Gyors becslés: mennyiért szállt ki cégéből Wáberer György?

2016.06.22. 15:20

Zsiborás Gergő

cover_1606.jpgKiszáll a nevét viselő cégből Wáberer György – robbant a hír szerda délelőtt. Az alapítónak 40,4 százalékos részesedése volt a cégben, ami becslésünk szerint 32,4 milliárd forintot érhet jelenleg (a nemrég leadott, konszolidált beszámoló alapján EBITDA-alapon). Ha ezt összehasonlítjuk tavalyi becslésünkkel, egy év alatt nagyjából 2 milliárddal nőtt a pakett értéke.

A cég tavaly 1,4 milliárd forint (4,5 millió euró) adózott eredménnyel zárt, melyet a tulajdonosok eredménytartalékba helyeztek, osztalékfizetésre nem került sor.

Wáberer György tavaly 81,3 milliárdos vagyonával a 9. volt a Forbes gazdaglistáján, vagyis a nevét viselő cég a teljes vagyonának kevesebb, mint a harmadát tette ki, amikor a becslést készítettük.

 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr48832710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

novaccu 2016.06.22. 16:03:06

Szép nagy kerek összeg 20 év munkával de itt van a Novaccu Technológia amiért a Tesla és az Aplle fejenként fog legalább egy miliárd Eurót fizetni ha Novavccu 750 est szeretne gyártani ,Ez egy picitt több kp-ban mint a néhány leggazdagabbnak az öszzes vagyona .Ez is 20 év alatt jött össze.Ime egy link itt tudsz érdeködni ha villanyautót szeretnél gyártani.
Kersőbe beirod a, Philipsinc Madison-novaccu- és itt találsz hasznos infót
The Hungarian corporation, Novaccu Ltd. Has a system technology for a new type of electrical energy storage battery commonly known as the “NOVACCU BATTERY”, which among other use cases , is suitable for the electrical supply of electric cars.
New material the next generation energy storage for Electric car .
LET'S- Go Green Energy Storage
New material the energy store,“NOVACCU BATTERY” 750 Wh / Kg , ,,,
. New Technology. In The Future Investment In Europe .
Which is suitable the electricity supply of the electric cars.,
Fast recharge option: to upload to 100% it takes a few minutes
It is suitable electrical energy storage . by the Solar- Wind- Water and Nuclear Power Industrial Quantities
N.O.V.A.C.C.U -S.W.N/.P.I.Q-

Batteries, energy storage devices:
Ni-Cd: 60 to 100 Wh / kg
Ni-MH, 90 -120 Wh / kg
Li-ion and polymer: 100 -180 - 280 .-Wh / kg.
No-Va, .680-770 Wh / kg novaccu .
The Novaccu Ltd. is the sole owner of the technology..
If you would like to contact us in orally, you need an interpreter Novaccu Ltd.
Company for Production, Development and Trading of Chemical Power
.
New material the next generation energy storage for Electric Energy
Hungary– 1447 Budapest

Best Regards
Owner.
Mr. Vincze György

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.06.22. 21:24:21

A kérdés, hogy ki vette meg. Lehet, hogy kapott egy ajánlatot, hogy nehogy simicska-spéderül járjon? Valamelyik hájfejű politikus famíliája kinézte magának a bizniszt?

a nagy hohoohooo 2016.06.22. 22:15:31

@Kampánymigráncs: Erről van nagybaszó,egy rugóra jár az agyunk,sajnos az övéké is.

usb2.0 2016.06.22. 22:41:03

Nem az volt a cím, hogy " gyors becslés: mennyiért szállt ki a cégéből Wáberer György " ?
Csak mert innen nem látszik a válasz.
Azt látom mennyi volt a vagyona tavaly, hogy mennyit érhet a cég.
De azt egész kicsit sem amiről a kérdés szól.
Csak azért zavar a dolog, mert ha már rá van szánva az a 2 perc, ameddig be lett másolva ez a pár adat.
Akkor még rá lehetett volna szánni még 2-t a helyes címre is.

bandigyerek 2016.06.22. 23:10:31

"Száz éve Párizsban az volt a jó,
a kommün ezért kötelet adott... "

szumátrai szikár szatír 2016.06.23. 06:41:12

Most a cég ér 32 milliárdot, vagy Wáberer György 40%-os részesedése??? Nem ártana egyértelműen fogalmazni.

Tökönrúgott Feleségek 2016.06.23. 07:14:36

Volán-Tefu privatizáció :) Tisztára, mint Csányinál az OTP.

Tökönrúgott Feleségek 2016.06.23. 07:15:31

Ja, és ezek a leggazdagabb magyarok...

bringás bosszantó 2016.06.23. 07:17:24

Mennyire lehetett ez önkéntes döntés?
Jönnek a purdék, valaki jól bejáratott lábáról át kell állni a sajátra.

Mondjuk nem elfelejteni a "privatizációs sikertörténetet", a döglődő állami vállalatot "megmentette" az aki oda juttatta, érdekes módon amikor már saját zsebre ment akkor nem volt gond vele.

Amit a fideSSjobbikkdnp selejtes férgei nem vesznek észre, most is ez folyik, államosítás, lerohasztás, fillérekért felvásárlás, oszt a purdék máris saját lábon állnak.

czjanos 2016.06.23. 07:18:32

Wáberer György 60 éves. Miért szállt ki? Három lehetőségre gondoltam:
1. Józan életű és gondolkodású ember, aki élvezni szeretné a 35 éves munkája gyümölcsét;
2. Valamilyen betegsége lehet, amiért már nem bírja a további hajtást (ez is normális belátást jelez),
3. Befújhatott valamit az ablakán a szél. Szél ellen pedig nem érdemes fütyülni.

bringás bosszantó 2016.06.23. 07:24:21

@novaccu:

Roppant jól hangzanak ezek a modern technológiák.
Volt már valami közelítő számítás arról, hogy mivel jár a gyártása?
Mivel jár az életciklus utáni feldolgozása?

Nagyon szép és nagyon jó, ha nem döglünk bele a fosszilisbe, de csak a nagyon egyszerűek örülnek annak ha helyette valami másba nyekkenünk bele.

A Földet már nagyon rég kinőttük, az ilyen fajta szarfűrészelések már nem teszik rendbe, a század közepén leszünk vagy 10 milliárdnyian, egyre többen akarnak beszállni a modern világba, egyre több nyersanyagra van szükség és baromi messze van még a valódi Nostromo.

sdani 2016.06.23. 07:47:02

@novaccu: Es az Apple és a Tesla már tudja, hogy itt, kelet európában vagy egy egyfős, null forint forgalmú kft, amiért dollármilliárdokat fog majd fizetni? :)

konrada 2016.06.23. 07:49:10

...3 oka lehet, miért most:
1. Esetleges Brexit. Ha megtörténik, úgy nehéz lesz Angliába bejutni szállítóként: porfolió értéke csökken, most van a legjobb ára.
2. A németek kiharcolják azt, hogy a területükön a német minimálbér alatt nem szállíthat senki. Ezt meg átveszik a többiek: szintén piacvesztés...
3. A cég expanziója csúcsán van, innen általában lefelé vezet az út, viszont meglátott egy másik olyan üzletet, amibe hirtelen pénzt lehet nyomni-kivenni...

+1. Tényleg politika: pénze már elég van, és komolyabban kipróbálná magát ott is.
Ehhez viszont szabadulni kell attól a cégtől, melllyel már például már most is támadják a tanácsadóként vele összeköthető protekcionista adórendelet miatt. (Vontató áfamentessége...)

menekse 2016.06.23. 08:16:14

Csak azt nem tudom, hogy jövőre már azt is lehet, hogy kapunk osztalékot?

Holland Lovas 2016.06.23. 10:47:04

Kedves Zsiborás Gergő, és vajon a vagyona nagy részét nem abból szerezte-e, hogy korábban eladta cége egy részét? De. A cikk utolsó mondata hibás gondolatmeneten alapul, vagy rosszul van fogalmazva.

Peetee 2016.06.23. 11:10:46

Soha senkinek 1 kur@a fillér osztalékot nem fizetett. Soha.
Az intertrans-okba is úgy hintáztatta be hűséges felső- és középvezetőit, hogy minimálbér + osztalék fejében dolgoznak. Be is vállalták jó sokan, de mindegyik kis franchise úgy jött létre, hogy Gyuribácsinak min 50,1% tulajdonrésze lett/maradt benne. Év végén, aki jól teljesített, azt kinullázták mondvacsinált büntetésekkel ( az anyacég megbüntette a franchise céget, mindenféle mondvacsinált indokkal. pl.: személyzethiányos kamion 1000EUR/nap). Aztán széttárta a kezét, hogy bocs, nincs miből osztalékot fizetni, bocs. De dolgozzál tovább, talán majd a következő évben...

Motorhead 2016.06.23. 12:00:08

@Pasztel: Meg a seggedre is kellene . Reklámozz NE itt .

Zsiborás Gergő 2016.06.23. 16:11:23

@szumátrai szikár szatír: "Az alapítónak 40,4 százalékos részesedése volt a cégben, ami becslésünk szerint 32,4 milliárd forintot érhet jelenleg (a nemrég leadott, konszolidált beszámoló alapján EBITDA-alapon)."

A 40,4% EBITDA-alapon 32,4 milliárdot ér - ahogy az a szövegből világosan kiderül.

üdvözlettel,

Zsiborás Gergő 2016.06.23. 16:13:24

@Kampánymigráncs: Sajnos a link nem látszik egész jól. A MID Europa befektető cég vette meg, akinek eddig is többségi részesedése volt a cégben.

Zsiborás Gergő 2016.06.23. 16:25:09

@Holland Lovas:
A Forbes EBIDTA-alapon készít vagyonbecsléseket, itt ezt valóban nem részleteztük. Tavaly 81,3 milliárdos vagyon mutattunk ki Wáberer Györgynek az akkori beszámolók alapján, felmérve az összes érdekeltségét és magánvagyonát (3 milliárd forint). A most leadott friss beszámolók lesznek majd az alapjai a következő becslésünknek, amit novemberben publikálunk majd. Tavaly a Wáberersben lévő cégérték a teljes vagyon kevesebb mint harmada volt. A teljes vagyon töredéke készpénz, a többi a cégek értéke, melyekben eddig érdekelt volt Wáberer.

bringás bosszantó 2016.06.23. 16:34:36

@Peetee:

"min 50,1% tulajdonrésze lett/maradt benne."

Ezzel együtt is ki lehet pörgetni valakit a cégből. Megvannak rá a módszerek, aztán kapaszkodhat a hajába és nézheti, hogy hülyét csináltak belőle. Mondjuk ehhez ész is kell, elég jól kell ismerni a cégjog apróságait, nem egyszerű feladat de lejátszható.

Peetee 2016.06.24. 15:19:26

@bringás bosszantó: Hja, csak ezt olyan embereknek kellene eljátszani, akiket szépen megforgattak (berántottak az elején pár millióval), plusz fogadnia kellene ügyvédet / cégjogászt, miközben a másik félnek (Gyuribácsi) egy egész emeletnyi szakjogász és gyakornok lesi a mozdulatait és képviseli az érdekeit. Plusz, mivel ez tudatosan így lett felépítve, könnyen lehet, hogy már az elején úgy szerződtek, hogy minden a nagy W-t védi.
süti beállítások módosítása