Így lesz tökös gyerek a magyar startupper New Yorkban

2015.12.01. 08:00

Zsiborás Gergő

Kevin B. Small akkor kapta fel a fejét, amikor a New Yorkba érkező magyar startupper egyszer csak kissé ingerülten felhánytorgatta neki, hogy ennyi szervezés, utazás és telefon után egy keveset igazán figyelhetne a mondókájára. A kopasz, és igencsak szúrós tekintetű menedzser…

Szólj hozzá!

Címkék: sport startup fantasy sport varga tamás New York Rain the six simán kristóf Kevin Small

Milyen a jó milliárdos?

2015.11.16. 10:32

Zsiborás Gergő

Mert bizony van olyan is. Az idei évben nemcsak a vagyonukat vizsgáltuk a 33 leggazdagabb magyarnak, hanem életútjukon, cégeiken keresztül öt másik szempont alapján is mértük őket. A jó milliárdos útja a sikerig transzparens, lehetőleg csak a saját erejére támaszkodva érte el,…

Szólj hozzá!

Címkék: lista pénz Demján Sándor Csányi Sándor Forbes Bige László Gattyán György milliáros

Nyerges Zsolt megerősítette, övé a Közgép 20 százaléka

2015.11.10. 11:29

Zsiborás Gergő

Az építőipar két sztárja erős évet ment – az egyik lehet, hogy utoljára, a másik, úgy néz ki, szintet lép. Közgép vs. Duna Aszfalt.  Közgép: 2014 a számok alapján jó év volt  A Közgép Zrt. egyáltalán nem zárt rossz évet, legalább is ez derül ki a cégpapírokból. A…

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: pályázat Közgép Simicska Lajos Forbes Nyerges Zsolt Duna Aszfalt Forbes Magyarország gazdaglista Szíjj László Varga Károly

Egy rejtélyes európai milliárdos, aki megelőzte Bill Gatest

2015.10.23. 15:37

Zsiborás Gergő

Egy spanyol milliárdos lekörözte Bill Gatest, a nyilvánosságot kerülő Zara-tulajdonos nemcsak textilben lett igazi óriás, ingatlanvagyona is egyre tekintélyesebb. A Forbes 400-as listájának publikálásakor még nemcsak Amerika, de a világ leggazdagabbjának is számított a Microsoft…

4 komment

Címkék: milliárdos Zara Forbes Bill Gates Inditex Amancio Ortega Forbes Globális Lista

Zuckerberg 11 év alatt lett Amerika egyik leggazdagabbja - Forbes 400

2015.09.30. 10:34

Zsiborás Gergő

Rég látott nagy mozgolódás volt az amerikai Forbes 400-as listáján, ahol az Egyesült Államok 400 leggazgagabb üzletemberét rangsorolja anyalapunk. Az élbolyból kikerült a Walton-örökösök nagy része, helyettük itt vannak az internetmilliárdosok: Jeff Bezos és Mark Zuckerberg is…

8 komment

Címkék: gazdag Google Facebook Oracle Larry Page Forbes Zuckerberg Bill Gates Warren Buffet Wal-Mart gazdaglista Forbes 400 Walton Larry Elison

Egy szappanopera vége: az állam aláírta a startupszerződést, de...

2015.08.31. 07:28

Zsiborás Gergő

A nagy startuplázban elsők között indított inkubátort a Primus alapkezelő, a cél az volt, hogy magyar cégeket juttatnak induló tőkéhez és katapultálják őket az amerikai piacra. A korábban Hild Imre vezette iCatapultnak új vezetője van, Berta Zsolt. Mikor júniusban interjúztunk…

Szólj hozzá!

Címkék: startup Pálinkás József Gazella-pályázat iCatapult NKFIH

Aki hülye, annak így adják el a feje fölül a cégét

2015.08.26. 13:39

Zsiborás Gergő

Az augusztusi Forbesban Horgos Lénárddal, az M27 Absolvo partnerével, készítettünk interjút arról, hogy mire figyeljenek azok a cégek, akik kockázati tőkebefektetőtől vonnának be forrást. A beszélgetés alapján összeszedtünk néhány olyan pontot, amire különösen érdemes lehet…

Szólj hozzá!

Címkék: startup befektetés Forbes Magyarország drag along likvidációs elsőbbség M27 Absolvo Horgos Lénárd

A politikus beszél belőle - Forbes-szemmel menekültekről

2015.08.19. 13:37

Zsiborás Gergő

Ne várj külső segítséget, hanem indulj el a saját utadon, vallja a nigériai Odorige házaspár. Frederick fest, tanul és politizál, Catherine pedig éttermet vezet, és mellékesen a PhD-jét írja. A Forbes olyan menekülteket keresett fel, akik évek óta Magyarországon élnek,…

26 komment

Címkék: vállalkozás migráció menekültek Magyarország Budapest Afrika Nigéria

Családtagok háborúja: két legendás márka születése

2015.08.10. 13:07

Zsiborás Gergő

A családi cégek egyik versenyelőnye a szinte magától értetődő összetartás. Ez azonban nem minden esetben van így. Egy testvérpár háborúja nemcsak két világmárka…

8 komment

Címkék: adidas puma Rudolf Dassler családi cégek Adi Dassler

Legnagyobb magyar családi vállalkozások vs. megyék

2015.08.07. 13:40

Zsiborás Gergő

A legnagyobb családi cégek átlagosan 1000 embernek adnak munkát, központjuk a keleti országrészben van, eredményük nagy részét visszaforgatják, áldoznak a kutatás-fejlesztésre, és…

Szólj hozzá!

Címkék: lista export Forbes családi cégek

süti beállítások módosítása