A Növekedési Hitelprogram megtöri a negatív spirált. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, Nagy Márton a januári Forbesban válaszol Kondor Péter korábbi írására.

Kondor Péter egyetemi docens írásában a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának (NHP) eredményességével kapcsolatos szkepszisét ismerteti. Szellemes, ám – mint azt később kifejtem – erősen sántító hasonlatában ingyenpogácsa osztogatásának titulálja a hitelprogramot. Érvelése szerint a program első szakasza iránt tanúsított nagyfokú érdeklődés – paradox módon – annak hatásossága ellen szóló bizonyíték, ugyanis gondolatmenete szerint a pogácsát nem az a Kovács úr majszolta el, aki amúgy nem jutna hozzá, hanem Kiss úr, akinek így nem kellett pénzt fizetnie szokásos pogácsaadagjáért, amit amúgy is megvett volna. És mindezt az adófizetők pénzén.

Az érvelés több ponton problémás. Egyrészt, a szerző nem tudhatja biztosan, hogy sok Kiss úr vette fel a hitelt. Sőt az adatok azt mutatják, hogy számos olyan vállalkozás jutott hitelhez az első szakaszban, amely korábban 2,5 százaléknál – ennyi lehet a kis- és középvállalatok (kkv) által felvehető NHP-hitel maximális kamata – számottevően magasabb felár mellett kapott piaci alapon hitelt. Vagyis sok Kovács úr.

Hogyan lehetséges ez? Kondor Péter szerint a banknak nem áll érdekében olyan kkv-kat hitelezni az NHP-ból, amelyeket előtte sem hitelezett, ugyanis a maximális felár nem fedezné a vállalt kockázat várható jövőbeli költségét. Megközelítése logikus, ámde végtelenül statikus is egyben: „modelljében” Kovács úr így sem, úgy sem kap hitelt, és éhes marad. A valóság azonban ennél izgalmasabb.

Nem szabad elfelejteni, hogy egy vállalkozás hitelvisszafizetési képessége nagymértékben függ a hitel törlesztőterhétől, a hitelkamatlábtól, ami a jegybanki refinanszírozás költségének és a kockázati felárnak az összege. Válságokban, emelkedő kockázati felárak mellett ezért tipikus jelenség, hogy sok, korábban hitelképes vállalat kiszorul a hitelezésből. A beruházások megtérülése bizonytalanabbá válik, így a bank emeli a hitelkamatot, ami viszont rosszabb anyagi helyzetbe hozza a hitelfelvevőt, ami további kamatemelést vonna maga után. Egy ponton már az ügyfelek egy része nem is kap hitelt, mert úgysem tudná kitermelni annak kamatát. A hitelkínálat szűkül, a bankok egyre szigorúbban definiálják a hitelképes vállalkozások körét. Ez a közismert hiteladagolás jelenség, ami által egyre nagyobb vállalkozói kör szorul ki a hitelezésből, és így a pénzügyi közvetítés felerősíti a gazdasági ciklusok hatását.

A Növekedési Hitelprogram megtöri ezt a negatív spirált. Az MNB kamatmentesen adja a refinanszírozást a kereskedelmi bankoknak, amire ők csak 2,5 százalék felárat tehetnek a kockázatok fedezésére. Ez még így is jóval alatta van a korábban tíz százalék feletti hitelkamatoknak, ezáltal a hiteladagolás káros jelensége ellen hat: az alacsony kamat kisebb törlesztési teher a vállalatnak, így csökken a nem fizetés kockázata. Az alacsonyabb kockázat mellett pedig növekszik a hitelkínálat, már megéri olyan ügyfeleket is hitelezni, amelyek magasabb kamatok mellett nem tűntek hitelképesnek, vagyis Kovács úr is hitelhez juthat a hitelprogram hatására.

Van egy másik, szintén dinamikus hatás, amit Kondor Péter nem vett figyelembe. Nevezetesen a gazdasági növekedés hatása. Az ügyfél fizetőképességét nemcsak a hitel törlesztési terhe, hanem a beruházás sikeressége is befolyásolja; sőt az utóbbi talán még fontosabb is. Azt tehát, hogy kifizetődő-e a banknak hitelt nyújtania, jelentős mértékben a beruházási projekt várható megtérülésén múlik. Egy beruházás akkor térül meg, ha a vállalkozó a többlettermelést értékesíteni tudja, vagyis az új portékára lesz kereslet.

Mikor lesz az új portékára kereslet? Egyrészt, ha nő a versenyképesség a nemzetközi piacokon, a hazai vállalatok olcsóbban tudják kínálni áruikat, szolgáltatásaikat. Másrészt, ha belföldön nő a jövedelem, ami növeli a fogyasztási és a beruházási keresletet. Az olcsó hitel sok exportőr vagy az exporthoz áttételesen, a beszállítási láncokon keresztül kapcsolódó kkv költségeit szorítja le, ami versenyképesebbé teheti az országot a nemzetközi porondon. Az egyes vállalkozások javuló értékesítési feltételei egyszersmind a tulajdonosok és az alkalmazottak jövedelmét is növelik, akik ezt részben más hazai kkv-k által előállított termékek fogyasztására költik. A folyamat tehát önerősítő, a tovagyűrűző hatások egymásra rakódnak. Kovács úr hitelképességét nemcsak az alacsonyabb hitelkamat, hanem a gazdaság élénkülése is javítja.

Mindez nem fér bele a pogácsamodellbe.

Érdemes kitérni az angol jegybank programjával történő összehasonlításra is. Kondor Péter – ismét csak paradox módon – amellett érvel, hogy a britek által alkalmazott Funding for Lending Scheme (FLS) alacsony kihasználtsága arra utal, hogy az egy jobban átgondolt, gondosabban kialakított eszköz. Ott nem fogy a pogácsa, ezért jó a program. Az angol jegybank óvatosságára utal szerinte, hogy az FLS feltételrendszerét fokozatosan változtatják, amivel annak hatékonysága egyre javul.

Az egyik legfontosabb változtatás az volt, hogy ez év tavaszától a program pozitívan diszkriminálja a kkv-hitelezést. Érdemes kiemelni, hogy mindezt nem sokkal a hazai kkv-hitelezést ösztönző NHP elindítása után jelentette be az angol jegybank. Vagyis akkor Kondor Péter szerint először az MNB-nek is meg kellett volna futnia azokat a felesleges köröket, amiket mások már megfutottak? Meg kellett volna várnunk, amíg az angolok rájönnek arra, hogy a hitelezés befagyása leginkább a kkv-szektort sújtja? Hiba volt azonnal a kis- és középvállalkozásokra fókuszálni? Nem hiszem.

Fontos különbség a két program között, hogy az angol jegybank részben annak arányában biztosít hozzáférést kedvezményes eszközéhez, hogy az illető bank milyen mértékben növeli hitelállományát. Szólnak érvek a mennyiségi, hitelezési volumenhez kötött ösztönzőrendszer mellett is. Arra a problémára, amit a szerző a magyar programmal kapcsolatban hangoztat, azonban nem jelentene megoldást. Bár egyelőre nem tűnik igazán kelendőnek, az angol pogácsa is el tudna fogyni úgy, hogy az ország teljes pogácsafogyasztása nem változna. Az egyes bankok hitelállományának növelésére vonatkozó feltétel egyáltalán nem biztos, hogy rendszerszinten is a hitelezés élénküléséhez vezetne. A bankok különbözőek. Az, hogy egy országban csökken a hitelezés, egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden banknál csökken. Magyarországon azt látjuk, hogy a visszaesés mögött a külföldi tulajdonú nagybankok mérlegösszehúzása állt, miközben néhány kisebb hitelintézet növelni tudta hitelállományát. Egy, a hitelezés bővülésének jutalmazására épülő programban a növekvő bankok biztosan részt vennének. Azoktól a bankoktól viszont, amelyek a hitelezést nagymértékben visszahúzzák, a hitelállomány bővülése irreális elvárás. Így végül azok, akiket igazából ösztönözni kellene, kimaradnak a programból, akik viszont beszállnak, azokat nem is ösztönöztük valójában.

Hosszasan lehetne még vitatkozni elvi síkon azon, hogy milyennek kell lennie egy hatékony hitelösztönző programnak, a tények viszont magukért beszélnek. A Kondor Péter által vázolt forgatókönyvek mentén, amelyekben a vállalkozók gyakorlatilag kijátsszák a programot, a hitelállomány pályája ugyanaz marad, mint program nélkül lett volna. Ezzel szemben a magyar bankrendszer adatai szerint a harmadik negyedévben a vállalati hitelállomány évek óta tartó folyamatos csökkenése megállt, sőt markáns növekedést mutatott. Az októberi és novemberi előzetes számok alapján a vállalati hitelállomány pedig tovább bővült. Ezt nem lehet mással magyarázni, mint azzal, hogy az MNB programja ösztönözte a hitelezést. A pogácsa elfogyott, és minden jel szerint nagyon sok éhes gyomrot töltött meg. Ez volt a cél.