A Forbes idén is kiadta a legsikeresebb 1 milliárd dollár árbevétel alatti, amerikai tőzsdei cégek listáját.
Kemény volt az elmúlt öt év az amerikai cégek életében. Csak a legéletképesebb vállalkozások maradtak fent a rostán és birkóztak meg a gyenge GDP-vel és az emelkedő munkanélküliséggel. Akik átverekedték magukat a nehéz időszakon – a repülőgépgyártó cégtől az autóalkatrész-gyárig – felkerültek a Forbes legújabb listájára, amelyek a tőzsdén lévő legjobb kis cégeket gyűjtötte össze. A 100 legjobbat, 1 milliárd dolláros árbevétel alatt. A rangsorolás a saját tőke megtérülése, az árbevétel és a profit alakulása szerint történt; de a tőzsdei szereplés és a hasonszőrű vállalatok elmúlt 12 hónapjának teljesítménye is számított.
Tizenegy egészségügyi vállalkozás került a listára, az első helyezett is a szektorból került ki. A Questcor Pharmaceuticals vezető termékének, az Actharnak köszönheti a sikerét, annak évi 621 milliós eladási eredményével. Az 1952-ben piacra dobott gyógyszer a jelenlegi besorolása szerint 19 betegséget, köztük a szklerózis multiplexet képes gyógyítani. A kaliforniai székhelyű Questcor először 2011-ben szerepelt a Forbes listáján, és azóta folyamatosan impozáns növekedést jegyez. Tavaly 81 százalékkal nőtt az értékesítésből származó bevétele, az elmúlt öt év során pedig évente 51 százalékot növekedett a cég. 2009 óta megnyolcszorozta méretét, miközben részvényei 219 százalékos növekedést produkáltak az elmúlt 12 hónapban. A profit nagy részét klinikai kísérletekbe forgatja vissza a vállalat az Acthar fejlesztése miatt, és már a nemzetközi piacra lépésen is gondolkodnak.
Új fiú a csapatban a listán harmadik helyezett, az egyedi fröccsöntött alkatrészek gyártásával foglalkozó Proto Labs. A cég egy speciális gyorsított technológiát fejlesztett ki az alkatrészek elkészítésének gyorsítására. A cég csupán 2012 áprilisában ment tőzsdére, de már ez is elég volt a listára kerüléshez. A részvényenkénti hozam 51 százalékkal nőtt az elmúlt évben, az értékesítésből származó bevétel pedig 30 százalékkal nő évente.
A 100 legjobb legkisebb egyébként átlagosan 32 százalékos növekedést tud felmutatni. A legnagyobbak, mint a Fleetcor Technologies, a Lumber Liquidators vagy a Boston Beer legalább 125 százalékos eredményt értek el. A sikerek csúcsán sok vállalat sorsa felvásárlással végződik, így a tavalyi listáról öté is, köztük van a True Religion Apparel vagy az Ancestry.com. Akinél nem az eladás a cél, ott a kis cégek listájáról való feljebb lépés. Hét cég, köztük a Buffalo Wild Wings lépte át az 1 milliárd dolláros bevételi határt és indult el még magasabbra.