Jaksity: Elkényelmesedtek az amerikai fiúk

2014.05.09. 09:51

Forbes

2014_05_cover.jpgHa itthon sikeresek, miért nem terjeszkednek külföldön is? Egy újabb részlet, ami kimaradt a Jaksity-interjúból.

Miért nem jött össze eddig a Concordenak nemzetközi terjeszkedés?
Nem rajtunk múlt, ebből a szempontból elég nehéz kezdésünk volt. Még pár évvel ezelőtt is voltak, akiktől megkaptuk, hogy azért nem bízzák ránk a pénzüket, mert mi nem egy nagy bank vagyunk. Ugyanakkor nem attól jobb valaki, hogy nagyobb. Magyarországon kellett 15 év ahhoz, hogy ezt a helyére tegyük. Segített, hogy iszonyatosan átalakult a piac. Korábban az emberek anélkül döntöttek, hogy érdemben össze tudták volna hasonlítani a szolgáltatókat, ma ez csupán egy gombnyomás.

A track reckordot építeni kell és a mögöttünk hagyott két évtized már a nemzetközi bemutatkozásra is alkalmas. A globális piaci is átalakult, hozamvadászat van. Egy átlagos amerikai hedge fund hozamától a mi ügyfelünk hideglelést kapna. Úgy kivágna minket, hogy a lábunk nem érné a földet. Pedig rosszabb helyzetben vagyunk, mint azok a fiúk. Elkényelmesedtek.

Mikor, hova mennének?

Többször megvizsgáltuk a régiós lehetőségeket. Az volt a tapasztalatunk, hogy a piaci kilátások nem annyira meggyőzőek. Ott sem amatőrök csinálják az ipart, tehát nagyon erős a helyi verseny, és mi hátrányból indulunk. Erősen protekcionista piacok, szemben a magyarral, amelyik sokkal nyitottabb. Elég megnézni, hogy hol hány külföldi tőzsdetag volt és van. A hazai gazdaságpolitika szintén súlyos hátrányba hoz minket mind itthon, mind külföldön. A külföldi befektetési szolgáltatóknak nem kell például bankadót fizetniük, nem vesztették el a nemzeti nyugdíj- és egyéb intézményi megtakarításaik nagy részét, mint mi - ez komoly versenyelőny számukra.  Egy olyan koloncot cipelünk, adózási, szabályozási, gazdaságpolitikai szempontból, hogy a régiós versenytársak még a mi a piacunkon is versenyképesebbek, nem hogy a sajátjukon. Ezek miatt már önmagában sem nagyon érdemes bemenni. A Concorde mindemellett a varsói és a frankfurti tőzsde tagja is.

 _DSC8709_1.jpg

Galambos Márton (főszerkesztő) és Ács Gábor (főmunkatárs) Jaksity Györggyel beszélget a Concorde irodájában. (Fotó: Orbital Strangers)

Valójában sohasem hittünk abban, hogy irodákat kell máshol felállítanunk, ez a szakma virtuális. Nem kell hozzá varsói iroda, hogy kiszolgáljunk egy helyi ügyfelet. Mi ma már inkább egy regionális cég vagyunk, akár a kezelt portfolió összetételét nézem, akár azt, hogy milyen információkat és szolgáltatásokat nyújtunk az ügyfeleinknek. Már 2000-ben az összes kelet-európai piacon tudtunk kereskedni és elszámolni, ez azóta csak tovább bővült globálisan. Az elemzési csapatunk nem csupán a hazai tőzsdei vállalatok teljesítményét követi figyelemmel, hanem a legnagyobb régiós cégekét is.

A régión kívülre lépni pedig olyan, mintha a holdra akarnánk felküldeni egy embert. Minden problémát, ami a terjeszkedésről szól, fel kell szorozni. Éppen ezért, csak egy nagyon egyszerű termékkel lehet kilépni, ahol egy szám mindent elmond. A porfoliókezelés ilyen, - hiszen egyetlen számra redukálható a teljesítmény. Tekintve, hogy ebben az elmúlt két évtizedben komoly eredményeket értünk el, azt gondoljuk, hogy kaphatunk a jövőben ilyen megbízásokat. Az Alapkezelőt nemrég a Norvég Alap bízta meg. Ha valakitől dicsőség mandátumot kapni, akkor tőlük igen. Azt hiszem, hogy ez a siker is jelzi, megérett az idő a nemzetközi terjeszkedésre. A Norvég Alap a legjobb ajánlólevél lehet a vagyonkezelési csapat számára, hiszen ebben a szakmában  is az ügyfelek egymást követik. A private banking szolgáltatásunk is készülődik a nemzetközi porondra, mivel erre felkészültünk és egyre több megkeresésünk van. Egyelőre ezeket a szolgáltatásokat Budapestről nyújtjuk, lényegében exportáljuk, miközben az említett koloncokkal kell megbírkóznunk. Képzelhetik hol tartanánk a nemzetközi terjeszkedésben, ha a hazai gazdaságpolitika és szabályozás nem akadályokat, hanem támogatást nyújtott volna ehhez az elmúlt két évtized nagy részében.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr916141906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

investo.hu · http://investo.hu/ 2014.05.09. 14:04:42

Nagyon tetszett az újság cikk és ez a blog is. Gratulálok a Concorde csapatának, inspiráló példaképek!