Itt a pénz beszél

2014.03.06. 07:35

Galambos_Márton

2014_05_cover_0227_03web.jpgA Forbes címlapjait Magyarország legjobban őrzött stúdiójában fotózzuk. A KFKI-nak a budai Normafától jó ötperces autózásra lévő gigantikus telepén sugárzó anyagok is vannak. Falak, szögesdrót, marcona biztonsági szolgálat. Már bejutni sem egyszerű, de a fás, erdős területen eltévedni is könnyű. Várkonyi Balázst a bejáratnál vártuk, hiába. Korábban érkezett, és egy jó félórát keringett este a fák és barakkszerű épületek között. Nem borult ki. Igaz, miután felmelegedett, faarccal elengedett pár csípősebb poént.

Az Extreme Digital egyik alapítója érzelemmentesen csinált magának helyet az online elektronikai piacon. Egészen pontosan ott volt az induláskor, és figyelt rá, hogy lehetőség szerint csak ő nőjön a piaccal. Nem szerették érte, mégsem mondanak rá semmi rosszat, higgadtan, de a lehetőségeit szenvtelenül kihasználva jutott előre. „Direkt törtük le az árakat, fogtuk a piacot, nem engedtük, hogy más is pénzt keressen. (…) Csúnyán fog hangzani, de itt a pénz beszél”. (A srác, aki megcsinálta az Extreme Digitalt, 22. oldal.)

Hermann Irén nem kapott ilyen kemény válaszokat, amikor az első kedvenc utcánkat járta. Vannak jó környékek a magyar városokban, és gyakran egy-egy utca köré szerveződnek. Térképre rakjuk őket. (Az Urbanista már írt is róla.) A Pozsonyi út és az Újlipótváros az első. Sajátos hangulat, jó boltok. De ott van a bulinegyed, feljövőben a budai Lövőház utca, és Pécs, Debrecen, Szeged is rejt ilyen helyeket. Jönnek majd szépen sorban. Családi vállalkozások, kisboltok sztorijai. (Magyarország kedvenc utcái: Pozsonyi út, 46. oldal.)

Zrínyi utca, Szent István tér, Deák Tér, Mikszáth Kálmán tér, Gozsdu-udvar. Így húzódik a pesti buliöv a Dunától a körútig. Bánki Sándor és Duska Sándor borbárját, a DiVinót nehéz eltéveszteni. Tömegek állnak előtte, ha már lehet az utcán borozni. Eddig csak a hely neve volt ismert, a Forbesnak most a tulajdonosok is megmutatják magukat. „Akiben nincs elhivatottság, annak nem is azért van az üzlete, hogy menjen” – mondják. Igazuk van. (Felettük a bor, 44. oldal.)

Vissza a Duna-parthoz, végig a rakparton, az Árpád hídnál fel a 15. emeletre. Az irodaház tetején ül reggeli kávéjával Papp Péter. Kiszállt a biztosból, és megcsinálta Magyarország egyik legsikeresebb információbiztonsági cégét. Nem tipikus magyar vállalkozó. Arról is nyíltan beszél, hogy a válság után pszichológushoz ment. Tiszteletreméltó ez az őszinteség. Akik szobrot akarnak maguknak állítani, azokról se írni, se olvasni nem jó. (Mr. Wolf a tizenötödikről, 54. oldal.)

Pál Zsombor egy álmos XI. kerületi ház előtt áll. „Még összeszorított foggal is nehéz Kaliforniára asszociálni” – írja. Pedig a SocialDaily a Facebook egyik bizalmas partnere lett.Belelát az amerikai óriás szervereibe, és ebből pénzt akar csinálni. Nem úgy, ahogy mások. Okosabban, egy kis csellel. A cég alapítója, Radisics Milán két héttel az előtt sétált be a szerkesztőségbe, hogy Zsombor az irodájuk elé ért volna. Beszélt húsz percet, és tudtam, hogy ebből cikket kell írnunk. A jó sztorikat könnyű eladni. (Mark hagyja pénzt keresni Milánt, 58. oldal.)

Ez a poszt a Forbes főszerkesztői beköszöntője is egyben.

51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr285845672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.03.06. 22:13:16

Az edigital semmivel nem nagyobb, mint a megmaradt néhány hardverüzlet (ipon, aqua, 220volt) és általában drágább is ezeknél. Komoly, profi cuccaik nincsenek, a raklapos kínai bóvlira és a középkategóriára mentek rá, és az áruvásárlási hiteleket próbálják félképernyős bannerekkel rásózni a lúzerekre.

Én régen azért vásároltam náluk, mert nem vagyok hajlandó virtuális boltokban vásárolni, ahol nincs se árukészlet, se szervíz, se személyes átvétel, se semmi. De mostanában már ők is átálltak a webshopra, alig tartanak valamit raktáron, így semmi oka nem maradt, hogy ott vásároljak. Évek óta az amazonról rendelek mindent, vagyonokat lehet megtakarítani. Másoknak is ezt javaslom.

Profi szolgáltatásnak pl. a B&H-t nevezném ebben a műfajban, az edigital a táskájukat se cipelhetné. Ezt az üzleti modellt csak itt a szakadék káeurópában lehet eladni. Nem értem, hol volt az edigital történetében az árletörés.

vbn 2014.03.06. 22:17:33

Én is az ED-ban vettem a karácsonyi ajándékunkat. Micsoda sor volt, még a határ túloldaláról is jöttek! :-) De gyorsan haladt a sor...

Hogy zsidó? Kit érdekel? Vállalkozott, sokat kockáztatott és bejött neki! Isten éltesse!

viva.la.revolucion 2014.03.06. 22:26:01

@retrovírus: hülyeségeket beszélsz
akiket felsoroltál (bár nagyok és ügyesek) töredékét csinálják forgalomban

arany_ember 2014.03.06. 22:51:34

@viva.la.revolucion: De ő IGAZI magyar.
MINDENT jobban tud, de külföldről vásárol.

Ezktől kapok idegbajt és az ország fele ilyen öntelt, tudatlan nagyképű hőbörgő irigy sötét farok.

Ja, és életében nem volt egy lottó hármasnál még nagyobb sikere.

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.03.06. 22:55:38

Régen tényleg olcsók voltak, de most már olcsónak nem mondanám. Max. a kinai cuccokkal.
Volt pár garanciális ügyem, azt viszont jól intézik, nem volt olyan probléma mint a kisboltokkal.

nincs_nick 2014.03.06. 22:55:55

Azon gondolkozom mi lesz velük ha jön végre az Amazon. Nem tudom észrevették-e, de már amazon.com-ról is enged egyre több mindent ide rendelni. Pl. egészségápolási cuccok (vérnyomásmérők, hőmérők, fogkefe, stb.) 1000Ft-ból itt van USA-ból a magyar ár harmadáért/feléért.

Lesz itt nemulass, ha végre bejönnek teljesen....

Kim Jong il 2014.03.06. 23:00:02

Remelem egyszer ennek is elkobozzak mindenet!

shitgun 2014.03.06. 23:12:12

Nem rossz az edigital, nagy előnye, hogy van fizikai részlege is, mármint, hogy be lehet menni, megtapizni, átvenni a dolgokat, elég sok cuccom van tőlük, főleg mert garanciális ügyintézésben kimondottan európai a hozzáállásuk, és nem kell félni, hogy két hónap múlva a hűlt helyüket találom. Másfelől tényleg nagyrészt gagyit árulnak, mondjuk legalább olcsón.

fda 2014.03.06. 23:25:19

@arany_ember: "MINDENT jobban tud, de külföldről vásárol."
Gyanítom, hogy az edigital árukészletének egy része szintén külföldről származik...

Az edigital egyébként korrekt hely, csak szépen lassan kezdenek drágák lenni.

Hajdú Peter 2014.03.07. 01:30:43

Levan tartoztatva ? Mert a kepen olyan mintha bilincsben lenne ? Ezek szerint valami megse sikerulhetet olyan faszan.

2014.03.07. 02:57:36

@viva.la.revolucion: és te ezt honnan tudod? Lekérted a cégadatbázisból az éves jelentést? Vagy tudsz olyasmit is, amit mi nem? Oké, hogy több üzletük van, ez valószínűleg nagyobb forgalmat is jelent valamivel, azért a töredék erős túlzás. A 220V meg következetesen az edigital alatt van egy ezressel mindenben, szerintem pusztán ezzel a piti módszerrel elég sok vevőt átcsábítanak.

@arany_ember: jobban jártál volna, ha maradsz a pornóblogoknál kommentelni, ahogy eddig tetted. Ugyan miért ne vásárolna külföldről?? Talán hogy ne a rohadék vérszívó magyar kereskedő zsebét tömje, aki nulla hozzáadott értékkel akar extraprofitra szert tenni? Egy évben min. 300-400K-t takarítok meg azzal, hogy az amazonról rendelem a hardvereimet, fotóscuccaimat, és nem az edigitaltól. A különbség gyakran 50% körüli. A telefonom 90K-val volt olcsóbb, mint a pesti márkaboltban. Ettől még jobboldali szavazó vagyok. Nagyon remélem, hogy tényleg bejönnek ide is, és elsöprik ezeket a parazitákat, csak egy maradhat talpon, aki a legjobb ár/érték arányt nyújtja.
A lottóhármas meg hogy jön ide, te zombi?

lilalalilalázik 2014.03.07. 05:33:25

Magyar webshopokban vásárolni? Uhh... :) Hát csak tessék! :D

whale 2014.03.07. 05:33:49

@retrovírus: "Ettől még jobboldali szavazó vagyok."

Mennyire jobb? Benácultál már, vagy még azért maradt valami az agyadból?:)
Én aszittem, hogy a mocskoszsidóliberobaloldal tolja inkább a rohattmulti karvalytőke szekerét és a jobbantak csak pirosfehérzöldet szarnak. Akkor most mivan???

Behajtó70 2014.03.07. 06:49:29

Vannak akik kapnak hitelt megfeleő feltételek mellett. Mivel a hitelnyújtás szubjektív, csak bizonyos körök kapják jó feltételekkel. Ilyen egyszerű a világ menete.

Behajtó70 2014.03.07. 06:53:07

@shitgun: valóban. Bementem, átadták, otthon derült ki, hogy csavarhúzóval feszegetett cucc, visszavittem, de mondták, hogy sajnálják, forduljak a fogyasztóvédelemhez. Le se szarták, hogy gyakorlatilag szemtől-szemben átbasztak. Milyen jó, hogy van személyes átvétel...csak ezzel lemondasz a 10 napos indoklás nélküli elállastól.

shitgun 2014.03.07. 06:59:02

@Behajtó70: hát ez gáz. nekem viszont volt, hogy kétszer cserélték (végül eg másik at választottam) az mp lejátszómat, ráadásul olyan indokkal vittem vissza (melegszik a háta), amivel máshol a búsba hajtottak volna el. És nem tíz, hanem csak nyolc nap törvény szerint.

OkoskaTo:rp 2014.03.07. 08:24:45

Most mi is itt a korszakalkotás? Hogy egy brand mögött ugyanúgy cserélgetik a cégeket, mint a többi hardveres (Bluefish, Aqua, iPon stb.)? Az előző céget eladják valami hajléktalannak a felhalmozott köztartozással, majd az új cég kezdi elölről. Így könnyű versenyképes árakat produkálni.

Marc Forgeron 2014.03.07. 08:30:25

@retrovírus: Aki mar rendelt Amazonrol, az pontosan tudja, hogy mirol beszelsz. Mkindent felaron veszek toluk meg posta ktg.-gel egyutt is. Hagyd a sok barmot, ok biztosan szeretnek dragan vasarolni. Ne vedd el toluk ezt az oromot.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.03.07. 08:46:22

@OkoskaTo:rp: Hazudsz.

A jelenlegi cég 6 éve működik www.ceginfo.hu/ceg/extreme-digital-zrt-1041825.html#cegkivonat

Előzőleg 2004-től Kft volt, az más néven, Várkonyi tullajdonában jelenleg is létezik.

Spike55 2014.03.07. 09:09:40

Több hozzászólásra....az edigital se nem olcsó, se nem korrekt....egy egeret vettem 2-3000 forintért, de nem működött, el kellett zarándokolni vele Óbudára, a szervizbe, ott azt mondták, majd 30 napon belül megvizsgálják. Sikerült addig szívóskodnom, amíg kiadták a csere utalványt. Így megfogadtam, nem teszem be a lábam többet hozzájuk.

tommybravo 2014.03.07. 09:11:31

@retrovírus: Az edigital éves árbevétele 2012-ben kb 14 milliárd volt, a 220V-é ennek kb. a harmada. További infó: e-beszamolo.kim.gov.hu/kereses-Default.aspx

Az edigital egyébként tényleg drágább a többi magyar boltnál, de az az előnyük megvan, hogy várhatóan nem tűnnek el hónapokon belül, így a garanciát lehet érvényesíteni náluk. A garanciális jogok érvényesítése a legtöbb külföldi boltnál is nehézkes, és drága is, ha neked kell visszapostázni az árut például az USA-ba.

Ettől még egyetértünk, hogy megéri a kockázatot vállalni többnyire, csak érdemes kiegészíteni.

cenzuratroll bosszanto 2014.03.07. 09:17:12

@arany_ember:

Igazmagyar az, aki dupla áron vesz szemetet egy magyartól.

cenzuratroll bosszanto 2014.03.07. 09:21:08

@retrovírus:

"Ettől még jobboldali szavazó vagyok. "

Aktuális orbánfényező mondatunkat olvashatták. Hogy ennek mi köze a cikkhez, azt veled biztos elhitették a reggeli párteligazításon, de E-Digital-orbán,-Amazon párhuzamot vonni... Te tudod, az elvakultság nem életem része, így meghagyom neked.

tony_romita 2014.03.07. 09:22:25

Hát nagy a baj, ha az ED valamiféle etalonnak számít... Egyetlen előnyük, hogy tartósan léteznek, nagy valószínűséggel lesznek is, így van hová visszavinni a garanciális eseteket.

Nálam 10 rendelésből csak 8 esetében volt valami hiba, a lassú kiszállítástól kezdve a hazudozáson és meg nem válaszolt leveleken át egészen a hibás teljesítésig.

Scagnetti 2014.03.07. 09:37:06

Ha lehet, kerülöm őket, mert általában jelentősen drágábbak, mint a többi bolt. Az a bizonyos árletörés nem tudom, mikor lehetett, mert az ED már régóta a legdrágábbak között van. De az is igaz, hogy amit eddig rendeltem tőlük, azt hozták is időben, gond nélkül.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.03.07. 09:40:12

@Scagnetti: árletörés nem tudom, mikor lehetett

Az indulásuk után, amikor szürkeimportból olcsóbban tudtak árulni, importőri jótállás nélkül.

2014.03.07. 09:52:38

@tommybravo: Az árbevételt illetően igazad lehet, ennek nem néztem utána, teljesen érdektelen a számomra. A garanciával kapcsolatban két dolog:
- több nagy gyártó (apple, canon pl.) világgaranciát nyújt, bárhol tudom javíttatni, nem kell visszaküldeni
- arra is volt már példa, hogy vissza kellett küldeni egy drága gadzsetet az amazonnak. Kb 7000 ft Németországba a feladás értékkövetéssel, amit átvállaltak. BEMONDÁSRA küldtek azonnal egy másik készüléket, mielőtt egyáltalán feladtam volna a régit. Nem vizsgálgaták hónapokig, nem kérdeztek semmit, csak adták az újat. Ilyen is van az edigitalnál?
Ja és 2 nap alatt volt itt. Percek alatt válaszolnak a levelekre, míg pl az aquánál egyirányúsítva van az üzletek telefonja (a központit ugyan felveszik, de ott csak egy diszpécser van, aki semmire nem tud válaszolni), emailekre egyáltalán nem válaszolnak, hiába bombázod őket.

Összefoglalom akkor mégegyszer:
- az amazon feleannyiba kerül
- sokkal nagyobb az árukészlete, a kínai gagyi mellett komoly profi hardverek is megtalálhatók minden műfajban
- fényévekklel jobb az ügyfélszolgálata
- fényévekkel jobbak a garanciális feltételei, sőt aprópénzért a gyártóin felül saját garanciát is kínál
- kisebb eséllyel tűnik el, mint bármely magyar bolt, beleértve az edigitalt is

Miért is ne vásároljak ott a magyar bolt helyett?

tommybravo 2014.03.07. 09:56:24

@retrovírus: Az amazonnak valóban legendás az ügyfélszolgálata, nekem is volt velük dolgom, tényleg nagyon korrektek. Az, hogy fele annyiba kerülne MINDEN tőlük, abban nem annyira hiszek, de tény, hogy sok dolgot jóval olcsóbban be lehet szerezni. Nyugodtan vásárolj tőlük!

2014.03.07. 09:58:18

@cenzuratroll bosszanto: te szegény agymosott liberó, próbáld már az orbánozást nem beleszőni egy mondatodba, amit felöklendezel. Senki nem beszélt az orbánról rajtad klvül. Itt arról volt szó, hogy lehet valaki nemzeti érzelmű attól, hogy nem a parazita magyar kereskedőtől vásárol. Van sok más blog, ahol böföghettek egymást közt, fogjatok össze gyorsan a kormányváltásra, van egy hónapotok. Aztán jössz majd sírni, hogy most is megszívtátok.

2014.03.07. 10:02:48

@tommybravo: Nekem kb úgy jön ki a fele, hogy áfamentesen tudok vásárolni, teljesen legálisan, mivel van EU adószámom — legalábbis olyan termékeket, ahol az amazon az eladó és a szállító is, mert amúgy vannak 3rd party kereskedők is. Szerencsére a legtöbb kategóriában találok ilyet. OK, nem mindig a fele, de mondjuk harmadával mindenképp kevesebb az ár.

arany_ember 2014.03.07. 10:09:09

@retrovírus:

„Ugyan miért ne vásárolna külföldről?? Talán hogy ne a rohadék vérszívó magyar kereskedő zsebét tömje, aki nulla hozzáadott értékkel akar extraprofitra szert tenni?”

Az extraprofit mint szitokszó a legszörnyűbb az egészben.
Extraprofit = irigység
Ha már egyszer jobboldali szavazó vagy és büszkén vállalod, akkor kicsit gondolkozz. Csak egy percre.

Elmagyarázom neked, hogy miért kerül többe az edigitalnal a cucc. Azért basszus, mert egy magyarországi vállakozónak nem extraprofitja lesz te kis közgazdasági zseni, hanem be kell neki fizetni az államnak azt a sok faszságot, amit kér. A világ legnagyobb áfáját, a sok ilyen-olyan járulékot, adót tranzakciós faszságot stb.
Milyen extraprofitról beszélsz?

Azért háborodok fel ezen a kiváló büszke jobboldali mentalitásodon, mert miközben büszkén vásárolsz külföldön olyantól aki semmi adót nem fizet ide, kurvára elvárod hogy ne legyen vizitdíj, olcsóbb legyen az áram, meg épüljenek stadionok.
Amikor meg ezeknek a költségét egy itteni kereskedő megpróbálja áthárítani, akkor meg meg vagy sértődve, meg mindenki mocskos kereskedő. Meg parazita.
A legnagyobb parazita az a jobboldali szavazó, aki bőszen szidja az itteni kereskedőket, aztán kintről vásárol, itt adót nem fizet, de elvárja hogy kapjon luxus ellátást az államtól.
De ki a franc fizeti ezt be te igen egyszerű?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.03.07. 10:12:44

@shitgun: "És nem tíz, hanem csak nyolc nap törvény szerint." 8 munkanap, + hétvége az 10 naptári nap.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.03.07. 10:17:36

@retrovírus: Akkor magyar boltban vásárolva is visszaigényelheted az áfát.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.03.07. 10:20:22

frakkju gétvéj.

Szóval a korai olcsó időkben eléggé szürke volt a garanciális területük (lásd vonatkozó indexes ED topik és az elrettentő törénetek tömegei) mostanra meg semmivel nem olcsóbban mint akár a szomszéd ósan, vagy akár az MM ahonnan egy ideje már szintén lehet onlájn vásárolni.

dried 2014.03.07. 10:42:46

@retrovírus: Nincs mit ezen ragozni én is náluk veszek majdnem mindent. Pont leszarom ezeket a hazai, készlet nélküli, kicsinyes e boltokat.

Nick Leeson 2014.03.07. 11:30:38

Nem tudom minek lovagol itt mindenki ezen az Amazon-os állatságon!
1. Nem beszél mindenki perfekt angolul! Legalábbis annyira nem, hogy biztonsággal rendeljen egy angol nyelvű oldalon. Sőt más nyelvet sem feltétlenül beszél valaki ilyen szinten.
2. Nem rendelkezik mindenki dombornyomott kártyával, paypal-al, stb.-vel.
3. Jelenleg a lakosság jelentős része nem rendelkezik akkora jövedelemmel, hogy százezres tételekben vásároljon tableteket, fényképezőket, stb...

Ehhez képest az edigitalnak megnyitod a weblapját, Magyarul rendelsz, ingyen kihozzák, és átvételkor fizetsz.

Vajon melyik az egyszerűbb átlagembernek?

sanyix 2014.03.07. 11:40:52

@Nick Leeson: "Ehhez képest az edigitalnak megnyitod a weblapját, Magyarul rendelsz, ingyen kihozzák, és átvételkor fizetsz."

Nem ingyen, bele van építve minden a cuccok árába. Ha eléred a 15 ezer forintos "ingyen" kiszállítást, abban kb 5000 forintos értékben bele van építve ez az "ingyen" kiszállítási díj, ugyanis nem kicsit drágább mint más üzletek.

Nick Leeson 2014.03.07. 11:44:31

Jó, igaz. AMikor legutóbb rendeltem ingyenes akció volt.

Egyébként meg 1000Ft elmegy a benzinnel, meg a parkolási díjjal, és az idővel amibe belekerül elmenni érte.

HgGina 2014.03.07. 12:59:25

@shitgun: nem 10 és nem 8 nap. 8 MUNKANAP.

Hermann Ishmael 2014.03.07. 14:04:41

@retrovírus: Ne hazudozz, akkor tudsz Magyarországon(!) EU-s számlára áfa nélkül vásárolni, ha igazolod, hogy nem itt használod életvitel vagy üzemszerűen. Na meg kell szállítólevél, hogy honnan és hova szállítottad. Még a Media Marktban se adnak oda semmit szállítólevél nélkül... Egy fényképezőgépnél hogyan igazolod ezeket?

Hazug fideszes.

Bambano 2014.03.07. 14:08:15

anno egyszer-kétszer akartam náluk vásárolni, sokszor és sorozatosan átvertek. azóta kerülöm őket, mint a leprát.

megrendelem, felhívom a boltot, igen, megjött, mehetek érte. elmegyek. nincs. nem volt. nem is lesz. félretették másnak, jöjjek vissza x nap múlva. megint telefon, van, menjek, stb. visszamentem, nincs, elfogyott, stb.

azóta egyszer sem vásároltam náluk és nem is fogok.

Emmanuel Goldstein 2014.03.07. 14:16:39

ne várásoljatok a zsidóktól, biztos forrásból tudom, minden kabbalisztikus számú eladás után feláldoznak egy női klinikáról lopott gój gyereket!
péntekenként cigányokat is, ha úgy jön ki, vagy nem találnak szittyamagyart.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2014.03.07. 14:23:16

@Hermann Ishmael:
Ne már...
Bármelyik (ÁFA körben lévő, ÁFA visszaigénylő) cég vásárolhat ÁFA mentesen EU tagországból, Magyarországn.
Csak annyit kell igazolnia (ha bárki megkérdezné esetleg), hogy a vállalkozási tevékenységéhez használja és pont, hogy ITT, MAGYARORSZÁGON!
Ekkor a következő történik:
1. az EU belföldi, de Mo külföldi cégtől nettó áron kapja meg az árut, amint igazolja, hogy áthozza Mo-ra. (ehhez kell a szállítólevél).
2. amint beér a cucc Mo-ra ÁFA befizetési kötelezettsége keletkezik ÉS ugyanekkor (amikor beteszi a cég könyvelésébe a költséget), ugyanennyi ÁFA visszaigénylési joga is keletkezik.
3. A végeredmény, hogy nettó, ÁFA mentes áron szerezte be a cuccot az ÁFA visszaigénylő cég a vállalkozási tevékenységéhez.

Ennek van elméleti alapja is, ez még a fentinél is hosszabb. Érthető a fenti folyamat?
Komolyan nem értem, minek kell első dühből mindenfélét összeirkálni a neten...

kalandozomagyar 2014.03.07. 17:50:35

@retrovírus: Azt elfelejted, hogy elég sok ember van kis hazánkban aki nem beszél idegen nyelveket.

Én lazán vásárolok külföldi oldalakról, de aki erre nem képes nekik igenis elég magas hozzáadott érték a magyar nyelvű webáruház és ügyfélszolgálat, illetve a helyben érvényesíthető garancia. Ezt meg ugye meg kell fizetni...

2014.03.08. 00:02:47

@arany_ember: Az egész hozzászólásodban a stadionépítés fájt a legjobban. Gyűlölöm a focit és ha rajtam múlna, beszántanám a meglévő stadionokat is. Ami a vizitdíjat illeti, azt pont a ballibek vezették be 2007-ben és a fidesz szüntette meg. Amúgy szintén nem érint, mert ha van valami bajom, magánrendelésre járok — szerencsére nagyon ritkán kell. Az a gyanúm, hogy halvány fogalmad sincs, hogyan működik az újraeolsztó rendszer. Az adóterhek valamivel magasabbak, mint az EU-ban (az áfa pl. 7%-kal), de ez nem indokolja az ordas árkülönbözetet, a katasztrofálisan rossz ügyfélkezelést és a hitvány termékeket gyakorlatilag az összes magyar kereskedőnél.

Az amazon az 1994-es megalapítása óta veszteséget termel, évente több tízmillió dollárt. Az alapító ugyan gazdag a cég tőzsdei szereplése miatt, mert a befektetők hisznek a hosszú távú növekedésben, de az amazon üzleti modellje az, hogy nagyon alacsony haszonkulccsal nagyon sokat adnak el, és ehhez egy első osztályú ügyfélszolgálatot üzemeltetnek.Van sok jó saját termékük is, pl egy fantasztikus ebook reader, amiből már több verziót vettem.

A magyar kereskedő üzleti modellje meg az, hogy szarjuk le a fejlesztést, szarjuk le a vevőket, vegyünk ki annyi pénzt, amennyit tudunk, mert ezrével szűnnek meg a cégek, holnap talán mi se leszünk. (A kis e-boltokat nem tartom kereskedőknek se.) Ezt értem az extraprofit alatt. Természetesen ez legitim, hiszen minden annyit ér, amennyiért el lehet adni. Ha el lehet adni a fröccsöntött vackokat sokkal drágábban ebben az országban, hülyék lennének olcsóbban adni. Én meg hülye lennék tőlük vásárolni.

2014.03.08. 00:06:35

@Popeye76: Kösz, hogy volt türelmed elmagyarázni neki, bár szerintem nem kíváncsi a válaszra, ezeket a fröcsögés élteti, nem az észérvek.

arany_ember 2014.03.08. 00:37:52

@retrovírus:
„Ami a vizitdíjat illeti, azt pont a ballibek vezették be 2007-ben és a fidesz szüntette meg.”

Ebben pont benne van, hogy mennyire figyelsz arra, hogy mit írok.

„A magyar kereskedő üzleti modellje meg az, hogy szarjuk le a fejlesztést, szarjuk le a vevőket, vegyünk ki annyi pénzt, amennyit tudunk, mert ezrével szűnnek meg a cégek, holnap talán mi se leszünk. ”

A magyar újraelosztó rendszer eleve sokkal nagyobb mint amekkorára szükség van.

A nyugati határ mellett lakom, és nem a tönkremenetelre játszom, 20 éve vagyok vállalkozó. Itt is, ott is van üzletem. Épeszű ember vinnyogva röhög, amikor mesélem, hogy milyen eszetlen bürokrácia van Magyarországon.

Zongorázni lehet a különbséget. Szóval nem feltétlenül a kereskedői mentalitás az oka ezeknek. Lehetetlen minden szabályt betartani, fogalmad sincs, mennyi baromságot kell(ene) betartani, amit ameddig lehet, húz, kikerül egy vállalkozó. Nem extraprofitért, hanem hogy életben maradjon.

És ne feledd a méretgazdaságosságot. Kis ország vagyunk, kisebb forgalmat generálunk, nem lehet akkora mennyiségeket rendelni, gyártatni, stb.

Isten bizony senkim az Edigital, de valahogy csak eljutottak idáig, nem hiszem, hogy léteznének, ha a közhiedelemben mindenkit becsapnának.

Megint csak arra hívom fel a figyelmedet, hogy ha jobboldali szavazó vagy, akkor pont annak kellene örülnöd, hogy van egy hazai cég, amelyik még él. Te annak fogsz örülni, ha bejön az Amazon és tönkremegy? Furcsa skizofrén érzés lehet.

És ne, kérlek ne gondold, hogy Mészáros Lőrinc nem a sikeres magyarországi üzleti modell.

Ha például te azt gondolod, hogy jöjjön be az Amazon és legyen minden olcsóbb, az ilyen belterjes állami csöcsön növekvő sikercégek, mint pl a fent említett nemzeti gázszerelő cégek pedig próbáljanak megélni a szabadpiacon, akkor felhívom a figyelmedet, hogy te egy liberális gazdasági szemléletű ember vagy.

Ennyit a magyarországi jobb és baloldalról.