Jött egy multi és bevásárolt

2013.12.12. 09:53

Hermann_Iren

forbes_december_címlap.jpgNagy üzletet kötött a Forbes decemberi számában bemutatott Mészáros Csaba, az evopro Holding vezetője. Az alapvetően mérnökprofilú cég szolgáltatási üzletágát adta el az Accenture-nek. A Forbes úgy számol, a vételár 6-9 milliárd forint között lehetett.

A Forbes decemberi számában a cégvezető még arról beszélt, bár nincs olyan hónap, hogy ne lenne érdeklődő, más terveket sző, és inkább menedzsmentagjainak ad tulajdonrészt, ezzel együtt nagyobb mozgásteret. A háttérben ugyanakkor már célegyenesben volt az üzlet, amelyről akkor még nem beszélhetett: eladta a cégcsoport ipari és beágyazott szoftverfejlesztési és szolgáltatási üzletágát az Accenture vezetési tanácsadással, technológiai szolgáltatásokkal és tevékenységek kiszervezésével foglalkozó világcégnek. Az üzlet nagyságrendjét a felek nem közölték, a nyilvános cégbejegyzésben szereplő 13 milliárdos tőkeemelés lehet azonban a vételár kalkuláció alapja. M&A szakértők szerint ebből még le kell vonni a az évek során felhalmozódott készpénzállományt és a működési tőkét, így becslésünk szerint a vételár 6-9 milliárd forint között lehet valahol.

Mészáros Csaba megtartotta az alkalmazottak negyedét, nemzetközi jelenlétét és alapvetően a projekttevékenységeket. Cégeit kettéosztotta és az eladásra szánt részeket egyben adta el. A jövőben az innovációs területekre (járműfejlesztő, illetve innovációs központ, fúziós energia, big physics területek) koncentrál, egyik közismert projektje az elektromos buszgyártás marad; és persze a nemrég megvásárolt bank. Ahogy korábban megírtuk, az evopro vette meg a koreai Hanwha bankot még augusztusban, a pénzintézet evobank néven működik tovább.

„Az én hátteremmel az eladott üzletág nem tudott volna olyan nagy mértékben fejlődni, ahogy az az új tulajdonossal elképzelhető lesz” – indokolta az eladást a Forbesnak Mészáros Csaba, aki hozzátette, például egyes partnerek nehezen hiszik el, hogy 25 éves szavatosságot tud adni egy mindössze 15 éves cég, ebben nagyobb előnye lesz az Accenture-nak, amely céggel egyébként partneri viszonyban maradnak. „A kapott tőkét most arra tudom fordítani, hogy kisebb csapatokat, új ötleteket juttassak el megint oda, ahol mi tartunk. Ez jelenthet cégfelvásárlásokat is, de azt is, hogy sok új fiatalt vagy éppen korosodó tudóst karolunk fel ötletével és a meglévő tapasztalatunkkal próbáljuk belőlük is a legtöbbet kihozni” – mondta még a cégvezető.

evopro.jpg

Az evopro Holding Zrt. közel 1000 mérnököt foglalkoztatott 6 országban, több, mint negyedüket Budapesten; a teljes vállalatcsoport árbevétele 2012-ben 17 milliárd forint volt. A group első és máig egyik legerősebb tagja, az evopro Informatikai és Automatizálási Kft. 2001-ben jött létre (akkor még WLC Kft.-ként). 2012-ben 6,9 milliárd árbevételük volt. 2006-tól egy arculatváltás és a nemzetközi terjeszkedés miatt a cég neve evopro Kft.-re változott. 2008-tól a kutatás-fejlesztés irány önálló ágazat lett a vállalaton belül, majd külön cég is létrejött a tevékenységre.

A másik nagy terület a szoftverfejlesztés és rendszerintegráció, ezekkel foglalkoznak az evoline vállalatok, amelyek szintén több országban jelen vannak.

Többféle innovációs projektbe belevágtak az évek során, de a legnagyobb a fenntartható, azaz nulla emissziós közlekedési eszközök fejlesztése, üzemeltetése lett. Az elektromos buszcsalád  elképzelése mellett vízi és kötött pályás járműveket is fejlesztenek. Ott vannak a jövő energiája körül, a fúziós reaktoroktól az atomerőművekig.

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr535686200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.12.12. 17:11:17

Hol volt eddig a Top100-as gazdaglistán?

dr Smittpálelnökúr 2013.12.12. 18:11:43

Kb. ennyire lehet megbízni a sajtóban megjelenő információkban.
süti beállítások módosítása