci tranzakciót hajtott végre korábban, miközben elegendőnek tartja, ha kockázati- és magántőkealap kezelésben csupán két év tapasztalata van (miközben ez az a tevékenység, amire az egész pályázatot kiírták).

A Forbes által megkérdezett szakmabeliek szerint árulkodó, hogy az Exim még azt is előírja, hogy „az alapkezelő adminisztratív tevékenységét ellátó vezetője legalább 5 év szakmai tapasztalattal rendelkezik befektetési, illetve kockázati tőkealapok back office tevékenységének lebonyolításában, nettó eszközérték számításában”. Az általunk megkérdezett portfóliómenedzserek szerint szakmailag érthetetlen ez a kitétel, többen emiatt is gyanakodtak, hogy a kiírás annyira szűkíti a lehetséges befutók körét, hogy úgy néz ki, egy valaki helyzetbehozásáról lehet szó.

Végignéztük, a Jeremie-alapok nyilvánosan elkérhető adatai alapján kik indulhatnak egyáltalán eséllyel, ez alapján a legtöbben labdába sem rúghatnak. A G&B Partners lehet az egyik befutó, főleg a szeniorokra vonatkozó rész miatt. A Forbes által megkérdezett, a kiírás miatt a pályázaton eleve el sem induló szakmabeliek szerint az említett kitételek egy részének Boris Mihály, a G&B ügyvezető partnere éppen megfelel, korábban befektetési bankárként dolgozott, így tőkepiaci tapasztalata bőven van. A back office-t érintő kritériumokat pedig Pulai Barbara, pénzügyi és adminisztrációs igazgató pipálhatja ki, aki „1997 óta dolgozik különböző back office, illetve értékpapír-elszámolási munkakörökben, a Dunainvestnél, az MKB Értékpapírnál, a Volksbanknál és az ING Banknál. A Takarék Alapkezelő Zrt. back office vezetőjeként töltött 7 évet, jelentős tapasztalatokat szerezve befektetési alapok jelentéstételi feladatainak ellátása, valamint szabályzat-rendszerek kialakítása és karbantartása területén” - derül ki az alapkezelő honlapjáról

A mély tőkepiaci tapasztalat azért is furcsa, mert a magyar innovatív cégekre nem jellemző, hogy célba vennék akárcsak a magyar tőzsdét is. A hazai cégeknek a bevezetési kritériumok lazítása után leginkább London jöhetne szóba, de a legtöbb startup cég inkább az okos pénzt keresi. Vagyis olyan befektetőt, aki a pénz mellé tudást, tapasztalatot és kapcsolati tőkét is ad. A kitétel a hazai viszonylatok ismeretében is érdekes: több, a piacon 10-12 éve sikeresen tevékenykedő szakember sem számít az Eximbank szerint szeniornak, hiába hajtottak végre több sikeres exitet is korábbi befektetéseikkel. A magyar kockázatitőke iparág épp a Jeremie miatt 2008 óta fokozatosan kiépült, sőt, túl sok is az alapkezelő egy ekkora piacra, vagyis van elég szaktudás. Így még kevésbé érthető, hogy a legtöbb potenciális pályázót miért ütik el a tőkepiaci referenciák megkövetelésével. 

Sok szál vezet a Pasa Parkba
A GB& Partners új szereplő a kockázatitőke-piacon, a Töröcskei István érdekeltségébe tartozó két alapot vették át (az egykori Prosperitást). A korábbi tulajdonos kegyvesztett lett, miután csődbe ment az állammal közösen tulajdonolt bankja, a Széchenyi Bank, ezután Töröcskei lemondott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) éléről is. A GB& Partners által kezelt két alap összesen 6 milliárd forint jegyzett tőkével rendelkezik, ez a mostani, eximbankos kiírásban is alapfeltétel.

Az alapot átvevő GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő  Zrt. mögötti GB CAPITAL PARTNERS Vagyonkezelő Zrt. két tulajdonosa Gubicza Ágoston és a már említett Boris Mihály. Mindketten kötődnek a nemrég miniszterré kinevezett Rogán Antalhoz, aki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezeti.

Rogán első felesége most Gubicza Ágoston házastársa (ez kiderül a Facebookról is), akivel Rogán Antal vagyonnyilatkozata szerint közös háztartásban nevelik az új miniszter legidősebb fiát. Boris Mihály pedig szintén a II. kerületi Hankóczy Jenő utcában, ha esetleg így jobban ismerős: a Pasa Parkban lakik, legalább is a cégpapírok szerint, akárcsak Rogán Antal. Az Eximbank üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese amúgy Puskás András, aki az V. kerületnél Rogán Antal helyettese volt, tavaly Szijjártó Péter felkérése vállalt vezető tisztséget a bankban. Úgy tudjuk, Puskás is a Pasa Parkban lakik, korábban a kerületi ügyekkel foglalkozó Város Szíve blog is írt erről, illetve a Nol.hu számolt be róla, Puskás és Rogán felesége nevén van egy ingatlan a lakóparkban.  

Gubicza Ágoston neve máshonnan is ismerős lehet. Az alapkezelő honlapján egészen pontosan ez szerepel: „vezető szerepet játszott a Hévíz-Balaton Repülőtér újra megnyitásában”. A repteret hamarosan be is zárták, az üzemeltető CCA Kft (melynek tulajdonosai között felbukkant Gubicza egyik érdekeltsége is, maga Gubicza pedig a CCA ügyvezetője volt) több száz milliós tartozást hátra hagyva szállt ki a bizniszből.

Megkérdeztük a pályázat kapcsán az érintetteket is. Az Eximbanknál arra voltunk kíváncsiak, hogy miért adtak ilyen rövid határidőt. Csütörtökön délben adják be a pályázatokat, az Exim már pénteken eredményt fog hirdetni. Kíváncsiak voltunk, milyen forrásból ad majd 16 milliárdot az állami bank és hogy miért tartja ennyire fontosnak a tőkepiaci tapasztalatot, mikor a 2008 óta futó Jeremie-programnak hála akad tapasztalt befektető ezen a területen.


Kérdések az Eximbanknak 
A 16 milliáros pályázat elbírálására elegendő egy nap, az ezzel kapcsolatos pár kérdés megválaszolására viszont nem. 
UPDATE: Az Eximbank válaszolt kérdéseinkre >>>

Az alábbi kérdéseket tettük fel e-mailben Puskás Andrásnak: 

Miért adtak meg irreálisan rövid határidőt, ha a két alap mérete együttesen (16 milliárd) jócskán meghaladja az itthoni alapok átlagos méretét? Önök szerint 8 munkanap alatt lehet olyan felkészült és átgondolt szakmai anyagot készíteni, ami alapján nagy biztonsággal eldönthető, hogy mely pályázó lesz a legalkalmasabb az alapok kezelésére?

A részletes pályázati kiírás szerint már a beérkezést követő első munkanapon eredményt hirdetnek. Hogy lehetséges, hogy fél nap alatt el tudják dönteni, kire bízzák a 16 milliárdos alapkezelést?

Elegendő idő ez a döntés meghozatalára? A jóval kevesebb pénzt kezelő Jeremie-alapok pályázatánál is több idő volt, amíg elbírálták a beérkezett anyagokat.

A honlapjuk nyitó oldalán annak ellenére sincs kint a kiírás, hogy ez a legfrissebb, és meglehetősen nagy összegről van szó. Miért nincs kint?

Miért szabnak feltételül ilyen mély tőkepiaci ismereteket, referenciát az alapok illetve a szenior szakemberek számára? A hazai viszonyok ismeretében szakmailag indokolatlannak tűnnek az alábbi kitételek:
- „közreműködtek a kibocsátó alkalmazottjaiként vagy tanácsadójaként összesen legalább 5 nyilvános tőkepiaci tranzakcióban részvény vagy kötvénykibocsátás, illetve nyilvános vételi ajánlat lebonyolítása”
- „az alapkezelő adminisztratív tevékenységét ellátó vezetője legalább 5 év szakmai tapasztalattal rendelkezik befektetési, illetve kockázati tőkealapok back office tevékenységének lebonyolításában, nettó eszközérték számításában”

Utóbbi, a back office-ra vonatkozó kitétel miért került a feltételek közé, miért ilyen fontos Önök szerint?

Miért csak 2 évnyi referenciát várnak el ezzel szemben a magán- ill. kockázati tőkepiacon? Az alap végülis ezen a területen fog működni.

Nem gondolják-e, hogy ezek a feltételek annyira szűkítik a lehetséges pályázók körét, hogy amiatt sérül a verseny?

Milyen forrásból biztosítják majd a leendő alapok 16 milliárdos jegyzett tőkéjét?

Igaz-e az az információ, hogy Ön a Pasa Park lakóparkban lakik, a II. kerületi Hankóczy Jenő utcában?

Amint kapunk választ, frissítjük a posztot. 

 

7 komment

Címkék: pályázat startup Rogán Antal Eximbank Jeremie Puskás András Gubicza Ágoston

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr558153136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dez01 2015.12.10. 18:53:10

Szomorú. Rogánnal 1 szakirányra jártam, tök normális ggyerek volt és mi lett belőle:(

Krutzifix 2015.12.10. 19:03:13

@dez01: Szerintem félreismerted. De van az a dakota mondás, miszerint alamuszi Rogán nagyot ugrik! No, de azért csak támogassa ezt a ..........át a népesség 40%-a, majd rájön, amikor már az alsógatyáját is lehúzzák róla!

Gyorgy Nagy 2015.12.10. 20:03:46

Paraszt Toni.Elöbb utobb RáFOGSZ B.SZNI.A tehelyeben már leállnék.

kvadrillio 2015.12.10. 20:10:47

Össznépi bizalmatlansági indítvány az Orbán kormány ellen

Magyarországon egy eszement diktátor és hűbéresei - a választók bizalmával maximálisan visszaélve - egyszemélyi diktatúrát épít!

Minden felhatalmazás nélkül kényére, kedvére változtatja Alkotmányunkat a saját érdekei szerint! Közben a kontrollokat, fékeket oly módon formálgatja a saját önző hatalmi érdekei szerint, hogy minden Demokratikus normát, nemzetközi szerződést, SŐT! az Alkotmányra tett saját esküjét is megszegi! A demokratikus jogállam és a Köztársaság teljes felszámolását végzi egy őrült elme kiszolgálásának érdekében!

Ezért - mivel a parlamentben ülők bizalmatlansági indítványozó lehetőségét megakadályozták - Magyarország demokratikus jogállammá valamint a Köztársaság visszaállítására csak egy mindent elsöprő közös akarat képes! Az orbán kormány bebizonyította teljes szociális érzéketlenségét, embertelenségét és minden demokratikus norma semmibe vevését!

Megszüntette a társadalmi párbeszéd minden formáját, helyette egy ellenőrizhetetlen - egyoldalú - levelezésbe kezdett, a mi pénzünkből!

Alkotmánysértő passzusait emeli be az "Alaptörvény" nevű pártérdekeit szolgáló tákolmányába. Minden hazai és nemzetközi tíltakozást az ország elleni támadásként próbál beállítani, amely szót emel egy őrült diktatúra építési próbálkozása ellen! Ellenzékét kriminalizálni próbálja, az ország lakóságát egzisztenciális és minden egyéb módon zsarolja!

Gazdasági ámokfutása - mely az Uniós pénzek megszerzésén kívül, (hiánycél 3% alá csökkentése) emberek millióit sodorja kilátástalan embertelen körülmények közé, miközben ezeket a pénzeket már el is ígérte hűbéreseinek, így az ország ennek nem sok hasznát fogja látni!

Országunkban a düh és a félelem az uralkodó érzés, ezért csak a demokratikus nagyvilág összefogásával tudjuk országunkat ismét a SZABAD népek közé emelni!

Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol egyenlő jogokkal, egyenlő esélyekkel rendelkezik minden ember! Ahol nem kell félelemben élni! Ahol nem kell lesütnie az embernek a szemét, mert nem tud enni adni a gyermekének! Ahol a nyugdíjasok a társadalom megbecsült - és nem a megvetett - tagjai! Ahol a rokkantakat - vakot, féllábút, félkezüt - is megilleti a nyugdíjellátás! Ahol a megszerzett jogokat tiszteletben tartják és nem megszüntetik! Ahol a nép által választott pártnak elszámolási kötelezettsége van a választók felé! Ahol az életünket végzetesen meghatározó döntésekről nem egy ember és gerinctelen szolgái, hanem maga a nép dönt! Ahol a választási felhatalmazásával a mindenkori hatalom él és nem visszaél! Ahol a visszaélő hatalom demokratikus úton azonnal elzavarható! Ahol a visszaélő hatalom a jogokat bővíti és nem korlátozza! Ahol a Szakszervezet szakszervezetként működik és nem a kormány kiszolgálójaként! Ahol bőrszine, vallása miatt senkit semmiféle hátrány nem érhet, vagy ha mégis - akkor a törvény teljes szigorát alkalmazzák az elkövetők ellen! Ahol a emberek egészsége fontossabb, mint a focistadionok! Ahol egy fasiszta alakulatnak esélye sem lehet a parlamentbe kerülésre, mert a jog már a megalakulását is korlátozza! Ahol a rendvédelem alakulatai - és nem egyenruhákba bújtatott pártkatonák - szolgálják a rendet a törvények teljes tiszteletben tartása mellett!

Ezért a Fidesz-KDNP kormányt "alaptörvénye" visszavonására, a jogállami normák és a Köztársaság visszaállítására és azonnali lemondásra szólítjuk fel! Felszólítjuk őket egyben, hogy az utolsó fillérig számoljanak el az adófizetők pénzével!

Követeljük, hogy a közpénzeket, a közszolgálatot a köz szolgálatára használják és ne egy párt érdekeinek a kiszolgálására!

Követeljük Orbán és RT-je azonnali távozását a hatalomból, mielőtt végleg romba döntenék az országot! Tehát: MOST!!!

A gondolkodó magyar nép
EGYETÉRTEK !!!!!!!!!!!:O)

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.10. 20:28:54

Ez a rogán a kormányváltás után az élete végéig a börtönben fog rohadni. S ezt ő is nagyon jól tudja.

Azt viszont nem tudja ez a lakásmaffia vezér, hogy a teljes vagyonelkobzás az összes családtagjára ki lesz terjesztve.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.10. 20:30:47

@kvadrillio:

orbán meg a fideszes családi maffiája nem romba döntötte az országot, hanem szétlopta.

Tudod, a vádiratot pontosan kell megírni, különben a végén te maradsz hülye.

Ráadásul romba döntés miatt nem lehet lesittelni őket, lopásért viszont akár az éltük végéig is.

Merlot 2015.12.10. 23:37:05

@dez01: Mi lett belőle? Mármint Rogánból?
Hát a magyar állami maffia 2. embere.
Paraszt gyerekből miniszter. ( Ilyen csak Rákosi idejében lehetett, már Kádárnál is elvétve.)
Főnöke, a csúti Napóleon a legfőbb titkok őrzőjének saját kormányhivatalt csinált, és az V.kerületi vezetősége idejében szerzett ingatlan manipulátori "doktoriját", most állami szinten folytathatja.
Ha holnap Arogáns Tóni bevisz a parlamentbe egy lopást törvényesítő javaslatot, abból holnapután elfogadott törvény lesz.

Így megy ez Ali Papa (Viktor) és a 40 rabló országában...
süti beállítások módosítása