Karafiáth Balázs (Carnation és Sziget alapító, most co-creative coach) e-mailezésbe kezdett egy régi barátjával, Szeszlér Verával (jiaido-ka és marketinges) a januári címlapunkról. Balázs, másokkal együtt önismereti útjáról beszél a lapban. Elküldték nekünk a gondolataikat, mi pedig megosztjuk veletek. Vigyázat, nem mindenben Forbes-kompatibilis tartalom!
Karafiáth Balázs: MIÉRT VAGY ITT? - kérdeztem nemrég egy előadásomban a megjelentektől, és elmondtam: ha a pénzcsinálás végett vállaltad el ezt a pozíciót, vagy indítottad be a cégedet, akkor rossz hírem van: a pénz tényleg nem boldogít. A Forbes címlap inspirált, és ez az éveleji arcba-bele kérdésfeltevés. Mindez egy üzleti reggelin történt a Bizalmi Körben és korán reggel kicsit le is sokkoltam őket, aztán kaptak még mémeket elfogadó szeretetettől, shareholder value paradoxonáról, a három szeparációról amely a “nem vagy elég” kultúráját fenntartja… Sok minden jön az ébredezéssel...
Szeszlér Vera: Emlékszel, amikor kb. a kétezres évek elején gurgulázva nevettünk a „spirituális mémtérkép” ötletén? Zúdult ránk az önfejlesztés mindenféle technikája, alig győztünk válogatni belőlük. És közben milyen érdekes dolgokon lehetett eltöprengeni! Ez például nagyon tetszett: hogy az emberiség a sötét középkorban a vallásban kereste az élet nagy válaszait, de ezeket ugyebár az egyháztól nem kaphatta meg. A szomorú kiábrándulás után emberkénk a tudományhoz fordult egyre kínzóbb kérdéseivel, ezúttal az anyag mélyére szeretett volna behatolni, hogy a világot, és benne önmagát megismerje. Mindkét módszertannak megvannak a maga előnyei és hátrányai – de az emberiség (úgy általában) az élet nagy kérdéseire (úgy általában) még egyiktől sem kapott stabil, kielégítő, érvényes választ.
Karafiáth Balázs: És hogy ez miért több, mint egyéni probléma? Azért, mert együtt tönkretesszük közben a bolygót. Az állandóan többet akarással. A még több cuccal, amit a pénzből akarunk venni. Fontos kérdés, hogy miért csináljuk ezt, mindannyian? Miért vagyunk áldozatai ennek az elme-vírusnak amit kapitalizmusnak hívnak? Senki ne érezze magát rosszul, szoktam mondani, mert egy 150 éves, szuper-erős, kimunkált gondolati konstrukcióval állunk szemben. Egy egész iparág dolgozik azon, hogy elmondja, miért nem vagy elég jó. Miért van szükséged valamire. A vágykeltés-iparág. Szebb ruhák, nagyobb autók, több pénz. De főleg több pénz. Ez egy hipnózis. Egy transzállapot. És ebben a transzban utazik az emberiség java. A pénz-istent szolgálják a legtöbben a Földön, más vallás nem ér fel hozzá, főleg amióta a XX. század végén a kínaiak is betértek.
Szeszlér Vera: És milyen okot látsz emögött, mitől lehet olyan erős ez a mém?
Karafiáth Balázs: Alapvetően az az ok, hogy elvágva, elválasztva élünk a lényegünktől. Három szeparáció választ el:
1. Te és én nem egy vagyunk, hanem külön.
2. Mi és környezet nem egy vagyunk, hanem külön, és a környezetünk idegen és leigázandó.
3. Te és te, önmagadtól, az isteni részedtől vagy szeparálva, hogy máshol keresd a teremtőt, pedig önmagad vagy az.
Mit jelent ez? Ne bízzatok egymásban. Ne bízz a természetben. Ne bízz önmagadban, a megérzéseidben, az intuíciódban, a teremtő képsségeidben. Magyarul: ne nézz befelé, ne indulj el a belső utadon.
Szeszlér Vera: Mostanra viszont történt valami nagyon érdekes. Nem is csak miattad örültem, hanem úgy általában voltam meghatódva, hogy a Forbes-ban 2016 januárjában nem ciki az NLP, a hipnoterápia, a tai chi. Az Istenhez való megtérésről, összeomlásról, és segítséggel talpraállásról, belső fejlődésről beszélni teljesen érvényes, értékes megszólalási forma lett! Téged is úgy vezetett fel az újságíró, hogy mind külsőd, mind kisugárzásod hatalmasat változott. Hát szerintem is! Mondtam is neked, mikor Évivel együtt ebédeltünk, hogy mekkora flash ezt így látni: az elmúlt tíz évben elsajátítottad különböző technikákkal a „képességet az életöröm nyugalmára”.
Karafiáth Balázs: Jaja, mind együtt örülünk! :) De ez nemcsak rólam, mert a Forbes összeállítása 10 sikeres emberről szól, akik az önfejlesztés valamelyik módszerére rákapva fontos támogatást kértek és kaptak náluk nagyobb bölcsességekből. Ők továbbra is, „azelőtt” és most is sikeresek a maguk módján, vagy még inkább: elégedettek. Sőt, még meg is osztják publikusan, hogy min mentek át, és hogyan.
Szeszlér Vera: Én pedig itt kerülök egészen hallelúja-állapotba. Kíváncsivá válni arra, hogy mi van az akolmeleg élet-szürkeségen – vagy elviselhetetlen problémáimon, vagy átláthatatlan hullámzásaimon, vagy elviselhető kielégítetlenségemen, vagy megfogalmazatlan, mégis viszkető hiányaimon – túl, vagy akár megkapargatni a felületes, tanult boldogságot, azaz kíváncsivá válni a saját belső világomra, az ott található csodákra: ez a késztetés mostanra társadalmi értékké emelkedett.
Még te is emlékezhetsz első, és nagyhatású jógatanáromra, mert mindig megpróbáltalak rávenni, hogy menj el hozzá :), na, ő fogalmazta meg, hogy ha a fejem a felhőkben is van, a talpamnak akkor is a földig kell érnie, különben nem tudom megvalósítani, amit föntről hoznék. Ez a földeltség. Nekem speciel épp ellenkezőleg, egy szuper-földelt, leragadt állapotból kellett elindulnom egy könnyedebb, áramlóbb, nyitottabb, emelkedettebb minőség felé. Számomra a JIAIDO személyiség- és tudatosságfejlesztő képzés volt az a fordulópont, ahol kiderült, a hegycsúcs mindig ellenállhatatlan kihívásként fog fölém tornyosulni, akkor is ha elfáradok, ha ráunok, akkor is, ha visszafordulnék. De ma már nem küzdelmes ez a kirándulás. Sokkal inkább örömteli, játékos, mégis kiegyensúlyozott. A haladással együtt pedig az életem is egyre örömtelibbé, egyre kiegyensúlyozottabbá válik. Lassú a folyamat, de nyilvánvaló.
Karafiáth Balázs: Rajtad is látszik a változás - le se tagadhatnád.:)
Szeszlér Vera: Olyan szép látni magunk körül a változást! Annyian vagyunk úton, hogy még azok is útitársakká válnak, akik nem tartják magukat utazónak. És ma már nem is látom ezt különbségnek. Olyan találkozásokat kapok ajándékba, régi és új barátaimmal, ismerősökkel és ismeretlenekkel, híresekkel és csendesekkel, ahol újra és újra valamiféle közös boldogulást (= egyre boldogabbá válást) tapasztalok. Mára a keresés - és a találás! - részünkké vált, méghozzá publikus, közös részünkké, mintha az emberi lét egy új (régi) aspektusára nyílt volna közös rálátásunk. A kíváncsiságunk pedig, a motivációnk még mélyebbre nézni és még konkrétabb eredményeket és valódi szépséget bányászni a mélyből - szerencsére csillapíthatatlan.
Köszönöm, 2016! :)
