BKK: az Uber nem taxis cég

2015.06.16. 22:09

Zsiborás Gergő

balogh_levente_sztkiralyi.jpgAz integrált budapesti közlekedésszervezés nem tud mit kezdeni a piacra agresszívan belépő Uberrel. Nincs is rá jogszabályi felhatalmazásuk, hogy ellenőrizzék a tulajdonképpen olcsó taxiként funkcionáló ubereseket, de mint mondják, az Uber nem taxis cég. Hogy miért nem az? Hát maga az Uber is ezt állítja magáról! 
A budapesti taxislobbit sem kell persze félteni, de az biztosan nem lenne megoldás, ha betiltanák az Ubert. Mindenki az országos taxisrendeletre vár.  


Nem aktatologatásról van szó
Hosszú vajúdás után született meg a sok vitát kiváltó budapesti taxisrendelet, mely úgy tűnik, nem tud mit kezdeni az Uberrel. A világ legértékesebb és a befektetők által leginkább kitömött startupja agresszívan terjeszkedik, kihasználva, hogy a helyi szabályozók sokszor nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy az Uber egyértelműen profitra tör, sofőrjeit nem azért köti össze az utasokkal, hogy spórolni tudjanak vagy megosszák a benzinpénzt, hanem hogy ők is pénzt keressenek. Ez a fajta ideig-óráig tartó bénultság éppen elég arra az amerikai cégnek, hogy magasabb profitra tegyen szert. Az Ubert Bécsben is betiltották, de személyi fuvarszervező cégekkel leszerződve immár legálisan végzi tevékenységét, igaz, a profiton többen osztoznak (a cég erre válaszul elindította a prémium kategóriás limuzin szolgáltatását is a sógoroknál, ami szintén nagyon népszerű lett).



Szögezzünk le valamit jó előre: a személyszállítást Magyarországon törvény szabályozza, alapvetően a helyhatóságokra bízza, hogyan szabályozza a helyi taxispiacot. A budapesti taxisrendelet szerint a taxis szolgáltatás mellett a fuvarszervezéshez is engedély kell. Gondolhatnánk persze, hogy az avítt szabályozás nem tud mit kezdeni az új technológiák által létrejött üzleti modellekkel, de ez nem teljesen így van. Nem pusztán aktatologatásról van szó: az engedélyek beszerzésével letisztulnak a felelősségi körök is: ki felel azért, ha bármi történik a kocsiban? Egy taxi esetében ez egyértelmű, minden kocsiban ott vannak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elérhetőségei, hol tehetünk panaszt, ha valamivel elégedetlenek vagyunk. Nagy kérdés ez az Uber esetében, és az amerikai anyacég próbál is erre megoldást találni (tréningeket szervez a sofőröknek, jogi és adóügyekben is tanácsot ad nekik, stb), de nem kérdés, hogy egyelőre szürke zónában mozognak a sofőrök. Mint ahogy az sem kérdés, hogy az effajta üzleti modelleknek a szűkülő erőforrások mellett helye van. A hazai jogszabályi környezet támogatja is mindezt, amennyiben csupán a költségek megosztásáról van szó (aktuális lapszámunkban alaposan körbejártuk, milyen jogszbályi illetve adóügyi vonzata van a közösségi fogyasztásra épülő szolgáltatásoknak: AirBnb, Uber, Wundercar, BlaBlacar-Oszkár, crowdfunding oldalak).

khazzam.jpgSharing economy: üzleti modellek és a jogszabályi akadályok - erről is beszélgettünk a májusi Forbes Flow Innováció egyik paneljében. Jobb oldalon Robbie Khazzam, az Uber régiós vezetője. 


- Mi nem vagyunk taxis cég! - Ja, oké!
Megkérdeztük a BKK-t, mi az ő álláspontjuk Uber-ügyben. A BKK létrehozásának egyik célja épp az integrált közlekedésszervezés volt, a taxis engedélyek kiadásához is a BKK szűrőjén kell átjutni. De vajon ellenőrizhetik-e az Uber sofőröket is? Igen is, meg nem is. „A Taxirendeletből közvetlenül nem következik, hogy a BKK-nak joga lenne az Uber sofőröket, vagy az Ubert magát ellenőrizni – figyelemmel arra, hogy az Uber szolgáltatást tipikusan nem személytaxival nyújtják, és az Uber magát nem taxitársaságként aposztrofálja (úgy hirdeti magát, hogy autómegosztó szolgáltatáshoz biztosít mobiltechnológiát)” – válaszolta kérdésünkre a központ. Ezek szerint elég, ha valaki arra hivatkozik, hogy nem végez taxis szolgáltatást, és a BKK már nem is vizsgálja az ügyet. Akárhogy is aposztrofálja magát az Uber, a személyszállítási szolgáltatást igénybe vevő városlakók szempontjából egy Uber autó nem más, mint olcsó taxi. A felelősségi körök – és nem csak az adófizetési kötelezettség – ugyanúgy nem tisztázott.

A BKK álláspontja szerint csak azokat a taxisokat vizsgálhatják, akik engedéllyel rendelkeznek és az Uberrel is leszerződnek. Ugyanakkor hozzáteszik azt is, hogy a jogszabályi kötöttségek ellenére megosztják tapasztalataikat a Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelőségével és a NAV-val is, utóbbi két szervezet ugyanis már felléphet a Uber sofőrökkel szemben. 

Így kellene adót fizetni

"Az Uber rendszer mechanizmusa alapján vélelmezhető, hogy a sofőrök által végzett személyszállítás áfaalanyiságot keletkeztető gazdasági tevékenység, vagyis a sofőröknek adószámot kell kiváltaniuk és a NAV-nál áfaalanyként be kell jelentkezniük, főszabály szerint áfafizetési kötelezettség terheli őket és az utasok részére bizonylatot kell kiállítaniuk" - hívja fel rá a figyelmet a NAV. A Forbes kérdésére válaszolva elmondták, a sofőrök vagy egyéni vállalkozónak állhatnak, vagy katásként tehetnek eleget adózási kötelezettségeiknek (utóbbi eset nem biztos, hogy megéri a sofőröknek, erről lásd a részleteket a lapban). Van azonban még egy lehetőség. 
"Az adózást az sem kerülheti el, aki a tevékenységét nem egyéni vagy társas vállalkozóként végzi. Ebben az esetben az önálló tevékenységre vonatkozó szabály alapján kell a bevételéből a jövedelmet megállapítania. Önálló tevékenység esetén a törvény a magánszemély választása szerint lehetővé teszi a 10 %-os költséghányad alkalmazását vagy a tételes költségelszámolást" - írták a NAV sajtóosztályáról a Forbes kérdéseire. 

"A NAV a hagyományos taxi szolgáltatók ellenőrzésével az újonnan megjelenő szolgáltatói szektort is ellenőrzi. Ebben a NAV szorosan együttműködik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, illetve a Budapesti Közlekedési Központtal" - így a NAV. "A „közösségi taxizás” újszerű szektorát egyébiránt a közelmúltban vonta ellenőrzés alá a NAV, és valamennyi ellenőrzött sofőr a szállítást magánszemélyként, adószám nélkül végezte. Ez 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal szankcionálható" - ennyit a tapasztalatokról. Az adófizetési kötelezettség (legyen szó az élő munka terhéről vagy az áfáról) a sofőröket terheli, hiszen az Uber nem a munkáltatójuk. 

Így is bünti, úgy is bünti 
A NAV az adófizetési kötelezettség megsértése, elmulasztása miatt léphet fel az Uber sofőrökkel szemben, vagyis azt vizsgálja, van-e adószáma a sofőröknek. Ha adószámmal rendelkezik, és profitszerzési céllal rendszeresen "portyázni" indul valaki, akkor viszont a tevékenységi körök közé fel kell vennie a személyszállítást is. A Közlekedési Felügyelőség ugyanis az engedély nélkül végzett tevékenység miatt léphet fel, vagyis hiába adózunk rendesen a fuvarjaink után, ha nincs engedélyünk, akkor is büntetést kaphatunk. Ha viszont adózunk, és be is jelentjük, hogy személyszállítási tevékenységet végzünk, már meg kellene felelnünk a szigorú taxisrendeletnek. Ezek alapján tényleg csak akkor nem kaphat büntetést egy Uber sofőr, ha amúgy taxizik is, és mellette leszerződik az Uberrel is. 



A megfelelőséget a BKK vizsgálja, de csak ha kérik  

Ez tehát azt jelenti, hogy a BKK ugyan dönthet arról, hogy ki lehet ma taxis Budapesten, és ki nem, és ellenőrizheti is azokat, akik engedéllyel rendelkezhetnek, a rendszer szempontjából "renitensnek" számító elemekkel nem tud mit kezdeni. Felmerülhet, hogy az egy kalap alá terelt budapesti közlekedésszervezés csúcsszervének miért kell egy kormányhivatallal együttműködnie, ha ellenőrizni akar mindenkit, aki de facto taxis szolgáltatást nyújt? A BKK-nál minden adott lenne ahhoz, hogy ellenőrizzék az összes szereplőt a piacon, a taxis engedély kiadásához szükséges vizsgálatot is ők végzik el.  

A taxis engedélyt megszerzéséhez mindenképp szükség van a BKK-ra, de azt végül a közlekedési hatóság adja ki. „A taxitársaságok részére – kérelemre - a BKK egy megfelelőségi vizsgálatot követően előzetes igazolást (minősítést) bocsát ki. A BKK senkit nem kötelezhet arra, hogy taxiállomás-használati hozzájárulásért, előzetes igazolásért forduljon hozzá” – válaszolták kérdésünkre. Vagyis, bár a BKK pontosan látja, hogy új szereplő jelent meg a taxispiacon, egyelőre csak annyit tehet, hogy a társszervekkel egyeztet, mást nem.

Mindez azért probléma, mert nem ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak a taxispiac szereplőire. A taxisoknak sok jogszabályi kötelezettségnek kell megfelelnie, ami plusz költséggel jár, hatósági áras szolgáltatást végeznek, vagyis az Uber könnyen tud velük versenyezni: egyszerűen az áraik alá megy.

Kérdéseink kapcsán a BKK megjegyezte, hogy „egy új országos hatáskörű taxis jogszabály (pl. Kormányrendelet) lenne hivatott rendezni az Uberrel kapcsolatos, szabályozatlanságból eredő problémákat. Ez a közreműködő szervek, hatóságok számára megteremtené az engedély nélkül végzett tevékenységek elleni fellépés egyértelmű és jogszerű lehetőségét”.

Úgy látszik, a Központban is pontosan látják, hogy nincs ez így rendjén. A megoldás pedig nem az, hogy az innovatív szolgáltatót ki kell tiltani a piacról, hanem úgy kellene alakítani a jogszabályi feltételeket, hogy értelmes verseny bontakozzon ki az új és a piac régi szereplői között. Ennek ugyanis csak egy nyertes lehet: az utasok.

7 komment

Címkék: innováció taxi NAV Budapest BKK taxisrendelet Uber

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr807548460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pyrrhus 2015.06.17. 19:25:57

A taxisok hőbörögnek, holott nem ismeretlen előttük az engedély nélküli utasszállítás, erőszakos utasszerzés. Ezeket hiénáknak nevezi a köznyelv. A taxis társadalomnak évtizedek se voltak elegendőek arra, hogy kiiktassák ezeket a lényeket maguk közül. Na meg az egyéb trükközőket...
Kartellezni tudnak, de ha valaki olcsóbb náluk, az már kiveri a biztosítékot.

2015.06.17. 19:47:19

Itt nem csak arról van szó, hogy valaki olcsóbb nála, az kiveri a biztosítékot.... stb., stb.
Előre leszögezem nem szeretem a taxisokat, mert amikor utashoz megy letol az útról pedig nem megyek lassan, amikor meg nincs kuncsaft, akkor meg gyökkettővel feltart.
Visszatérve a témára el kell törölni a hatósági árat a taxiknál, az uber sofőrök pedig szerezzék meg a PAV 2-őt, váltsák ki a taxisengedélyt, sárga rendszámot, sárga fóliát az autóra, taxis vizsga évente stb., stb., stb.
Nem az újítás a baj, hanem az, hogy már megint kifelé dől a pénz az országból, mert az uber nem ide adózik. Adózzon ide az uber, ha nem akkor takarodjon ki ebből az országból. Több országból már kitiltották az ubert, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország stb. stb.

2015.06.17. 19:57:14

és még valami

Aki annyira élteti az ubert, az gondoljon arra, hogy most a taxisok szívnak, de amilyen a technológiai fejlődés, az ötletalapú vállalkozások (Start-Upok) fejlődése, nos a jövőben fel lehet készülni az élet minden területén hasonlóan belefoschnak a levesedbe, mert ő Start-Up és kis millió szabályt kerül meg cég működésének érdekében. Ma a taxis, holnap a futár, jövő héten a programozó. Közben meg a cég egy halom pénzt elcsal adott országból, miközben akiket alkalmaz sza.ért-h.gyért azok meg éltetik.
Remek!

2015.06.17. 20:14:59

"Ezeket hiénáknak nevezi a köznyelv. "

Igen vannak a mezítlábasok nem kicsit hiénák, Ferihegyi videó megvan? :D
Tiszta vicc, hogy a Ferihegyi reptér biztonsági őrei egyáltalán miért vannak alkalmazásban. Ez velük együtt és nélkülük is megtörténhet. Dísznek vannak ott.

Mindazonáltal az uber sofőrjei se lehetnek büszkék magukra a múlt hét keddi viharos időben nyújtott teljesítményükért, ahol is a szélsőséges időjárás miatt emelték a tarifákat, amiért szintén kiérdemlik a hiénák jelzőt.

Bicepsz Elek77 2015.06.18. 01:51:04

Nincs baj az Uberrel, ha pl. megszabnak, hogy csak nagyvaroson kivul lehessen hasznalni, vagy menjen az osszes taxis UBER ezni! Az adofizeto jobbagyot ugyis meg fogja vedeni ellenuk az allambacsi!
süti beállítások módosítása