Japán egyrészt elvarázsolja az embert, de meg is hökkenti. Csúcstechnológia, udvariasság mellett tekintélyelvűség, a jogos kritikák büntetése az üzleti életben. Vásárhelyi Orsi útinaplójának negyedik része.
A szöuli reptér mellékhelyiségében kellemetlenül hosszúnak tűnnek a percek és nem a hírhedt indiai konyha miatt – sosem gondoltam, hogy a vécé lehúzása egy kisebb iq-teszttel is fel tud érni. Körülbelül 13 féle gomb kipróbálása után sincs fogalmam arról, hogy melyik az öblítés, de már spriccelt kétféleképpen, zenélt, csobogott, melegített, letisztította magát, lényegében csak a repülő unikornisokat hiányolom. Aztán feladva a harcot, mint aki jól végezte dolgát becsapom magam mögött az ajtót és abban másodpercben hallom, hogy öblít. Igen, vannak kulturális különbségek, olyan dolgokban is, amikre álmomban sem mertem gondolni.
Nagyon kellemes kis repülőút után érkezünk Gyurival, a Bridge Budapest újságíró ösztöndíjasával, és újdonsült mentorunkkal, Tibivel Tokióba. Sok az impulzus, minden zenél, mozog, villog, precíz, biztonságos és hipercuki.
„A japánok nagyon udvariasak és szerények, a tisztelet és a lojalitás mindenek felett áll, de amit a legjobban szeretek bennük, hogy nagyon segítőkészek és mindig mosolyognak.” Lelkendezik megérkezésünk örömére Tibi, miközben egy leginkább nyerőgépre emlékeztető automatából jegyet váltunk a vonatra, ami a szállodáig visz minket. Az állomáson csak úgy ordít a szemünkbe az információ, szinte felfoghatatlan mennyiségben. A vonaton is rengeteg a mozgó, zenélő effektus, minden sarokból egy kedves kis állatfigura integet vissza. És a világhírű mendemonda igaz, a japánok tényleg sorban állnak a felszálláshoz és másodpercre pontosan jönnek a szerelvények. A vasútállomástól a szállodáig a föld alatt megyünk mozgó járdákon, a sok utazás után végelláthatatlanul hosszúnak tűnik. Azért nem unatkozunk, mentorunk gyermeki lelkesedéssel magyarázza, hogy a sok eső miatt ez nagyon gyakori errefelé, és annyira magas a népsűrűség, hogy föl-le minden irányban építkeznek, figyeljük csak meg, minden metrómegálló felett egy hatalmas pláza van.
Az NNG-nek már két irodája van Japánban, az egyik Tokióban, a másik a 350 kilométerre fekvő, hárommilliós Nagoyában, ide látogatunk el első nap a japán szuperexpressel, a Shinkansennel. Körülbelül 1200-an férnek el egy szerelvényen, csúcsidőben öt percenként jár, gyakorlatilag folyamatosan tele van. Éves szinten az átlagos késés kicsit kevesebb, mint 20 perc, de ebbe bele vannak számolva a természeti katasztrófák okozta akár napokig tartó leállások is – tehát lényegében nem késik. Amikor bekúszik az állomásra ez a megdöbbentően hosszú csodavonat, teljes az eksztázis, gyermekvasutas énem megbabonázva várja, hogy végre 300-zal zúzzunk úti célunk felé. Valóban nem érezni, hogy mennyire gyors, de az iGO Navigáció nem téved.
Nagoya hangulatos kis városka, épp őszi karnevál van, színes ruhában táncoló mazsorettekkel, kimonós asszonyságokkal és zenészekkel. Nincs sok időnk bámészkodni, mert egy műhelylátogatásra igyekszünk a Liberty Walkhoz, ami kvázi startupnak is tekinthető, de nemzetközileg elhíresült japán tuningcég.
Wataru Kato 26 évesen alapította a céget, eleinte maximum három autón tudott a műhely egy időben dolgozni, ma a komaki-i kiállítóteremben több mint húsz különleges dizájnú luxusautó tekinthető meg. Természetesen van fanshop és saját rendelést is lehet leadni, ha éppen a garázsunkban álló luxus sportautót szeretnénk kicsit egyedibbé tenni.
Nem vagyok egy hatalmas autórajongó (sőt még vezetni sem szeretek), de a kiállított darabok tényleg szépek, bár belegondolni is elképesztő, hogy több százmilliós luxus járgányok borítását vágják szét minden egyes kit elkészítésekor. Japánon kívül, a világ több országában is van képviseletük valamint saját üzletük az Egyesült Államokban. A cégnek két fő üzletága van, az LB Performance utángyártott kitekkel turbóz fel luxusautókat a kipufogótól a légterelőkig, az LB Works pedig a csúcskategóriát képviseli. Híres kitjeinek stílusjegyeit a hetvenes évek Nissan versenyautói ihlették, melynek legfőbb eleme a szinte földet súroló sárvédő. Nem véletlen, hogy Japánban tudott igazán elterjedni ez a design, a magyar utakon el sem merem képzelni, mi történne ezekkel a design csodákkal.
A látogatás után azon tanakodunk, hogy a Liberty Walk mennyire tekinthető startupnak. Egyáltalán ki ismer innovációra épülő viszonylag fiatal japán céget? Nagy a csend, még a japán kollégák sem tudnak említeni a Fujitsun kívül mást, noha az minden csak nem fiatal és nem is startup. A Liberty Walk jól mutatja, miben elképesztően jók a japánok - tervezésben, pontos és megdöbbentően precíz végrehajtásban, de mindezt a hierarchikus kereteken belül.
A Shinkansenen Tibi érdekes történeteket mesél a helyi nagy cégek működéséről és a munkakultúráról, ami huszonéves európaiként leginkább ijesztően hangzik. „A lojalitás annyira meghatározó, hogy a legtöbben egész életükben egy helyen dolgoznak. Nálunk pozitívum a sokrétű tapasztalat, a flexibilitás, Japánban inkább hátrány. Az előrelépést nem egyedi ötletekkel, hanem türelemmel lehet elérni. Például, ha valami butaságot mond egy döntéshozó, és a hierarchiában lentebb álló ezt esetleg szóvá teszi - kirúgják, ha azonban szolgalelkűen véghezviszi az eleve kudarcra ítélt tervezetet még meg is dicsérik, és pár év munka után biztos az előléptetés.”
Ráadásul a kulturális izoláció, az idegenekkel szembeni gyanakvás tovább nehezíti az új ötletek áramlását. A lakosság 98,5%-a japán, a helyi cégek nem titkoltan inkább egymás beszállítói mintsem, hogy a jóval olcsóbb és hatékonyabb külföldi cégekkel dolgozzanak. Jellemző a túlfoglalkoztatottság, bár korántsem akkora mértékben, mint Indiában, de tény, hogy ami feladatot nálunk mondjuk, három ember végez el, azt itt inkább öt. A hierarchia tisztelete minden tárgyaláson érezhető, egy prezentáció minden perce be van osztva ki, mikor, mit mondhat. Az egyik üzleti vacsorán érezhetően megdöbbent a japán partnercég vezetője, amikor szakmai típusú kérdést mertem neki feltenni, noha csak egy gyakornok vagyok.
„De akkor honnan jön a fejlődés, mitől működik a gazdaság?” – kérdezem naivan a helyi viszonyokban jártasabb Tibit. „A belső fogyasztás hatalmas, a precizitás az IT szektorban érték, s noha folyamatosan csökken Japán versenyképessége, ne feledd, hogy közel 130 millióan vannak és egyre nyitottabbak, mert nincs más választásuk.”
A szerző, Vásárhelyi Orsi a Bridge Budapest ösztöndíj sales gyakornoka volt két hétig Ázsiában. A program során végig kísérte Bolesza Pétert, az NNG fejlődő piacokért felelős alelnökét és Nagy Tibor key account managert Dubaitól Indián és Koreán át egészen a tokyói Telematics Update szakmai kiállításig.