Csányi a Forbesban illetlenkedett?

2013.12.09. 01:13

Galambos_Márton

forbes_december_címlap.jpg

Túllép az illendőség határain az, ahogy a MOL az elmúlt időkben a horvát kormánnyal kommunikált – idézte a Porfolio a horvát Hina hírügynökségen keresztül Ivan Vrdoljakot. A horvát gazdasági miniszter Csányi Sándor Forbes-interjújára reagált, amely szerint felajánlották az INA-részesedés visszavásárlását a horvát kormánynak. 

A miniszter gondja – ha jól értjük – az volt, hogy hivatalosan még nem is kaptak ajánlatot a Moltól, Csányi Sándor mégis nyilvánosan beszél róla. Kár, hogy az eladási szándék már rég kint van (részben a Mol tőzsdei bejelentése, részben Hernádi Zsolt videóüzenete révén). Így a miniszter gyors reakciója is csak a politikai játszma része.

Pont erről az adok-kapokról írt Pletster Tamás az Erste elemzője is a legfrissebb Forbesban. „A horvát kormány túllépett egy határon, ahonnan már nem tud visszajönni. Számukra egyetlen elfogadható lépés lenne, ha a Mol önként átadná az irányítási jogot, természetesen komolyabb ellentételezés nélkül. A feltüzelt nacionalista retorikának kizárólag ez felelne meg. (…) Ez az opció természetesen elfogadhatatlan a Mol számára, hiszen már 2003-ban, első INA-csomag megvételekor egyértelműen az irányítási jog megszerzését tűzte zászlajára a magyar vállalat. (…)Természetesen a Mol is próbál keménynek és határozottnak mutatkozni és blöffölni a harmadik félnek történő eladás lehetőségével. Sajnos ez sem jó megoldás a Mol számára. (…)Ha az eladás nem opció, mert az eladó számára elfogadható vevőnek nincs pénze, a megegyezés meg nem lehetséges, mert a kizárólagos kontrol mindkét fél számára kívánalom, akkor vajon mi is lehet a jövőben? Valószínűleg folytatódni fog a politikai sárdobálás, a mellek verése, a Mol pedig tovább próbálja az általam nem opciónak tekintett eladás előkészítését. (…) Ez a küzdelem addig fog tartani, amíg szavazatokat lehet szerezni Horvátországban a nemzeti érzelem felkorbácsolásával. Ami persze függ a gazdasági kilábalástól is – mivel strukturális reformok Horvátországban nem történtek, valószínű, hogy erre még sokáig várnunk kell. A Mol számára a horvát kaland már most kudarc és a végkifejlet sem kecsegtet javuló esélyekkel.”

(Aki végigolvassa Pletser Tamás kétoldalas elemzését annak pár hónapig, de lehet, hogy évig nem lesz nagyon szüksége sorvezetőre a Mol-INA ügyhöz.)

22 komment

Címkék: Csányi Sándor INA Mol Forbes Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr175682484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erő e-meló 2013.12.09. 12:26:44

A nacionalista retorika politikai eszköz, de itt jól behatárolt horvát érdekcsoportok elmaradt hasznáról van szó

Ennek alapján két lehetőség marad:

- megkorrumpálni egyszerre mindkét oldalt Horvátországban (ha ugyan nem többet is) nehogy a következő választás után minden kezdődjön elölről

- eladni az INA-t olyanoknak, akik vaskézzel saját érdekeik szerint működtetik, például az oroszok, majd miután kivették a hasznukat, hagyják hogy összeomoljon az egész

A töbi csak időhúzás, nem lesz sokáig fenntartható

2013.12.09. 12:47:54

@Erő e-meló: Rohadt egy dolog, amikor a kormány egy multival szórakozik ugye?

nyehehe 2013.12.09. 13:08:27

@storker: a különbség, hogy itt a multi győz. :-)
Iszonyat nagyot röhögtem amikor a kis liberó HVG-s paprikajancsik "feladták" Hernádit, és várták az interpol-t. Na, megjött? Szartak ők a horvátok körözési papírjára. Ez államok közötti játszma. És a magyar állam joggal áll ki Hernádi mellett. Mert nem Hernádi ötlete volt lefizetni a korábbi horvát vezetést. Nehogy már ő vigye el a balhét. Ez olyan, mintha az Almstom vezérigazgatóját azért akarnák lecsukni, mert Hagyó és Demszky tartották a markukat. A franciák is megvédenék a saját emberük. Ez csak egyedül a kis liberó agyakban kelt ellenszenvet. (persze ha magyar az "elkövető") Emlékszem Gavra Gábor facebook lapjára. Az idióta annyira belendült, hogy horvát zászlókkal és hajrá Horvátország képekkel díszittete az üzenőfalát. Szép magyar gyerek. Szerencsére őt is a szemétdombra küldték, ahová való.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.09. 13:09:47

Pintér Sándor közrendőrből lett milliárdos kb. 25 év alatt, "tisztességes-becsületes" :) munkával. Most kedvezményes nyugdíja mellett "belügyminiszter".

Ilyen életpályamodellt minden rendőrnek!!!

Orbán Viktor sose dolgozott versenyszférában, a munkaerőpiacon soha nem mérette meg magát, csak pártkatona volt. Mégis hatalmas vagyonra, birodalomra tett szert.

ILYEN SZÉP NEMZETI, ÉLETPÁLYA MODELLT MINDEN MAGYAR EMBERNEK!

Meddig bújtatja a fidesz a körözött MOL vezért? MÁsnak is lehet?

2013.12.09. 13:22:41

@nyehehe: Már hogyan győzne a multi, amikor el kell adnia a részesedését ahelyett, hogy hosszú távon élvezze a fejlesztéseit és a tőkéje befektetését? Amit Hernádiról írtál, az meg annyira debil, hogy inkább nem is reagálok rá érdemben. A te fajtád az, amelyik a leghangosabban ugat, ha egy külföldi cég védi így az érdekeit. Most, hogy magyar csinálja, már van duma. Bazdmeg de buta egy állat vagy te..

Messzi Vetek 2013.12.09. 13:56:58

@storker: ne haragudjon, én itt nem szeretnék igazságot tenni, de a maga "fajtája" meg az, amelyik akkor "ugat", ha magyar multit védi az érdekeit, ha jól értem.

árulja el, mi a különbség maga és nyehehe között?

2013.12.09. 14:03:44

@Messzi Vetek: Az drága Uram (sic), hogy én nem vagyok híve semmiféle érdekvédelemnek és ugyanúgy zavar a külföldi multi korrupciója, mint a magyaré. Hernádi az egyik legundorítóbb patkány ezen a bolygón, nem véletlenül nem adjuk ki a horvátoknak: túl sokat tud mindegyik oldalról.

Messzi Vetek 2013.12.09. 14:16:46

@storker: bocsásson meg, de ez a kérdése: "Rohadt egy dolog, amikor a kormány egy multival szórakozik ugye? " legalábbis azt sejteti, hogy nem a multi a korrupciója fáj Önnek, hanem az hogy a kormány szórakozik a multikkal.
természetesen én készséggel elhiszek magának mindent, csak legyen kicsit következetesebb a kommunikációjában és úgy nem ad okot félreértésre.

nota bene: sic erat scriptum azt jelenti: ahogyan az írva vagyon. ilyet akkor szokás használni mifelénk, ha valamit idézunk beszélgetőpartnerünktől (általában olyan helyzetben, amiben annak tartalmával vagy írásmódjával nem egyezik a véleményünk, de szeretnénk (vissza-) utalni rá.)
szívesen.

2013.12.09. 14:26:54

@Messzi Vetek: "legalábbis azt sejteti, hogy nem a multi a korrupciója fáj Önnek, hanem az hogy a kormány szórakozik a multikkal." - Igen, pontosan ezt mondtam, és gondolom is, mi utalt később ennek ellenkezőjére?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.09. 14:32:35

Érdekes lenne úgy vizsgálni a korrupciót, hogy az állami-versenyszféra elválasztása mellett külön kategória lenne a privatizált állami tulajdonú cég.

Messzi Vetek 2013.12.09. 14:38:07

elkezdtem írni, de inkább hagyjuk. dolgoznom kell.

2013.12.09. 14:43:54

@Messzi Vetek: Jó, akkor spórolok időt. Az, hogy a multi ne trükközzön, korrumpáljon, csaljon, meg az, hogy a kormány vélt indokokkal ne vegzálja a multit (mondjuk mert lehet szavazatot szerezni), semmilyen ellentmondásban nincs. Meg is spóroltunk egy hosszú vitát.

Erő e-meló 2013.12.09. 15:43:13

@storker:
Látom te egy megrögzött idealista vagy, még egy parkolóőrt se bírnál rendesen lefizetni

Korrupció nélkül hogyan lehetne működtetni egy rengeteg helyi kötődéssel rendelkező óriáscéget egy olyan országban, amelyik sokkal korruptabb még Magyarországnál is? (lásd Transparency International jelentés amit már idéztam a másik vitafórumon)

2013.12.09. 15:49:39

@Erő e-meló: Ez nem idealizmus kérdése, pont az az idealizmus, hogy szerinted így működhet jól egy cég. Akkor hogy lesz adóbevétel az elsíbolt pénzekből? Hogyan emelkednek föl oligarchák, mi mindennel tarthatja kezében egy korrupt stróman vagy üzletember az erről tudó politikusokat? Egyelőre azt látom a mellékelt ábrán, hogy ahol alacsony(abb) a korrupció, ott minden jobban is működik, pl É-Európa. Szeretnék egy napon ilyen helyet M.o-ból is, de nem várom, hogy alapvető tények és összefüggések ismerete nélkül ezt pont te értsd meg. Leszerepeltél.

Erő e-meló 2013.12.09. 16:12:22

@storker:
Éltem már olyan országban amelyik a legkorrupciómentesebbek egyike a világon, és jártam hivatalos ügyben olyanokban is, amelyik a másik véglet (utóbbiból több van)

Hülye aki megpróbál úgy viselkedi, ahogy megszokta a másik helyen,. Semmit nem fog tudni elintézni, csak megutáltatja magát mindenkivel és még komoly bajba is kerülhet a végén, Ez ay nem kimondottan idealista ember tapasztalata

2013.12.09. 16:20:55

@Erő e-meló: Egész nyugodtan válts témát ismét, az se baj, hogy önellentmondásba keveresz:

"Korrupció nélkül hogyan lehetne működtetni egy rengeteg helyi kötődéssel rendelkező óriáscéget egy olyan országban, amelyik sokkal korruptabb még Magyarországnál is?"

"Éltem már olyan országban amelyik a legkorrupciómentesebbek egyike a világon"

Nagyon jó haladás, már csak össze kell raknod, hogy én az utóbbit szeretném és nem azon ügyködni, hogy bizonyítsd, hogy márpedig feszt nem lehet vállalatokat korrupció nélkül működtetni. Egyelőre a téma az, hogy engem zavar-e a korrupció és igen, zavar. A Hernádik az egész politikai életet sakkban tarthatják azzal, ami 20 év alatt összegyűlt a noteszükben. Aki szerint ez jó, az simán egy baromarc, amit te a mai teljesítményeddel simán kiérdemeltél. Bocs, ennél magasabb nívót szoktam meg a bloghu-n.

Link elek 2013.12.09. 18:07:04

Majd jon a horvat rezsicsokkentes, es ott fog konyorogni a osszes MOL-os vezeto, hogy 1euroert vegye meg a horvat kormany az INA, masnak meg ennyiert sem fog kelleni.

Erő e-meló 2013.12.09. 19:02:27

@storker:
"Egyelőre a téma az, hogy engem zavar-e a korrupció "

Az meg ki a fenét érdekel?

Ha visszajön az SZDSZ és majd neked tolják a zsozsót akkor már nem fog zavarni

Erő e-meló 2013.12.09. 19:05:18

@storker:
"A Hernádik az egész politikai életet sakkban tarthatják azzal, ami 20 év alatt összegyűlt a noteszükben."

Fogalmad sincs róla ki az a Hernádi, csak utálod mert magyar érdekeket képvisel, Ennél még Pavlov kutyája is többre volna képes

2013.12.09. 19:17:01

@Erő e-meló: Hát persze kis trollocskám:) amikor elfogynak az érvek, akkor jön a csapkodás, igaz?:) Nem baj, megértelek. Máskor majd nem beszélsz bele a nagyfiúk dolgába.

Erő e-meló 2013.12.09. 20:18:22

@storker:
Kis pöcshuszár vagy, nem kell játszani a nagyfiút

2013.12.09. 20:57:15

@Erő e-meló: Rendben, ellőtted az ostoba jobbos sablonokat, akkor ennyi ugye, itt már nem kell veled foglalkoznom?