Egy app a pasidhoz/csajodhoz

2014.07.04. 14:26

Forbes

Egyre nagyobb a sor a Kitchen Budapest (Kibu) fröccspultja előtt, pedig még csak pár perccel múlt hat óra. A fali fröccs-lapról tudom, hogy épp egy viceházmestert tartok a kezemben, majd tovább állok az egyik csapat projektjéhez. Nem egyszerű persze, hogy hova és kihez menjen az ember először, hiszen egy nyílt naphoz hűen „szabadon választósan” működik az elmúlt fél évet lezáró Talent Demo Day, a szabadon választás pedig szabad tanácstalansághoz vezethet. Bacsa Dóra, Forbes-gyakornok posztja. 

július címlapok.jpgA Kitchen Budapest ügyvezetőjével, Winkler Zsolttal a júliusi számban olvashattok interjút! 

A Telekom ötletlaborjaként működő Kibu tehetségek gondozásával és startupok inkubálásával is foglalkozik. A Talent program első projektjei most futottak ki, meg is mutatták magukat a nagyközönségnek a Biblia közben. 

„Azért az nagy dolog, hogy öt hónapig a saját ötleteden dolgozhatsz, és még fizetnek is érte.” – mondja Naszádi Anna, a Talent program egyik résztvevője, miközben a saját fejlesztésű iPhone appjuk demóját próbálgatom –„De azért megélni, azt nem lehet belőle". A Talent programban részt vevők ösztöndíjat kapnak és helyet, eszközparkot, hogy projektjükön dolgozzanak. A napi hat óra melóból gyorsan lesz 8, majd 12 óra. A csapat pénzügyi vezetője, Juhász András azt mondja, gyakran hétvégén is bent vannak.  

A Deal nevű alkalmazást kitaláló csapatnál egyébként nagy az érdeklődők tábora, de végül is mi más indukálhatna nagyobb lelkesedést, mint egy, a párkapcsolati viták minimalizálását megcélozó alkalmazás?
Az alapötlet világos: tekintsük a házimunkát üzleti vállalkozásnak, amelyben minden elvégzett feladatért kérhetünk valamit viszonzásul. Így lesz bevásárlás a porszívózásért cserébe, vagy egy nyugodt meccsnézős estét megváltó teregetés. A lehetőségek tárháza végtelen.

kibu_02.jpgA csapat kutatásai azt mutatják, a párkapcsolati viták fő kiváltó okai, hogy a nőket bántja, ha nem kapnak elegendő elismerést a munkájukért, a férfiak nagy része pedig azért nem végez házimunkát, mert egész egyszerűen fogalmuk sincsen mit kellene csinálniuk. 
A csapat továbbjutott a Kibu Startup programjába is, úgyhogy most minden erővel az üzleti oldalra koncentrálnak, hogy három hónap múlva a tervek szerint az App Store-ba kerülhessen az alkalmazás.

Időközben a Deal népszerűsége überelni látszik a fröccsasztalét, a kezemből kikerül a próba verzió, de előtte azért még sikerül egy „utálok porszívózni, de megteszem, ha adsz egy csókot” üzletet nyélbe ütnöm egy, a másik készüléket próbálgató lelkes idegennel.

Útban egy másik csapat projektjéhez, ami világító baktériumokkal egy besötétített sarokban hasonló izgalmakat ígér, ki mással is találhatná szemben magát az ember, mint a Prezi egyik alapítójával, Somlai-Fischer Ádámmal. Ők egyébként szintén a Kibuból indultak, még 2008-ban.

A Glowria nevet kapó projekt egyébként érdekesen szemlélteti, hogy mit látnánk, ha láthatnánk, ugyanis a baktériumot, ami a csapat munkájának alapját adja, csak laboratóriumi körülmények között lehetne megtekinteni. A sötét sarokban ezért egy projektor vetíti a zöld, foszforeszkáló fényt az üres kémcsövekre. Az installációhoz tartozik egy teszt is, több kérdés megválaszolása után megtudhatjuk, hogy hány hektárnak megfelelő az ökológiai lábnyomunk, ennek megfelelő számú kémcső villan fel. A projekt alapja, hogy világító baktériumokból egy kijelzőt építsenek.  

A csapat víziója, hogyha sikerülne a világításért felelős gént laboratóriumi körülményeken kívül is felhasználni, az akár egész városok kivilágítására is alkalmas lehetne. Elképzelem: genetikailag módosított foszforeszkáló fákkal szegélyezett utak, zölden világító városok. Futurisztikus! A projektnek megvan a maga iróniája: a foszforeszkáló szerves vegyület neve ugyanis luciferin, ami a fényhozó, latinul lucifer, szóból származik. Már csak bibliai eredetét tekintve sem a fény volt az első, ami eszembe jutott a "lucifer" szóról. Mostanáig.

A következő, gyógyszerész és orvostanhallgatókból álló csapat egy saját gyártású gyógyszeradagolóval rukkolt elő, a felírt gyógyszermennyiséget beszedni elfelejtő, vagy esetleg ki sem váltó betegek problémájára kínálnának megoldást. A fiúk elmondása szerint ez meglehetősen nagy probléma Magyarországon. "sokszor nem tudni, hogy a terápia sikertelensége mögött mi áll, a páciens feledékenysége vagy az, hogy tényleg nem használ egy gyógyszer" - magyarázza Hetényi Gergely. A Simplit csapata a pontos gyógyszeradagolást és a házhoz szállítást kapcsolja össze. 

A kérdés, hogy így vajon nagyobb-e a garancia a gyógyszerek beszedésére? A gyógyszeradagoló fény- illetve hangjelzésekkel emlékeztethetné majd a pácienseket, illetve egy mobilalkalmazás segítené az orvosok munkáját, és egy ilyen felület persze a pácienseknek is hasznos. A szoftveres támogatásra azért is szükség lehet, mert a terápia időközben változhat és ezt a Simplitnek le kell tudnia követni. A prototípus egyelőre az adagoló mindenfajta elektronika nélkül, illetve a gyógyszercsomagok, amikre előre rányomtatják, melyik nap, mikor kell bevenni.  

kibu_01.jpgSimó György és a Leves.-os srácok is benéztek 

A dolog üzleti oldala még nem egészen kerek, de ha minden jól megy, az állam, illetve az OEP rákaphat az ötletre, hiszen a vállalkozás nagyban csökkentheti az állam egészségügyi kiadásait a gyógyszeres terápiák hatékonyságának javításával. 

Az utolsó csapat projektje inkább művészeti alkotásként könyvelhető el. „Csak az a fuckin' para, hogy minden too loud” – magyarázza Esteban, az Ocho Tonos egyik, mexikói származású ötletgazdája, miközben igyekszik feljebb csalni találmányuk hangerejét.
Lelkes vezetésével végigfogdoshatom a nyolcszög alakú asztalra (nyolc, spanyolul ocho) kihelyezett textildarabokat, amik az érintésemre különböző hangeffekteket hallatnak (tonos) szintén egy textilen keresztül. Az élmény szuper, a felhasználhatósága kevésbé, de nem mondom, hogy nem tudom elképzelni egy fesztiválon a textilfalhoz dörgölőzve zenét gyártó fiatalokat. A zenélő textilből ruhadarabokat is készítenek, a projekt a Kibuban ugyan véget ért, de a csapat tovább dolgozik rajta, hogyan lehet például mosható hangzó szövetet előállítani. 

Már épp indulnék, amikor kiderül, hogy végül mégis kapnak a csapatok lehetőséget egy gyors bemutatóra, így ezúttal az is betekintést nyerhet a fél év végtermékeibe, aki fél hét körül bent ragadt a fröccspult előtti sorban. A zenét lekapcsolják, és végre Estebanék is prezentálhatják, mire képes az Ocho Tonos. Az érdeklődés nagy, és a Kibunak hála a projektek is nagyon változatosak. Hogy a világ megérett-e rájuk? Pár év, és kiderül.


IMG-20140703-WA0001.jpgA Talent Demo Day kulisszái: bulit szervez a Kibu - értesítik a Biblia közben lakókat (Fotó: Zsiborás-Kuthi Anna)

 

Szólj hozzá!

Címkék: KIBU Talent Demo Day Talent Program

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr346472597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása