Menekül Budapestről a Ryanair

2013.12.13. 14:26

Ács Gábor

Újabb komoly járatritkításba kezdett a magyar piacon a legnagyobb európai fapados légitársaság. A Ryanair szinte menekülőre vette a figurát. Jövő nyáron a Wizz Air túlsúlya nyomasztóvá válik Ferihegyen, nyolc gépük lesz itteni bázisukon, a Ryanair pedig a jelenlegi három helyett akár két madárral is teljesíteni tudja soványka menetrendjét.

Ryanair_tekercs.jpg

Igen kellemetlen érzés egy utasjelöltnek azzal szembesülni, hogy hiába vette meg időben repülőjegyét, a járatról kiderül, hogy mégse közlekedik. MIért? Csak. Szakkifejezéssel: kereskedelmi okokból törölték. Jobb esetben a kinyírt útvonal járatait meg se hirdetik a következő menetrendi időszakra, a Ryanair azonban újra olyan járatokat töröl nagy számban, melyekre már hónapok óta árulta a jegyeket.

Az elmúlt hetekben feladta az ír cég a harcot Göteborgba, Eindhovenbe és Varsóba irányuló járatokon. Az első két célállomásra a Wizz Air már évek óta repült, amikor a Malév csődje után megérkezett a Ryanair és beállt másodiknak. Az árak leestek, az utasok örültek. Varsóba a Wizz Air is a Malév eltűnésekor kezdett repülni, a jegyárak pár száz forintos szintre zuhantak, maga Váradi József Wizz-vezér is értelmetlen versenynek nevezte ezt az útvonalat, mégis kitartott és végül a Ryanair adta fel.

Jövő januártól ritkítják a brüsszeli járatokat is, napi kettő egyik nap sem marad. Szintén év elejétől bezárják a stockholmi útvonalat, melyen éles volt a verseny. A világvége reptérre itt is a Wizz nyerte a harcot a Ryanair ellenében, de a város fő repterére a Norwegian is repül, tehát továbbra is marad választása az utasnak. 

A nyári időszakra már régóta lehetett foglalni a ciprusi Pafoszba és a spanyolországi Alicantébe, de ezek is eltűntek a menetrendből. Ciprus esetében szintén a Wizz nyeri a versenyt, a magyar gyökerű cég továbbra is repül Larnacába. Alicante az egyetlen olyan megszűnő útvonal, melyet konkurens nélkül repült a Ryanair, mégis megy a lecsóba.

Kérdésünkre a Ryanair illetékesétől azt az információt kaptuk, hogy a felsorolt járatok valóban megszűnnek, de csak a jövő nyári időszakról lehet bizonyossággal beszélni. Az ok ugyanis a repülőgép-kapacitás szűkössége, szeptembertől pedig újabb gépek érkeznek a flottába.

Ezzel együtt nem túl életszerű, hogy éppen a csúcsidény után keltenek életre nyárra leirtott útvonalakat, főleg hogy közük kettő kimondottan tengerparti turistaforgalomra lőtt. Egyértelműnek tűnik, hogy a Ryanair nem érzi jól magát, veszteséget termel Budapesten, egyszerűen máshova helyezi át meglevő kapacitásait.

A napokban újabb érdekes bejelentéseket tett a cég. Már korábban kiderült, hogy hírhedten gyászos szolgáltatási színvonalát nagy mértékben növeli, egy sor utasbarát szolgáltatást vezettek be, most pedig egy újabb utasdühítő lehúzástól válnak meg: csökkentik a feladott poggyászok túlsúlyának díját. E mellett igen érdekes, hogy a világvége repterek helyett újabb központi légikikötőkbe törnek be, Róma és Brüsszel fő repterére is indítanak járatokat. Lehet, hogy épp ezekre irányítják át az egyik pesti bázisú gépet.

Ezzel lényegében eldőlt a budapesti fapados háború. A Malév-csőd után a Wizz hat gépet tett a pesti bázisra, a Ryanair ötöt, majdnem egál. A Ryanair fél éven át arcoskodott, hogy lenyomja a Wizzt, mint a bélyeget, majd januártól visszavágott három gépre. Nyárra se növelt, most viszont lényegében lemegy két gépre, miközben a Wizz előbb hétre, majd jövő nyárra nyolcra emelt. Ez a nagy Ryanair-kudarc főleg annak fényében érdekes, hogy Lengyelországban visszavették a Wizztől a vezető pozíciót, Írországból pedig a Wizz távozott, a Ryanair erősített.

98 komment

Címkék: bukás ryanair wizz air

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr975689604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kuktamaki 2013.12.13. 14:45:42

Mikor volr wizz jarat Irorszagba??En nem tudok rola..Pedig 5 eve Dublinban....

BizA-i-Rr 2013.12.13. 15:10:29

Már korábban kiderült, hogy hírhedten gyászos szolgáltatási színvonalát nagy mértékben növeli, egy sor utasbarát szolgáltatást vezettek be, most pedig egy újabb utasdühítő lehúzástól válnak meg: csökkentik a feladott poggyászok túlsúlyának díját.

Gyászos színvonal? Gondolom utaztatok már wizzen, hisz titeket is megvett a cég néhány ingyen jeggyel nyilván, de azért a két cég ég és föld... és nem, nem a wizz javára :)

Túlsúly díj pedig MINDENHOL van, és bizony még több is kilónként, mint 20€, ami volt...

A többi badarságra ki se térnék a cikkben, mert fölösleges.

Muad\\\'Dib 2013.12.13. 15:20:08

Attól, hogy megvette kilóra a blogot esetleg a wizz, a ryanair még egy köpedék moslék marad. Értelmes ember azokkal a suttyókkal nem repül sehová. Mondjuk a wizz se sokkal jobb, kb. egykutya.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.13. 15:20:45

Legutóbb azt láttam a Ferihegyen, hogy következő 20 induló járatból 11 Wizz Air, 5 Ryanair és 4 egyéb légitársaság...

Kotkodus 2013.12.13. 15:23:22

és mit keres oszkó péter a wizzairben? :)))

Ács Gábor 2013.12.13. 15:25:09

@BizA-i-Rr: az ilyen idióta vádakra kissé kényesek vagyunk, senki soha nem vesz meg minket, egy darab ingyenjegyet se kaptunk. Talán keversz minket valakivel. Mondd, hogy van 20 euró/kilónál nagyobb túlsúlydíj és vázold nyugodtan a többi badarságot is tényszerűen.

Ács Gábor 2013.12.13. 15:27:31

úgy értem mondd, melyik komoly cégnél van.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.13. 15:30:38

@BizA-i-Rr: A Wizz Air 32 kilós bőröndöt enged felegy poggyász díjáért, a Ryanairnél 15 vagy 20 kilós poggyászt vehetsz. Melyik jobb?

Az sokat elmond, hogy az ír törvények szerint a vámmentes boltban vásárolt cuccokat a kézipoggyász mellett korlátlanul fel lehet vinni a gépekre, de a Ryanair ezt nem engedi meg... És mindkettő ki van rakva figyelmeztető táblákra a dublini reptéren.

@Kuktamaki: Szerintem Lengyelországból volt járatuk, korábban az volt a Wizz legfőbb bázisa.

BizA-i-Rr 2013.12.13. 15:34:35

@Ács Gábor: akkor igazán nem értem, hogy mireföl ez az airportálos fikázás, ami itt is folyt... őket is megveszik kilóra, nálatok is így fest a dolog, hogy ez történik.

Tulsúlydíj általános IATA meghatározás: Y osztályú jegy (fare) 1%-a. Bőséggel vannak ilyen jegyek, és bőséggel olyan társaságok, akik ezt ki is chargeolják.

De számtalan eset van, mikor egy átalányt fizet az ember ha 1 kilóval is átcsúszik a határon. 50-100€ - ha 2 kiló a túlcsúszás, az is bizony több, mint 20€, hát még 10€.

"a Ryanair pedig a jelenlegi három helyett akár két madárral is teljesíteni tudja soványka menetrendjét" - forrás?

De az a helyzet, hogy a Ryanair fikázós, zsigeri cikkekre adott reakciók károsak az egészségre, így itt ezt be is fejeztem. Pontosan az ilyen, és más médiumokban megjelenő cikkek az egyik okai annak, hogy a Ryan csökkentés mellett dönt.

A fő okot, hogy a magyar piac kicsi mindenféle okok miatt meg senki nem írja le. Csak, hogy a wizz nyert - erről meg annyit, ha akarná, ha komoly versenytársnak tekintené a wizzt a Ryan, akkor reggelire megenné. (Meg persze, ha a tulajdonosi körben nem lenne átfedés...)

BizA-i-Rr 2013.12.13. 15:35:32

@Online Távmunkás: A wizz egyik előnye a kb 2-3-ból, hogy 32 kilót enged (még), relatív megfizethető áron. Ez a kiutazó kőműveseknek, szobafestőknek, és egyéb munkásoknak kiváló lehetőség, nem vitatja senki.

BizA-i-Rr 2013.12.13. 15:38:05

@Muad\\\'Dib: Hm, érdekes meglátás. Jómagam örömmel repkedek velük, semmiféle problémát sose tapasztaltam. Nem úgy mint a wizznél, ahol pl. az ügyfélszolgálat minősége, embersége, és értelmi színvonala otp féle alacsonyságokban van, vagy talán még az alatt.

Ács Gábor 2013.12.13. 15:41:01

@BizA-i-Rr: hát ha a Ryanair átlagjegyárát, az 50 eurót nézem, annak az egy százaléka bizony 0,5, nem pedig 20. Nagyon ritkán és extrém esetben lehetett hasonló másoknál, egy közismert tény, hogy a Ryanair pofátlan díjakat alkalmazott, most ezeket veszi vissza kényszerből. Ez nem ítélet, hanem ténymegállapítás. Ahogy az is, hogy ők elhúznak, a wizz meg bővít. Utóbbihoz kell kormányzati hátszél az eu-n túli kijelölésekkel, de ez most pont nem téma, a Ryan olyan útvonalakról menekült el, ahol tiszta verseny votl, nem Szijjártó Péter tolta a Wizzt.

BizA-i-Rr 2013.12.13. 15:43:03

@Ács Gábor: A Ryan mióta IATA tag, amúgy? Nyilván olyan díjakat szab meg, amilyeneket akar. Nem akart a feladott csomaggal pepecselni, mert idő - nagy árat adott meg, hogy mégis megérje vele foglalkozni...

Shopping 2013.12.13. 15:43:27

Nagyot változott a világ.

Régen volt drága jegy -jó szolgáltatás , olcsó jegy -nő szolgáltatás.

Manapság is két opcio van:
maradt a drága , de az olcsó jegy már nem olcsó többé, nulla szolgáltatással...

odamondó 2013.12.13. 15:50:57

@Kuktamaki: corkba repültek bizony.

@BizA-i-Rr: a két cég ég és föld? Mindkettő gyászos és az ember azzal repül amelyik olcsóbb. Olyan röhejes vita ez, mint amikor munkatársaim a két menza minőségén képesek órákat veszekedni.

BizA-i-Rr 2013.12.13. 15:54:03

@odamondó: Röhejes akkor, ha nem vagy érdekelt. De én igen. Örömmel jártam be Ryannel Európát fillérekből, de így, hogy elüldözik őket BUDról, vagy felhagyok ezzel a hobbival, vagy Pozsonyba kell menni, ha kulturáltan és olcsón akar repülni az ember... Mert azért ha lehet, én a wizzt kerülöm.

pöcsköszörű · http://sunt.blog.hu 2013.12.13. 15:58:40

szent szar. mindkettő majdnem ugyanaz, mindkettővel olcsón be lehet utazni európát, a wizz egy fokkal mindig magasabbra próbálta magát pozicionálni. mi ez az elvakult gyűlölet? ha a minden szavazáson legszarabbnak kihozott ryanair neked megfelel, akkor mit köcsögösködsz a wizzel?

Pamuk 2013.12.13. 15:59:46

Gábor, te egy értelmes újságíró vagy, néha meg olyan butaságokat írsz, mintha az egész egzisztenciéd attól függnek, mekkorát nyalsz be az aktiuális főnöknek.

Pedig neked már nem kellene.
Ha megértenéd, nem függsz tőlük, nem is beszélnél ekkora sületlenségeket.

Ács Gábor 2013.12.13. 16:06:02

@Pamuk: kinek nyalok? mi a sületlenség? imádom a konkrétum nélküli névtelen fikázásokat.

szcsongor 2013.12.13. 16:06:11

@BizA-i-Rr: nem tudom miről beszélsz, de szerintem sincs a Ryannél aljább légitársaság az európai piacon (mielőtt kérdeznéd, mindkettővel, és még sok másikkal is repültem már rengetegszer...)

BizA-i-Rr 2013.12.13. 16:07:33

@pöcsköszörű: Az hogy hova pozicionálja valaki magát, és hol van valójában - gyakorta két különböző dolog. Mint ahogyan ez pont a wizznél látható is.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.13. 16:18:06

@BizA-i-Rr: Nyáron sok olcsó tengerpartra megy a Wizz, szerintem az átlag magyar családok is kihasználják.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.13. 16:24:06

@BizA-i-Rr: Kulturáltan utazni a Ryanairrel? Pont azt nem lehet! Ezt úgy mondom, hogy már tucatnyi légitársasággal utaztam és ebből a Wizzair volt a második leggyengébb holtversenyben. Mondjuk nem is várom el a Lufthansa vagy az American Airlines színvonalát tőlük.

BizA-i-Rr 2013.12.13. 16:25:21

@Online Távmunkás: Nyilván egy másik világban, esetleg dimenzióban élünk akkor, és az egyetlen közös pont, a blog.hu ...

2013.12.13. 16:28:23

Most ugyan epp offline, de kicsit a temahoz kapcsolodik: tessek ide elnavigalni, ha valaha toroltek az ember jaratat vagy tul sokat kesett a gep, es a legitarsasag nem hajlando fizetni. 25%-ot elvesz a refundbol siker eseten, de miutan az atlagembernek nincs ideje es jogi tudasa, hogy betamadjon egy legitarsasagot, igy legalabb jut is, marad is.

flight-refund.eu/

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.12.13. 16:30:59

aki kopkodi a fapadost: OLCSON elvisznek vele. Ha nincs penzed rendes jegyre ( BA, Luftwaffe, KLM ) akkor a harmadaert-negyedeert vett repjegytol nem kell elvarni FlyEmirates szinvonalat.

olcso = sz@r.

teljes aru = normalis.

szerintem sokan biznak meg a 3.60-as kenyerben is....

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.12.13. 16:32:51

@Online Távmunkás: az AA szinvonalat szerintem tudjak a fapadosok.... A lufthansa se egy AirFrance de az legalabb ingyen wifit szor a parasztok szemebe meg az egycentes kaveert nem kernek $5-t hanem ingyen adjak.

odamondó 2013.12.13. 16:44:59

@BizA-i-Rr: ja nem vagyok érdekelt. Ryannel kb 20 wizzairrel kb 60x repültem. Igénytelen mindkettő,de a sok rinyálóval ellentétben nekem még egyikkel sem volt soha problémám. Azzal mentem amelyik épp olcsóbb.

Továbbá Lufthansan van olyan 120 utam na ott már van különbség. Utazó közönséget tekintve is.

Foxtrotty 2013.12.13. 16:48:30

@visszakettopadlogaz:
"rendes jegyre...Luftwaffe"

Miért nem inkább a Zeppelin

bandika57 2013.12.13. 17:04:45

@Foxtrotty: Zeppelin....... a Messerschmitt túl gyors lenne?

sanche_ 2013.12.13. 17:13:49

Hát az nagyon jó! Itt pár ember olyan komolyan tudja osztani a másikat egy ilyen témában...Azért a legtöbb ember ovis korában már kinő abból, hogy azon veszekedjen, hogy melyik a szebb, a kék, vagy a zöld..

Na mindegy...Amúgy ez a kontinensen belüli repülősdi egy nagyon visszataszító dolog - és az EU képmutatását mutatja...Nincs környezetszennyezőbb utazási mód ennél...És oké, megértem, hogy aki Pekingbe megy, az nem fog áthajózni/vonatozni, de mondjuk 1100 km-en belül egy jó vasút versenyben lenne. Sajnos a "fontos" emberek felfuttatták és már le se cserélhető, mert ugye derogálna nekik nem repülni...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.13. 17:16:10

@visszakettopadlogaz: A fapadosok szerintem nem hozzák az AA színvonalát, de az Air France és a Lufthansa tényleg jobb az AA-nál. Persze egyik sem egy Qatar :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.13. 17:20:25

@BizA-i-Rr: Még egy apróság: a Wizz-nél előrehívják a sorból a kisgyerekkel utazókat és vállalják a segítségre szoruló betegek szállítását. A Ryanairnél mindenkivel egyformán üvöltenek.

Foxtrotty 2013.12.13. 17:28:42

@bandika57:
Zeppelinre olcsóbb, nem kell retúrt venni

harmadik utas 2013.12.13. 17:32:46

Ezek alapján a WizzAir olcsóbb és/vagy jobb szolgáltatást nyújt. (Esetleg minden lapot feltettek Budapestre)

Globetrotter2014 2013.12.13. 17:53:20

Sok szemétsége volt a Ryanairnek, részben a BP airport lúzersége miatt. Pl dömpingárral kinyírták a Wizzt majd "ideiglenesen" felfüggesztették a járatot. Az Airport meg asszisztált ehhez.

Viszont a ritkítás nem olyan jó hír mert a mi lehetőségeinket rontja.

Attől függetelnül nem kis teljesítmény ha a Wizz visszaverte a Ryant, mégha a saját központjáról is van szó.

Majd ha már írországban vonul vissza a Ryan :)

béla a görög (törölt) 2013.12.13. 18:41:28

Menekül, menekül...
Biztos beigértek neki egy kis államosítást - ezekből kinézem.

jet set 2013.12.13. 19:41:13

Ilyen pr szagú írás után nehéz nem elhinni, hogy nem a wizz fizette a szerzőt.

"Egyértelműnek tűnik, hogy a Ryanair nem érzi jól magát, veszteséget termel Budapesten"

És ebben a magyar médiának is nagy szerepe van. Az utasoknak is jobb lenne, ha megmaradna a verseny, az idegenforgalomnak pedig egyértelműen a ryan erősebb jelenléte tenne jót, hiszen a wizz-zel jellemzően magyarok utaznak, míg a ryan utazóközönségének többsége külföldi.

2013.12.13. 20:41:09

@lokotus: a vasút nagyon jó ötlet de ahhoz nem 60 km/h-val kellene haladjon a vonat hanem minimum 300-al. Akkor tényleg nem kellene 2 országgal odébb menni repülő.

stikasz_1 2013.12.13. 20:50:22

A Ryanair fejlesztéseit nagyon ünnepli ez a blog, de... Ha én jól értem, az ülőhely leosztás azt jelenti, kapod ahova kapod. Ha ketten garantáltan egymás mellett akarnak ülni, az már feláras. Szóval ez a "fejlesztés" szimpla burkolt áremelés...
De ettől még lehet olcsón utazni ezekkel a cégekkel, és ha az előírásokat betartja az ember, 2-3 óra alatt elviszik az úti célra. Nekem voltak jól elsült fapadossal szervezett nyaralásaim, szóval nekem nagyjából mindegy, ki miért utálja őket, én továbbra is követem az ajánlatokat.

Pamuk 2013.12.13. 21:35:55

@Ács Gábor:

Neked is tudnod kell, ez így van minden évben minden ártárgyaláson. Tavaly is ritkítottak, mert nem kaptak kedvezményt. Ebben nincs semmi újdonság, ha üzletet kötnek velük, akkor hoznak sok millió utast, ha nem, akkor nem. Az üzlet pedig arról szól, hogy nyerjenek. Mondjuk ezt nehéz elmagyarazni az átlag magyarnak, de az ellenkezőjét, hogy miért jó ha nincsenek itt, pár egyszerű jelzővel könnyű. De hisz épp teszi a mainstream magyar média.

Azt már az átlag magyar sosem gondolja végig, hogy egy ilyen lépéssel többet veszít az egész magyar szállodaipar, mint az egész forma 1-en nyer sok-sok milliárd állami pénzen.

Szóval a konkrétumokat hiányolod.
Amikor azt írod a címbe, "menekül", akkor kicsit túlzol. De tudom, a világ ilyen, csak azt olvassák el, ami erősen hatásvadász. Nem gondolnám, hogy a menekülés erre a megfelelő szó.
De folytatom. "Igen kellemetlen érzés egy utasjelöltnek azzal szembesülni, hogy hiába vette meg időben repülőjegyét, a járatról kiderül, hogy mégse közlekedik. MIért? Csak."
Te is tudod, csak a malév nem törölt járatokat üzleti okokból. Ragozzam? Nincs az az üzleti vállalkozás, amelyik túlélné a saját rossz döntéseit, vagy ne szorulna képmutatásra egy tárgyalási pozícióban.

Aztán sorolhatnám azokat a jelzőket, amik akár igazak is lehetnek, de az ellenkezőjük is.
Amikor "hirhedten gyászos szolgáltatási színvonalat írsz", valahogy nem veszel tudomást pár tízmillió jó egzisztenciájú nyugati polgárról, akiknek ez tökéletesen megfelelt. Egész biztosan vagyok benne, láttad őket a magad mellett a sorban. És egészen biztosan te is elgondolkodsz néha, miért nem kel útra az a sok szerencsétlen magyar. Hát ilyenek miatt. Mert ha az ujságíró leírja a ryanair szót, akkor mögé írja, hogy az lehúz, meg átver (a rosszabbja még az illetéket is felemlegeti)

De azt sem értem, mitől "utasduhítő lehúzás" a túlsúly. Persze ha akarod, az, ha akarod,nem.
Egy teljesen korrekt dolog, amit a BA is alkalmaz, vagy az Emirates is. De abban a szövegkörnyezetben ez a jelző el sem menne, mert a sznobok rögtön fölháborodnának.
Itt meg te felelsz meg a sznoboknak.

markameggy 2013.12.13. 22:17:39

Az ember kicsit tobbet varna egy olyan "ujsagirotol" aki ebbol el. Ha kicsit utana jartal volna a dolgoknak,akkor lathattad/olvashattad volna,h. a Ryan nem a levegobe beszel es nem menekul, most 305 gepe van, de jovo szeptemberig vissza kell adnia 10-et lizingbol es csak 295 marad, csak jovo osszel jonnek az uj gepek, viszont Dublin Airporttal alairtak egy utasnovelo szerzodest, Stansteden 50%-al bovitenek, megnyitjak Varso Modlint es 4 uj olasz repteret,hogy csak azokat az infokat mondjam amit kb. 3 perc alatt kikereshetsz. Szerinted honnan vesznek el gepet, hogy az uj szerzodeseket teljesitsek, olyan repterrol ami folyamatosan emeli a dijakat es nyiltan a Wizzt nyomja, vagy olyanrol amivel egyre jobb szerzodeseket lehet kotni es koltseget lehet csokkenteni? Majd ha megjonnek az uj gepek biztos ide is dobnak meg *vagy BTS-be,ahol nagyobb a hajlandosag a megegyezesre es VIE is elerheto). A toltottseg 90% folotti az osszes BUD jaraton, kizart,h. a Ryanair veszteseget termelne,egyedul a Varsoi volt,ami tenyleg nem ment.

anothernick 2013.12.13. 22:46:21

lokotus - Te hol élsz, mondd? melyik project bír el egy komplett napot utazásra (vasút)??? Berlin - Bp 14 óra vonattal és repülővel 1.30 perc. még ha hozzáadod azt, hogy ki kell jutni a reptérre és ott várni plusz 2 órát, akkor is a felénél sem vagyunk! az emberóra meg marha drága ám! a jegyárak viszont hasonlóak, főleg fapadossal (néha meg sőt!). és a szabadidős utazók sem szívesen töltik a szűkös szabadságukat utazással, hidd el.

Ács Gábor 2013.12.13. 23:04:33

@Pamuk: na végre konkrétumok, köszönöm. A Wizz és a Ryanair ugyanaz az üzleti modell. A reptér ugyanúgy tárgyal velük. A Ryanairről szóló minősítések tényeken alapulnak: ők maguk ismerték be, hogy túlzóak, lehúzóak voltak a díjaik, ezért vágták vissza ezeket jelentősen. A cím lehet, hogy túlzó, ez egy ilyen műfaj. A hírhedten gyászos szolgáltatás nem áll ellentétben azzal, hogy sok tízmillió ember utazzon velük, igen, én is sokszor. De éveken át minden utaselégedettség felmérésben ők jöttek ki messze legszarabbnak, elég csak a skytraxx-ra ránézni, ezen tényleg ne nyissunk vitát. Rám igazán nem lehet mondani, hogy ne támogatnám a fapados repülést, magam is nagyban űzöm, szóval azon, hogy az ilyen miatt nem utaznak a magyarok, csak röhögni tudok. De ettől még leírom azt is ami jó és azt is ami nem - minden cégről, elfogulatlanul.
Ha utasszemmel nézzük, a 20 eurós túlsúlydíj kilónként szerintem lehúzás volt, kihasználása annak, hogy a pofátlanul alacsony 15 kilós határba nem lehet beférni. Ilyet csak a Ryanair csinált. Névátírás Ryanair 150 euró, Wizz 50. De azt is leírtam sok helyen, hogy kézipogyóban a Ryan a jobb, mióta a Wizz fizetős.
Sehol nem írtam, hogy más nem töröl kereskedelmi okokból, de ez most a Ryanairről szólt.

Ács Gábor 2013.12.13. 23:10:00

@markameggy: ezeket mind tudom, de nem kisregényt akartam írni. Benne van, hogy átcsoportosít és ezt nyilván onnan teszi, ahol szarul megy a bolt. Unalmas kamu viszont minden rosszat a reptérre kenni. A Wizz 9 éve itt van, folyamatosan fejleszt és korrekt viszonyt alakított ki a reptérrel. A Ryanair egyszer bejött, fikázta a repteret, nagy pofával hőbörögve távozott, Malév után visszajött és megint mindenért a repteret gyalázta. A reptér helyében én is szívesebben dolgoznék egy korrekt partnerrel, mint egy olyannal, aki úgy viselkedik, mint egy nagy pofájú hebrencs tinédzser és hol bejön, hol dúlva-fúlva távozik. A feltételek unión belül azonosak, tisztességes verseny van, ezt itt most a Ryanair megint feladta, ennyi.

Sandor Akarki 2013.12.14. 00:03:25

BUD 1-et simán be kéne zárni, 2-es elég a mai légiforgalomhoz.

Sandor Akarki 2013.12.14. 00:11:22

@Ács Gábor: China Southern legutóbb $160/Kg-t akart tőlem. Amúgy legszarabb légitársaság a világon.

Sandor Akarki 2013.12.14. 01:00:46

@vuvuzela importőr: Vasút 60 Km/h? Hol? Nálunk 35 Km/órát tud menetrend szerint (Budapestre). Általában késik.
@anothernick: Én személy szerint inkább vonatozok ha háromszor annyi idő is, ugyanannyiért is, sokszor drágábban is, saját időből. Simán megér pár órát, hogy ne baszkuráljanak a reptéren röntgentsugárral, meg világítsák át még a bögyörőmet is, a cipőtlenítő-papucstalanító marhaságról nem is beszélve. Csak odáig kell eljutni, hogy ne balkáni kocsi legyen (vagy ami rosszabb, magyar).
És benyomom a számítógépet a konnektorba, játszom, filmet nézek, netezek, kinyújtom a lábam, hosszabb megállóknál leszállok, veszek egy kólát az "utasellátóban". A vonathoz hasonló komfortot a zeppelin óta semmi nem nyújtott (kötelező vizit: Zeppelin Múzeum, Zeppelinheim, FRA mellett). Na, az jobb lehetett mint a vonat, kivéve Hidenburg utolsó útját, ugyebár. :)

is 2013.12.14. 08:10:06

@poszt: az benne a mókás, hogy minden benne van a posztan magában, ami cáfolja a mondanivalóját, meg a tanulságát, csak hangsúlytalanul, elbagatellizálva.

- igen, a RyanAir soktucat országban működő vállalkozás, neki Budapest Bivalybasznád méretű célpont.
- igen, a magyar piac összeesőben, mert az Orbán-kormány már annyira jól teljesít, hogy egyre többen léphetnek fel cirkuszban éhezőművészként
- igen, üzleti utazás sincs, mert nincs befektetés, ide nem jön senki üzletelni
- igen, a RyanAir tényleg akkora rendelésekkel dolgozik, amiket a Boeing nem tud folyamatosan mindig kielégíteni
- igen, a Ryanair többet nem próbál lefelé fúrni, hogy a még olcsóbb jános, még szakadtabb, még prolibb utazóréteget is magára rántsa. meghúzott egy alsó határt. a Wizz bőven harcol, hogy még alacsonyabb igényszintű, még lepukkantabb utast is megszerezzen. a magyarok jó része ebbe tényleg belepasszol: hajlandó a ádogreptéren fél órákat kint állni hóban-fagyban, egymást taposni a székekért, összepréselni a táskáját 40x20x25 cm-re, mert a nagyobbért már fizetni kell (ennyit a feladott csomagok díjáról, egy árva szó nincs a osztban arról, hogy a Wizznél a nem feladott normál pogyóért is fizetni kell)

ezek az érvek bőven egálban vannak a hosszasan részletezett ellenindokokkal. egy szép példáját láttuk, hogy a kiegyenlített tény és érvanyagből hogyan lehet egy egyoldalú, félrehúzó posztot írni.

de ami meg nincs benne a posztban, hogy a géplízingen és egyéb csatornákon keresztül a két cégnek ugyanaz a tulajdonosa! itt sima profiltisztításról, tudatos földrajzi szeparációról is lehet szó. azt mondod verseny van? acsarkodsz, hogy az egyik szar, és csak a másikkal repülsz? a közös tulajnak mindegy, oda csengeted akárhogyis a lóvét.

hexa 2013.12.14. 09:15:21

Tehát az utas járatát szépen törölték annak ellenére, hogy van rá érvényes jegye, így a Wizzair 8 gépe pedig nyomasztó neked. Értem a logikát.

BizA-i-Rr 2013.12.14. 09:32:36

Na végre, már látom, hogy azért vannak még értelmesen, kiegyensúlyozottan gondolkodó emberek is...

Amúgy egész nyugodtan lehet fikázni a ryanairt, de akkor szülessen már' valahol egy olyan poszt, hogy a wizz hogyan bánik az ügyfeleivel, ha pl. ügyfélszolgálati levelzésről van szó... a hülyének nézés nagymesterei, és ott VALÓDI lehúzások vannak. Persze, össze lehet hasonlítani ezt majd a Ryan ugyanilyen megnyilvánulásaival. Lenne csodálkozás; csak tartok tőle Magyarországon ilyen cikk , a leosztott média-erőviszonyok miatt nem fog megvalósulni, plusz ugye érdekeket is sértene.

BizA-i-Rr 2013.12.14. 09:35:35

@Ács Gábor: Nem, valójában nem a Malév után jött vissza - csak így volt látványos, ehhez lehet kötni. Valójában a Malév csőd előtt pár hónappal már bejelentkezett 3 vagy 4 járattal, amit ugye kissé felturbózott a megváltozott erőviszonyok miatt - amire senki nem volt nagyon vevő...

Vortex 2013.12.14. 12:06:53

@lokotus: "s oké, megértem, hogy aki Pekingbe megy, az nem fog áthajózni/vonatozni, de mondjuk 1100 km-en belül egy jó vasút versenyben lenne."

Én Romániába (Erdélybe) vonatoztam 14 (!) órát, pedig csak 700 km-ről van szó...

blue angel 2013.12.14. 12:14:34

A tavaly dec.14-en inditott Genf-Bp. Wizzair jarat az megszunt? Mi pont az elso jarattal repultunk, most is szerettem volna, de mar nem latom ezt az utvonalat. Miert szunt meg?

Ács Gábor 2013.12.14. 12:38:31

@blue angel: megszűnt már néhány hónapja. rákérdeztem, amikor az előző szám interjúja készült, az volt a válasz, hogy amikor megkapták a kijelölést Moszkvába, át kellett csoportosítani gépeket valahonnan. genf volt az, ami a vártnál lassabban akart beindulni. szerintük pár év alatt jó lehetett volna, de Moszkva sokkal fontosabb útvonal, nem volt kérdés, melyikre tegyék a kapacitást.

8Gbit 2013.12.14. 12:41:32

Hadd írjak én is sztorihoz. Korábban, munkám miatt sokat kellett Londonba utaznom és fapadost rakott cég alánk. A kollégámék WizzAir-el utaztak 14 órát késett a gépük visszafelé. Másik ismerősőm Brüsszelben ragadt 1 napra a szintén emiatt a légitársaság miatt.. Én pont másikkal utaztam és kértem is,hogy azzal mehessek, mert velük nem volt bajom 4 útból egyszer sem. Egyszer késtünk 2 órát, mert a pilóta fülkén ablakot cseréltek.
Máshonnan is meg tudom közelíteni a dolgot. Ahányszor én csak a reptéren voltam BP-n a WizzAir gépei folyamatosan késtek vagy késve indultak! Még a Ryanair gépeinél csak elszórva volt késés. Nekem ez a tapasztalatom. Mindkettő fapados járt csodást nem várhatunk tőlük, de elvisznek A-ból B-be és sajnos a magyar emberek többségének a döntése pénztárcája alapján történik, mert a pénz nagy úr.. Ezt sem szabad elhanyagolni, mint szempont.

KopaszMercis 2013.12.14. 12:50:09

@Muad\\\'Dib:
En kurvara elegedett voltam egy eve a ryanairrel, semmi gaz nem volt vele. Pedig velhetoleg az atlagnal tapasztaltabb es igenyesebb utas vagyok. Lehet eppen ezert.

Ács Gábor 2013.12.14. 12:50:41

@8Gbit: jó felvetés, de a lényeg ez: a Ryanair a legpontosabb európai légitársaság, mivel a kis forgalmú másodlagos reptereken nehéz megcsúszni, a procedúráik is szigorúak. A Wizz első éveiben sokszor késett sokat, ha bármi miatt kiesett egy gép, nem volt mivel pótolni. Most már van tartalékgép a rendszerben, télen több is, jelentősen javultak a késési statisztikáik, a Ryanairé pedig romlani kezd azzal, hogy egyre több nagy reptérre repül. Még mielőtt jönnek megint a wizzfóbiások, ez nem jelenti azt, hogy a Ryanair többet késne, csak azt, hogy a Wizz mutatói nagyot javultak. Nyáron, vagy a karácsonyi csúcsban, ha elromlik, vagy madárral találkozik egy gép, akkor továbbra is szívás van.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.14. 12:51:39

Mna, hát leginkább egyikkel sem. Germanwings. Az is fapados, de mégis ...

monddazigazatmar 2013.12.14. 13:07:46

@KopaszMercis: Már bocs, aki ezzel a kettővel elégedett az nem igényesebb az átlagnál, hanem csak azt hiszi.

Egyszerűen nem értem, hogy lehet bármelyik prolijárat mellett kardoskodni.

8Gbit 2013.12.14. 13:11:13

@Ács Gábor: Köszönöm, hogy megmutattad a másik oldalt is. Mostanában a WizzAir közelébe sem merészkedtem a korábbi rossz tapasztalatok miatt. Így már teljes a kép mindkét oldalról.

8Gbit 2013.12.14. 13:15:30

@monddazigazatmar: Nem kell kardoskodni sztem. A válasz egyszerű. A pénz dönt. Az emberek egy része megteheti,hogy azt mondja, hogy megveszi a drágább jegyet, ugyanakkor a másik részének nincs pénze, neki maradnak a fapados járatok. A cégeknél is van ilyen sajnos. Ha spórolni akarnak rajtad, akkor fapados járatra foglalnak jegyet, ha viszont a cég máshogy áll hozzá, akkor megveszik a drágább jegyet.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.14. 13:17:02

@KopaszMercis: Hm, amikor nyáron a ryanes utasok ott tobzódtak hosszú-hosszú ideig a kifutópályán, a betonon a dögmelegben, akkor sok minden eszembe jutott a cégről. Speciel az igényesség nem volt köztük ...

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.14. 13:19:12

@8Gbit: Fapadosok közt is van normális, de az emlegetett két cég egyike sem tartozik ebbe a kategóriába.

8Gbit 2013.12.14. 13:49:51

@Hátrányos helyzetű kaviár: Biztos van, de nem mindegyikkel jutsz el mindenhova. Sajnos van ahova nincs alternatíva. :(

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.14. 13:54:00

@8Gbit: Igaz, Budapestről indulva valóban nem, de talán megéri vagy megérné ilyen esetben Bécsből indulni, teszem azt ... (14-15 euró körül van a Budapest-Bécs távolság költsége, ha még jól emlékszem)

monddazigazatmar 2013.12.14. 14:24:40

@Hátrányos helyzetű kaviár: Hogy? Busszal? Aztán várni hogy mikor indul a gép, vagy azon parázni, hogy nehogy valami legyen az m3-on?

Arról nem is beszélve, hogy az aztán a kényelmes, igényes utazás, 3-4 órát buszozni, aztán repülni.

Punxsutawney Mormota 2013.12.14. 14:43:31

@BizA-i-Rr: Nekem az emelt díjas hívással elérhető ügyfélszolgálat a kedvencem a Wizz-nél. Szerintem ez simán megbukna egy fogyasztóvédelmi vizsgálaton.

Punxsutawney Mormota 2013.12.14. 15:04:19

@Sandor Akarki:

...A vonathoz hasonló komfortot a zeppelin óta semmi nem nyújtott...

Azért ezzel vitatkoznék egy csöppet. Már egy sima business classon is összehasonlíthatatlanul kényelmesebb a repülés, mint a turista osztályon, de pl. az Emirates A380-as hosszú távot repülő gépek elsőosztályán saját zuhanyzójuk van az utasoknak. Az azért nagy feeling volt. :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.14. 15:06:32

@monddazigazatmar: Hát, tudod, ha az olcsóság a fontos, de azért ne is b.sszanak ki velünk nagyon, akkor Bécs a megoldás. Ja, busszal, megáll a reptérnél, kb. 2 és fél órát megy odáig. Ha meg annyira nincs időnk, de a szívatást sem szeretjük nagyon, akkor maradnak a drágább társaságok...

hajtipajti 2013.12.14. 15:09:26

Háromszor utaztam Ryanairrel, harmadszor már nagy kényszerből. A honlapjuk okádékul néz ki, plusz captcházni kell minden ár lekérdezésnél (ez most 1-2 hete változott). A reptéren már sorbaálláskor jönnek a Ryanaires kurvák a ketreccel, és pakoltatnak bele mindent, és már írják is a 60€-s számlát. Néha kint rohasztanak tűző napon vagy esőben a betonon, amíg nincs kész a gép beszállásra. A gépen reklám szól, sorsjegyet árulnak, nem lehet nyugodtan pihenni. A Wizzair NEM sokkal jobb, de fapadoson belül ég és föld. Amúgy az Easyjetre már számtalanszor felengedték a ránézésre is egyértelműen túlméretes poggyászomat ingyen, pedig ketreccel is lemérték mindig. Amúgy nem örülök a Ryanair kivonulásának, mert az érintett vonalakon pápá az olcsó Wizz jegyeknek is.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.14. 15:42:41

@monddazigazatmar: Khm, ha meg kényelmes, igényes utazást akarsz, akkor arra ott a Lufthansa meg a hasonlók ;). Nem kicsit vicces a kényelmes és igényes szavakat áthallásosan emlegetni olyan legalja fapadosokkal kapcsolatban, mint a ryan vagy a wizz ... :DDD

Basilisk Captain 2013.12.14. 15:47:36

@hajtipajti:
Nem ryanairas ku***ák mérik a csomagot, hanem a kiszolgálást végző cég, Pest esetében: Celebi.
Míg wisszér (wicc air) esetében külön behajtóbrigád dolgozik Pesten a csomagok miatt, mert ugye ott ingyenesen egy kis sz*r táskát lehet felvinni és szépen sarcolják az utasokat.
@Ács Gábor:
ja.. marha sok tartalékgépe lehet a wiccnek, ha köd miatt divertálnak EIN helyett NRN-re, és nem várják meg az utasokat, amíg átbuszoztatják őket a ~90 km-re lévő reptérre, hanem üresen hazaküldik a gépet, hogy a gép további menetrendje ne boruljon..(1 hetes történet) Van tartalékgép?.. A másik, múltkor elb*szódott a madridi járat gépe Keszthely magasságában, és vissza kellett fordulni. az utasokat 8 órán keresztül hitegették, majd hajnali 4-5 fele indult el egy Travel Service gép Madridba. <--- Van tartalékgép?...
genfi törlést meg szépen foghatják a moszkvai nyitásra, holott a járat: július 1-el szűnt meg a moszkvai meg szeptemberben indult. nyáron még a "nagyon okos" kommunikációs vezető az isztambuli nyitás rovására írta a genfi járat törlését. <-- beszélnek ezek össze vissza. Csak ők is kereskedelmi okból szüntették meg a járatot , ahogy a deb-mxp-t. is.
Meg állandóan üresen repültetik a bázisok között a fos gépeiket a wisszérék, mert matekozni kell, hogy legyen elég gép a túlfeszített menetrend teljesítésére...

Ács Gábor 2013.12.14. 16:38:34

@char_le_roi: ez a ködös divert dolog bizony így működik, de mindkettőnél. a ködös, leszállásra alkalmatlan reptéren várakozóknak bizony ez általában törlés, nem fogj a gép megvárni, míg átbuszoztatják őket pl. weezéből Eindhovenbe. Késne a gép 5-6 órát, akkor meg a hátralevő összes körének minden utasa reklamálna, hogy miért késik a gép 6 órát. Itt nincs jó megoldás, ez az ultra low-cost modell velejárója. ennek semmi köze a tartalékgép kérdéskörhöz. Legutóbb Göteborg City-n jártam így Ryanairrel, előre lehetett tudni, hogy a gép a fő reptéren száll le 25 kilométerre. Átbuszoztattak? Fenét, simán törölték. Ráfáztam, de tudom, hogy így működik, volt B terv.

Műszaki hiba, visszatérés után minden cégnél az operations eldönti, honnan szednek új gépet. akkor könnyebb volt nekik bérelni, mint elhozni a tartalékot. Ez mindig helyzet függvénye.

Senki se mondta, hogy nem szüntet meg a Wizz is járatokat kereskedelmi okokból, de ez a poszt most a Ryanairről szólt. Ha majd megint a Wizz csinálja, azt is megírjuk. Debrecennél mondjuk nagyon úgy tűnik, van egy vállalásuk, mert MXP helyett lett DTM, aztán amikor az se működött, sűrűbbre vették LTN-t. Célállomás kevesebb lett, de a forgalom maradt.

Basilisk Captain 2013.12.14. 17:10:31

@Ács Gábor:

ryanair híres arról hogy számára jó feltételekkel köt szerződést, de az a reptérnek/országnak is jó. STN-DUB-WMI-n kötött most hosszú távú szerződéseket, hogy csökkennek az illetékek, de ő évente X %-kal több utast hoz. STN-en ez a szám 2020-ra 20 millióra fog nőni /év. Magyarország esetében a reptén nem partner ilyen szerződésekhez, mert ha olyan feltételeket kapna itt, akkor 5-6-7 géppel itt lenne, de nem kapta ezért átcsoportosít máshova, legrosszabb esetben bezárja a BUD bázist, és a zsírosabb járatokat ( stn,mad,bcn. stb ) kinti bázisú gépek repülnék.
Utasszempontból az lenne a legjobb ha mindkettő maradna nagy gépszámmal és verseny lenne. Meg kell nézni Varsó-ban mekkora verseny van. sz*rásig vannak mindkét cégnél 19 PLNs jegyekkel. Itt meg szépen felosztották a piacot. BCN-MAD-NYO ( nyo ugye most már ugye nem)-ellentétes napokon repültek. <-- azt gondolhatná az ember, hogy valami háttéralku született itt a 2 cég között BUD-bázisról. Remélem nyárra szépen visszateszi a járatokat a ryr és maradni fog a verseny,<-- ebből mindenki profitálna, legyen az wizzt preferáló, vagy ryr-t preferáló.

DEB esetében meg szerintem is valami szerződése lehet wizznek. azért tartja szinten a frekvenciát, legyen az bármilyen állomás, de februárra végigpörgetve a járatokat DEB-EIN-DEB vonalon 24 főre , csak 4490 Ft-os jegyek vannak. :)

hajtipajti 2013.12.14. 17:57:38

@char_le_roi: Londonban "Ryanaires kurvák" mérik a csomagokat, illetve Barcelonában is.

Cat70 2013.12.14. 19:39:08

@Ács Gábor: Pedig erősen úgy tűnik! A Wizz mindenkit lehúz, otthagyja az utasokat, iszonyat szemetül bánik azokkal, akiket éppen elvisz. Érdekes: a Ryanairról nincs ilyen hír, a Wizzről konkrétan ismerősök számoltak be ezekről. Ha nem is ingyen utazással, de valamivel lehet, hogy mégis érdekeltté tették ezt a nagyon hamis beállítású írást!

Basilisk Captain 2013.12.14. 20:37:59

@hajtipajti:

Budapesten meg direkt erre szakosodott és ez miatt foglalkoztatott wicc leány --> budport sarcolja keményen az utasokat. Mondjuk most megkapták a vízumügyintézést is a Baki; Moszkva, és a semmi fos nulla dubai ipartelep külső DWC-re menő járatnál.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2013.12.15. 14:42:53

@Ács Gábor: névátírás 110 EUR online, 160 telefonon keresztül a Ryanair-nél . Kicsit pontosabban, ha lehet.

Ács Gábor 2013.12.15. 15:27:30

@kekecke: jogos, emlékezetből írtam. a wizz 45/60, kevesebb, mint a fele.

@Cat70: ezen már csak mosolyogni tudok. De talán utánanézhetnél a dolgoknak, a Ryanairnél ezerszám van olyan hír, hogy tesz az utasokra, sőt még el is küldi őket a francba. Csak mivel nálunk a Wizz nagy, a Ryanair meg újra jelentéktelen, előbbinek a balhéi jutnak el nagyobb számban a magyar médiába.

Ez egy érdekes balhé volt, a legszemetebb díj amúgy jogos behajtása, meg utána az utas lehülyézése:

www.telegraph.co.uk/travel/travelnews/9522191/Ryanair-boss-slams-idiot-who-forgot-boarding-pass.html

Basilisk Captain 2013.12.15. 17:50:16

@Ács Gábor:

csak az a különbség a wiccer prémiumnak állítja be magát, holott egy fos szar cég, ajándékdobozba teszi a szart, és úgy tálalja az utasoknak. Ajánlom a dilettáns ügyfélszolgálattal való levelezést,. ;)
ryanair meg sohasem írta magáról hogy ők a nagy prémium cég, náluk azt kapja az ember amit ír magáról a ryr. : elvisz A-ból B-be, de semmi több.
és igaza is volt Mol-nak, hogy leidiótázta a Zutast... 3 !!!! email +1 SMS jön , hogy: ugyan, csekkoljál már be, mert nagyon sokat kell fizetni a reptéren<--- ezek után aki nem nyomtatja ki, meg is érdemli, ha fizetnie kell... ;)

magyar média nem is fog nagyon írni a wiccről szart, mert megvette őket kilóra, mert kireptette őket dubajozni másfél napra... :)

gondolom itt sem fogok olyat olvasni, hogy a wicc szarban hagyta 700 utast Bécsben, vagy hasonlók. ;)

BizA-i-Rr 2013.12.15. 18:41:26

@Hátrányos helyzetű kaviár: Handling cég és reptér dilettanciája =/= Légitársaság.

BizA-i-Rr 2013.12.15. 18:41:59

@Ács Gábor: Tartalékgép a wizznél?! :D Érdekes gondolat, max csak szeretnék.

BizA-i-Rr 2013.12.15. 18:43:41

@hajtipajti: Még egy okos :D Amúgy rendkívül szórakoztató ez a poszt és a kommentjei... amennyi szokásos magyar légügyi szakértő megfordul, összejött itt...

BizA-i-Rr 2013.12.15. 18:53:09

@char_le_roi: Ez a rövid esszencia, igen... Jól megfogalmaztad a lényeget! Az ügyfélszolgálattal való levelezést én is ajánlom - szerintem otthon ülnek ilyen 17-19 éves diákok és írják a nagyobbnál nagyobb a fas*ságokat a wizz nevében, teljes meggyőződéssel, az utasokat konkrétan hülye - s*ar - senkinek nézve.

A többi, újabb sületlenségekre meg tényleg már csak mosolyogni lehet. :)

Pl.: "Ez egy érdekes balhé volt, a legszemetebb díj amúgy jogos behajtása, meg utána az utas lehülyézése:" - Hány utasuk is volt? Ez abból hány? Százalékban kifejezve?

Wizznél hány utas van? Hány elszaródásos esetet lehet hallani?

Szóval itt a fő probléma abban áll, hogy be lehet számolni arról, hogy mekkora egy fos a Ryanair, de akkor legyetek szívesek beszámolni, hogy a Wizz mekkora egy sokkal nagyobb fos, és ne csak mindig a promós híreket hozzátok le amit az a Karvajjó nevű csávó kommunikál a magyar média felé (teli baromságokkal, és full bullshitekkel), hanem az árnyoldalt is. Ryanairnél dettó, csak ott esetleg lehetne a pozitív híreket is lehozni. Néha...

Ha ezek a feltételek teljesülnének, akkor lehetne mondani, hogy nem vett meg kilóra titeket is a wizz (mint pl. az airportált, ami ugye színvonalra katasztrófa, és ha bármi pozitívat beír az ember a ryanről, vagy negatívat a wizzről, azonnal szinte törlik az oldalról az illetőt).

Uff. :)

Cat70 2013.12.15. 19:17:19

@Ács Gábor: Örülök, hogy sikerült valamilyen mosolyogtatót írnom! Egy bibi van csak a lenéző stílusú megnyilvánulásában: a fent írt történetek több évvel ezelőtti események, tehát egyértelműen nem róható fel a méretek adta híráradatnak! :P Mellesleg, ha valaki blogot ír, akkor nem kellene megsértődni, és bunkó stílusban válaszolni, ha valakinek véletlenül nem azonos a véleménye Önnel! (Önnel, és nem Veled!!! Nem homokoztunk együtt, legalábbis nem tudok róla, de ha mégis, akkor letagadom!) :)

Ács Gábor 2013.12.15. 20:58:54

@Cat70: kár volt önre egy percet is pazarolnom, az érv nélkül, név nélkül kötekedés nagymesterével valóban nem érdemes vitázni. nincs sértődés, csak jobban kedvelem a tényeket, érveket, nem pedig a poszthoz nem tartozó dolgok hiányolását és a kétszeri cáfolat után is változatlanul folytatott teljesen alaptalan vádaskodást.

@BizA-i-Rr: tényeket miért kell elvitatni? van tartalékgép, még a 30. gép érkezése körül került a rendszerbe. így nehéz szakértőként feltűnni. és kérném ideírni, mikor és hol hoztunk wizz promós bullshites híreket.

BizA-i-Rr 2013.12.16. 10:48:48

@Ács Gábor: Nem tudom honnan veszed ezt a tartalék gépes okosságot - mikor volt a római balesetük az egész komplett menetrend úgy borult, hogy öröm volt nézni, hónapokig fel se állt rendesen... Azóta is így van ez, egy gép behal, még télen se nagyon tudják tartani magukat. Persze ez köszönhető részben a nagyon erőltetett W patternek is, amit kedvelnek - ezzel ugye lehet villogni, hogy mennyi új állomást indítanak, holott a gép szám konstans.

A promós bullshites rész pedig az airportalra vonatkozott - ott lejön minden ilyen. Itt, mivel új még ez a kezdeményezés, nem jelent meg hasonló, de tartok tőle - ami késik, nem múlik.

Basilisk Captain 2013.12.16. 11:27:51

@BizA-i-Rr:

A 'W' menetrend miatt ragadtak Moszkvában az utasok 1 teljes napra, mert a BUD-CRL-BUD-VKO-BUD útnál lejárt a személyzet munkaideje, így az utasoknak kellett saját pénzen venniük új vízumot, mert ez a ""prémium " wiszér erőlteti ezt a köcsög W- utaztatást... dehát wiccről vagy jót vagy semmit szól a magyar médiában a mantra. :)

Madár Fokker 2013.12.16. 11:39:12

@char_le_roi: Szakértő mester: a BUD-CRL-BUD-VKO-BUD nem W menetrend ;)

Basilisk Captain 2013.12.16. 12:02:50

@Madár Fokker:

igen, valóban nem az, de ugyanaz a gép csinálta ugyanazzal a személyzettel a járatokat így kifutottak a munkaidőből. :)
Akkor a bud-ein-deb-ein-bud, ahol köd miatti divertnél is hazajött üresen a gép, mert munkaidőből kifutottak volna, meg hát tartalékgép nélkül borult volna a gép esti menetrendje..... ;)

Madár Fokker 2013.12.16. 12:49:31

@char_le_roi: és szerinted mikor elindultak Pestről Moszkvába, akkor már tudták, hogy ki fognak futni a munkaidőből és kint fognak ragadni? Ugye ezt még te sem hiszed el?!

Ha meg tudod, hogy mi a W, akkor miért írsz hülyeséget?
A BUD-EIN-DEB-EIN-BUD például tényleg az. Sokszor ez az egyetlen módja, hogy kiszolgáljanak olyan piacokat is, amik nem elég nagyok, ahhoz, hogy eltartsanak egy bázist. Pl: Debrecen, Kisinyov, vagy ilyen volt Craiova is, ami annyira működött W-ben, hogy nyitnak is egy bázist

hajtipajti 2013.12.16. 16:05:42

@BizA-i-Rr: Ha ez nekem szólt, akkor kapufa, mert nem szakértettem. :)

BizA-i-Rr 2013.12.16. 16:07:06

@hajtipajti: Érdemes egy wizz járatnál fülelni az utasokat, akik jellemzően 90%-ban magyarok... sok okosságot lehet hallani, erre referáltam.

KopaszMercis 2013.12.17. 05:21:31

@monddazigazatmar:
@Hátrányos helyzetű kaviár:
vagy tudja helyen kezelni a dolgokat, es amikor olyan kiszolgalast akar igenybe venni, akkor mondjuk annyiert vesz repjegyet, amennyidbe az autod kerul (ha szerencses vagy)... Nekem 4 repjegy 25 ezerert, ugy hogy ok voltak az egyetlenek akik az adott repterre repultek tokeletesen megfelelt. Azzal egyutt, hogy a hidegben kellett allni. Teljesen elegedett voltam veluk, meg van a letjogosultsaguk.
Most jartam meg a delifelteket Etihad business osztalyon. www.etihad.com/en/experience-etihad/on-board/pearl-business-class/
30 ora oda, 30 vissza. Majd ha egyszer beleszaladsz egy ilyenbe te is, akkor beszelgessunk a minosegi legikozlekedesrol. Addig pedig kenytelen vagy elhinni, hogy a maga nemeben a Ryanair nagyon popec legitarsasag. Attol mert az olcsojanosok azt velik a szonberia vegtelensegenek, hogy lefikazzak azert mert fapados, attol meg teljesen rendben van, es azoknak az igenyeknek, amik egy ilyen tipusus szolgaltatas eseteben felmerulhetnek maradektalanul eleget tesz.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.02.03. 19:07:25

@KopaszMercis: Te valamit félreértresz. A Germanwings-szel miért nincs ilyen.? Pedg az is fapados, te nagyon okos!
Hogy te most Európában is az USA-beli olcsójancsikat keresed, az a te dolgod...Nekem az ilyen macskajancsik nem opciók az utazásra, te fillérjancsi, te! :P
Ja, és nincs autóm (nem, nem, mert nincs rá pénzem, ha hiszed, ha nem :P) , meg különben is személyeskedj a szülőanyáddal, ha már ilyen taplónak nevelt, te idióta!
süti beállítások módosítása