Kiszáll a nevét viselő cégből Wáberer György – robbant a hír szerda délelőtt. Az alapítónak 40,4 százalékos részesedése volt a cégben, ami becslésünk szerint 32,4 milliárd forintot érhet jelenleg (a nemrég leadott, konszolidált beszámoló alapján EBITDA-alapon). Ha ezt összehasonlítjuk tavalyi becslésünkkel, egy év alatt nagyjából 2 milliárddal nőtt a pakett értéke.
A cég tavaly 1,4 milliárd forint (4,5 millió euró) adózott eredménnyel zárt, melyet a tulajdonosok eredménytartalékba helyeztek, osztalékfizetésre nem került sor.
Wáberer György tavaly 81,3 milliárdos vagyonával a 9. volt a Forbes gazdaglistáján, vagyis a nevét viselő cég a teljes vagyonának kevesebb, mint a harmadát tette ki, amikor a becslést készítettük.