Ne várj külső segítséget, hanem indulj el a saját utadon, vallja a nigériai Odorige házaspár. Frederick fest, tanul és politizál, Catherine pedig éttermet vezet, és mellékesen a PhD-jét írja. 

A Forbes olyan menekülteket keresett fel, akik évek óta Magyarországon élnek, dolgoznak és sikeres vállalkozást vezetnek, munkát adnak másoknak, sőt, dolgoznak a magyar államnak is. A három történetből itt egy ízelítő, a teljes sztori az augusztusi lapszámban. 

Catherine menekült. A férjével, Frederickkel másfél évtizede élnek Magyarországon. Otthonukban találkozunk velük, egy leromlott állapotában is gyönyörű, nyolcadik kerületi, régi bérházban. Két kislányuk közül a hatéves Covenant a rajzával ajándékoz meg, a hároméves Rejoice az ismerkedő fázist átugorva felkéredzkedik a karomba. A nappalit Frederick festményei borítják. Különleges hangulatú, afrikai, bibliai vagy migrációs témájú képek. A részben ebből is élő férfi – aki ugyan eredetileg színművészetet tanult a hazájában – a kiállításain, illetve online is árulja a munkáit, de rendelésre portrékat is készít. „A kultúrámat festegetem” – magyarázza angolul. A házaspár egymás között is az angolt használja, miután két annyira különböző dialektus az anyanyelvük, hogy azokon nem értenék meg egymást.

Még Nigériában, egyetemi éveik alatt ismerték meg egymást, Fredericknek azonban 1998-ban el kellett hagynia az országot. „Ez a legrosszabb katonai diktatúra időszaka volt Sani Abacha tábornok vezetése alatt. Ha akkoriban valami rosszat mondtál az ország vezetéséről, jobban tetted, ha elkezdtél megijedni a saját árnyékodtól. Mivel én politikuscsaládból származom, és magam is aktívan politizáltam, el kellett menekülnöm” – mondja. Magyarországra jött, és úgy döntött, itt is marad. Miután megkapta a menekültstátust, 2002-ben idehozta Catherine-t, aki a férjének köszönhetően szintén menedékjogot kapott.

            Fotó: Orbital Strangers 

Úgy alakult, hogy a budapesti Népszínház utca lett a fővárosban élő afrikai bevándorlók találkozóhelye. Van itt egy afrofodrász, egy bár, egy afrikai árucikkeket kínáló bolt, és legalább öt olyan hely, ahonnan nemzetközi hívásokat lehet bonyolítani. És itt van a Lagos Afrika étterem is, amelyet két nigériai jó barátnő, Catherine Odorige és Margaret Omoregbe indított be tavaly. Margaretnek volt tőkéje, Catherine-nek meg vendéglátó-ipari tapasztalata, még Nigériából.

Az étterem egyelőre inkább gyorsbüfé, de naponta legalább ötven vendége van, főként Budapesten élő afrikaiak, afrikai államok követségeinek dolgozói, Afrikát jól ismerő magyarok, köztük magyar feleségek, férjek. Mostanában elégedettek a Lagos Afrika forgalmával. A profitot beruházásra fordítják, mert lehetőleg másfél éven belül nyitni akarnak egy másik helyet egy olyan területen, ahol több turista jár. Afrikai étterem ugyanis nem nagyon van Budapesten, a tulajdonosok piaci rést látnak.

A beszerzést (Bécsből) és a bevásárlást Omoregbe asszony intézi, Catherine Odorige a szakács. Mindennap ötkor kel, hogy megfőzze az aznapi menüt, kivéve, amikor fél négykor. Az ilyen napokon azért kell sietnie, mert iskolába is jár, éppen a PhD-jét írja a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen arról, hogyan integrálódnak a munka világába a bevándorlók. Az étterem ötlete is innen jött. Kutatásaiból az derül ki, hogy a harmadik világból érkezők általában alacsony presztízsű állásokban találják magukat. „Én nem akartam ezt” – mondja...

A teljes sztori és a másik két történet az augusztusi Forbesban olvasható.