Mihalik: ha elkérik a számom, akkor annak legyen nyomós oka

2015.12.02. 15:17

Zsiborás Gergő

hun3_axente_vanessa_new.jpgAz első magyar szupermodell, aki kétszer vonult a Victoria's Secret kifutóján. Itt van minden, ami a Forbes címlapinterjúba már nem fért bele. Megadná-e Mihalik Enikő a telefonszámát a modellfotósok botrányos fenegyerekének? Ki szeretett bele legelőször? És miért akart feladni mindent? (Decemberi számunk két címlappal jelent meg: Mihalik Enikővel és Axente Vanessával.)


A nyaralásodat szinte végigkövette az ország, annyi képet tettél ki az Instagramra. Tulajdonképpen dolgoztál?

A közösségi média hozzátartozik a munkámhoz. Az Instagram vagy a Facebook manapság része az önpromónak. Ez a nyaralás nekem elég lazulósra sikerült. Egy másik modell lánnyal mentem. Tudtuk, hogy kell magunkat és egymást fényképezni, hogy jól nézzünk ki. Szakmai ártalom. Tulajdonképpen a nap 50%-a fényképezéssel ment el. Úgy voltam vele, nesze világ, itt van! 


Bármikor megkérdezték már tőled munka kapcsán, hogy hány követőd van? Mintha ez egy új irány lenne a divat világában is. 

Tőlem nem kérdezik ezt meg. Azzal, mint modellnek viszont tisztában kell lennem, hogy amit kirakok, azt látják a fotósok, az ügynökök, az egész divatvilág. A kliensek (a hirdetők, reklámügynökségek, akik a fotózásokra felkérik a modelleket) igenis megkérdik a modellügynökségeket erről. Az érdekli őket, milyen stílusú képeket osztanak meg egyesek. Követőik milyen korosztályúak, milyen stílusúak. Kicsit megfordult ez a reklám dolog. Manapság már nem a brand, a márka teszi híressé a lányokat, hanem fordítva. A lány az, akire annyian kíváncsiak, hogy felhívja a márkára a figyelmet.

Miközben éveket végigdolgoztál a modelliparban most olyanok kapnak nagy szerződéseket, akik csak öncélúan mutogatják magukat. A valóságshow hős Kardashian családhoz tartozó Kendall Jennerért rajonganak a nagy márkák, mert rengeteg követője van.

Ezt kicsit igazságtalannak érzem, hogy más lányok ekkora extra löketet kapnak, de mi már nem egyforma munkákra pályázunk.

Sokat dobott volna a karriereden, ha már 8 éve is lett volna mondjuk Instagram?
Biztos vagyok benne. Én születtem rosszkor, de ezt nem lehet senki másra kenni! (nevet)

Pedig majdnem feladtad az egész karriered 2007-ben.

Igen. Elkeseredtem. 15 évesen kezdtem, és gimi után volt két évem, amikor teljes gőzzel kipróbálhattam magam. Nem voltam olyan sikeres, mint szerettem volna. Izgatottan vágtam neki ennek az egésznek, de nem kerestem annyi pénzt, nem dolgoztam olyan kliensekkel, és rengetegen nemet mondtak nekem. Sikertelennek éreztem magam. Miután öt hónapot töltöttem Ázsiában, mondtam a Csabinak (Kajdi Csaba, Enikő magyar ún. anyaügynöke - A szerk.), hogy főiskolára akarok menni. Anyuval is leültem ezt megbeszélni. Egy nappal később hívott Csabi: Nyuszi! Meg van az amerikai vízumod! Ekkor még örülni sem tudtam annak, hogy lesz egy hároméves vízumom. Azt éreztem, nincs más választásom. Ez több ezer dollárba került, hatalmas mínusszal indulok (az ügynökségek vállalják a modellek költségeit, majd a bejövő munkákból vonják le azokat folyamatosan, vagyis mindenki "mínuszból" indul - A szerk.), és három év rengeteg idő. De egyszerűen mennem kellett. Nem éreztem új lehetőségnek. Ültünk anyuval tanácstalanul. Néztünk egymásra, és végül úgy döntöttem ez lesz az utolsó, ennyit még megér talán. 


És kimentél New Yorkba.
Felejtsd el, hogy én mennyire beszéltem angolul! Meg sem mertem mukkanni! Annyira be voltam rezelve, hogy egy bagelt nem tudtam reggel rendelni a kávézóban. Odavittem a pulthoz egy doboz kekszet szó nélkül és kifizettem. (nevet) Féltem és izgultam. Bementem az ügynökséghez, ahol mindenki azt tanácsolta, hogy a scoutert kell magam mellé állítanom (ők vadásznak az ígéretes modellekre - A szerk.). Ez a kulcsa a maradásomnak. Szinte könyörögtem neki, hogy adjon egy esélyt, ha már itt vagyok. Elküldtek pár válogatásra és azt mondták, januárban meglátjuk, mi lesz. Egy-két hónapot otthon töltöttem, majd januárban végre beindultak a dolgok. 


mihalik_rgb.jpg
Fotó: Éder Krisztián. Smink: Cedric Jolivet. Haj: Max Pinnel. 

Mi változott? Mi volt a különbség a kudarcok és a siker között? 

Többet edzettem, céltudatos voltam. Bár én nem vettem észre, de két hónap alatt úgy lecsúsztak rólam a kilók, hogy én lettem a Fashion Weeken az egyik legkeresettebb modell. Abban a szezonban, ha jól emlékszem, csak New Yorkban több mint 50 bemutatót csináltam meg. Fontos volt, hogy egy erős ügynökség állt mögöttem. Hittek bennem és olyan lehetőségeket kaptam tőlük, amiket azelőtt még nem. Az addigi külföldi ügynökeim nem vették fel a telefont és nem mondták a klienseknek, hogy de hidd el, az Enikő meg tudja csinálni! 
Az a munka és energia, amit ebbe otthon belefektettem, végre megtérült. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy maradhatok New Yorkban, az ügynökségnél inkább az volt, hogy Enikő nem mehetsz el! Ez azóta is egy kölcsönösen működő kapcsolat: ha látják, hogy akarom, ők is hisznek bennem. Olyan, mint egy párkapcsolat: fifty-fifty.

Mit szeretnél még elérni, van hiányérzeted?
Egy Vogue címlapot még nagyon szeretnék. Imádnék egy francia vagy egy olasz Vogue címlapot megkapni, de amúgy is azt gondolom, hogy még nem volt elég (nevet). Kicsit elégedetlen vagyok. Pár fotóssal még szeretnék együtt dolgozni, akikkel eddig nem adatott lehetőségem. Sajnos a divatvilág most nem azt keresi, amit én nyújtani tudok nekik (a high fashionről beszélek), így nagy reményeket nem fűzök egy második fellendüléshez a kifutókon vagy a címlapokon, de pozitív vagyok.



Te miben méred a sikert? Címlapok, pénz, kihívások?
Fotósok, címlapok, talán. Jó kérdés.

Kivel szerettél a legjobban dolgozni?

Mario Sorrentivel, valamint Inez van Lamsweerdel és Vinoodh Matadinal (ők egy fotóspáros).

Inez volt az első, aki beléd szeretett a szakma világelitjéből.
A Gucci kampány előtt még sosem hallottam róluk. Semmit nem tudtam arról, hogy mennyire művészi és profi fotósok. A kampány után lefenykepéztük az első címlapomat, amire több lányt is fotóztak külön-külön. A magazin belső oldalaira pedig készítettek rólam egy fekete-fehér sorozatot is. A címlapon szereplő modellek között ott volt Naomi Campbell és Eva Herzigova is, de nekem mégis akkor esett le a tantusz, hogy kikkel is állok szemben, amikor megláttam a magazint, a munkánk eredményét. Azt gondoltam, basszus! Ez már nem játék!

Terry Richardson?
Sokat hülyülünk, ha együtt dolgozunk, de személyesen nem tartjuk a kapcsolatot. Meg kell tudni húzni a határt a kamera előtti és a kamera mögötti világ között. Furán érezném magam például, ha Mario Sorrenti moziba hívna. 


Ha elkérnék a számod, nem adnád meg?

Természetesen megadnám. De annál profibb indoknak kell lennie e mögött, mint hogy szimplán lógjunk együtt. A kapcsolat maradjon professzionális.

Felismernek néha New Yorkban?

Nem igazán, bár volt rá egy-két példa. Persze akkor sem ujjal mutogatnak, ott van Mihalik Enikő! Ez inkább Békéscsabára (innen származik és ide jár haza Enikő - A szerk.), vagy Budapestre jellemző.

Azért is veszel el a nagyvárosban, mert sokkal több a modell ma, mint mondjuk 15 éve?
Én nem érzem magamat elveszve. Jóval több a modell, és rengetegen szinte mar világhírű szupersztárokká nőtték ki magukat. Hogy miért lettek azok, mindegy is. Sokkal jobban a divat világára vonjak a figyelmet, mint korábban mások. Luxus árai miatt, úgy gondolom, exkluzívabb és elérhetetlenebb volt a divat, manapság viszont sokan odafigyelnek azokra a lányokra, akik maguknak harcoltak ki hírnevet, és a szakma nem rest ezen velük osztozni. 


Fizess elő hatalmas kedvezményekkel az év végén! Tartalom és előfizetés: http://forbes.hu/kattints

6 komment

Címkék: modell címlap szupermodell New York Terry Richardson Forbes Mihalik Enikő Mario Sorrenti

A bejegyzés trackback címe:

https://forbes.blog.hu/api/trackback/id/tr938129144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2015.12.03. 10:16:52

Egy bűbáj ez a nő.

Köldök_szösz 2015.12.03. 10:19:20

nem mondom hogy nem dugnám meg de azért túlzás hogy ő mekkora nagy szuper modell

fingerbangs 2015.12.03. 10:32:12

valahogy nem oké a feje, valamiért a kifutóra ilyen gnómokat raknak, de utcán azért szebb csajok sétálgatnak

norbert79 2015.12.03. 11:01:43

@fingerbangs: Annyiszor leírtam már, de ismét leírom, mert le kell: egy modell azért különleges, mert bármit kihozhatsz belőle. Lehet dögös, szerény, vad, végzet asszonya, parasztlány, bármi. Minden jól áll neki, de smink nélkül lehet rá se néznél. Nagyon kemény meló. Igen, külsőre lehet vannak nála szebbek, s belőlük is sok mindent ki lehet hozni, de ők az esetek többségében maximum fotómodellek lehetnek. Ilyen Palvin Barbi is. Szép, gyönyörű, de nem modell, hanem fotómodell, őt ha gyönyörűre akarod varázsolni, simán menni fog, de nem fogsz tudni egy 50-es évekbeli asszonyt csinálni. Ahhoz túl gyerekarca van...

Szalay Miklós 2015.12.03. 11:34:51

A következő linken letölthető egy írás, mely összfoglalja, amit a testi szépségről, annak működéséről, szerepéről, hatalmáról, külső és belső kapcsolatáról tudni kell:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid064

(A legfelső sor a kép tetején, "Egyebek (A világ működése - Ember)". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ. Ezért is ilyen furcsa a cím.)

2015.12.03. 14:00:54

Én egyszer fotóztam egy modellt. És amikor jött felém az utcán szinte világított annyira kitűnt az utca népéből a szépsége és sugárzása.
Enikő ennek százszorosa lehet.
süti beállítások módosítása