A Honor 6 egy nagyon jól összepatintott, remek és menő telefon apró kompromisszumokkal és egy mindezeket rakétatempóban elfeledtető árcímkével.

Épp mobilnézőben voltam egy komolyabb telefonholokauszt után, pár alapvetéssel:

-- hogy nem akarok 200 ezer forintot készpénzben letenni valamelyik aktuális androidos csúcsmodellért,

-- hogy nem tetszik a Windows Phone, össze akarom törni a csempéket, amint meglátom őket,

-- és hogy bár imádtam a megboldogult 4-es iPhone-omat, nagyon nem vagyok kibékülve az újabb iOS-ek színvilágával, mintha közülem és az Apple közül valaki hirtelen elkezdett volna máshogy látni,

-- de azért ilyen telefonszerű telefont kerestem, ami mondjuk értékelhetően fényképez és aránylag gyors akkor is, ha egész nap nyúzom és a huszadik alkalmazás indul el, mindezt nem kellemetlenül olcsó csomagolásban.

Mondjuk úgy, hogy egy jól teljesítő best buy telefon után nyomoztam, valahol a középkategória és a topliga érintkezési pontjánál (árban mindenképp). A Motorola Európában nem túl ismert csúcsmodellje, a második generációs Moto X lett volna a befutó, de képtelen voltam beszerezni egy rövid amerikai trip alatt. Épp elszántam magam, hogy berendeljem itthon a spanyol Amazonról, amikor rámtalált egy Honor 6 teszttelefon.

Egy micsoda? Igen.

A Honor a kínai Huawei álruhában. Úgy döntöttek, hogy mostantól telefonszerűbb telefonokat is csinálnak, és a biztonság kedvéért ezekre demonstratívan nem írják rá, hogy Huawei. Én a magyar átlagnál lényegesen több Huawei bázisállomást láttam közelről előző életemben, és becsszó, nagyon jó kis bázisállomások, de azért amikor ez a lóláb kivillant, én is összeráncoltam a szemöldökömet, hogy hát ebből azért valami megmosolyognivaló lesz: az új márkanév alatt finnyás európai felhasználókat kéne elkényeztetni valami széppel.

És az van, hogy a Honor 6 egy nagyon jól összepatintott, remek és menő telefon apró kompromisszumokkal és egy mindezeket rakétatempóban elfeledtető 105 ezer forintos árcímkével.

Nem vagyok militáns mobilbuzi, úgyhogy leírom, mi tetszett és mi nem, miután nálam volt két hetet, aztán a szakszavakkal majd dobálóznak a rendes geekek.

Külső:

+ Szokták az Xperia Z1-hez is hasonlítgatni, de formára inkább olyan, mint egy 4-es iPhone felnagyítva.

+ A tükröződő fekete hátlap különösen.

+ Ha valahol előkerült, jellemzően elkérték, hogy mi van a kezemben, és aztán elég megosztóan viselkedett, de legalább senki nem hümmögött közömbösen. Aki nem szerette, általában ösztönből nem szerette (szerintem nem gagyi, de el lehetne dönteni behunyt szemmel, drágább-e 200 ezer forintnál). Aki szerette, az kiemelte például, hogy az előlap pereme meg a kijelző között nincs esés, mélyedés, egyben van az egész, ahogy lennie kell.

- A fém hatásúnak gondolt műanyag oldalívekért viszont kár, igazán felesleges ezt erőltetni. A festéktől nem lesz fém, és amikor legközelebb próbálkozik ezzel valaki, akkor sem lesz.

- A hangszórót sem volt az év ötlete a hátlapra tenni.

Kijelző:

+ Én a múltból jövök, ahol a kijelzők 4" alattiak, és nincs is lapáttenyerem, úgyhogy elsőre letaglózó volt kivenni az 5"-es telefont a dobozból. Aztán úgy másfél nap alatt úgy módosult a véleményem, hogy ez kb. a legnagyobb méret, aminek még pont értelme van. Át kell állni a fogásra, de most már mulatságosan aprónak tűnik egy kisebb darab, és nem, egyáltalán nem érzem úgy, hogy egy tévét nézek böngészés közben.

+ A felbontás full HD, tehát ekkora méretben is tűéles, de ami fontosabb, hogy fényes, jól látható, kicsit melegre hangolt a kijelző, kellemes színekkel, kifejezetten jól teljesít más telefonok mellé téve.

Szoftver:

Az előző, 4.4.2-es, KitKat Android fut rajta, ami nekem nem sokat mond, és mutatni másnak sem fog, mert a Huawei elég alaposan belenyúl az Emotion UI nevű felülettel.

+ Ennek nagy előnye, hogy - szerintem - jóval szebb lesz tőle a rendszer, mint az alap Android, mármint ha az elég gyerekes alap Huawei skin helyett gyorsan néz valami szebbet az ember (nem túl bonyolult gyorsan szebbet nézni).

- Hátránya, hogy nem lehet kézzel csoportokba rendezni az appokat, úgyhogy ha valaki elkezdi telerakni a nyitóképernyőket ikonokkal, hamar parttalanná válhat a burjánzás.

- Remélem, hogy szoftveres dolog a kicsit pontatlan GPS is (gyorsan fog műholdat, de autóval navigálva kicsit később veszi észre, hogy odaértem egy adott kanyarhoz, mint megszoktam, sport közben meg pont, hogy túl lelkesnek tűnt, és rövid szakaszokon hajlamos volt egészen vad tempókat betippelni, de több kilométeren összességében már persze jól mért), és egy frissítés majd rendberakja.

Többi dolgok:

+ Nyolcmagos, saját processzor van benne, nézegessen hozzá teljesítményteszteket, akinek az ilyesmi pulzusemelkedést okoz. Nekem nem, de az rendkívül boldog felhasználóvá tett, hogy soha sem akadt a rendszer, pedig elég jó vagyok alkalmazások elindításában és úgy hagyásában. És stabil is, az egyetlen váratlan újraindulást két hét után produkálta először, valószínűleg megijedt, hogy túl jót írnék róla.

+ A wifi-csatlakozással átlagosan hosszan tököl.

+ Tud LTE-t, de a szolgáltatóm nem, úgyhogy erről nem tudok beljebb számolni.

- Saját füles nem jár hozzá. Az aljzat nem szól rosszul, viszont van, hogy még a max hangerő is halk egy picit, még egy fokozat elférne rajta. Két hét alatt nagyjából megszoktam (a max hangerővel trükközős appok sajnos 4.1-es Android fölött nem látszanak működni).

- Humanoid felhasználás mellett két napot ígérnek egy csurig töltött akkuval, én a gyakorlatban nem tudtam másfél nap fölé vinni, de lehet, hogy ez rólam mond el többet.

+ Spórolni nem spórolgattam az akkuval, pedig megtehettem volna például a kiváló ötlet Ultra energiatakarékos móddal, ami fekete-fehérre veszi a képernyőt, és sms-en, névjegyzéken és hívásokon kívül mindent kilő a francba. Papíron plusz 10 órát is lehetne ezzel nyerni 10%-os töltöttségnél, nekem csak 1,5-2 órát vallott be ilyen helyzetekben, de még ez is azt jelenti, hogy Budapestről majdnem mindenhova oda lehet érni bekapcsolt telefonnal az országban akkor is, ha már elinduláskor vinnyog a töltőért, és ez igen király egy tulajdonság.

+ A hátlapi, 13 megás fényképező nappal jól használható, élénk képeket lő, és kifejezetten ügyesen mér fényt az átlaghoz képest, tud például olyat, hogy kék az ég, de látszik az előtér is, ami más telefonoknak a legtöbbször megugorhatatlan feladat. Sötétben is okés, még vakuval is, de persze jóval láthatóbbá válik a zaj.

- Az előlapi, kisebbik kamera perspektívája viszont érdekesen torzít, halszemhez hasonló a hatás, és így inkább csak olyan embereket hagynék szelfizni vele, akiket nem szeretek, nekik meg nem fogom odaadni a telefonomat.

+ Hasznos funkció a gyorsfotó is: teljesen lezárt állapotban egy gyors dupla nyomás a hangerőgombra, és máris életre kel és lefényképezi azt, ami előtte van.

Telefon:

+ Egy telefonnál talán nem mellékes, hogyan lehet vele telefonálni, és a Honor 6-tal elég jól. A hangminőség jóval tisztább, mint mondjuk amilyen bosszantó dolgokat átéltem mostanában középkategóriásnak mondott koreai telefonokkal, és ha az ember megszokja a telefon méretét, akkor ez a hívott fél oldalán is így lesz, hiszen nem fogjuk majd be tenyéréllel a mikrofont.

+ A kihangosítónál igazából egy kérdés van, hogy elég hangos és tiszta-e ahhoz, hogy egyáltalán értelme legyen valaha használni, a válasz itt határozott igen, annyira, hogy ha egyedül vagyok, kifejezetten elkezdtem rászokni.

Itt lehet jobban utánajárni, további teszteket olvasni és a gyártó virtuális sorban állós játékával netán nyerni is.