A Forbes Magyarország blogja

Legelső budapesti boltjainak üzemeltetői léptek ki a Lipóti Pékség hálózatából.

Legelső és egyik legtöbb bolttal rendelkező partnere szakított a Lipóti Pékséggel, miután április közepe óta a pékséglánc tulajdonosa, Tóth Péter bejelentette, nem árulja többé a Cserpes tejtermékeket, helyette tejüzemet alapított és Lipóti márkanév alatt saját tejtermékeket árul. A Cserpes-termékek hiánya miatt jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a Forbesnak Gőghné Szilágyi Ildikó, aki lányával hét budapesti boltot üzemeltet, s már tervben volt a nyolcadik nyitása, amikor is az események hatására inkább a kiválás mellett döntött.

Prémium Pékség néven új brandet hozott létre, egyelőre négy saját boltjukban: a Böszörményi úti mellett még két budai üzletben és a Jászai Mari téren. Másik négy boltjukat, köztük a Lipóti lánc első három budapesti, frekventált helyeken lévő üzletét (Kálvin tér, Bank utca, Nagycsarnok), valamint egy Margit körúti még meg nem nyílt boltot Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely Kft. tulajdonosa veszi át tőlük. A Kálvin téri már biztosan Tejivó lesz, a többi Kiscuki vagy egy eddig még nem létező új bolttípus, kisebbfajta Cserpes-bolt lesz. Cserpes István a Forbesnak elmondta, április óta a forgalma átalakult: a Lipóti pékségek környékén lévő, más boltokban jellemzően megnőtt a kereslet a termékek iránt, de ő is erősít, ahol tud, főleg piacokon és stratégiai pontokon igyekszik új árusítóhelyeket létrehozni.

A Prémium Pékségekben újra kaphatóak a Cserpes termékek, a pékárut a Pécsváradi Aranycipó Kft. szállítja. A 25 éves családi pékvállalkozásnak főleg Baranya megyében erős a jelenléte, Pécsett, Győrött és Budapesten összesen 16 boltja van, emellett az ALDI összes magyarországi boltjába beszállítanak. A most kiváló vállalkozó a Forbesnak elmondta, már az első napon több Lipóti pékboltot üzemeltető kereste meg, hogy ők is megfontolják a váltást.

Tóth Péter a Forbes kérdésére elmondta, a piac szabad, marad elég boltja ezek után is, és nyit majd újabbakat, nem rendíti meg ez a lépés. A Lipóti Pékségnek országszerte több mint 200 boltja van, ezekből csak néhány van a tulajdonos kezében, a nagy többség franchise-rendszerben működik, az üzemeltetést vállalkozók végzik, a Lipóti Pékség árut szállít nekik.

A Lipóti Pékség történetéről, Tóth Péterről és Cserpes-Lipóti szakításról a Forbes augusztusi számában bővebben írunk. (A képen most kapható júliusi címlapunk van.)

Kiszáll a nevét viselő cégből Wáberer György – robbant a hír szerda délelőtt. Az alapítónak 40,4 százalékos részesedése volt a cégben, ami becslésünk szerint 32,4 milliárd forintot érhet jelenleg (a nemrég leadott, konszolidált beszámoló alapján EBITDA-alapon). Ha ezt összehasonlítjuk tavalyi becslésünkkel, egy év alatt nagyjából 2 milliárddal nőtt a pakett értéke.

A cég tavaly 1,4 milliárd forint (4,5 millió euró) adózott eredménnyel zárt, melyet a tulajdonosok eredménytartalékba helyeztek, osztalékfizetésre nem került sor.

Wáberer György tavaly 81,3 milliárdos vagyonával a 9. volt a Forbes gazdaglistáján, vagyis a nevét viselő cég a teljes vagyonának kevesebb, mint a harmadát tette ki, amikor a becslést készítettük.

Teljesen legálisan, minden mutyi és hálapénz nélkül is lehet jó színvonalon, magánkórházban, magánorvosoknál, akár Svájcban is gyógyulni. És még csak nem is kell hozzá elképesztően sok pénz.

A júniusi Forbesban van egy összeállításunk az éppen elérhető egészségbiztosításokról, elég alaposan végignéztük a piacon kapható biztosításokat. A cikkben bemutatott történetek főszereplői évek óta használnak valamilyen egészségbiztosítást, tanulságos dolgokat meséltek. Vállalható összegekért akár teljesen kikerülhető a magyar állami egészségügy.

A legszínvonalasabb csomagért elég lenne naponta egy ezrest megspórolni, de ezért az évi 300-400 ezer forintért már tényleg a legjobb és legteljesebb ellátásra is igényt tarthat az ember. Nemcsak szűrésekre járhat jól felszerelt magánrendelőkbe, hanem komolyabb operációkra, vagy akár szervátültetésre is benevezhet mondjuk egy svájci klinikán.

Mivel nem minden részlet fért a lapba, 13 villámkérdés-villámválasz formájában összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat. Vannak köztük alapdolgok, de pár csemege is a felkészültebbeknek. 

Mi az egészségbiztosítás? Mikor fizet a biztosító? 

Az első egészségbiztosítások még összegbiztosítások voltak: az ember fizette a havi biztosítási díjat, és ha beteg lett (bekövetkezett a biztosítási esemény), a biztosító fizetett egy bizonyos összeget. Ebből lehetett gyógyszert venni, hálapénzt fizetni, és élni (jövedelmet kiegészíteni/pótolni) addig, amíg újra nem tud dolgozni az ember.

A korszerűbb egészségbiztosítások már nem pénzt (vagy nem csak pénzt) adnak, hanem szolgáltatást finanszíroznak. Ideális esetben ez azt jelenti, hogy betegség, kivizsgálás, konzultáció vagy műtét esetén semmilyen pénzmozgás nincs páciens és doki között: előbbi bemegy, az utóbbinak meg a biztosító kifizeti a tarifáját. A Forbesban mi most csak ezekkel foglalkoztunk, ilyet is lehet már legalább féltucat biztosítótól venni a magyar piacon.

Kinél lehet ilyet biztosítást venni?

Néhány biztosító ráment egy-két részterületre, és csak bizonyos betegségekre nyújt biztosítást. A CIG például az öt legsúlyosabb betegséget fedezi (az úgynevezett rettegett betegségeket, mint a rák, a stroke, az infarktus és hasonlók), viszont ha ezek közül valami bekövetkezik, akkor akár Amerikába is lehet menni kezelésre.

Kifejezetten a daganatos betegségek diagnosztizálására nyújt segítséget a Wáberer terméke. A biztosító itt egy speciális intézménnyel, az Onkomplex-szel áll szerződésben, és abból indul ki, hogy a daganatos betegségeknél a gyors és korai diagnózis, és az ez alapján felállított terápiás terv a legkritikusabb, ezért erre helyezi a hangsúlyt. Magát a terápiát viszont már nem fedezi.

Az összes többi cég, amelyet megvizsgáltunk, gyakorlatilag teljeskörű egészségbiztosítást nyújt, szűrővizsgálatokkal, járóbeteg-szakrendeléssel és a topcsomagok esetében műtétekkel. Íme a lista, amelyik magánszemélyek számára elérhető: Medicover, Groupama, Generali, Union, Uniqa, Medihelp.

Miben különböznek ezek egymástól? 

Alapvetően két modell van a hazai piacon. A Generali és az Uniqa leszerződött a Medicoverrel, az ország legnagyobb magánrendelő-hálózatával. Aki tehát a Generalival vagy az Uniqával köt biztosítást, az szinte minden probléma esetén a Medicover tiptop rendelőibe mehet, konzultálhat, vizsgálatokat végeztethet, és hacsak nem valami komolyabb műtétre van szükség, ott el is látják. Magától a Medicovertől is lehet biztosítást venni (bár legfrissebb információink szerint magánszemélyekkel egyre kevésbé kötnek ilyet, csak cégekkel).

A másik modell a szabad orvosválasztás elvére épül, ezt követi a Groupama, az Union és a Medihelp. Ebben a rendszerben nem egy konkrét intézményhez van kötve a biztosított, nagyobb a mozgástér.

Milyen orvosokhoz, rendelőkbe, kórházakba lehet menni? 

A biztosítók leszerződnek egy csomó kórházzal, orvossal, rendelővel. A tipikus gyakorlat szerint ezek közül ajánlanak valamit, hogy egy adott problémával hova érdemes menni. A szabad orvosválasztásos modellben ezen a körön kívül eső orvosokat/magánkórházakat is be lehet kapcsolni a rendszerbe. Egy kicsit mindenhol más azért a rendszer: az Unionnál például van egy szolgáltatásszervező cég is, amelyik megmondja a páciensnek, hogy hova menjen. Tehát nem a biztosító vagy a beteg választja ki a kórházat/rendelőt/orvost, hanem ez a közbeiktatott láncszem tereli a forgalmat.

A Medihelpnél meg úgy működik a dolog, hogy ha probléma van, akkor elmegy az ember egy szerződött intézmény orvosához, megkonzultálja a problémát, és ő tovább küldi valamilyen rendelőbe vagy kórházba (szintén szerződött intézménybe). De ha az illető ragaszkodik egy másik kórházhoz vagy orvoshoz (akár Németországban, Bécsben vagy akárhol), akkor odamegy. Az sem baj, ha annak az intézménynek még nincs szerződése a biztosítóval, visz egy nyomtatványt, és utólag elrendezik, a biztosító téríti a kezelést. 

Azoknál a biztosításoknál pedig, ahol a Medicover a szolgáltató partner (Generali, Uniqa és maga a Medicover), ott automatikusan oda mennek a biztosítottak.

Külföldi kórházba is lehet menni? 

Van olyan biztosítás, amelyikkel igen. A Medihelpnél például alapból egész Európára vonatkozik az ellátás, és nem úgy működik a dolog, hogy csak akkor mehetsz külföldre, ha már minden magyarországi lehetőséget kipróbáltál. Van egy éves keret (1,2 millió euró), ebből lehet gazdálkodni. Van rengeteg szerződött partner, magánrendelők, magánkórházak, a biztosító javasol valamit. De ezt felül lehet bírálni, ismerős orvoshoz/városba is lehet menni, legfeljebb utólag számolnak el a kórházzal. Máshol is van külföldi kezelés: a CIG-nél például Amerikába is lehet menni (például daganatos betegségek gyógyítására).

Komolyabb műtétekre is jó az egészségbiztosítás? 

Itt még azért nincs nagy verseny. Az alap- és közepes csomagok nem fedezik a fekvőbeteg-ellátást, ehhez már mindenképpen a legdrágább csomagokat kell választani. Mivel olyan magánkórház nincs még Magyarországon, amelyik mindenféle nagyműtétet el tudna látni, itt sok esetben nem lehet kikerülni az állami kórházakat. De akinek van egészségbiztosítása, az legalább VIP-szobába vagy valamilyen kiemelt részlegbe kerül, illetve ha külföldre is szól a biztosítása, akkor oda is mehet.

Milyen vizsgálat előzi meg a biztosításkötést? 

Alap esetben egy kérdőívet kell kitölteni, ez jó részletes, mindenfélére rákérdeznek. Elképzelhető, hogy bizonyos előzmények, kockázati tényezők alapján a biztosító külön orvosi vizsgálatot is előír, és az is, hogy szó nélkül elutasítják a biztosításkötésre vonatkozó kérelmet. Olyan variáció is elképzelhető, hogy egyes betegségeket kizárnak a biztosításból, ha például valaki cukorbeteg, akkor az ebből eredő szövődményekre valószínűleg nem vállal térítést a biztosító.

Lehet-e csalni? Köthetek-e biztosítást, ha tudom, hogy beteg vagyok, de ezt elhallgatom? 

Elvileg el lehet hallgatni bizonyos betegségeket, de nem érdemes. Ha tényleg valami probléma merül fel, amivel orvoshoz kell menni, akkor előbb-utóbb ki fog derülni, hogy voltak-e már előzmények. És akkor a biztosító mondhatja azt, hogy sajnálom, erre most nem fizetem a kezelést, tetszett volna előre szólni, akkor kalkulálok vele.

Mit jelent a türelmi idő? 

Szinte minden hazai biztosítónál az a gyakorlat, hogy az első három hónapban még nem térítenek semmilyen beavatkozást vagy vizsgálatot, de a biztosítási díjat már fizetni kell. Ez pont arra szolgál, hogy ne lehessen csalni. Hogy ne lehessen azt megcsinálni, hogy előre tudom, hogy két hét múlva szükség lesz egy térdműtétre, és akkor gyorsan kötök egy biztosítást. Tudomásunk szerint egyetlen biztosító nem alkalmaz türelmi időt, ez a Medihelp. Cserébe ez is a legdrágább a piacon.

Mennyibe kerülnek ezek a biztosítások? 

Az ár több mindentől függ. Elsősorban az életkortól, minél fiatalabb valaki, annál olcsóbb a dolog. Csak egy példa: a Groupamánál 25 évesen évi 140 ezerből, 35 évesen 180 ezerből, 45 évesen meg már 230 ezerből jön ki a legkomplettebb csomag. Ennél olcsóbban is meg lehet úszni a dolgot, mert mindenhol vannak fapadosabb csomagok. Általában három verzió közül lehet választani (úgy, mint az utasbiztosításoknál). Nagyjából úgy lehet számolni, hogy az alap- a közepes és a prémiumcsomagok között 50 százalékos felár van egymáshoz képest.

Milyen csomagot érdemes választani? 

Az alapcsomagban általában nincs sok minden, vagy legalábbis erős korlátozások vannak beépítve. Megmondják, hányszor mehetsz el egy évben a rendelőbe konzultációra vagy vizsgálatokra, szűkítik a finanszírozott laborvizsgálatok körét, komolyabb diagnosztikai eljárásokat már nem fedeznek, és műtéteket se lehet ebből igénybe venni. Fiataloknak teljesen jó, de aki már kicsit többször járkál orvoshoz, vagy szeretné magát sűrűbben szűrővizsgálatokkal nyugtatni, annak minimum egy közepes csomagot érdemes vennie. Aki meg attól fél, hogy tényleg komoly baja lesz, és nyugodtan akar aludni, az vegyen topcsomagot. (Mi ezeknek az árait hasonlítottuk össze, van egy grafikonunk a lapban.)

Hány éves korig lehet biztosítást kötni? 

Általában 65 évnél húzzák meg a határt a biztosítók, de ez a belépési korra vonatkozik (nagyon fitt hetvenesek is próbálkozhatnak, egyedi elbírálással befogadhatják őket is). Ha pedig már van valakinek biztosítása, akkor idősebb korában is a rendszerben maradhat, csak egyre többet kell fizetnie, mert várhatóan egyre többször megy orvoshoz.

Hallottam olyat, hogy a biztosító csak úgy felmondta a szerződést. Mikor teheti ezt meg? 

Mi is hallottunk ilyen esetekről, de ilyet nem csinálhat akármikor a biztosító. A legutóbbi ptk. módosításba bekerült egy olyan passzus, hogy egészségbiztosítási szerződést rendes felmondással nem szüntethet meg a biztosító. Vagyis pusztán azért nem mondhatja fel a szerződést a biztosító, mert valaki idősebb lett, és túl gyakran beteg. Csak rendkívüli felmondásról lehet szó (például, ha valaki nem fizeti a díjat).

A júniusi Forbesban részletesebben is bemutatjuk, hogy melyik biztosító mit ajánl, és mire fizet, összehasonlítottuk az árakat is, és többen mesélnek arról, hogyan választottak maguknak biztosítót, és mennyire vannak megelégedve vele.

Júliustól mindenki köteles a eltartani nem csak a gyerekeit, hanem a szüleit is. Ha valaki nem teszi, a szülők, de akár a nyugdíjas otthon, vagy kórház is perelheti és behajthatja a pénzt. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a teljesen fenntarthatatlanná váló nyugdíjrendszer miatt tolja át az idős szülők eltartásának anyagi felelősséget az állam a családokra.

A nyugdijguruval készített egyoldalas interjú a magazin júniusi számában jelent meg. De sok fontos dolog nem fért bele, íme a teljes verzió. 

Az, hogy idén júliustól a gyerekek már nemcsak az alaptörvény, hanem a polgári törvénykönyv konkrét rendelkezése szerint is kötelesek eltartani szüleiket, és például egy nyugdíjasotthon vagy kórházi elfekvő behajthatja az idős lakók gyerekeitől és unokáitól a költségeit, összefüggésben áll a nyugdíjrendszer roskadozásával?

Szerintem egyértelműen igen.

Mert mikor omlana ránk a nyugdíjrendszer, ha nem nyúlnánk hozzá?

Valamikor 2030 körül biztosan jön egy sokk. Addigra közel 200 ezerrel több nyugdíjas és egymillióval kevesebb járulékfizető lesz, mint ma. Az igazi nagy megreccsenés tíz évvel később jönne, amikor elmegy nyugdíjba az utolsó népes korosztály. És ez még simán a demográfiai adatokból kiszámolható, nincs benne a kivándorlás hatása.

Márpedig az se csekély. Hivatalosan 370 ezren vannak a külföldön dolgozók, de láttam becslést 600 ezerről, folyosói pletyka szintjén pedig 840 ezerről beszélnek. Az egyik Facebook-posztommal megcéloztam a Londonban és környékén dolgozó 25 és 45 közötti magyarokat, és 72 ezer embert dobott ki. Ők tehát csak azok, akik facebookoznak. A kint dolgozók nem fizetnek itthon járulékot, és egyre többen vannak, márpedig a mai rendszerben az aktív járulékfizetőktől érkező pénzekből fedezzük a nyugdíjakat. Nem kell ahhoz matematikai PhD, hogy tudjuk, a rendszer teljesen fenntarthatatlan.

Mikor kell tehát valamit lépnie az államnak?

Nyilván minél hamarabb, de csak az egészségügy után, mert az hamarabb ránk dől. Az egészségügyben nemcsak az amortizáció és a tízezer kivándorolt orvos a gond, de már szakápoló sincsen.

Mi történik, ha nem nyúlnak hozzá a nyugdíjrendszerhez? Mennyit bír majd kifizetni 2030 táján?

Kivándorlás nélkül számolva, a 80–85 százalékos helyettesítési ráta 50 százalékra zuhanhat.

Vagyis a felére esik az első nyugdíj összege az utolsó fizetéshez képest.

Igen, mai nyugdíjaknak is nagyjából a kétharmada lesz csak.

Mit léphet az állam?

Nyilván a legegyszerűbb a korhatáremelés. Ha ezt nem tették volna meg a Ratkó-nemzedék esetében, már bedőlt volna a rendszer. A fiatalabb korosztályoknak további emelésre kell számítaniuk.

Mennyire kellene emelni a korhatárt ahhoz, hogy a helyettesítési ráta ne csökkenjen érdemben?

Erre nincs konkrét friss számításom, de biztos, hogy legalább 70-ig.

És várhatóan meddig élnek a nyugdíjba menők?

A nők 83, a férfiak 79 éves korukig. A várható élettartam azonban tízévente további két évvel nő.

Ezt simán lenyeli a társadalom?

Nálunk az eddigi korhatáremelések mellett a magánnyugdíjrendszer átalakítása is átment a legkisebb társadalmi elégedetlenség nélkül. Ez egyébként szintén hozzájárul a rendszer mai működőképességéhez azzal, hogy a nyugdíjjárulék teljes összege újra az állami nyugdíjalapba folyik. Az olyan durva, a rendszer fenntarthatóságát szolgáló intézkedések is simán elgurultak, mint a korhatár előtti nyugdíjak, illetve a rokkantnyugdíj megszűntetése, vagy más oldalról a járulékplafon eltörlése.

Németországban bejelentik, hogy 67 év lesz a korhatár, sztrájkol az ország, nálunk semmi. Tehát itt is van még játéktér, csökkentheti az állam tovább a jogosultságokat, szigoríthatja a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit, tovább játszhat az évente kötelező nyugdíjemeléssel is, ami most az előre jelzett inflációhoz van kötve, de nem ügy szigorítani a törvényt, vagy átírni a nyugdíjas fogyasztói kosarat. Egy százalék emelés 30 milliárd forintot jelent.

A szülőtartás tehát azt jelenti, hogy az állam nem bír a feladattal, inkább jó előre átlőcsöli a családokra?

Én állami B tervnek nevezem. Sokkal több rászoruló nyugdíjas lesz már néhány év múlva, ott van a rengeteg minimálbéres és az a 600–800 ezer ember, akinek semmilyen nyugdíjjogosultsága sem lesz, és akiknek ma legfeljebb az időskorúak alig 23 ezer forintos járadéka járhat. Az állam nyilván azt akarja, hogy a rászorultak ne a szociális ellátórendszeréhez forduljanak segítségért, hanem oldja meg a helyzetüket a család. Ezzel utána tudnak nyúlni a külföldön dolgozóknak is, mondván, nem fizetnek itthon járulékot, de legalább tartsák el idős családtagokat.

És még valami. Ha összerakjuk a kirakós játék darabjait, talán nem véletlen, hogy hamarosan 12 ezer ágyat kell átadni az aktív egészségügyi ellátórendszerből a szociálisba, ezek azok, amit a köznyelv elfekvőnek hív. A szociális rendszerben sokkal kisebb az ágyak állami támogatása, nyilván megugranak a költségek, amit valakinek ki kell fizetnie.

Mennyire reális, hogy a szigorítást rögtön alkalmazzák is júliustól?

A családok eleinte nem fogják, mert szégyellik. De például a legtöbb idősellátó otthon állami vagy önkormányzati fenntartású, nekik simán ki lehet adni, hogy hajtsák be a költségeket a gyerekeken. Ha a finanszírozásukhoz szükséges lesz, kénytelenek lehetnek akár perrel behajtani azt, ami most már az új törvény szerint jár.

Milyen további hatások várhatók?

Képtelenség, hogy egy generációra nyomják akár három generáció eltartását, gyerekekét, szülőkét, nagyszülőkét. Ez egyrészt tovább csökkeni a gyerekvállalási kedvet, másrészt az ország elhagyására motivál. Az egyéni nyugdíj-előtakarékosság elkezdése pedig minden eddiginél égetőbb szükségszerűség lesz.

Tulajdonképpen logikus volt, hogy ha van egy olyan dolog Magyarországon, amit gasztroforradalomnak hívnak, előbb-utóbb a gasztropolgárháború – köszönet a kifejezésért hvg.hu-nak – is eljöjjön. A Forbes ma megjelent júniusi lapszámában írunk a budapesti Bocuse d'Or szakácsverseny számairól, hatásáról, és ennek kapcsán azokról a, khm, repedésekről is, amiket pont a verseny tett nagyon láthatóvá.

Mi történt?
Az történt, hogy egy maroknyi, de befolyásos étteremtulajdonos és séf, mondhatni a gasztroforradalom élbolya tegnap kilépett a Magyar Gasztronómiai Egyesületből (MGE). Az MGE találta ki a gasztroforradalmárkodást, alapító ikonja, a szakíró-tanácsadó Molnár B. Tamás szövegezte a forradalom Nemzeti dalát, a Kulináris chartát. Idáig az MGE-ben tömörült kb. mindenki, akit ez érdekelt, éttermesektől a megszállott civilekig, mostantól ez kevésbé lesz így. (Kilépett például a budapesti Bocuse-t megnyerő Széll Tamás, az Onyx sous séfje is, aki anno az MGE szakácsversenyén villant meg először.)

Miért csinálták ezt?
Akik most kiléptek, gyakorlatilag ugyanazok, mint akik a budapesti Bocuse d'Or-t szervezték, és néhány hónapja fellőttek egy saját egyesületet, a Pannon Gasztronómiai Akadémiát (PGA) is. Azt mondják, kellett nekik egy hatékonyabban lobbizó szervezet, ami egyértelműen tulajdonosokat tömörít, és első eredményként magukénak vallják az éttermi áfacsökkentés kiharcolását. Ezen egyébként már évek óta ment a reszelés (a Forbesban 2014-ben írtunk először róla), logikusan ugyanezek az emberek még MGE-színekben dolgoztak rajta.

Molnár B. minderről rendszerint azt mondja, hogy "beindult a tülekedés az állami pénz körül", ami igaz (hogy mennyire, arról készítettünk egy kimutatást a lapban, amit most idemásolunk), csak éppen ehhez a történéshez nincs köze. A Bocuse körül azután mozdult meg sok állami pénz, hogy Lévai Anikó és Orbán Ráhel nyomában a kormányfő is megnézte, hogy mi ez az izé ezekkel a kis faragott répákkal.

2013 óta összesen 1,3 milliárd ment el a budapesti rendezésre, a mindenkori magyar csapat felkészülésére és részvételére a különböző versenyeken, de ennek nagy része már elköltődött, és egyáltalán nem most derült ki, hogy ki és mire fogja elkölteni. Egy 78 milliós tételt, amiből a budapesti európai selejtezőt megnyerő Széll-csapat felkészül és kiutazik a jövő évi lyoni világdöntőre, még nem hívtak le, de belátható, hogy a kilépésesdi nem erről a 78 millióról szól.

Akkor miről szól?
Leginkább megromlott személyes viszonyokról: a távozók közleménye azt írja, nem akarnak a továbbiakban együtt dolgozni Molnár B.-ékkel, és valójában leginkább az van, hogy nem is menne. De abból is látszik, hogy személyes kérdések vannak az egész mögött, hogy a júniusi Forbes címlaparca, Gerendai Károly például nincs a hangos kilépők között, pedig nagyon is aktív az új PGA-ban, csak szélsőségesen békés a természete. Másoké, a Bocuse-főszervező és Onyx-igazgató Hamvas Zoltáné vagy a PGA-t elnöklő Zsidai Royé meg konfrontatívabb.

A lapban még többet írtunk erről, de ott is arra jutottunk, hogy ahhoz, hogy ne csak olyan látványos villanások legyenek, mint a Bocuse-győzelem, hanem normális éttermek minden magyar városban, még egy csomó dolgot rendezni kell – a penetráns szakoktatást, a kivándorlásra ösztönző fizetéseket –, és a forradalom hárombetűs szervezeteinek szaporodásánál sokkal érdekesebb, hogy ezekkel mi lesz.

Az amerikai Forbes már többször rangsorolta a mesefigurákat vagyoni helyzetük alapján, legutóbb 2013-ban közöltek összeállítást. A tengerentúli listát nem meglepő módon Dagobert bácsi vezeti, akinek a Disney-filmek és sorozatok alapján mérték fel vagyonát a hagyományos módszerekkel a magazin szakírói.  

A magyar listát először a frissen megjelenő júniusi Forbesban tesszük közzé. Élén 560 milliárdjával (ezzel 287,9 milliárdos vagyonnal bíró Csányi Sándort is leelőzi), a Macskafogó maffiavezére, Giovanni Gatto áll. Részletek a lapban!

MÓDSZERTAN:
A mesék története alapján összeállítottuk a szereplők portfólióját, majd a való életből vett megfelelő vagyonelemeket felértékeltük. Támaszkodtunk a történelmi dokumentumokra is, ahol lehetett, de a korabeli pénzérmék értékénél nem az inflációval számoltunk, hanem azok mai értékét vettük alapul. Ingatlanoknál nem az eszmei értéket vettük alapul, hanem egy korrekt piaci árat lőttünk be a mai árak alapján. Hírcsárda-alert: a lista a fikció és a valóság határán készült. 

Japán egyrészt elvarázsolja az embert, de meg is hökkenti. Csúcstechnológia, udvariasság mellett tekintélyelvűség, a jogos kritikák büntetése az üzleti életben. Vásárhelyi Orsi útinaplójának negyedik része.

A szöuli reptér mellékhelyiségében kellemetlenül hosszúnak tűnnek a percek és nem a hírhedt indiai konyha miatt – sosem gondoltam, hogy a vécé lehúzása egy kisebb iq-teszttel is fel tud érni. Körülbelül 13 féle gomb kipróbálása után sincs fogalmam arról, hogy melyik az öblítés, de már spriccelt kétféleképpen, zenélt, csobogott, melegített, letisztította magát, lényegében csak a repülő unikornisokat hiányolom. Aztán feladva a harcot, mint aki jól végezte dolgát becsapom magam mögött az ajtót és abban másodpercben hallom, hogy öblít. Igen, vannak kulturális különbségek, olyan dolgokban is, amikre álmomban sem mertem gondolni.

Nagyon kellemes kis repülőút után érkezünk Gyurival, a Bridge Budapest újságíró ösztöndíjasával, és újdonsült mentorunkkal, Tibivel Tokióba. Sok az impulzus, minden zenél, mozog, villog, precíz, biztonságos és hipercuki.

„A japánok nagyon udvariasak és szerények, a tisztelet és a lojalitás mindenek felett áll, de amit a legjobban szeretek bennük, hogy nagyon segítőkészek és mindig mosolyognak.” Lelkendezik megérkezésünk örömére Tibi, miközben egy leginkább nyerőgépre emlékeztető automatából jegyet váltunk a vonatra, ami a szállodáig visz minket. Az állomáson csak úgy ordít a szemünkbe az információ, szinte felfoghatatlan mennyiségben. A vonaton is rengeteg a mozgó, zenélő effektus, minden sarokból egy kedves kis állatfigura integet vissza. És a világhírű mendemonda igaz, a japánok tényleg sorban állnak a felszálláshoz és másodpercre pontosan jönnek a szerelvények. A vasútállomástól a szállodáig a föld alatt megyünk mozgó járdákon, a sok utazás után végelláthatatlanul hosszúnak tűnik. Azért nem unatkozunk, mentorunk gyermeki lelkesedéssel magyarázza, hogy a sok eső miatt ez nagyon gyakori errefelé, és annyira magas a népsűrűség, hogy föl-le minden irányban építkeznek, figyeljük csak meg, minden metrómegálló felett egy hatalmas pláza van.

Az NNG-nek már két irodája van Japánban, az egyik Tokióban, a másik a 350 kilométerre fekvő, hárommilliós Nagoyában, ide látogatunk el első nap a japán szuperexpressel, a Shinkansennel. Körülbelül 1200-an férnek el egy szerelvényen, csúcsidőben öt percenként jár, gyakorlatilag folyamatosan tele van. Éves szinten az átlagos késés kicsit kevesebb, mint 20 perc, de ebbe bele vannak számolva a természeti katasztrófák okozta akár napokig tartó leállások is – tehát lényegében nem késik. Amikor bekúszik az állomásra ez a megdöbbentően hosszú csodavonat, teljes az eksztázis, gyermekvasutas énem megbabonázva várja, hogy végre 300-zal zúzzunk úti célunk felé. Valóban nem érezni, hogy mennyire gyors, de az iGO Navigáció nem téved.

Nagoya hangulatos kis városka, épp őszi karnevál van, színes ruhában táncoló mazsorettekkel, kimonós asszonyságokkal és zenészekkel. Nincs sok időnk bámészkodni, mert egy műhelylátogatásra igyekszünk a Liberty Walkhoz, ami kvázi startupnak is tekinthető, de nemzetközileg elhíresült japán tuningcég.

Wataru Kato 26 évesen alapította a céget, eleinte maximum három autón tudott a műhely egy időben dolgozni, ma a komaki-i kiállítóteremben több mint húsz különleges dizájnú luxusautó tekinthető meg. Természetesen van fanshop és saját rendelést is lehet leadni, ha éppen a garázsunkban álló luxus sportautót szeretnénk kicsit egyedibbé tenni.

Nem vagyok egy hatalmas autórajongó (sőt még vezetni sem szeretek), de a kiállított darabok tényleg szépek, bár belegondolni is elképesztő, hogy több százmilliós luxus járgányok borítását vágják szét minden egyes kit elkészítésekor. Japánon kívül, a világ több országában is van képviseletük valamint saját üzletük az Egyesült Államokban. A cégnek két fő üzletága van, az LB Performance utángyártott kitekkel turbóz fel luxusautókat a kipufogótól a légterelőkig, az LB Works pedig a csúcskategóriát képviseli. Híres kitjeinek stílusjegyeit a hetvenes évek Nissan versenyautói ihlették, melynek legfőbb eleme a szinte földet súroló sárvédő. Nem véletlen, hogy Japánban tudott igazán elterjedni ez a design, a magyar utakon el sem merem képzelni, mi történne ezekkel a design csodákkal.

 A látogatás után azon tanakodunk, hogy a Liberty Walk mennyire tekinthető startupnak. Egyáltalán ki ismer innovációra épülő viszonylag fiatal japán céget? Nagy a csend, még a japán kollégák sem tudnak említeni a Fujitsun kívül mást, noha az minden csak nem fiatal és nem is startup. A Liberty Walk jól mutatja, miben elképesztően jók a japánok - tervezésben, pontos és megdöbbentően precíz végrehajtásban, de mindezt a hierarchikus kereteken belül.

A Shinkansenen Tibi érdekes történeteket mesél a helyi nagy cégek működéséről és a munkakultúráról, ami huszonéves európaiként leginkább ijesztően hangzik. „A lojalitás annyira meghatározó, hogy a legtöbben egész életükben egy helyen dolgoznak. Nálunk pozitívum a sokrétű tapasztalat, a flexibilitás, Japánban inkább hátrány. Az előrelépést nem egyedi ötletekkel, hanem türelemmel lehet elérni. Például, ha valami butaságot mond egy döntéshozó, és a hierarchiában lentebb álló ezt esetleg szóvá teszi - kirúgják, ha azonban szolgalelkűen véghezviszi az eleve kudarcra ítélt tervezetet még meg is dicsérik, és pár év munka után biztos az előléptetés.”

Ráadásul a kulturális izoláció, az idegenekkel szembeni gyanakvás tovább nehezíti az új ötletek áramlását. A lakosság 98,5%-a japán, a helyi cégek nem titkoltan inkább egymás beszállítói mintsem, hogy a jóval olcsóbb és hatékonyabb külföldi cégekkel dolgozzanak. Jellemző a túlfoglalkoztatottság, bár korántsem akkora mértékben, mint Indiában, de tény, hogy ami feladatot nálunk mondjuk, három ember végez el, azt itt inkább öt. A hierarchia tisztelete minden tárgyaláson érezhető, egy prezentáció minden perce be van osztva ki, mikor, mit mondhat. Az egyik üzleti vacsorán érezhetően megdöbbent a japán partnercég vezetője, amikor szakmai típusú kérdést mertem neki feltenni, noha csak egy gyakornok vagyok.

„De akkor honnan jön a fejlődés, mitől működik a gazdaság?” – kérdezem naivan a helyi viszonyokban jártasabb Tibit. „A belső fogyasztás hatalmas, a precizitás az IT szektorban érték, s noha folyamatosan csökken Japán versenyképessége, ne feledd, hogy közel 130 millióan vannak és egyre nyitottabbak, mert nincs más választásuk.”

A szerző, Vásárhelyi Orsi a Bridge Budapest ösztöndíj sales gyakornoka volt két hétig Ázsiában. A program során végig kísérte Bolesza Pétert, az NNG  fejlődő piacokért felelős alelnökét és Nagy Tibor key account managert Dubaitól Indián és Koreán át egészen a tokyói Telematics Update szakmai kiállításig.

Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövettel a Forbes áprilisi számában közöltünk interjút. A lapba főleg a genderkérdések fértek, de a nagykövet asszonnyal arról is beszélgettünk, hogy mit szólnak Washingtonban az egyre szorosabb orosz-magyar kapcsolatokhoz, és hogyan látják a menekültválságot. Kimaradt részek következnek az interjúból.

Magyarország Oroszországhoz való közeledése a markáns kérdések között van a két ország képviselőinek beszélgetéseiben?

Azoknak a világpolitikai kérdéseknek a sorában, amelyek Washingtont foglalkoztatják, a terrorizmus, az ISIS elleni harc, Kína és az ukrán válság mellett az Oroszországgal való kapcsolatok is értelemszerűen mindig jelen vannak. Ezekben a kérdésekben, főleg felületes vélemények megfogalmazásakor, elhangoznak olyan vélemények amerikai részről, amelyekkel sokszor nem értünk, nem érthetünk egyet. Ilyenkor fontos ezt szóvá tenni, és amennyiben ezek fajsúlyos, komoly szereplőtől, intézménytől, elemzőtől származnak, akkor fontos, hogy megadjuk a lehetőséget arra, hogy a döntéseinkhez vezető utat is érzékelhessék. 

Ezekben a beszélgetésekben általában azt tapasztalom, megértik a szempontjainkat és befogadják őket. Mind Magyarországnak, mind az Unió tagállamainak, sőt az Egyesült Államoknak is az az érdeke, hogy Oroszországgal stabil, megbízható, partneri együttműködő kapcsolatot alakuljon ki. Ez vitán felül áll. A külpolitikai párbeszédben nyilván érzékeny pont Ukrajna, mert ott különbözik az amerikai és az orosz vélemény, ugyanakkor az ISIS elleni harc egy együttműködési lehetőség. Ez a kapcsolat nem csak orosz részről, de amerikai részről is elég cizellált.

Most azt mondja, nem néznek a magyar kormányra ferde szemmel Washingtonból az orosz barátsága miatt?

Azon pragmatikus szempontokat, amelyek miatt Magyarország érdekeit szolgálja egyes területeken együttműködni Oroszországgal, higgadt, nyugodt beszélgetésben szinte kivétel nélkül elfogadják, megértik, még akkor is, ha a kérdésfeltevés először keményen indult.

A menekültválság kezelésében is elég negatív képet festettek az országról a nemzetközi médiában.

Onnan nézve azt látom, hogy a politikai diskurzusban két, élesen elkülönülő véleménycsoport jelenik meg: miközben a média valóban sok sommás, egyoldalú véleményt közvetített, negatív képekkel és a negatív képek negatív magyarázataival, addig az is egyértelmű, hogy felelős döntéshozó, elemző ilyet nem fogalmazott meg, kezdetektől fogva értik, és egyetértenek a magyar szempontokkal.

Csak Magyarországról szólnak negatív hírek egyébként?

Az első fél évben valóban Magyarország volt ezen hírfolyam kereszttüzében, igen. Azóta már nyilvánvaló, hogy szélesebb látószögre van szükség. Azóta mindenki számára nyilvánvalóvá vált, amit mi a kezdetektől mondtunk, hogy nagyon összetett problémáról van szó, amit nem lehet sommásan menekültválságként kezelni. De ami nagyon jól megfigyelhető, hogy az amerikai médiában megjelenő negatív felhangú kommentárok mellett sincs olyan döntéshozó, felelősségteljes szakértő, aki legalábbis ne értené a magyar folyamatokat, döntéseket. Így kettéválik a felelősségteljes döntéshozók és a média véleménye.

Minden döntéshozó egyetért ebben?

Meghatározóan egyetértenek velünk, de legalábbis megértik a szempontjainkat.

Egy diplomáciai beszélgetésnek lehet hinni ilyen fajsúlyos kérdésekben?

Persze, komoly véleménycsaták zajlanak a tárgyalóasztalnál. Diplomatikusak a megfogalmazásban, nem a véleményekben vagyunk.

A menekültválság érdekli Amerikát? Aggódnak?

Hogyne. És azt látom, sokszor nem is értik azt a naivitást, ahogy a menekültválságot egyes európai szereplők kezelik. Amerikában többszörösen szigorúbb átvizsgáláson esnek át a menekültek és bevándorlók, jóval magasabb, erősebb és hosszabb határvédő kerítéseik vannak. És ráadásul arról szólnak a belpolitikai viták, hogy ez az európainál sokkal szigorúbb átvilágítás nem elég szigorú, nem elég megbízható, és hogy hogyan kellene megbízhatóbbá tenni.

Nyilván egy ilyen mértékű hullámmal is régen találkoztak.

Persze, ez az Európába érkezett hirtelen nagy tömegű beáramlás semmiképp sem vethető össze az USA-ba irányuló évtizedes, folyamatos, ámde erősen szabályozott és így alacsony intenzitású bevándorlással, ami ráadásul meghatározóan egy kulturálisan jóval kevésbé eltérő közegből érkezik. Az évtizedek alatt kialakított amerikai rendszer, a határvédelem és a szigorú, alapos átvilágítás biztosítja, hogy ilyen mértékű menekültáradat ott elő sem fordulhat.

A terrorhelyzetben engedélyezett lehallgatással az üzleti élet szereplői is kiszolgáltatottá válnának – miközben egyre több piacon botlanak az államba, mint potenciális versenytársba.

A „migrációs válsághelyzet” hetekkel ezelőtti kihirdetése különös megvilágításba került, amikor a magyar belügyminiszter előterjesztette, milyen intézkedéseket tartana megfelelőnek a kormány terrorhelyzetben. A végrehajtó hatalom, vagyis a kormány ugyanis annak ellenére hirdetett vészhelyzetet, hogy a törvényben meghatározott feltétek nem álltak fenn, vagyis éppenséggel nem azt hajtotta végre, amire a Parlament (a „magyar embereket” képviselő köztestület) felhatalmazta. Adódik a kérdés: mivel garantálná a végrehajtó hatalom, hogy a terrorhelyzet kapcsán máshogy cselekedne?

„Nem tiltja be a kormány az okostelefonokat” - olvasható a javaslat nyilvánosságra kerülésének napján az Index címlapján, micsoda megkönnyebbülés ezt látni egy dolgos hétköznap után. A belügyminiszter (egyik) javaslata szerint terrorhelyzetre hivatkozva a kormány betiltaná azokat az okostelefonokra fejlesztett applikációkat, melyekkel levédhetőek a hívásaink, üzeneteink.

Nemcsak az alkotmányos jogokról van szó. A profi, lehallgatás elleni appok nem ingyenesek (még ha van is ingyenes verziójuk), komoly cégeknek, ügyvédi irodáknak, vezető beosztású multivezetőknek van előfizetése. Ez is egy piac, ahol a diszkréció a legértékesebb portéka, ezért fizetnek az ügyfelek. Akik a védett vonalat általában nem az állam kijátszására használják, hanem üzleti titkaik megvédésére. A védelemre pedig azért van szükség, mert egy mobiltelefonos beszélgetés lehallgatásához ma már elég egy 16 éves és egy laptop. 

Az állam – elvileg – rendelkezik a megfelelő jogosítványokkal és eszközökkel, hogy felfedje, ha a gazdaság szereplői vétenek a törvények ellen – ehhez nincs szükség lehallgatásra, vagy csak nagyon egyedi, különleges esetben (és akkor sem biztos, hogy működik, a Gattyán-féle adóügyben például épp azt mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy a magyar hatóságok aránytalanul jártak el a bizonyítékok beszerzésénél, amikor lehallgatták a milliárdos telefonját).

És ha már itt tartunk: a magyar állam egyre aktívabb szereplő a piacon, legyen szó a pénzügyi szektorról vagy az energetikáról. Olyan fontos jogosítvány kerülne a kezébe, amivel akár a közvetlen versenytársai üzleti titkait is kideríthetné– miközben az állami cégek egyre inkább panaszkodnak, hogy a nyilvánosság miatt „versenyhátrányt szenvednek”. Üzenetértékű, hogy miközben az állam szektoronként – és olykor elég elképesztő érvekkel – próbálja meg kizárni a nyilvánosságot abból, hogyan használja fel a közpénzeket, megpróbál jogszabályi felhatalmazást gyártani magának arra, hogy belelessen mások lapjaiba – tulajdonképpen akkor, amikor csak akar. Mindez persze csak elvi lehetőség - kérdés, élne-e a titkosítás betiltása után ezzel az eszközzel a kormány, mely képes komplett szektorokra ráverni a bűnbak szerepét, és amely számtalan alkalommal hirdetett már szabadságharcot a multik ellen. 

Betiltani a legegyszerűbb 

A hívástitkosítási piac komolyabb szereplői felkészültek arra, hogy a különböző szakszolgálatok bekopogtatnak hozzájuk, üzleti stratégiájuk része, hogy ezt a kihívást hogyan kezelik. Éppen ezért azok, akik a globális piacon labdába rúgnak, mind olyan jogrendszer alól nyújtják a szolgáltatásaikat, ahol a privát szféra jogi védelme erős és nehezen kikezdhető. Jellemzően Svájcba vagy Svédországba vannak bejegyezve ezek a cégek, vagyis aki ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszi, valójában egy svéd vagy svájci céggel köt szerződést (akkor is, ha az ingyenes verziót használja).

És milyen – a nyilvánosság elől a nemzetbiztonságra hivatkozva elzárt – dokumentumok alapján kérik majd a bíróságokat (ha egyáltalán kérik – ezt még nem tudjuk), hogy adjanak zöld utat a lehallgatásoknak? Az EU-ban egy korábbi bírósági ítélet alapján csak egy külső, független szerv – például bíróságok – jóváhagyása mellett végezhető lehallgatás. A jelenlegi állás szerint a bírósági kontrollt tudná kiiktatni a kormány – ha a végleges törvénybe belekerülne mégis a külső kontroll, akkor sok értelme nem lenne külön jogszabályt alkotni. 

Gyenge az indoklás 

A terrorhelyzettel indokolni mindezt, már csak azért is látszik ellentmondásosnak, mert az eddig ismert európai elkövetők mind eldobható mobilokat használtak, nem pedig védett vonalakon beszéltek egymással. A digitális csatornák helyett „offline” kommunikáltak egymással, kis közösségekben, legfőképp szóban. Ráadásul az eddig napvilágra került információk szerint több szakszolgálat (görög, török, amerikai) is figyelte a párizsi illetve a brüsszeli merénylőket, de a fenyegetettséget a belga szervek – úgy tűnik – nem vették elég komolyan.

A hívástitkosítási megoldások ráadásul nem ismeretlenek a terroristák előtt sem – nem is véletlen, hogy az eddigi információk alapján nem is igazán használják ezeket. Tegyük fel, a törvényt elfogadják, és a globális terror képviselői nem tudják majd ezeket a hívástitkosítási eszközöket használni Magyarországon. Megállítja-e majd ez a terroristákat? Még ha úgy is tűnik, hogy a magyar állam most rádöbbent ezek létezésére, nehezen hihető, hogy nem számolnak azzal a „járulékos nyereséggel”, amit egy ilyen törvényi felhatalmazás jelenthet.

Komoly siker: Varró László lett a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdásza, miután elődjét az intézmény első számú vezetőjévé választották. Az energetikában komoly szaktekintélynek számító magyar szakemberrel Csepelen beszélgettünk, amikor Párizsból pár napra hazalátogatott. Az interjúban érintettük az olajárzuhanás és a magyar energetikai államosítás mellett sok mindent, de egy csomó érdekes rész nem fért be a magazin márciusi számába. Íme a kimaradt részek és néhány nyomtatásban is megjelent fontos mondás Varró Lászlótól.

Merre járt a párizsi terrortámadás idején?

A belvárosban két volt kollégával sörözgettünk, s csak amikor a telefonomon nézegettem a vasútállomásra tartva a híreket, akkor kapcsoltam, hogy mi és hol történt. A kocsmában annyi tűnt fel, hogy nem focimeccs van, mégis mindenki a tévét nézi, láttuk, hogy valami lövöldözés, de ki gondolta volna, hogy pont Párizsban. Addig is rohamrendőrök voltak az állomásokon, azóta több lett a kommandós.

Aztán az élet ugyanúgy ment tovább?

Igen, néhány hét után újra nehéz volt a teraszokon asztalt találni, a Bir-Hakeim híd pedig, ahonnan tökéletes szelfit lehet készíteni háttérben az Eiffel-toronnyal, két hét alatt újra tele lett. 

Mennyi időre szól a megbízása és minek köszönheti?

3 évre szól, ebből hat hét telt el. Elődöm, dr. Fatih Birol több mint 10 évig volt az IEA vezető közgazdásza. Elég sok minden történt azóta, hogy Henry Kissinger javaslatára 1974-ben létrejött az IEA, akkor még az olajellátás biztonságával kapcsolatos geopolitikai kockázatok kezelésére. Azóta nagyon kitágult a kör, hangsúlyos lett gázpiac, a klímapolitika a megújuló energiával kapcsolatos kérdések, Dr. Birolnak jelentős szerepe volt ebben. Tavaly tavasszal döntöttek a tagállamok, hogy dr. Birolt kérik fel az IEA vezetőjének, így megüresedett a vezető közgazdász poszt. Egyik első döntése volt ennek a betöltése és rám esett a választása.

Miért pont Varró László?

4 évig dolgoztam a gáz, villamosenergia és szén terület vezetőjeként és sok fontos dolog történt ez alatt Fukusimától a német atomstopon, a palagáz globalizálódásán át a napenergia felfutásáig, hogy az orosz-ukrán konfliktus gázellátás-biztonságot befolyásoló hatását ne is említsem. Sok, szakmailag fontos, politikailag is érzékeny ügyben dolgoztunk együtt, az új főigazgatónak és az IEA tagállamok képviselőinek is volt alkalmunk megismerni engem. Az ügynökségen belülről válogattam össze a magam csapatát. Két hónapig szinte naponta leültünk átbeszélni dr. Birollal, hogy miket vár el, az ő stratégiájába hogy illik a vezető közgazdász szerepe, kihez mi tartozik. Együtt gondolkodás volt és van most is.

Hogy fogadták, kapott negatív visszajelzéseket?

Hasonló kinevezésekkor gyakran előkerül, hogy valakit egy befolyásos állam belobbizott, magamról még nem hallottam olyan pletykát, hogy a magyar kormány erős lobbijának köszönhetem a pozíciómat. Kedvező visszajelzéseket kaptam mind a tagállamok, mint az energiaipar képviselői részéről.

Az olajárzuhanás az elmúlt éve egyik legfontosabb eseménye volt. Miért nem tud visszapattanni érdemben a harmadolás után se az ár, mi kellene hozzá?

Az elemzéseink szerint tartósan alacsony olajárhoz három tényező kellene.  Az első az amerikai palaipar pénzügyi ellenállóképessége. Lesznek még csődök, de nem kétséges, hogy maga a palaolaj marad. Megnéztük, hogyan változhat a palaolajkitermelés különböző olajáraknál. 40 dollár/hordónál (ez alatt van kissé most az ár) mínusz 3 millió hordó/nap 2020-ig, 100 dollárnál plusz másfél millió a változás. Úgy 60-70 dollár környékén van stagnálás, 100-nál pedig még az újabb palaformációkat is megfúrják, mert már az is megéri. A második szükséges faktor a közel-keleti kitermelés folyamatos növekedése, ott a politikai stabilitásnak fenn kell maradnia. Ez kétesélyes, mivel a mostani olajárkörnyezetben Algériától Szaúd-Arábiáig az összes klasszikus kitermelő komoly pénzügyi problémákkal szembesül. Sok állami feladatot nem tudnak ellátni, például tanárok fizetését nem tudják utalni – mondjuk ez nem olajkitermelő országokban is előfordul. A harmadik döntő tényező, amely a tartósan alacsony olajárhoz szükséges az, hogy a keresletnövekedésnek az alacsony olajárak ellenére nyomott szinten kell maradnia, amit csak erős energiahatékonysági szabályozás révén lehet elérni. Tavaly folyamatosan növeltük a keresleti előrejelzésünket, ha ez a mostani ütemben folytatódik, akkor kevés a másik kettő tényező az olajár alacsonyan tartásához.

Mitől nő a kereslet?

A gépjárművek száma világszerte növekszik, de nagyon sokat számit, hogy mennyi az új autók átlagos fogyasztása. Obama egyik ritkán említett nagy sikere volt az energiahatékonyság újraszabályozása, mely jelentős csökkentést hozott a fogyasztásban. Ez most megtört, 2015-ben nőtt az új amerikai autók átlagos fogyasztása. Kínában évente 20 millió autót adnak el, szerencsére elég hatékonyakat, de az olajfogyasztás növekedése nem állt le. Az olcsó benzin miatt Amerikában már csökkentek az elektromosautó-eladások, világszerte ahol nagy ez a piac, ott komoly állami támogatás van rajtuk. A történet végén szerintem az elektromos autó megnyeri a versenyt, mert jobb technológia, mint a belső égésű motor, de az, hogy 5, 10 vagy 15 év alatt, az nem mindegy.

Itthon sokan, komoly emberek is hisznek abban, hogy az oroszok sakkban tartása miatt sokaknak érdekük az alacsony olajár, s ezért tenni is tudnak. Ennek van valami alapja, vagy béna összeesküvés-elméletről van szó?

Meglepően gyakran hallom ezt én is itthon, ami mutatja, hogy mennyire egészségtelenül túlpolitizált a gondolkodás Magyarországon, mennyire kevesen hisznek a piaci folyamatokban, mindent hatalmi játszmákkal próbálnak magyarázni. Nagy befolyású embereknek kellett itt, Budapesten elmagyaráznom, hogy az USA-ban az olajipar nincs állami tulajdonban, 6 ezer független kitermelő van, az egész palaforradalmat Mol méretű független cégek csinálták. Az egész technológia olyan, hogy kis-közepes, rugalmas cég kell hozzá, ezek jellemzően tőzsdei vállalatok piaci forrásbevonással, az alapítónak van 10-25 százalék tulajdonrésze. Az Oklahoma City Petroleum Clubban nagyon kevés demokrata szavazót találna, a sejtés, hogy a nagy olajemberek titokban együtt működnek az Obama-adminisztrációval, teljes félreismerése az amerikai piac működésének. A palacégek működése úgy néz ki, hogy a kitermelés az elején csúcsra jár, majd három év alatt a töredékére esik. Az olaj a likvid határidős piacon 3 évre hedgelhető, tehát kiballagsz a Wall Streetre, kibocsátasz részvényt, vagy kötvényt, amit a derivatív fedezés miatt viszonylag alacsony kockázattal lejegyeznek, több mint százmilliárd dollár új tőkét vontak be piaci alapon. Az Oklahoma City Petroleum Clubban inkább azért kritizálják a kormányt, hogy túl lassan ismerte fel a pala jelentőségét. Remekül szórakozom ezeken az összeesküvés-elméleteken.

Paksról tud többet, mint a laikusok?

Annyit tudok, mint bárki más.

Ez alapján hogyan változott az építés értelme az elmúlt időszakban?

A 2015 Word Energy Outlookunk beépítette az előrejelzésekbe az új európai klímacsomag erőteljes energiahatékonysági aspektusát. 25 éves előretekintésünkben évi 300 terrawattórával vágtuk le a villamos energia keresleti előrejelzést 2040-re, ami 10 Magyarországnyi áramfogyasztás. Azért az ötletért, hogy mi orosz hitelből építünk atomerőművet, hogy energiát exportáljunk, másfél éve sem voltam lelkes, az üzleti modell azóta ez alapján még kérdésesebbé vált. A kereslet csökkenése egy leendő exportőr szempontjából kedvezőtlen változás.

És ha a régi reaktorok leállása után már csak önellátásra kell Paks?

Azt, hogy használjuk az atomot, jónak tartom, de jelenleg optimálisnak gondolom annak felhasználási arányát. Az atomra a releváns mértékegység az, hogy mennyit fogyasztunk hajnali 2-kor és ezt megszorozzuk 8760-nal, ennyi óra van egy évben. Egy 10 milliárd eurós létesítményt nem arra építünk, hogy fel-le terhelgessük, hanem hogy zsinórban termeljen. Az atomenergián kívüli részt kell más, rugalmas forrásból megoldani.

Legutóbb Mexikót említette olyan példának, mint ahol visszajöttek az elhibázott államosításból. Most hol tartanak?

Új posztomon első utam oda vezetett. Megcsinálták a reformokat, kinyitották a piacot a külföldiek számára intelligensen kialakított feltételekkel és még a mostani beruházási visszavágások mellett is komoly érdeklődés van az ország iránt. Persze segít, ha a határ túloldalán palaforradalom zajlik, s a lelőhelyek nyilván nem állnak meg az amerikai oldalon.

Kijelenthető, hogy az államosított rendszereken az ország általában veszít?

Általánosságban nem, gyakran utazom például a TGV-vel, 300-zal repeszt, de ez nem látszik a kézírásomon. Nyáron egyszer Boglárról indultam Japánba és rájöttem, hogy Budapestre pont ugyanannyi idő alatt érek fel vonattal, mint amennyi idő alatt megteszem az 560 kilométeres utat Tokió és Kiotó között. Tehát állami cégek is üzemeltetnek szuper vonatokat, de én inkább megfordítom a kérdést: ha figyelembe vesszük a magyar intézményi viszonyokat, akkor van-e bármi okunk azt feltételezni, hogy az államosított energiaszektor hatékonyabb lesz majd, mint a MÁV. A Statoilban a norvég kormány gyakorolja a menedzsment jogokat, a francia energetikai infrastruktúra is jelentős részben állami kézben van, látunk tehát máshol hatékonyan menedzselt, állami tulajdonlást is. De mégiscsak van egy benchmarkunk a MÁV-val, miért gondoljuk, hogy egy államosított energiaszektor esetében lényegesen kisebb lesz a benchmark-különbség, mint a MÁV és a japán vasút között. Erről engem még nem győztek meg.

Másfél éve a magyar kormány néhány vitatott intézkedése miatt a szokásosnál többet beszéltek rólunk külföldön. Kitartott ez máig?

Az Economist címlapjára nem épp abban a kontextusban sikerült felkerülni, ahogy szeretnénk, de változatlan, hogy nem akkora sztori sehol Magyarország, amint ahogy azt Budapesten sokan gondolják.