Családtagok háborúja: két legendás márka születése

2015.08.10. 13:07

Zsiborás Gergő

b1.jpgA családi cégek egyik versenyelőnye a szinte magától értetődő összetartás. Ez azonban nem minden esetben van így. Egy testvérpár háborúja nemcsak két világmárka létrejöttével végződött, de megváltoztatta a sportmarketinget is.

1924-ben Gebrüder Dassler Schuhfabrik néven céget indított egy német kisvárosban egy testvérpár, a vállalkozás első telephelye édesanyjuk eldugott mosókonyhája volt. A Dassler testvérek közül Adolf folytatta apja mesterségét, cipészként tornacipőket tervezett – igen innovatívan. A cipők talpára stoplikat rakott, hogy az atléták könnyebben rugaszkodjanak el, később a futballista cipőkre ezek csavaros változatát helyezte fel. A cégben Rudolf Dassler felelt az üzletért, ő hajtotta fel a vevőket. Az első mérföldkő az 1936-os berlini olimpia volt, a négy aranyérmet nyert Jesse Owens a Dassler testvérek – ekkor még névtelen – cipőjében állt a Führer előtt. Mámorító nap volt ez Adolf (Adi) Dassler számára, aki elkötelezett náci szimpatizáns volt. A háború azonban mindent megváltoztatott, Rudolf amerikai hadifogságba esett. Nem tudni, mi vezetett a két testvér viszályához, de sokan úgy emlékeznek, Rudolf meg volt győződve róla, hogy testvére elárulta. Rudolf 1948-ban szabadult a börtönből, megalapította a saját cégét, és több munkavállalót megpróbált átcsábítani magához a testvérétől. Eredetileg ő is a nevéből akart márkanevet faragni, a RuDa helyett végül az arra hajazó Puma mellett döntött végül. Adolf egy évvel később alapítja meg saját márkáját, ő saját nevét használja fel, így lesz a cég neve Adidas. A testvérpár szülőfalujukban marad, a bajorországi Herzogenaurachban, a két cég főhadiszállása a mai napig itt van, egymástól pár száz méterre. A viszonyuk soha sem rendeződött, életük végéig nem beszéltek egymással, a rivalizálást pedig gyermekeik is folytatták.

dassler.pngAdolf és Rudolf Dassler 

Az 1954-es világbajnokság döntőjében a német csapat legyőzi Puskás aranycsapatát, a „berni csoda” egyik okaként a stoplikkal felszerelt, és a legendás három csíkkal ellátott Adidas cipőket emlegeti a német sajtó. A Puma így is nagy harcra kényszeríti a „testvércéget”, mely hogy ne maradjon le a küzdelemben, a cipő mellett elindítja ruházati üzletágát.

A két alapító nyugdíjba vonult, helyüket első szülött fiuk veszi át a 70-es évekre, Adi helyett Horst, Rudolf helyett pedig Armin Dassler lesz az új hadvezér. A küzdelem nem hagy alább. Horst Dassler így lesz a sportmarketing egyik atyja, rájön, hogy a nagy sporteseményeken az Adidasnak szponzorként kell megjelennie. Az olimpiai játékok támogatása mellett 1970-ben leszerződik a FIFA-val, a világbajnokság labdáit az Adidas szállítja innentől kezdve (a kontraktust meghosszabbították azóta, egészen 2030-ig). Persze Armint sem kellett félteni, hasonlóan mesteri húzásai neki is voltak. A két óriás egyezséget kötött például, hogy nem harcolnak a kor legendás játékosának, Pelének a „leigazolásáért”, Horst attól tartott, hogy ez már túl drága lenne a cégnek. Armin titokban mégis megegyezett a brazil csillaggal, aki ezentúl Pumában játszott. Az 1970-es világbajnokság döntőjét élőben nézte végig az egész világ, Pelé a kezdés előtt megkérte a bírót, hogy várja meg, míg megköti a cipőfűzőjét. A Puma cipő premierplánba került. Zseniális marketingfogás volt – az Adidas szponzorálta világesemény legfontosabb meccsén.

A két német cég a 80-as évekig volt a csúcson, a folyamatos, kiélezett küzdelem egyiküknek sem tett jót, a felpörgő amerikai gazdasággal együtt pedig megjelentek a trónkövetelők: a Nike és a Reebok. Amilyen zseniális volt a marketingben, olyannyira nem érdekelték a cég pénzügyei Horst Dasslert, aki 1987-ben, apja után 9 évvel váratlanul meghalt. A céget végül eladta a család, ahogy a Pumát is felvásárolták. A két családnak ma már semmi köze a sportszergyártó óriásokhoz, ősiek ugyanakkor egy csapásra megváltoztatták a sport és az üzlet kapcsolatát.

--- 

A múlt héten jelent meg a Forbes legfrissebb száma, benne a 21 legnagyobb magyar családi cég (interjú az öröklésről és a családi üzletről a Bárány-, a Béres- és a Zettwitz családdal). 

8 komment

Címkék: adidas puma Rudolf Dassler családi cégek Adi Dassler

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr597668088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hefe 2015.08.11. 02:17:48

" Rudolf 1948-ban szabadult a börtönből, megalapította a saját cégét, és több munkavállalót megpróbált átcsábítani magához a testvérétől. Eredetileg ő is a nevéből akart márkanevet faragni, a RuDa helyett végül az arra hajazó Puma mellett döntött végül. Adolf egy évvel később alapítja meg saját márkáját, ő saját nevét használja fel, így lesz a cég neve Adidas"

milyen kar, hogy Rudolf nem maradt meg az eredeti otletnel, akkor Puma helyett RuDas lehetett volna...

fekete juk (törölt) 2015.08.11. 04:14:42

"Eredetileg ő is a nevéből akart márkanevet faragni, a RuDa helyett végül az arra hajazó Puma mellett döntött végül." - a RuDa mennyiben hajaz a Puma szóra? Ja, hogy semennyire.

Magyar ember meg Tisza cipőt hord vagy Alföldit. Hipszterek meg New Balance-t.

Hefe 2015.08.11. 06:05:16

@fekete juk:
magyar ember magyar nevu cipot hordjon. Tehat vagy DaRu vagy RuDas, vagy semmi. Puma? Piha!

Kelly és a szexi dög 2015.08.11. 08:26:08

Adios, Pumur - ezek meg a gerillamarketing termékei!

Pál utcai fiú 2015.08.11. 08:40:10

A Puma oroszul kiejtve Rita ?

froton 2015.08.11. 08:45:26

@Kelly és a szexi dög: folytatva a sort a konkurenciával: Neki, Runbeak..:)

pgyp 2015.08.11. 09:53:33

"a felpörgő amerikai gazdasággal együtt pedig megjelentek a trónkövetelők: a Nike és a Rebook"
azt hiszem itt a cikkíró is kitalált egy új márkanevet (reBook:))
süti beállítások módosítása