Az MNB új cége az IMF-fel is tárgyal

2015.04.03. 14:10

Zsiborás Gergő


Két oldalra sem fért be a lapba, mit mond Kandrács Csaba Rogán Antal egyik kijelentéséről, és arról, hogy miért épp az MNB vállalta magára, hogy kisöpri a bankszektorból azt, amivel a piac 7 éve nem tud mit kezdeni. 


Az Magyar Nemzeti Bank új céget alapított, hogy kitakarítsa a magyar bankrendszerből a rossz, vagy bedőlt kereskedelmi ingatlanhiteleket. A 
MARK Magyar Reorganizációs és Eszközkezelő Zrt. nem annyira "rossz bank", mint inkább egyfajta - ideiglenes - eszközkezelő, mondják. A cég vezérigazgatója - aki a monetáris tanács tagja is egyben -, Kandrács Csaba interjút adott a Forbesnak, melyben azt is elárulta, az EKB és az EBRD mellett az IMF-fel is tárgyalnak. Akár arról is szó lehet, hogy a Valutaalap beszállna a magyar vállalatib1_nok.jpg hitelportfólió megtisztításába. Pikáns fejezet lehet ez Matolcsy és az IMF kapcsolatában még akkor is, ha Kandrács állítja, a MARK Zrt. egy "piaci cég", ő maga pedig ketté tudja választani a feladatait. 

Részlet az interjúból: 

Hogy állnak most? Mely bankokkal tárgyaltak eddig?
A Bankszövetség mellett külön-külön a bankokkal is beszélgetünk, hogy lássák, miről is van szó. Erste, Raiffeisen, OTP, CIB. Ezt a projektet közösen kell sikerre vinnünk. Ezenkívül tárgyalunk az Európai Bizottsággal, az EKB-val, az IMF-fel és az EBRD-vel is.

Utóbbi kettővel miről?
Érdeklődtek a projekt iránt, technikai segítséget kaphatunk tőlük, külföldi szakértőket is tudnak adni.

Hitelt is tudnak adni.
Például. Még akár ez is előfordulhat, de egyelőre nem ennyire konkrétak ezek a beszélgetések. 

Az interjút egyoldalasra terveztük, a lapban kettőre hízott, de így is maradtak ki belőle részek. Íme. 

Nem tartja megkésettnek egy ilyen eszközkezelő felállítását? Banki oldalról nem volt nyomás egy ilyen felállítására. 

Elkésett-e? Ez egy filozófiai kérdés: ha túl hamar lép a jegybank, akkor az a vád éri, hogy indokolatlanul beleavatkozik a piaci folyamatokba. A bankoknak hét éve volt a probléma megoldására, láthatóan a kivárásra játszanak. Mi katalizáljuk ezeket a folyamatokat, ez egy időleges beavatkozás: 10 évre felállított célzott eszköz.



Kulcskérdés lesz az, hogy milyen árszinten tudják átvenni a bankoktól ezeket a "toxikus" eszközöket (követeléseket, kihasználatlan vagy be nem fejezett ingatlanfejlesztéseket). A mi kalkulációnk szerint az eredeti hitelek 40%-áért engedhetik el ezeket az ingatlanokat a bankok, így sem nem buknak, sem nem nyernek az üzleten, és tisztul a mérlegük.
Nem dolgunk, hogy indokolatlan támogatást adjunk a bankoknak, de az általunk kínált piaci ár elég vonzó kell, hogy legyen ahhoz, hogy belemenjenek az üzletbe. Ezt a két szempontot kell szem előtt tartanunk.

Erről már tárgyalnak a bankokkal?
Igen. Mi egyetlen felajánlási periódust szeretnénk megszabni a bankoknak, nagyjából félévet. Reményeink szerint, ha egy portfólióra adunk egy árat, vagyis azt mondjuk, hogy az egész állományt egyben egyszerre elvisszük, akkor az vonzó alternatíva lesz

Korábban Rogán Antal arról beszélt, hogy a hitelek 20%-áért vinné az eszközkezelő a bedőlt hiteles ingatlanokat. Ez igencsak alatta van a piaci árnak, egyeztettek erről vele, vagy a kormánnyal?
Nem volt ilyen típusú beszélgetés a frakcióvezető úrral. Persze lehet olyan hitel, ahol húsz százalék a reális, de lehet ennél kisebb, vagy nagyobb is a piaci érték.

Miből finanszírozzák majd magukat?
Az indulótőkénk mellett úgy becsüljük, hogy a kezdő állomány egy része tud majd cash-flowt termelni. Ha az elején magasabbak is a költségek a tízedik évre ez ki fog simulni. Fontos megjegyeznem, hogy nem kell tíz évig működnünk, ha előbb tudjuk értékesíteni a portfóliót, előbb fogjuk.

Ha a bankszektor megtisztítása a cél és az MNB hozta létre a céget, adná magát, hogy használják a jegybank adatait. Ők ügylet szintjén is látják ezeket a problémás hiteleket.
Ezt nem tehetjük meg, mert versenyelőnybe kerülnénk, és ezt nem akarjuk. Piaci cég akarunk lenni, ahhoz, hogy ezt mindenki így is lássa, ahhoz az kell, hogy ilyen eszközökkel, ha megtehetnénk, se operáljunk, mert bizalmatlanságot ébreszthet. 

Akkor adódik a kérdés: miért a jegybank vállalta magára ezt a feladatot? 
Az elsőgenerációs eszközkezelőket a válságban a kormányok hozták létre, a cél a nagybankok megmentése volt. Ma már nem kell megmenteni a bankokat, mert stabilak, de mérlegükben van egy kockázat. Hét évvel a válság után 20 százalék körül stabilizálódott a nem teljesítő hitelállomány aránya Magyarországon, és nem látszik ebben érdemi elmozdulás, s ha lesz is leépülés, az nagyon lassú lesz. Több olyan kockázat van a világban – és ezt igazolják a közelmúlt eseményei is –, ami arra ösztönözte a jegybankot, hogy ezt a folyamatot gyorsítsa, hogy a bankrendszer még stabilabb legyen. A pénzügyi stabilitás fenntartása jegybanki feladat Magyarországon, ha makro szinten kockázatot lát, azt kezelnie kell. 


Szólj hozzá!

Címkék: bank hitel IMF MNB Rogán Antal Kandrács Csaba MARK Zrt

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr337335886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása