Csányi: Több pénzt a NAV-nak!

2013.12.10. 22:51

Galambos_Márton

Mit gondol Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az áfacsalás-ügyről? A Forbes címlapinterjújában rákérdeztünk, de a lapba nem fért be. Ezért is van blogunk.

forbes_december_címlap.jpgForbes: A NAV korábbi alkalmazottja, Horváth András nemrég az ön támogatását hiányolta, amikor arról beszélt, hogy kormányzati segítséggel, a NAV közreműködésével csalnak több ezer milliárd forint mértékben adót. Korábban valóban ön is beszélt arról, hogy óriási méreteket öltött az adócsalás az élelmiszer-szektorban.

Csányi Sándor: Az hogy van feketegazdaság, nem újdonság. Aki Magyarországon él, ezt tudja, sőt talán azt is, hogy ez a jelenség különösen jellemző az élelmiszeriparra. Az újdonság a volt NAV-os úr szavaiban az, hogy szerinte ezek a csalások az adóhivatal tudtával történnek. Az én tapasztalataim ennek ellentmondanak. Minden esetre korábban jelentős áfa-hiányokat tártak fel az általam nyilvánosan kritizált területeken is. Remélem, hogy ezeknek az adócsalásoknak a felderítése fokozódik, mert a feketézőkkel szemben versenyképtelenek vagyunk. Nem csak azért, mert mi a dolgozók és az áruk után is fizetünk adót, illetve járulékot, hanem mert betartjuk azokat a költséges egészségügyi előírásokat, amelyekre az áfacsalók fittyet hánynak.

Annak nagyon örülök, hogy megtörtént az első lépés a tisztulás felé azzal, hogy az élő- és félsertések áfája öt százalékkal csökkent. A hatást egészen közvetlenül látom, máris megjelentek nálunk új vevők.

A kormány helyében én egyébként sokkal több pénzt adnék a NAV-nak számítástechnikai fejlesztésekre és emberi erőforrásra. Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon nincs ennél jobban megtérülő állami befektetés.

 

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr105685321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.12.11. 08:01:23

Tökéletes baromság félázsiaiknak a svéd adószint,csak a maffia zsebébe vándorolnak adóforintjaink.Tojásfejűek által kitalált rendszerváltásból ma már tisztán látszik csak gengszterváltás lett!Az eredetileg is féleszű rendszert sikeresen hekkelte meg a maffia és az 5%-os bejutási küszöbbel sikeresen elhallgattatta a kisebb kritikus kezdeményezéseket,a győztest erősítő mandátumelosztással pedig megteremtette a jólszervezett kisebbség teljhatalmának alapját!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.12.11. 13:06:56

Nem lenne jó fejlesztési pénzeket adni a navnak, számlát kérnének a 20%-os visszacsúsztatási illetékről. Azt nem állítom, hogy bukta lenne belőle, de pár ballibsi pampogna rajta három napig.

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 13:30:35

Több pénzt NAV-nak,
Tei dióta picsányi!

Az egészségügynek kellene már adni pénzt, meg a közalkalmozattaknak, akinek uszkve 2016-ig befagyasztották a fizetését.
Cserélnél velem, én odaadnám a havi 3.000 ft-os erzsébet utalványt a fizetésedért.

Mennyi is a NAV-nál a cafeteria?
És a fizetés?
Amikor ránkszabadította a fidesz 1,5 évre NAV-ot, akkor az ellenőrnök 100 ezres kosztümökben flangáltak a folyosóinkon.Igaz a cigerettacsikket nem a kijelölt helyen nyomták el, hanem a dísznövények cserepeiben, de hát ti kicsire nem adtok.

Netuddki. 2013.12.11. 13:32:22

"Az újdonság a volt NAV-os úr szavaiban az, hogy szerinte ezek a csalások az adóhivatal tudtával történnek."

Gondolom az is újdonság, hogy ellenőrzéskor van egy kötelezően elvárt büntetési tétel. Ami még véletlenül se neveznénk korrupciónak.

Meg gondolom az is újdonság, hogy a NAV (régebben APEH) egyszerű adózókat szanaszét szívat(ott) ha némi ÁFÁ-t vissza akartak igényelni. Miközben milliárdos ÁFA visszaigényléseket fizettek ki fantomcégeknek. Ugyanmár futballelnökúr! Mi se most jöttünk le a falvédőről, eccerű magyar adófizető állampolgárok...

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 13:35:42

Az egykori APEH kommandót pont amiatt számolták fel, mert ők is rábunkattak a többezer milliárdos ÁFA csalásra.

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 13:41:29

Egyébként meg csányi és a forbes magazin:)))

160 milliárd forintos vagyonnal az első 1 millióba sem férne be odaát.:)))

Majd gondolj a nagy vagyonodra, a NAV-ra, esetleg a sok stadionra, ha netán vidéken kerülnél kórházba!

JT_Biopower 2013.12.11. 13:45:34

"A kormány helyében én egyébként sokkal több pénzt adnék a NAV-nak számítástechnikai fejlesztésekre és emberi erőforrásra."

Én meg kirúgdosnám a sok NAVos ingyenélőt és annak megtakarításait valódi és feddhetetlen szakemberek megfizetésére költeném.

Doberdo 2013.12.11. 14:18:27

A 27 %-os ÁFA szint valóban nagyon csábító a csalásra.
Amennyiben lejjebb vinnék a szintet- ellenőrök nélkül is-
be tudnának szedni ugyanannyit..
Egyébként a Horváthnak volt és van rálátása, hogy
a csalások a NAV tudtával történtek-e !

tnt 2013.12.11. 14:33:10

@Salemi boszorkány: Németországba jár orvoshoz...

halaloszto 2013.12.11. 14:34:12

Minden szabalyt betartva es minden adot befizetve eselytelen tulelni ebben az orszagban ezt eddig is tudtuk. Hogy a nagyok sem fizetnek be midnen adot, es tartanak be minden szabalyt, azt is sejtettuk.

Osszesen annyi az ujdonsag, hogy kiderult a nav-nal is tisztaban vannak mindezzel, es direkt hagynak tulelni.

Vajk

tnt 2013.12.11. 14:34:39

@Doberdo: Valamit biztos tud ha mindenki cáfolja és feljelentgeti a NAV-tól....még fejes is nyilatkozik...és jelentget...jó mutyiisztáni szokás, hogy nem az elkövetőt szopatják, hanem a szaros helyzetet feltárót.....

tnt 2013.12.11. 14:37:54

@halaloszto: Így van...csak azért van a 2/3-ad, hogy most tevőleges struktúraváltást lehetett volna csinálni szinte az összes területen..ehelyett mi történt a redisztribúciót emelték az eddigi 60 % -ról az egekbe....mennyi a visegerádi országoknál? 30%..... nem csoda, hogy Albániával versenyzünk.....

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 14:44:34

@tnt:
Mivel Magyarországon él, bármi jöhet hirtelen, amivel éppen ott kell ellátni ahol van, tehát nincs idő Németországba szállítani.

200 km-es távolságból még a Honvéd kórház VIP részlege is kizárt ilyen esetben.

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 14:47:18

@tnt:
Csak tudod, mivel a kormány és társai tele vannak hülyékkel ezért ezt az opciót nem veszik számításba.

tnt 2013.12.11. 14:48:52

@Salemi boszorkány: Ő mindenről gondoskodott....nem fog lepukkant kórházba menni....majd ha pl. Nagybajom felé jársz kukkants be ott az Isten háta mögött hogy éldegél...:-))

tnt 2013.12.11. 14:50:23

@Salemi boszorkány: Mégis minden idióta rájuk szavaz...így meg is érdemli ez az ország amit kiloptak a zsebéből és simicska és társai svájci és szingapuri bankszámláját gazdagítja.....
Az okosabb magyarja már lelépett innen mint kurva a sezlonyról.....

Shaktigavin 2013.12.11. 14:52:38

Nekem az éven háromszor volt eddig, NAV-os ellenőrzés. Kicsi garázsbolt a dohány termékek kivonása miatt, csak vergődünk. A váltás azért lenne nehéz, mert 50+-osak vagyunk a feleségemmel.
És lehet, hogy jövőre mégis be kell zárnom, 20 év után. Tényleg ezeket az üzleteket kell ellenőrizni,egy évben háromszor? Ha jól tudom, a NAV számítógépes rendszere kockázatelemzést végez és az alapján vannak az ellenőrzések. Lehetséges, hogy a program amit használnak, hibás?

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 14:56:41

@tnt:
Tökre lexarom, hogyan éldegél.
Gondolom nincs steril műtőegysége, és orvosi felügyelet a nap 24 órájában körülötte.
Jöhet agyi érkatasztrófa, infarktus, közúti baleset, vagy akármi.Mindegyik speciális szakmai terület, azonnali speciális ellátást igényel.
Ott pár perc is sokat jelent.
Na erről felejtkeznek el nagyon sokan.

Élhet ő akár egy várkastélyban is.

Jóreménység 2013.12.11. 15:02:34

@Salemi boszorkány: Nem is jár sokat vidékre a lelátón a szotyiköpködős bandába. Marad Pesten:):) Ja s az OTP manyup is hogy s mily gyorsan megszűnt... pedig vannak kiknek jóval kevesebb reélhozamot fizetett ki mint amit a másik pénztárból átvitt. Sőt az előtti időkre is könyvelt amikor az ügyfél még nem is volt ügyfelük, Mókás s s siralmas mindenesetre egy kilót lazán lenyúltak. Vajon hányan lehetünk még hasonló cipóben? Ja hogy így könnyű gazdagodni?

Lord Snow 2013.12.11. 15:03:01

Áhhááhháá, tényleg, milyen autentikus személyt kérdeztetek meg erről.

:))))))))

Ennyi erővel bárkit megkérdezhettetek volna a maffiából.

nyuggernyúzó 2013.12.11. 15:04:05

Az adófizetők örömmel adják oda a pénzüket a NAV-nak. Hiszen el kell tartani a 7 millió inaktív felnőttet.

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:10:38

@Jóreménység:
A szotyiköpködés a jobboldali értelmiség, akarom mindani értelmi fogyatékosok legmagasztosabb elgfoglaltsága:)
Mennyire élvezheti a vagyonát.

Amit tőlünk lopott el.

Erő e-meló 2013.12.11. 15:12:51

"Egy magyar offshore király cégét támadta meg a NAV ... 800 millió forint
A cég Góczi István érdekeltsége. Góczi, az Emfesz egykori ügyvezetője pár éve egyetlen dollárért eladta ... "

index.hu/belfold/2013/12/11/egy_magyar_offshore_kiraly_ceget_tamadta_meg_a_nav/

Az Emfesz nem Kapolyi László cége volt véletlenül?

Azé a Kapolyié, aki 1985-től 1988-ig az Magyar Szocialista Munkáspárt (amelybe 1968-ban lépett be) Központi Bizottsága tagjaként tevékenykedett. 1981 és 1983 között az Ipari Minisztérium energetikai államtitkára volt. 1983-ban a Lázár-, majd 1987-ig a Grósz-kormány ipari minisztere volt. Ezt követően egy évig energia-politikai kormánybiztos volt. 2002 és 2010 között országgyűlési képviselő a Magyar Szocialista Párt frakciójában.

tnt 2013.12.11. 15:17:28

@Salemi boszorkány: Hasonlóan magasról pottyantok....az, hogy ő meddig maradna mutyiisztáni kórházba...még azt sem lehet mondani, hogy ideig-óráig...inkább ideig-percekig...igen sok mindene van és nyugodhat sok izguló egyén ilyenekre is gondolt....sőt ...

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:20:52

@tnt:
Te most a fidesz székházból vagy kirendelve védeni ezt a paprikajancsit?
Egy olyan embert akarsz védeni, aki a gazdasági válság évében 30 milliárdot keresett vérszívással.

Ha lenne vér a ...jában megmutatná, hogy is tud ember lenni.

tnt 2013.12.11. 15:27:07

@Salemi boszorkány: Szerintem te olvasni kitűnően tudsz...értelmezni kevésbé...senki nem védte...nem szorul rá, másrészt elég sok piszkos ügye van amit még a média sem mer megszellőztetni...egyik másikról volt szerencsém ....szóval maradjunk annyiban, hogy nagyon mellélőttél ... végképp nem védem, csak nem ártana a realitások talaján maradni és kicsit tisztában lenni a részletekkel...sok segítene..neked is...

Még egyszer a gyengébbek kedvéért...nem védek senkit csak lehet egy-két dolgot jobban láttam és így lehet jobban is ítélek meg mint te.....ebben a dologban... a vita amúgy is meddő....

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:29:05

@tnt:

TALÁN NEM RIADNA VISSZA ATTÓL, HOGY GYILKOLÁSSZON?

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:32:37

Egyébként a NAV egy ripacs bankár(pénzrabló) miért pofázik bele?

tnt 2013.12.11. 15:33:31

@Salemi boszorkány: nem tudom de hallottam olyan ember jó tanácsát aki a bizalmasa volt ..és olyannak adta aki jelentgetni, rohangászni akart hivatalokhoz (apeh), rendőrség..stb.... miután eltanácsolták egy cégétől....röviden ennyit.... végül gondolkodás nélkül nem tette meg a fenyegetőző....

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:33:36

Szóval a NAV dolgába hogyan láthat bele egy sima bankvezér és miért pofázik bele?

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:35:12

@tnt:

És?
Arra még nem gondolt, hogy külső támadás is jöhet és jobb a pofabe stílus?
Mit nyilatkozgat?

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:36:59

Az ilyen ember miért nem ül meg a seggén és örül annak, hogy lyuk van rajta és szelel.
Miért nem vonul el élvezni a vagyonát?

tnt 2013.12.11. 15:37:40

@Salemi boszorkány: ez nem az én dolgom és nem is érdekel...állítólag szólás és média szabadság van...mindenki akkor szólal meg amikor és ahol akar...és ha még fontosnak is gondolja magát....akkor tegye....teszek rá magasból....

Állítsuk meg a ......... 2013.12.11. 15:42:08

@tnt:
Na akkor ebben megegyeztünk.
Fosunk rá.
Ezt az újságot meg mi amúgy sem járatjuk, tehát kevesen fognak tudni róla.

Lordofearth 2013.12.14. 12:34:33

Nos Csányi úr,

Ön nem tudja kivetkőzni magából a gonosz bankárt. természetesen minél több pénzt az eltípróknak, minél kevesebbet azoknak, akiktől már mindent elvettek.

Ön osztogassa a hülye tanácsait a bűntől hemzsegő bankjában és bízzon Istenben, hogy megéli még a következő Karácsonyt, mert ahogyan az Ön képét nézem, Ön halálos beteg.
süti beállítások módosítása