A tárgyalónk elég sivár. Egy cserepes virág, a falon két verzió az első címlapunkból (ahogy akkor felragasztottuk, még nem volt parafa falunk) és egy méretes tévé videokonferenciához. A jelöltek egymás után érkeznek, és ülnek le a fehér, a székektől már kikoptatott fal elé. Steril környezet, mindenki annak látszik, ami.
Irodavezetőt keresünk, közel kétszáz életrajz esett be hozzánk, jó, ha tíz emberrel találkoztunk személyesen. A legtöbbjüknek nehezükre esik angolul kifejezni magukat, sokan kifejezetten rosszul képviselik a saját érdekeiket, vagy mutatják be, hogy mit is tudnak valójában. Óriási előnnyel indul, aki élt külföldön (vagy egyszerűen itthon megtanult jól angolul), tisztában van önmagával, és hiteles. Nincsenek sokan.
Petrányi Viktória az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) 1991-ben megtanult vakon gépelni. Pár évvel később Mundroczó Kornél gondolatait tudta gyorsan Wordbe vinni, és a történet szerint ennek is szerepe volt abban, hogy ők ketten egymásra találtak, és azóta is profi producer-rendező párost alkotnak. (Hat négyzetméteren indultak, 50. oldal)
Ilyen, ha az iskolában hasznos dolgokat tanítanak. (És ezt már akkor is így gondoltam, amikor Viktória után négy évvel én ültem az AKG ötödik emeleti számítógéptermében.) Az angolról elég szó esik máshol is. Visszaüt, hogy az iskolai angolórák nem elég jók, a filmek a tévében nem feliratosak, és nem tudni angolul nem ciki.
De a gépíráson kívül az is elférne a sok óra között, hogy mit érdemes, és mit nem egy állásinterjún magunkról megosztani. Egyáltalán, hogyan tekintsünk egy ilyen találkozóra? Mint egy kikérdezésre vagy inkább lehetőségre, hogy többet megtudjunk arról a helyről, ahova be akarunk jutni. (Hátha nem is akarunk ott dolgozni.) Nem csak mi keresünk irodavezetőt. A jelöltek olyan munkahelyen akarnak, gondolom, dolgozni, ahol helyükön érzik magukat.
Amikor ugyanabban a tárgyalóban a második 30 sikeres magyar 30 alatt listánkat raktuk össze, pont ellenkező élményünk volt. Csupa olyan ember jött szembe, akik láthatóan nagyon is tudják, hogy mit akarnak, és sikeresek is benne. Mindezt huszonévesen. (30 sikeres magyar 30 alatt, 56. oldal)
A Prezi alapítói is így voltak ezzel, amikor összeültek a pesti Alibi kávézóban, és addig beszélgettek, míg el nem határozták, hogy céget alapítanak együtt. Árvai Péter itt osztotta meg Somlai-Fischer Ádámmal és Halácsy Péterrel, hogy meleg. Fontos volt neki, hogy mindent tudjanak róla. A magyar közönségnek a Forbesban beszél először erről. Az első magyar coming out vezető üzletembertől? „A mamámat arra szoktatták, hogy jobb kézzel írjon, ami ma tök furának tűnik, mert ezzel már nem foglalkozik senki. Szerintem így lesz a melegséggel is. Amíg odáig eljutunk, addig érdemes arról beszélni, hogy vannak balkezesek, és melegek is” – mondja Árvai, és igaza van. (20 oldalas Prezi-összeállítás, a 20. oldaltól)
A Prezi központja a Nagymező utcában van. Aki arra sétál, és először megy be a számos rendezvénynek is otthont adó cégközpontba, meg fog lepődni. Mintha egy másik Magyarországon járna. Nyitott, keményen dolgozó, jól kereső, vidám, a változásban hívő emberek közössége a Prezi. Így láttuk számos háttérbeszélgetés, interjú és egy többnapos bejárás után is.
Ez a poszt a Forbes főszerkesztői beköszöntője is egyben.
