A legértékesebb sportklubok - Itt a teljes Forbes-lista!

2014.07.17. 11:28

Zsiborás Gergő

A sport milliók szórakozása, de csak kevesek játékszere. A szórakoztatóipar egyik legeladhatóbb terméke a sportsiker, a hős irányító, a mindent védő kapus, a rekordokat döntögető bal bekk, a trófeákat halmozó klubok. Az amerikai Forbes idén is összeszedte a legértékesebb klubokat. A tőzsdei árfolyamok emelkedtek, a közvetítési díjak az egekben és az arab olajmilliárdosok is egyre gyakrabban szállnak be a profi sportba. Az élen a foci végzett. Itt közöljük a teljes listát. 

július címlapok.jpg

Feljebb, és egyre feljebb

Az 50-es listán a csapatok átlagos értéke 1,34 milliárd dollár, ez 8 százalékos növekedés tavaly óta. Idén 38 csapat becsült értéke lépte át az 1 milliárd dolláros határt, tavaly csak 33-an voltak. Az elmúlt 3 évben nem volt csapat a 2 milliárdos sáv felett, most hatan is megugrották ezt a szintet. A Top50 belépési küszöbe is magasabb idén, 856 millió dollárral az AC Milan épp hogy befért, tavaly 586 millió is elég volt a boldogsághoz. Az értékelést a Forbes a tavalyi üzleti eredmények alapján készítette el, a listát 1998 óta közli az amerikai kiadás. 



A Real Madrid idén Bajnokok Ligáját (BL) nyert, a győzelemmel 78 millió eurót kasszíroztak szemben az előző évi 62 millióval, amikor csak az elődöntőig jutottak. A teljes bevétel 521 millió euró volt 2013-ban, 37 milliós profittal zárták az évet. A klub tartozása csökkent, így is 91 millió euró, ami 3 millió euróval kevesebb, mint amennyibe a klub szupersztárja, a portugál Cristiano Ronaldo került. A "blancók" stadionjának felújítását 2017-re fejezik be, potom 540 millió euróért újul meg a madridi Santiago Bernabéu. 

A Barcelona hat bajnoki címet nyert az elmúlt évtizedben, a tiki-takával meghódították a világot, a 2008/2009-es szezonban mindent megnyertek, ahol elindultak, ez volt Pep Guardiola első szezonja egy felnőtt csapat élén. Messi és Neymar, a két vezér, a legjobban fizetett sportolók között van a Forbes listáján. Európa legnagyobb működő stadionja, a Nou Camp is megújul, a tulajdonosi jogokat gyakorló tagság (a tagdíja befizetése után bárki az lehet) ugyanis megszavazta a 800 millió eurós beruházást, aminek keretében teljes egészében befedik az arénát. Az FC Barcelona korábban azt mondta a Forbesnak, hogy a stadionban működő Nike üzlet tavaly a legtöbb eladást teljesítő bolt volt a Nike hálózatában.  

A Manchester United a Premiere League 1992-es indulása óta a legrosszabb szezonján van túl, David Moyesszal rég látott mélyrepülésbe kezdett a csapat. Az "Álmok Színháza", ahogy a csapat otthonát, az Old Trafford stadiont nevezik, azonban így is vonzza a pénzt és a cégeket. A Chevrolet márka népszerűsítésére a GM 7 éves szerződést kötött a csapattal, 559 millió dollárért, és nem rég bejelentették minden idők "legértékesebb mezcseréjét" is, a csapat szerelését ezentúl az Adidas szállítja - 1,3 milliárd dollárért öltöztetik a sztárokat 10 éven keresztül. A Wall Streeten is jegyzett csapat részvényei a hírre újra emelkedni kezdtek. A papírok értéke a szezonvégi 2,8 milliárdról most 3,6 milliárdra emelkedett. 

Az amerikai sport nagy biznisz, de nem globális 

Bár a közösségi média alkalmatlan arra, hogy a csapatok népszerűségét egzakt módon mérjük vele, mégis beszédes, hogy mekkora a különbség az európai futballklubok és az amerikai top csapatok között. A Facebook-követők számát tekintve európai uralom van itt is: Barcelona (69 millió követő), Real Madrid (67 millió), United (53 millió). A nyolc legtöbb Facebook-fant maga mögött tudó klub mind futball egyesület, a 9. helyre fért csak oda egy NBA-csapat, a Los Angeles Lakers, 21 millió követővel. Ha kosárcsapatokat és a fociklubokat nem nézzük, a New York Yankees áll a legjobban, nekik 8 millió feliratkozójuk van. Az NFL 32 csapatának együttvéve van alig több rajongója, mint az FC Barcelonának (75 millió).
Mindez azt mutatja, hogy a foci igazi globális biznisz, a világ bármely sarkában lehet vele üzletet csinálni, míg az amerikai top klubok a nagy üzleteket csak saját hazájukban tudják nyélbe ütni, hiszen ott vannak jelen a szurkolók nagy tömegben. Ez még akkor is így van, ha a Super Bowl az egyik legnézettebb sportesemény a világon. 

A TELJES LISTA 

1. Real Madrid (spanyol, futball)
Tulajdonos: a sociók, vagyis a klubtagok
Érték: 3,4 milliárd dollár

Négy egymást követő Bajnokok Ligája elődöntő után értek fel a csúcsra, májusban történetük során tizedszer nyerték meg a legrangosabb európai klubtrófeát. A focitörténelem két legdrágább igazolása is az övék (Cristiano Ronaldo, Gareth Bale). A legtöbb bevételt termelő sportválallkozás a világon. Hogy a Madrid profi üzleti vállalkozás, azt jól mutatja, hogy a spanyol ligában az elsők között voltak, akik el kezdtek a délutáni meccsek mellett kardoskodni - így több ázsiai szurkoló követhetné a királyiak meccseit, Ázsia pedig hatalmas piac. Nem véletlen, hogy a Madrid az elmúlt években az előszezont többször is ázsiai túrával kezdte.

2. Barcelona (spanyol, futball)
Tulajdonos: a klubtagok
Érték: 3,2 milliárd dollár

Áprilisban döntött az igazgatótanács a Camp Nou bővítéséről, 99 ezer férőhelyről 105 ezerre bővítik a stadiont, bár korábban az is felmerült, hogy egy tengerbe egy kis szigetre építenek 120 ezres új stadiont. A felújítás így is 800 millió euró lesz - a spanyol sportsajtó tudomása szerint ennek tizedébe került megszerezni idén Luis Suarezt, aki a világbanokságon az olasz Chiellini megharapása miatt októberig nem is focizhat - elvileg. A Barca ügyvédei elég jó érdekérvényesítők, a klubot sújtó eltiltást, hogy a következő két alkalommal nem igazolhatnak új játékost, is sikerült elodázniuk. A Real Madrid ősi riválisáról van szó, itt lett ünnepelt sztár Kubala László, Kocsis Tibor és Czibor Zoltán is. Sőt, a culék - így nevezik a Barca híveit - szerint a Nou Campot is azért kezdték el építeni, mert a városban mindenki kíváncsi volt Kubala játékára.


3. Manchester United (angol, futball)
Tulajdonos: Glazer család
Érték: 2,81 milliárd dollár

Az Adidas 1,3 milliárd dollárért szállíthatja 2015-től 10 évig a csapat mezeit, ez a legnagyobb mezszerződés, ami valaha kötettett a profi foci történetében. A szponzorok annak ellenére tartanak ki a Vörös Ördögök mellett, hogy tavaly borzasztó szezont futottak. Idén viszont leigazolták azt a Luis Van Gaalt, aki bronzig vitte a vébén a holland válogatottat.

4. New York Yenkees (USA, baseball)
Tulajdonos: Steinbrenner család
Érték: 2,5 milliárd dollár

Összesen 27-szer nyerték meg a World Seriest a bronxi bombázók, a Forbes listáján ők a legértékesebb baseball klub. Ősi riválisuk a Red Sox, kettejük párharca hasonló a Barca-Rel rivalizáláshoz.

5. Dallas Cowboys (USA, amerikai foci)
Tulajdonos: Jerry Jones
Érték: 2,3 milliárd dollár

Az AT&T tavaly 500 millió dollárt fizetett, hogy az amerikai futballcsapat stadionjának névadója lehessen a következő 25 évben. Az új stadiont 5 éve adták át.

6. Los Angeles Dodgers (USA, baseball)
Tulajdonos: Guggenheim Baseball

Végre valaki a nyugati partról! Hogy a csapat mekkora értékkel bír, azt jól mutatja, hogy januárban a Time Warner Cable 8,25 milliárd dollárt volt hajlandó fizetni a közvetítési jogokért. Semmit sem bíztak a véletlenre, a következő 25 évre kötöttek szerződést.

7. Bayern München (futball, német)
Tulajdonos: klubtagok
Érték: 1,85 milliárd

A harmadik legértékesebb fociklub a listán, 2013-ban tripláztak (Bl-t, bajnokságot és kupát nyertek), így a tagság közel 30 ezerrel 223 985 főre duzzadt. Hat friss világbajnokuk van. 

8. New England Patriots (USA, amerikai foci)
Tulajdonos: Robert Kraft
1,8 milliárd dollár

A ligában a második legmagasabb jegyárakkal operálnak, mégis mindig teltház van az otthoni meccseiken. Legutóbb 2004-ben nyertek Super Bowlt, ők is a keleti főcsoportban játszanak. Az előző tulaj 1993-ban cserélte le a csapat régi logóját, az újat a szurkolók azóta Repülő Elvisnek keresztelték el.

9. Washington Redskins (USA, amerikai foci)
Tulajdonos: Daniel Snyder
Érték: 1,7 milliárd dollár

Mióta 1999-ben Dnyder megvette a klubot, már a nyolcadik edzőt fogyasztja. Super Bowlt több mint két évtizede nem nyertek, ők is a keleti csoportban játszanak, ahol legnagyobb riválisuk a Dallas. A két csapat rivalizálásának történelme közel félévszázados. A Forbes listáján eddig rendre a cowboyok szerepeltek jobban.

10. New York Giants (USA, amerikai foci)
Tulajdonos: John Mara, Steven Tisch
Érték: 1,55 milliárd dollár

2011-ben a toronymagas esélyesnek tartott New England Patriots-ot verték a Super Bowlban, ez volt a negyedik győzelmük. 2010-ben átadott új arénájuk névadója a világ egy legnagyobb biztosítója, a MetLife. Meccseiket a helyszínen több mint 80 ezren követik, a ligában ez a második legmagasabb szám, csak a cowboyok verik őket ebben.

11. Boston Red Sox (USA, baseball) 1,5 milliárd dollár
12. Houston Texans (USA, amerikai foci) 1,45 milliárd dollár
13. New York Knicks (USA, kosárlabda) 1.4 milliárd dollár
14. New York Jets (USA, amerikai foci) 1,38 milliárd dollár
15. LA Lakers (USA, kosárlabda) 1,35 milliárd dollár
16. Arsenal (angol, futball) 1,331 milliárd dollár
17. Philadelphia Eagles (USA, amerikai foci) 1,314 milliárd dollár
18. Chicago Bears (USA, amerikai, foci) 1,252 milliárd dollár
19. Baltimore Ravens (USA, amerikai foci) 1,227 milliárd dollár
20. San Francisco 49ers (USA, amerikai foci) 1,224 milliárd dollár
21. Chicago Cubs (USA, baseball) 1,2 milliárd dollár
22. Ferrari (olasz, Forma1) 1,2 milliárd dollár
23. Indianapolis Colts (USA, amerikai foci) 1,2 milliárd dollár
24. Green Bay Packers (USA, amerikai foci) 1,183 milliárd dollár 
25. Denver Broncos (USA, amerikai foci), 1,161 milliárd dollár 
26. Toronto Maple Leafs (kanadai, jégkorong) 1,15 milliárd dollár
27. Pittsburgh Steelers (USA, amerikai foci)1,118 milliárd dollár
28. Seattle Seahawks (USA, amerikai foci), 1,081 milliárd dollár
29. Miami Dolphins (USA, amerikai foci) 1,074 milliárd dollár 
30. Tampa Bay Buccaneers (USA, amerikai foci) 1,067 milliárd dollár - szintén a Manchester Unitedet tulajdonló Glazer család csapata 
31. Carolina Panthers (USA, amerikai foci) 1,057 milliárd dollár
32. Tenessee Titans (USA, amerikai foci) 1,055 milliárd dollár
33. Kansas City Chiefs (USA, amerikai foci) 1,009 milliárd dollár
34. Minnesota Vikings (USA, amerikai foci) 1,007 milliárd dollár
35. Cleveland Browns (USA, amerikai foci) 1,005 milliárd dollár 
36. New Orleans Saints (USA, amerikai foci) 1,004 milliárd dollár
37. Chicago Bulls (USA, kosárlabda) 1 milliárd dollár
37. San Fransisco Giants (USA, baseball) 1 milliárd dollár
39. Philadelphia Phillies (USA, baseball) 975 millió dollár 
40. Arizona Cardinals (USA,amerikai foci) 961 millió dollár
41. San Diego Chargers (USA, amerikai foci) 949 millió dollár
42. Atlanta Falcons (USA, amerikai foci) 933 millió dollár
43. Cincinnati Bengals (USA, amerikai foci) 924 millió dollár
44. Detroit Lions (USA, amerikai foci) 900 millió dollár
45. Boston Celtics (USA, kosárlabda) 875 millió dollár
46. Buffalo Bills (USA, amerikai foci) 870 millió dollár
48. Chelsea (angol, futball) 867 millió dollár
49. Manchester City (angol, futball) 863 millió dollár - a tulajdonos Mansur sejk most indítja el a New York FC-t,  csapatnak eddig egy játékosa van, a világ- és Európa-bajnok David Villa.
50. AC Milan (olasz, futball) 856 millió dollár 

 

 

1 komment

Címkék: sport lista foci amerikai foci Barcelona AC Milan Forbes Manchester United Real Madrid New York Yankees legértékesebb sportklubok

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr856515245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syracuse 2015.05.13. 23:02:23

Mennyit ér most az a sok milliárd a Relnál :D