Megújítják a babakötvényt

2013.10.16. 12:14

Zsiborás Gergő

Hozamgaranciát is vállalna az állam, csakhogy újra megindítsa a lakossági megtakarításokat a Start-számlák irányába, de nem ez lenne az egyetlen újdonság. A Forbes Magyarország értesülését megerősítette az NGM is, a minisztériumban már dolgoznak egy új, kedvezőbb babakötvény-konstrukción.

varga_mihaly.jpg Forrás: Varga Mihály Facebook-oldala 

Ingyenes számlavezetés, a banki kamatokat magasan verő állampapír-hozam és egy csipetnyi állami támogatás - ez sem elég ahhoz, hogy a szülők tömött sorokban kígyózzanak az államkincstár kirendeltségei előtt, hogy Start-számlát nyissanak gyermekeiknek. Információnk szerint a jövő heti kormányülésen dönthetnek az új típusú babakötvény elindításáról - ez pedig a nehéz hozzáférés ellenére is felkeltheti majd a gyermekes családok érdeklődését.

Kedvezőbb lehet az új konstrukció

Értesülésünk szerint, megújítják a babakötvényt. A Magyar Államkincstárnál (MÁK) az ezt firtató kérdésünkre azt mondták, hogy "a Babakötvényekkel és Start- értékpapírszámlákkal kapcsolatosan egyeztetések zajlanak, folyamatban levő ügyről nem adunk tájékoztatást". Így megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM), a sajtóosztály pedig megerősítette értesüléseinket, miszerint kidolgozás alatt van a babakötvény megújítása. "A tervezett új konstrukció előnye, hogy a gyermekeik számára megtakarítani kívánó szülők számára jóval egyszerűbbé tenné a Start-számla kezelését, az államilag garantált hozammal pedig vonzó befektetési lehetőséget kínálna" - írta a sajtóosztály a Forbes Magyarország megkeresésére.

További részleteket egyelőre nem tudunk. Elképzelhető, hogy az állami garancia azt jelenti, hogy az inflációhoz kötik a garantált hozam mértékét. A kényelem terén a futamidő meghosszabbítása jöhet szóba, értesülésünk szerint 19 évre tolnák azt ki (hiszen a megtakarításhoz csak ennyi idő után férhet hozzá a kedvezményezett). A részletekre vonatkozó információinkat az NGM sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta. Az új tervezet jövő héten kerülhet a kormány elé, végleges döntés akkor születhet róla. 

Megakadt a lendület az államosítás után 

Erősen akadozik a Start-számlák számának növekedése a tavaly októberi államosítás óta, most már csak a MÁK-nál lehet ilyen számlát nyitni. A kincstár adati szerint az elmúlt egy évben valamivel több mint 10 ezer számlát nyitottak a szülők, ami nagy visszaesés a korábbi évekhez képest. Míg az államosítás előtt minden második baba rendelkezett Start-számlával (amire a 2006 után születettek az életkezdési támogatást is irányíthatják), addig az elmúlt egy évben számításaink szerint csak minden nyolcadik baba után nyitottak ilyen számlát. A legnagyobb gond, hogy az értékesítési csatornák száma a bankok kiesésével drasztikusan lecsökkent. Az is elképzelhető, hogy a szülők egy része a törvényi változás után a sajtót bejáró "államosítás" kifejezés miatt fordult el az amúgy kedvező befektetésnek számító konstrukciótól.

Szólj hozzá!

Címkék: exkluzív babakötvény NGM hozamgarancia Start-számla

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr725572322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása