A Forbes Magyarország blogja

Az első magyar szupermodell, aki kétszer vonult a Victoria's Secret kifutóján. Itt van minden, ami a Forbes címlapinterjúba már nem fért bele. Megadná-e Mihalik Enikő a telefonszámát a modellfotósok botrányos fenegyerekének? Ki szeretett bele legelőször? És miért akart feladni mindent? (Decemberi számunk két címlappal jelent meg: Mihalik Enikővel és Axente Vanessával.)


A nyaralásodat szinte végigkövette az ország, annyi képet tettél ki az Instagramra. Tulajdonképpen dolgoztál?

A közösségi média hozzátartozik a munkámhoz. Az Instagram vagy a Facebook manapság része az önpromónak. Ez a nyaralás nekem elég lazulósra sikerült. Egy másik modell lánnyal mentem. Tudtuk, hogy kell magunkat és egymást fényképezni, hogy jól nézzünk ki. Szakmai ártalom. Tulajdonképpen a nap 50%-a fényképezéssel ment el. Úgy voltam vele, nesze világ, itt van! 


Bármikor megkérdezték már tőled munka kapcsán, hogy hány követőd van? Mintha ez egy új irány lenne a divat világában is. 

Tőlem nem kérdezik ezt meg. Azzal, mint modellnek viszont tisztában kell lennem, hogy amit kirakok, azt látják a fotósok, az ügynökök, az egész divatvilág. A kliensek (a hirdetők, reklámügynökségek, akik a fotózásokra felkérik a modelleket) igenis megkérdik a modellügynökségeket erről. Az érdekli őket, milyen stílusú képeket osztanak meg egyesek. Követőik milyen korosztályúak, milyen stílusúak. Kicsit megfordult ez a reklám dolog. Manapság már nem a brand, a márka teszi híressé a lányokat, hanem fordítva. A lány az, akire annyian kíváncsiak, hogy felhívja a márkára a figyelmet.


Miközben éveket végigdolgoztál a modelliparban most olyanok kapnak nagy szerződéseket, akik csak öncélúan mutogatják magukat. A valóságshow hős Kardashian családhoz tartozó Kendall Jennerért rajonganak a nagy márkák, mert rengeteg követője van.

Ezt kicsit igazságtalannak érzem, hogy más lányok ekkora extra löketet kapnak, de mi már nem egyforma munkákra pályázunk.

Sokat dobott volna a karriereden, ha már 8 éve is lett volna mondjuk Instagram?

Biztos vagyok benne. Én születtem rosszkor, de ezt nem lehet senki másra kenni! (nevet)


Pedig majdnem feladtad az egész karriered 2007-ben.

Igen. Elkeseredtem. 15 évesen kezdtem, és gimi után volt két évem, amikor teljes gőzzel kipróbálhattam magam. Nem voltam olyan sikeres, mint szerettem volna. Izgatottan vágtam neki ennek az egésznek, de nem kerestem annyi pénzt, nem dolgoztam olyan kliensekkel, és rengetegen nemet mondtak nekem. Sikertelennek éreztem magam. Miután öt hónapot töltöttem Ázsiában, mondtam a Csabinak (Kajdi Csaba, Enikő magyar ún. anyaügynöke - A szerk.), hogy főiskolára akarok menni. Anyuval is leültem ezt megbeszélni. Egy nappal később hívott Csabi: Nyuszi! Meg van az amerikai vízumod! Ekkor még örülni sem tudtam annak, hogy lesz egy hároméves vízumom. Azt éreztem, nincs más választásom. Ez több ezer dollárba került, hatalmas mínusszal indulok (az ügynökségek vállalják a modellek költségeit, majd a bejövő munkákból vonják le azokat folyamatosan, vagyis mindenki "mínuszból" indul - A szerk.), és három év rengeteg idő. De egyszerűen mennem kellett. Nem éreztem új lehetőségnek. Ültünk anyuval tanácstalanul. Néztünk egymásra, és végül úgy döntöttem ez lesz az utolsó, ennyit még megér talán. 


És kimentél New Yorkba. 

Felejtsd el, hogy én mennyire beszéltem angolul! Meg sem mertem mukkanni! Annyira be voltam rezelve, hogy egy bagelt nem tudtam reggel rendelni a kávézóban. Odavittem a pulthoz egy doboz kekszet szó nélkül és kifizettem. (nevet) Féltem és izgultam. Bementem az ügynökséghez, ahol mindenki azt tanácsolta, hogy a scoutert kell magam mellé állítanom (ők vadásznak az ígéretes modellekre - A szerk.). Ez a kulcsa a maradásomnak. Szinte könyörögtem neki, hogy adjon egy esélyt, ha már itt vagyok. Elküldtek pár válogatásra és azt mondták, januárban meglátjuk, mi lesz. Egy-két hónapot otthon töltöttem, majd januárban végre beindultak a dolgok. 



Fotó: Éder Krisztián. Smink: Cedric Jolivet. Haj: Max Pinnel. 

Mi változott? Mi volt a különbség a kudarcok és a siker között? 

Többet edzettem, céltudatos voltam. Bár én nem vettem észre, de két hónap alatt úgy lecsúsztak rólam a kilók, hogy én lettem a Fashion Weeken az egyik legkeresettebb modell. Abban a szezonban, ha jól emlékszem, csak New Yorkban több mint 50 bemutatót csináltam meg. Fontos volt, hogy egy erős ügynökség állt mögöttem. Hittek bennem és olyan lehetőségeket kaptam tőlük, amiket azelőtt még nem. Az addigi külföldi ügynökeim nem vették fel a telefont és nem mondták a klienseknek, hogy de hidd el, az Enikő meg tudja csinálni! 
Az a munka és energia, amit ebbe otthon belefektettem, végre megtérült. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy maradhatok New Yorkban, az ügynökségnél inkább az volt, hogy Enikő nem mehetsz el! Ez azóta is egy kölcsönösen működő kapcsolat: ha látják, hogy akarom, ők is hisznek bennem. Olyan, mint egy párkapcsolat: fifty-fifty.


Mit szeretnél még elérni, van hiányérzeted?
Egy Vogue címlapot még nagyon szeretnék. Imádnék egy francia vagy egy olasz Vogue címlapot megkapni, de amúgy is azt gondolom, hogy még nem volt elég (nevet). Kicsit elégedetlen vagyok. Pár fotóssal még szeretnék együtt dolgozni, akikkel eddig nem adatott lehetőségem. Sajnos a divatvilág most nem azt keresi, amit én nyújtani tudok nekik (a high fashionről beszélek), így nagy reményeket nem fűzök egy második fellendüléshez a kifutókon vagy a címlapokon, de pozitív vagyok.



Te miben méred a sikert? Címlapok, pénz, kihívások? 

Fotósok, címlapok, talán. Jó kérdés.


Kivel szerettél a legjobban dolgozni?

Mario Sorrentivel, valamint Inez van Lamsweerdel és Vinoodh Matadinal (ők egy fotóspáros).


Inez volt az első, aki beléd szeretett a szakma világelitjéből.

A Gucci kampány előtt még sosem hallottam róluk. Semmit nem tudtam arról, hogy mennyire művészi és profi fotósok. A kampány után lefenykepéztük az első címlapomat, amire több lányt is fotóztak külön-külön. A magazin belső oldalaira pedig készítettek rólam egy fekete-fehér sorozatot is. A címlapon szereplő modellek között ott volt Naomi Campbell és Eva Herzigova is, de nekem mégis akkor esett le a tantusz, hogy kikkel is állok szemben, amikor megláttam a magazint, a munkánk eredményét. Azt gondoltam, basszus! Ez már nem játék!

Terry Richardson? 

Sokat hülyülünk, ha együtt dolgozunk, de személyesen nem tartjuk a kapcsolatot. Meg kell tudni húzni a határt a kamera előtti és a kamera mögötti világ között. Furán érezném magam például, ha Mario Sorrenti moziba hívna. 


Ha elkérnék a számod, nem adnád meg?

Természetesen megadnám. De annál profibb indoknak kell lennie e mögött, mint hogy szimplán lógjunk együtt. A kapcsolat maradjon professzionális.


Felismernek néha New Yorkban?

Nem igazán, bár volt rá egy-két példa. Persze akkor sem ujjal mutogatnak, ott van Mihalik Enikő! Ez inkább Békéscsabára (innen származik és ide jár haza Enikő - A szerk.), vagy Budapestre jellemző.


Azért is veszel el a nagyvárosban, mert sokkal több a modell ma, mint mondjuk 15 éve?
Én nem érzem magamat elveszve. Jóval több a modell, és rengetegen szinte mar világhírű szupersztárokká nőtték ki magukat. Hogy miért lettek azok, mindegy is. Sokkal jobban a divat világára vonjak a figyelmet, mint korábban mások. Luxus árai miatt, úgy gondolom, exkluzívabb és elérhetetlenebb volt a divat, manapság viszont sokan odafigyelnek azokra a lányokra, akik maguknak harcoltak ki hírnevet, és a szakma nem rest ezen velük osztozni. 


Fizess elő hatalmas kedvezményekkel az év végén! Tartalom és előfizetés: http://forbes.hu/kattints

Kevin B. Small akkor kapta fel a fejét, amikor a New Yorkba érkező magyar startupper egyszer csak kissé ingerülten felhánytorgatta neki, hogy ennyi szervezés, utazás és telefon után egy keveset igazán figyelhetne a mondókájára. A kopasz, és igencsak szúrós tekintetű menedzser figyelni kezdett...

A MAGYAR SRÁCOK ÉS AZ AMERIKAI NAGYKUTYA 
A magyar alapítású Statzup egydolláros modellel törne be az amerikai fantasy sport piacra, miután itthon már bizonyított. A csapat befektetést kapott (600 ezer eurót a magyar Valor Capitaltól), és azonnal New Yorkba mentek, hogy egy sportmarketing guruval leszerződjenek. Már-már szemtelen módon környékezték meg Kevin Smallt, aki egy igazi nagymenő a szakmában, és főleg New Yorkban. A 1994-es, Amerikában nagy sikerrel megrendezett labdarúgó világbajnokság szponzori ügyeiért is ő felelt, reklámügynöksége, a Rain, ma olyan ügyfelekkel dolgozik, mint a Puma, a Sony, az Alibaba vagy a Facebook. A Forbes magyar kiadásának arról adott exkluzív interjút, hogy miért lehet érdekes egy ilyen reklámügynökségnek egy kis magyar startup.  

A teljes Statzup-sztori a novemberi lapban. A magyar cég a hazai labdarúgó szövetségnek fejlesztett játékot korábban, az új játékot már az amerikai piacra célozták, jelenleg több mint 600 ezer regisztrált játékosuk van. A TheFantasyFootball néven futó játékot a Rain szabta újra, hogy "amerikai" legyen. Varga Tamás és Simán Kristóf alapítók a Forbesnak árulták el először, a Rain csapatával összedolgozva megvan a játék új neve is: The Six (hogy miért ez, az a lapban közölt részletes cégsztoriból kiderül). 

A fantasy sport lényege, hogy a játékosok saját csapatot kreálhatnak adott sportág játékosaiból, az így összeállított keret pedig a játékosok valóéletbeli teljesítménye alapján kap pontot, és versenyez másokkal. 
A magyar csapat egyedülálló technikai és üzleti újítással törné meg a nagy amerikai szereplők hegemóniáját úgy, hogy jelenleg a Horánszky utcában van az irodájuk. A teljes sztori a lapban. 

KEVIN: SZOKÁSSÁ TUDJÁK-E TENNI, AMIT KITALÁLTAK? 
És most beszéljen Kevin, a Rain üzletfejlesztési elnökhelyettese. 

Mesélj, hogy emlékszel az első találkozásotokra?
Aznap teljesen felborult, amit elterveztem. Tamás és a munkatársai New Yorkba jöttek májusban egy webes szakmai kiállításra, már előtte megbeszéltük, hogy találkozunk. Valami technikai véletlen folytán a meghívó eltűnt Tamás naptárjából, szóval totális volt a zűrzavar, mikor és hol találkozunk. Komédiába illő hibasorozat volt, tényleg. Tamást nem tudtam elérni a telefonján sem, az utolsó esélyem a Skype volt, és voila… végre tudtunk beszélni, és találkoztunk a Parker Meridian hotel halljában. Végül egy igazán jó meeting kerekedett mindebből, azonnal komolyan vettük egymást. Tamás nagyra tartotta a tapasztalatainkat a márkaépítésben, főleg, ami az ő területükre is vonatkozik. Az európai foci nem ismeretlen számunkra, most is együtt dolgozunk a Manchester City focicsapatával, és belekóstoltunk már a fantasy sportok világába is. Korábban marketing területen dolgoztam az amerikai fociválogatottal magam is, és a 94-es amerikai rendezésű foci vébén is, így ehhez a projekthez különleges, személyes szál is köt.

Egy kis magyar csapat Amerikában álmodna nagyot. Mi volt az első benyomásod erről?
Azt gondoltam, hogy az alapötlet erős, de szükségük van arra, hogy „amerikanizáljuk” az egészet ahhoz, hogy lábakat tudjanak növeszteni az amerikai piacra. Az ügynökségünk nemrég végzett egy átfogó kutatást a fantasy sport piacáról, így pontosan tudtam, hogy noha a fantasy sportnak az angolszász nyelvterületeken, és főleg az USA-ban van nagy hagyománya, az európai foci a globális piacon sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik, mint Amerikában bármelyik fantasy sport játék. A DraftKings és a FanDuel – ennek a piacnak a két legmeghatározóbb szereplője – épp most kapott hatalmas befektetést, vagyis az időzítés a lehető legjobb.

És tudod, imádom a jó címeket, és amikor megláttam Tamás aláírását a névjegykártyáján és az e-mailjében, azt gondoltam, ez a csávó megszerzi, amire szüksége van. Úgy írja alá, hogy „hustler”, vagyis egy igazi bevállalós játékos (a hustler szó az amerikai startupperek körében inkább a mindenre elszánt, jó üzleti érzékű, néha vakmerő vezetőt jelenti, egyértelműen pozitív felhanggal – A szerk.). Ez egy tökös aláírás.

A Statzup csapata (bal szélen Varga Tamás, jobb szélen Simán Kristóf alapító). Fotó: Orbital Strangers 

Ez oké, de a Rain egy menő New York-i ügynökség, illusztris ügyfelekkel. Miért áll szóba egy kis magyar startuppal?
Kösz! Nagyon büszkék vagyunk az ügyfeleinkre, de nagyon szeretjük az innovációt és a vállalkozói szellemet is. Van egy Rainovation néven futó saját üzleti inkubátorunk is, ahol több sikeres kezdeményezés is megszületett már. A legutóbbi elköteleződésünk egy startup iránt egy sima „felfedező” beszélgetéssel indult, több millió dolláros cég lett belőle, aminek applikációja ott volt az Apple App Store legkeresettebbjei között.  A mi üzletünk nem arról szól, hogy a Fortune 100 cégei vs. startupok, hogy ez egyikkel dolgozunk, a másikkal meg nem. Ez az egész valójában az emberekről szól: együtt dolgozni nagyszerű megrendelőkkel, legyen az kis cég vagy nagy, őrült vagy szenvedéllyel teli. És van bennünk is egy állandó, belső motiváció, hogy hihetetlen munkákat, végtermékeket állítsunk elő.

Szerinted mi a legnagyobb kihívás Tamás és Kristóf előtt?
Viszonylag egyszerű eljutni odáig, hogy a felhasználók valamit kipróbáljanak egyszer, de hogy vissza is térjenek, azt gondolom, ez az igazi kihívás. Azt kell megmutatnunk a felhasználóknak, hogy a Statzup hogyan fogja kitelíteni az életüket, a mindennapjaikat. Miért fognak hetente újra belépni a játékba? Vagy naponta? Esetleg óránként? Felépíteni ezt a szokást, na ez a legnagyobb kihívás, és egyben a srácok sikerének kulcsa is.

Hogy látod, milyen velük a munka?
Nagyon jól lehet velük dolgozni. Bár a bolygó másik felén vannak, a Skype-nak hála szuper egyszerű a közös munka. Képesek vagyunk gyorsan reagálni bármire, közösen ötletelni és mindenfajta megerőltetés nélkül kommunikálni – és ez kellemes meglepetés volt számomra is.

Sokan arrogánsnak tartják, szexistának, elviselhetetlennek. Mások több mint tíz éve dolgoznak vele. Az biztos, hogy Palásti József, a Fornetti alapítója rendkívül impulzív, s igen megosztó figura. Élvezi, hogy bármikor bármit kimondhat, sose vigyáz a szájára. Mellesleg felépítette Magyarország egyik legsikeresebb cégét, s idén eladta mintegy húszmilliárd forintért. A Forbes novemberi számában nem csak gazdaglista van, a második címlapon Palásti szerepel, s a teljes Fornetti-sztori is a magazinban olvasható. Íme 10+1 elképesztő idézet az ország leggazdagabb pékmesterétől.

Ha helyettesítem valamivel a lóf***t, akkor már már intellektuálisnak néznek?

Üzleti szüzességemet a Corvin áruházban vette el egy vászonkereskedő '75-ben. Aztán mentem gépet beszerezni nyugatra. Ohne Mehrwertsteuer, ohne Rechnung, weiß oder schwarz? Minus 20 Perzent? Natürlich. Akkor még én is kelet-európai voltam.

Akkoriban még lerakták a közért elé a zsömlét, a kutya meg lehugyozta. Ez nem az én világom. Támasztottam egy olyan igényt, aminek én tudtam a legjobban megfelelni. A Fornetti soha nem volt drága, soha nem volt szélsőséges, soha nem akarta a legjobb terméket eladni, abba több anyag kellett volna. Ár-érték arányban a legjobb sztenderdet akartam.

Gyorsan rájössz, hogy téged nem fognak szeretni, ha pedig nem fognak, legalább tartsanak tőled. Ne féljenek, de tartsanak. És ez jó? Nem, de csak így megy.

Összevettem az alkatrészeket, legyártottam a kemencét, eladtam magamnak lízingre, majd kihelyeztem a partnernek óvadékért. Három haszon egy kemencén, háromszor kopasztottuk a libát

Törést okozott bennem. Felépítek egy nagy vállalatot és honnan szúrnak le majdnem? Itthonról. Ne sajnálj, csak értsd meg az arroganciámat.

Ha engem próbálsz megfejteni, ne keresd a nagyon bonyolult dolgokat. Egy emberke, aki szereti a munkáját. Ért hozzá, jó memóriája van, és csak azt hiszi el a világból, amit ő maga már megtanult, és az ő kezében működik. Értsd meg a kisembert, aki tudja, hogy nem akar úgy élni, mint a szülei.

Az én vallásosságom úgy van, hogy isten ránk hagyta a teremtést, a többi marketing. Ha látok olyan embert, aki a teremtést ugyanolyan jól csinálja egy másik placcon, mint én a magamét, engem az varázsol el.

Hogyan születik az igazság? Mondtunk egy nagy baromságot, amiben elkezdtünk keményen hinni. Aztán megvalósult. Tudod, kellenek az egyszerű, olcsó piaci blöffök.

Borzasztó ellenfél vagyok. Sétálsz, azt hiszed napsütés van, de érzed, hogy az ott az árnyék, az mindig én leszek. Szaladni fogsz, mert félsz. Játékos vagyok, imádok játszani.

Én másként harcolok. Nyílt színi konfrontációval nem húzzuk az időt. Nem vagyok jó keresztény. Bennem a felebaráti szeretet óriási, de a megbocsátás teljesen hiányzik, sajnos.

Milyen érzés nőként Dubajban tárgyalni? Mennyire veszik komolyan arrafelé a partnerek a nőket? Hogyan öltöznek az üzletasszonyok az elviselhetetlen melegben? Vásárhelyi Orsi az NNG két vezetőjét kísérte végig Ázsián Dubajtól Tokióig, íme élménybeszámolójának első része.

Reggel 9-kor a dubaji szálloda halljában izgatottan várom mentoromat. Bolesza Péter az NNG fejlődő piacokért felelős alelnöke. Hosszú volt az éjszaka, kettő előtt nem tudtam elaludni. Fáradtan szemlélem az embereket, miket reggeliznek, honnan jöhettek, vajon mi céljuk lehet itt a sivatagi paradicsomban. Rengeteg kérdés cikázik a fejemben, izgulok és még kissé frusztrált is vagyok, vajon megfelelő-e az öltözékem a dubai üzleti élethez? Kint 40 fok, bent 23 és ehhez jönnek még sztereotip gondolataim az arab kultúráról – teljes a zavar. A rövidnadrágos turista hölgyektől a csadorig sokféle megoldást látok, de leggyakoribb a hosszúnadrág, könyökig érő felsővel.

 Végre meglátom Pétert, aki meginvitál az asztalukhoz, ahol egy velem egykorú lány, Szabó Fanni, az NNG key account managere kávézik. Gyorsan felmérem Fanni öltözékét: térdig érő szoknya, harisnya, rövid ujjú, zakó – kicsit megnyugszom. Mindketten nagyon kedvesek, beavatnak a napi programba: két tárgyalásunk is lesz, mielőtt este továbbrepülnénk Péterrel Indiába.

 A hőség már az alatt a három másodperc alatt is elviselhetetlen, amíg a szállodától a taxiig jutunk, de a helyiek nem fukarkodnak a légkondival, amúgy is olcsó a benzin. Első ügyfelünk egy nagy amerikai autóipari cég kimondottan navigációért felelős vezetője. Arab származású 30-as srác, tökéletes brit akcentussal, szinte startuposan laza öltözékben, széles mosollyal fogad minket. A tárgyalóból a kilátás szinte zavarba ejtően pazar a napsütötte tengerpartra és a folyamatosan épülő Dubaj luxusépületeire. A megbeszélés roppant technikai, hozzászólni nyilván nem tudok, így a beszélgetés dinamikáját figyelem. Fanni nagyon precízen tisztában van a határidőkkel, programpontokkal és a megbeszélendő feladatokkal, nem pazarolja az időt, pörögnek az események. Mint kvázi külső szemlélő mégis az az érzésem, hogy nem egyenlő a kommunikáció – az ügyfél mindig Pétertől kérdez, hiába Fanni válaszol, tekintete ritkán téved a női munkatársakra. Fanni helyében valószínűleg elképesztően zavarna ez az attitűd, rajta viszont ennek még a jele sem látszik.

Második megbeszélésünk helyszínére tartva rákérdezek, hogy érte-e már negatív tapasztalat, csak azért mert nő. Hosszas gondolkodás után sem tud igazán kiemelni semmit, a legdurvább eset az volt, amikor a koreai partnerek elhívták bulizni, de ezt inkább bóknak vette. Péter hozzáteszi, hogy azért nem volt olyan egyszerű elérni ezt az állapotot, noha a tudással és talpraesettséggel nem volt gond. Ahova tudta, vitte magával és egyre több feladatot adott át neki. Megesett, hogy Péternek válaszoltak e-mailekre vagy őt hívták az ügyfelek, noha Fanni kezdte a kommunikációt, ilyenkor tudatosan vissza lettek irányítva, így szépen lassan megtanulták, hogy Fanni egyenrangú partnerként kezelendő. Összességében mindketten arra jutnak, hogy külföldi cégnél dolgozva, ha az illető hölgy ért a munkájához, alapvetően nem szokott ebből probléma lenni.

Második megbeszélésünk egy üzleti ebéddel kezdődik, a hangulat kimondottan baráti, mintha ezer éves cimborák ücsörögnének az asztal körül. Az indiai származású autóipari régiós vezető és szingapúri asszisztense jól ismerik Pétert és Fannit. A megbeszélés az ő irodájukban folytatódik, ahol már komolyabb a hangvétel, de nyoma sincs az előző tárgyaláson tapasztaltaknak. Itt egy csapatként közös a cél, az új autó navigációs rendszere a lehető legjobb legyen. Nem számít ki honnan jött, nő vagy férfi, ha a tudása megvan. Érdekes a kontraszt.

A szállodában még iszunk egy búcsúbambit, megtudom, hogy Fanni még marad egy napot, hogy az egyik beszállítóval tárgyaljon – egyedül.  A reptérre kifelé vezető úton a nőként való érvényesülésről és a formalitásból adódó kulturális különbségekről beszélgetünk.  Péter viccesen megjegyzi, hogy valószínűleg nem az az ország lesz a legformálisabb és az az üzleti életben a nőkkel szemben a legelőítéletesebb, amire számítok. De nem szeretne spoilerezni, hadd ismerhessem be, hogy nekem is vannak valótlan előítéleteim.

(A szerző, Vásárhelyi Orsi a Bridge Budapest ösztöndíj sales gyakornoka két hétig Ázsiában. A program során végig kíséri Bolesza Pétert, az NNG  fejlődő piacokért felelős alelnökét és Nagy Tibor key account managert Dubajtól, Indián és Koreán át egészen a tokyói Telematics Update szakmai kiállításig.

Az NNG az autóipari navigációs piac megkerülhetetlen, hazai központú szoftverfejlesztő cége, a 2004-ben 4 fős garázscégként indult vállalat dolgozóinak száma 2015 végére várhatóan eléri a 900 főt. Jelenleg 12 irodája van a világ öt kontinensén.

Orsi eredetileg statisztikus-szociológus, dolgozott újságíróként, adatelemzőként valamint a Neticle Technologies korábbi sales vezetője, jelenleg a doktoriját csinálja a CEU-n hálózatkutatásból. Hosszú távú célja az üzleti és akadémiai világ közötti átjárhatóság erősítése, fejlesztése.)

Mert bizony van olyan is. Az idei évben nemcsak a vagyonukat vizsgáltuk a 33 leggazdagabb magyarnak, hanem életútjukon, cégeiken keresztül öt másik szempont alapján is mértük őket.

A jó milliárdos útja a sikerig transzparens, lehetőleg csak a saját erejére támaszkodva érte el, amit elért, innovatív, követi az újdonságokat, és hatékonyan gazdálkodik azzal, ami van. Első ránézésre is szembetűnő volt, hogy a magyar milliárdosok között kevesebb a self-made típusú vállalkozó, legalább is az első tízet nézve, e tekintetben a régióhoz képest is van mit bepótolnunk. A másik fontos mutató, amiben van mit javulni a transzparencia. 

Az összevetés arra is alkalmas, hogy a milliárdosainkat egymáshoz mérjük. A lapban mind a 33-uknál ott vannak a kis hatszögek (vagy ahogy a munka közben mi elkereszteltük őket: a pókhálók), de most megmutatjuk a Top 10-et ízelítőnek! 
Forrás: Forbes

Előfizetnél? Nézd meg rendkívül kedvezményes ajánlatainkat a forbes.hu oldalon!

Az építőipar két sztárja erős évet ment – az egyik lehet, hogy utoljára, a másik, úgy néz ki, szintet lép. Közgép vs. Duna Aszfalt. 

Közgép: 2014 a számok alapján jó év volt 
A Közgép Zrt. egyáltalán nem zárt rossz évet, legalább is ez derül ki a cégpapírokból. A 2014. december 31-ével záródó üzleti évben például rekordbevételük volt, az ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a cég valószínűleg utolsó jó évét zárta. Legalább is egy ideig. A közbeszerzéseken korábban taroló Közgép először a gönyűi kikötő fejlesztésére idén januárban kiírt tenderen érezhette meg, jönnek az új idők. A legolcsóbb ajánlatot ugyan a Közgép tette, a Közbeszerzési Döntő Bizottság (KDB) hamis adatközlés miatt elmeszelte őket, sőt, a közbeszerzésekből is kizárta őket 3 évre. A munkaügyi bíróság később ugyan a határozat felfüggesztéséről döntött, de a Közbeszerzési Hatóság ezt megfellebbezte. Jelen helyzetben a Közgép indulhat állami tendereken egészen addig, míg a KDB döntése ellen beadott perben ítéletet nem hoznak.

Duna Aszfalt: jó csillagzat alatt 
Közben Szíjj László nevére került a mélyépítő piac egy újabb üdvöskéje, a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt-csoport két tulajdonosa nyáron vált szét, ez koránt sem jelenti azt, hogy Szíjj és üzlettársa, Varga Károly viszonya megromlott volna. Az állami beruházások favoritként emlegetett cég akár baráti versenytársat is kaphat a Varga által átvett cégek személyében.


Grafika, adatok: Forbes, 2014-es cégbeszámolók



Sok állami pénzt nyernek, de kik? 
Az mindenképp változás az elmúlt évekhez képest, hogy legalább tudjuk, hogy kik annak a cégnek a tulajdonosai, akik feltűnően sikeresek az állami pályázatokon. Ez ugyanis a Duna Aszfaltnál eddig világosan látható volt, ellenben a Közgéppel. Tavaly megpróbáltuk feltérképezni Simicska Lajos cégbirodalmát, akkor a magyarországi cégpapírok átkutatása után azt tudtuk kimutatni, hogy a cégben 11,6%-os tulajdonrésze biztosan van. Az aktualizált vagyonbecslésünkben is ebből indultunk ki, hiszen a nyilvánosan elérhető adatok nem utalnak arra, hogy a cég tulajdonosi struktúrájában változás lett volna az elmúlt egy évben (a becslést Simicska Lajosék el is fogadták). Idén a társaság a Forbes kérdésére hivatalosan is megerősítette: Nyerges Zsoltnak, Simicska legrégebbi üzlettársának, 20%-os tulajdonrésze van a cégben. Eddig is sejthető volt, hogy ő az egyik pénzember a Közgép mögött, de most először erősítette meg mindezt a nyilvánosság előtt is. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben sikerült rálátnunk arra, kik birtokolják a cég közel harmadát. A többi részre – legalább is egyelőre – még nincs rálátásunk.

A Forbes novemberben megjelenő gazdaglistáján Simicska a 6. helyezett, Szíjj László - nagyot ugorva tavalyhoz képest, amikor először szerepelt ilyen jellegű listán - a 12., míg Varga Károly a 28. Nyerges Zsolt is nagyot lépett előre a Közgép miatt: ő idén a 16. leggazdagabb magyar a Forbes kimutatása szerint. 

Előfizetne? Keresse karácsonyi ajánlatainkat, nézzen bele a magazinba a www.forbes.hu oldalon! 

Aki már egy sarki közértnél nagyobb üzletben gondolkodik, annak muszáj lépnie. Hogyan lehet valaki igazán menő? Miért kötelező a kicsi vállalkozásoknak is a digitális átállás? Inspiráló példák egy érdekes konferenciáról, amin Fekete Emese járt.

Németország egyik legmenőbbnek tartott étterme manapság a Sansibar. Nem Berlinben van, nem is Münchenben vagy Frankfurtban, hanem az Isten háta mögött. A dán határtól nem messze, egy északi tengeri apró szigeten, a frízek lakta Sylten.

Ismertsége mégis sokkal nagyobb, jelenléte pedig kézzelfoghatóbb szerte Németországban, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a szokásosnál jóval aktívabban használja az egyébként mindenkinek rendelkezésére álló digitális csatornákat. Túllépett azon, hogy van egy honlapja, azon az étlap és a telefonszám. Remek konyhájával nem is a vacsora házhoz szállítására állt rá – egy eldugott helytől ez nem is lett volna bölcs gondolat. A Sansibarból viszont nemcsak éttermet, hanem márkát is kreált, és köré épített egy webshopot, illetve egy borklubot. Sansibar-teákat, ruhákat, ajándékokat, lakberendzési holmikat lehet tőlük rendelni, a borklub tagjainak pedig a havi tagdíj fejében havonta 1-3 palackot küldenek a legjobb borászoktól beszerzett, zanzibárosított újdonságaikból. És ha a klub egy tagja fizikailag is elvetődik a szigetre, a pincér már tudja, mi a kedvence, azzal várja az esti vacsoránál.

Közöségi jelenlét

Ez csak egy példa arra, hogy aki többet akar kihozni a vállalkozásából, mint egy sarki közért vagy kocsma, annak muszáj meglépnie a digitális átállást, szinte függetlenül attól, hogy milyen szektorban tevékenykedik. Jelen kell lennie a közösségi oldalakon, online értékesítési megoldásokat kell találnia, enélkül hosszú távon nem tud a piacon maradni, és nem lesz versenyképes. Hogy hogyan lehet ezt meglépni, és meg lehet-e úszni komolyabb kezdeti ráfordítás nélkül, az már nehezebb kérdés.

Sokat vitatkoztak erről azon a frankfurti konferencián is, amit kifejezetten a kis- és közepes cégek, startupok digitális átállásáról rendezett az SAP. Ott voltunk. A példákat is onnan hoztuk.

Stefan Hoechbauer (SAP), Norbert Kunz (Social Impact Lab), John Higgins (Digital Europe) arra keresik a választ, mi a startup-mentalitás

Van, aki szerint nem kell más, mint startup-mentalitás (hogy ez pontosan, mi, azt senki nem tudta igazán definiálni), jó technikai megoldások (ez a legkönnyebb, az IT-cégek egyáltalán nem csak az óriáscégekkel foglalkoznak, az SAP ügyfeleinek 80 százaléka például kkv), és persze minőségi termék vagy szolgáltatás. Nem tudom, feltűnt-e, az ár ebben a felsorolásban nem szerepel. Ha valaki jót és innovatívan csinálja, akkor nem kell, hogy a legolcsóbb legyen (nem is biztos, hogy tudna az lenni), mégis viszik a termékét.

A kor nem akadály

Ahogy a Sansibar sem az alacsony áraival emelkedik ki, a brit Look Fabulous Forever nevű kozmetikai vállalkozás is mással véteti észre magát. A céget két évvel ezelőtt az akkor 65 éves Tricia Cusden alapította, aki nem talált magának ideális sminkkészletet a piacon. Úgy tűnik, a startup-mentalitás kortól független: beiratkozott egy kozmetikai tanfolyamra (rajta kívül 18-19 éves lányok voltak csak, ránézésre kicsit kilógott a sorból), kidolgozta a termékcsaládot, és pillanatokon belül felfuttatta a céget. A jó minőség mellett nem kellett hozzá más, mint egy jó online bolt és a közösségi csatornák. YouTube videóit több százezren megnézték, építi Facebook táborát, és rendszeresen blogol. Ma a világ 24 országába szállít, legtöbb bevételét a tengeren túlról szerzi.

Felhő!

Persze nem a Facebook és társai az egyetlen eszköz, amely manapság nagyot tud dobni bármely cég hatékonyságán. A kis- és közepes cégek digitális átállásának másik módja a cloud computing, vagyis a felhőalapú megoldások, amelyekről az egész világon legalább tíz éve mindenki beszél, a gyakorlatban azonban a kisebb cégek hajlamosak megfeledkezni ezek alkalmazásáról. John Higgins, a Digital Europe igazgatója idézett egy felmérést, amely szerint az európai kkv-k és startupok 40 százaléka egyáltalán nem használja ki a második generációs digitális lehetőségeket (felhő és közösségi csatornák), körülbelül 58 százalékuk gondolatban már eljutott idáig, és mindössze 2 százalékuk lépett a digitalizáció útjára.

A Frisco nevű lengyel kiskereskedelmi webáruház azért érdekes példa, mert jól mutatja, hogy egy jól kitalált rendszer mennyiben tudja segíteni az élelmiszerek megrendelését, kiszállítását, a raktárkészletek feltöltését és az adatok elemzését. Ez a kis cég egyelőre csak Varsó környékén végzi a szolgáltatását, körülbelül napi 500 rendelésnél tart, azt vállalja, hogy 1, maximum 2 órán belül házhoz viszi a bevásárlást, és hogy ezt minél hatékonyabban tegye, állandóan méri és elemzi a fogyasztói szokásokat.

Erős összefüggést fedeztek fel például az időjárás és a sör/fagyi egyebek rendelése között, ami nyilván logikus, vagyis csilivili felhő nélkül, józan paraszti ésszel is belátható, de ha pontos adatok és időjárás-előrejelzés van a rendszerbe építve, akkor például a raktárak feltöltése sokkal automatikusabban és gyorsabban tud megtörténni. Magyarul, ha van egy okos rendszer az üzleti modell mögött, akkor a tulajdonosnak vagy a menedzsmentnek sokkal több ideje marad más stratégiai dolgokkal foglalkoznia. Ezért vonta le azt a következtetést Rinse Tamsma, az SAP elnökhelyettese, hogy kvázi mindegy, melyik ágazatról van szó, mindegy, hol van a vállalkozás központja, a lényeg mégis csak az, hogy aki valamilyen terméket vagy szolgáltatást el akar adni, és versenyben akar maradni, annak muszáj meglépnie a digitális átállást.

Az egészségügyben különösen hasznosak lehetnek ezek a megoldások, erre volt példa a frankfurti mezőny egyetlen magyar képviselője, az Omron-Hungimpex Kft. Medistance nevű szolgáltatása. Mezei Rudolf ügyvezető igazgatóval szintén Frankfurtban  beszélgettünk erről: ez a távorvoslási rendszer pár éve érhető el Magyarországon, ma körülbelül 5000-en használják. A lényeg, hogy például egyszerűen beszerezhető otthoni vérnyomásmérőkkel folyamatosan lehet követni a páciensek állapotát, mivel az adatok egy zárt informatikai rendszerben össze vannak kötve a háziorvossal vagy kardiológussal, aki szükség esetén be tud avatkozni, ha baj van. Riasztást küldhet a betegnek vagy a rokonainak, javasolhatja az addigi gyógymód megváltoztatását, és természetesen eltárolja a korábbi adatokat, amelyek a későbbiekben rendkívül hasznosak lehetnek.

Ugyanez működhet vércukor-szint mérésénél és egy sor más egészségügyi problémánál is, a használata pedig számítógépen vagy okostelefonon ma már szinte bárki előtt nyitva áll. És ha azt vesszük, hogy csak kardiovaszkuláris betegségben vagy ilyen kockázatoknak kitéve egyedül Európában 250 millió ember érintett, akkor könnyen belátható, hogy az efféle megoldásokban mekkora potenciál rejlik.

Egy spanyol milliárdos lekörözte Bill Gatest, a nyilvánosságot kerülő Zara-tulajdonos nemcsak textilben lett igazi óriás, ingatlanvagyona is egyre tekintélyesebb. 




A Forbes 400-as listájának publikálásakor még nemcsak Amerika, de a világ leggazdagabbjának is számított a Microsoft alapítója, Bill Gates. Az amerikai legtehetősebb embereit listázó Forbes 400-ra még 76 milliárdos vagyonnal került fel, ami azt is jelenti, hogy közel 20 éve ő a leggazdagabb amerikai. A Forbes globális listáján azonban az elmúlt 21 évben 16-szor végzett "csupán" az élen, eddig a mexikói Carlos Slim Helú tudta csak leelőzni. Arra még nem volt példa, hogy egy európai milliárdos a közelébe kerüljön. Eddig. 

Az Inditex spanyol textilóriás tulajdonosa, Amancio Ortega jelen állás szerint megelőzte Bill Gatest. Az Inditex kiváló értékesítési adatainak köszönhetően az ősszel szárnyalt a tőzsdén, a héten tovább emelkedett az árfolyama, több mint 2 milliárd dollárral nőtt a cég kapitalizációja, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megelőzze Gatest.

A Forbes valósidejű, a részvényárak változását lekövető listája szerint Ortega vagyona jelenleg 78,8 milliárd dollár, Gates pedig a második 78,1 milliárddal, vagyis nagyon csekély a különbség. 

Amancio Ortega irtózik a nyilvánosságtól, nem kedveli a celebritásokat, a partikat, nagyon keveset nyilatkozik. Eddig egyetlen hosszabb interjúját csak akkor adta, amikor a Zara amerikai piacra lépését készítették elő. A milliárdos vagyonának alapja az Inditex textilóriás, a Zara, a Massimo Dutti vagy a Pull&Bear ruházati márkák gyártója és értékesítője. A divatüzletről egyszer az mondta, olyan mint a halpiac: a friss halat gyorsan és drágán, szépen becsomagolva kell eladni, a tegnapi fogást viszont már csak olcsón lehet, ha egyáltalán lesz, aki megveszi. A Zara azzal tört be a textilpiacra, hogy jó minőségű, divatos ruhákat árult, de a nagy divatházakhoz képest olcsón. Ortegára nem véletlenül mondják, hogy "demokratizálta" a divatot.

Kevesen tudják, hogy vagyonának egyre nagyobb szeletét adják az ingatlanok, melyeket Pontegadea nevű vagyonkezelő cégén keresztül kezel 2002 óta. A legtöbb Zara áruház ugyanis nem bérlemény, hanem saját tulajdon, jó lokációjú, hatalmas üzletekről van szó, szerte a világban. Spanyolországban más, nagy presztízsű cégeknek is előszeretettel ad bérbe luxusingatlanokat, így a barcelonai hatalmas Apple-üzlet is az ő tulajdona. Sőt, a Madridban most üzletet nyitó, az Inditex-birodalomnak közvetlen konkurenciát jelentő ír Primark is tőle bérli új zászlóshajó-üzletét. Az elmúlt évtizedben közel 5 milliárd eurót költött ingatlanbefektetésekre, ebből 1 milliárdot Amerikában. Több üzlet is az övé a londoni Oxford Street-en, de Párizsban is vannak luxusingatlanjai. 

Ortega egy egyszerű vasutas gyermeke, maga sem végzett felsőfokú tanulmányokat, hamar elhelyezkedett egy szabóságban. Spórolt pénzéből 1975-ben La Corunában nyitotta meg első boltját Zara néven - a cégnek a mai napig La Coruna mellett van a bázisa. A vasutasfiú jelenleg a világ leggazdagabb embere. 

A Forbes magyar kiadása novemberben közli legfrissebb listáját a magyar milliárdosok vagyonáról. 

A Migration Aid alulról szerveződött meghatározó tényezővé a menekültválságban. És a mai napig tulajdonképpen egy Facebook-csoport. Cikkünk az októberi Forbesban, aminek lapárbevételéből 10 százalékot menekülteket támogató civil szervezeteknek ajánlunk fel.

A harmincas fiú valamikor nyár elején költözött be a Keleti pályaudvarra. Mosakodni, aludni ment csak haza közeli lakásába majd három hónapon keresztül. Beszélgetésünkkor két napja van határzár és új jogszabály: büntethető az illegális határátlépés. Egyik napról a másikra kiürül a város, a fiú csak lézeng egykori munkahelyén. Néhány napja itt még több ezer menekült lakott. Mint egy faluban, úgy éltek itt a továbbjutásra váró menekültek. És harmadmagával ez a nagydarab, kivarrt srác irányította ezt a falut. Lábán Micimackó, a beceneve: Baba.

Fotó: Orbital Strangers

Baba

Apja egyiptomi, anyja magyar, itt született, de az egész gyermekkora vándorlással telt. Most a család bázisa Egyiptom, ő viszont év eleje óta Budapesten él, apja textilcégét képviseli itthon. Ez az oka, hogy a rendes nevét nem árulja el. „A családom lehet, hogy nem jutna megrendeléshez bizonyos cégektől, ha a családnevünket ilyen összefüggésben olvasnák. A kép mehet” – húzza meg a sajátos határt a nyilvánossággal kapcsolatban. Ülünk a Keleti lépcsőjén.

Baba a Migration Aid Keleti pályaudvari csoportjának egyik vezetője volt, a menekültválság három legintenzívebb hónapjából egyetlen napot hagyott csak ki. Éjjel tolta a családi bizniszt, nappal irányította az önkénteseket. Mint egy „jól szituált vírus”, úgy terjedt a segíteni akarás, de az alulról jövő kezdeményezésnek voltak buktatói is, persze. „Az elején még próbáltunk szabályokat felállítani, ezek 30-40 főnél még működtek is, de 3-4 ezernél már nem. Amikor ötszázan álltak sorban ételért, már nem tudtunk figyelni rá, hogy mindenki először kap-e aznap, adtunk mindenkinek.” És maradt a tapasztalás. Ami működött egyik nap, az volt másnap is. Egymásnak adták át a tudást, nem volt szükség kézikönyvre. „Ha egy önkéntes kivágott pólóban jött egy nap, a többiek finoman figyelmeztették, másnap válasszon más ruhát, és ő másnap más ruhát választott.” A lakásában folyamatosan menekült családok laktak, egyszer egy szír anyuka három gyerekkel, akik valahol Törökországban elvesztették az apát, semmit nem tudtak róla, várták róla a híreket. Később a férfi meglett, és nemrég már Svájcból jött az sms: jól vannak. Babának könnyes a szeme, ahogy meséli. „Ha ma meg kéne halnom, aláírnám. Örülök, hogy megismertem ezeket az embereket, akik révén a magyarok megmutathatták: emberségesek.” Baba nem járt a Thököly étteremben zajló keddi megbeszélésekre.

A Keleti raktárában - lassan vége (Fotó: Orbital Strangers)

Sándor

Az étterem üzemeltetője, Újhelyi Sándor 2015. június 29-én nyomta meg az entert a Facebookon, s hozta létre a Migration Aid (MA) csoportot. „Tulajdonképpen ez a mai napig egy Facebook-csoport több mint 9 ezer taggal” – mondja. A szegedi MigSzolg volt az előkép, az első önkéntes csoport, amelyik már tranzitzónát üzemeltett, önkénteseket fogott össze a déli területen. Az eredetileg építési vállalkozó, mellette vendéglátással is foglalkozó, ötvenes éveiben járó Sándor a közösségi oldalon tette közzé a felhívást, hogy aki segíteni akar, azt várja a Thökölyben. Az első gyűlésen nagyjából húszan voltak, így kezdődött az MA története. Az események pedig felpörögtek. Hirtelen ezres nagyságrendben érkeztek a menekültek, s ezzel párhuzamosan az önkéntes csoport létszáma is meredeken emelkedni kezdett, naponta akár százzal. Nem volt belépési feltétel, csak a segítés. A következő gyűlésen már hatvanan voltak. Olyan gyorsan változott minden, hogy nem volt idő a szabályok kialakítására, de ha lettek volna is, másnap újakra lett volna szükség. Minimális szerveződést azért kitaláltak: a pályaudvarok lettek a különálló szervezeti egységek, élükre koordinátorokat tettek, és kialakultak külön csoportok például a jogi, a raktározási vagy a logisztikai területen. És mindezt egy nagy virtuális táblán, a Facebookon csinálták. Millió poszt, komment, chatablak, e-mailezés és telefon.

Alanyaink szerint az ötletgazda nem volt felkészülve arra, mivé válik a csoport, s hirtelen nagyra növését sem tudta kezelni. Ezt ő sem látja másképp. „Hozzá voltam szoktam, hogy embereket irányítok, és azt mondom nekik, »ha nem tetszik, el lehet menni«. Itt ez nem működött. Ha azt mondtam, odáig már nem mehetünk, azt a választ kaptam, nehogy már én szabjam meg nekik, meddig mehetnek el.”

Mi is a Thökölyben ülünk, túl egy napi menün. Sándor egyszer 200 adag szendvicset küldött ki a terepre. Volt egy pillanat, amikor ki is akarták húzni alóla a csoportját, de – ahogy fogalmaz – nem engedte, hogy politikai vagy önös érdekre használják az önkéntes szervezetet. Ő is megértette, itt más szabályok működnek majd. Sándor maradt, de nem volt idő nagyon elmélkedni, iszonyú tempóban jöttek az újabb feladatok, és az alapító a legjobb utat választotta: egyet hátralépett, és beállt ő is a Keletibe. „Egyre többet lehetett látni a terepen segíteni” – mondta a Forbesnak Zempléni Dóra, az MA egyik önkéntese (akinek civilben kommunikációs ügynöksége van).

A Migration Aid számokban

Dóra

Dóra nem választott magának pályaudvart. A mindennapos, aktív segítők (akik úgy öt-hatszázan lehettek) többsége választott magának egy tranzitzónát, és oda járt, amikor ideje engedte. Az emberek, a feladatok, de még a MÁV-menetrend okán is különböző profilú helyek alakultak ki. A Keleti volt a nagyüzem, a Nyugati a csendesebb zóna, ott inkább csak valami jogi lépésre, információra, tanácsra, továbbutazásra vártak az emberek; a Déliből a táborok felé igyekeztek, főleg eligazítás kellett nekik.

Dóra mindig reggel nézte meg, hol tudna jobban hasznosulni, s oda ment. Volt, hogy napi 4-5 órára, hetente többször. „Megfertőződtem, keveset aludtam, a munkámat sokszor éjjel pótoltam.” Ő azok közé tartozott, akik már a menekültválság előtt is önkénteskedtek: a Polgár Alapítványnál és később a Menedék Egyesületnél segített. Azt meséli, a csoport szinte percek alatt vált cégszerűvé (voltak felelősök, koordinátorok) és – főleg a lelkesedés miatt – iszonyú hatékonnyá. Ezer ember véleményét viszont, főleg, ha arra ott egy nyilvános fórum, már nehezebben lehetett kezelni. A demokráciának vannak hátrányai, tartja a mondás, és ez az alulról jövő kezdeményezéseknél is megmutatkozik. Hamar kijöttek az elvi ellentétek (pl. hogy a menekültek itt maradását vagy továbbhaladását kell segíteniük); vagy a rivalizálás, hogy ki a jobb segítő, ki hány órát volt talpon, hány emberen segített; egy újabb fordulatnál mi a megfelelő hozzáállás; mikor és milyen információ menjen ki, hogy ne terjedjenek rémhírek. És olyan is volt, akinek az egyéni érvényesülés is fontos volt.

Az MA tényező lett, de – ahogy Újhelyi Sándor is megállapítja – ha nem épp az általa létrehozott csoport bázisán, akkor máshogy szerveződött volna eggyé ez a sok ember. Pont, amikor kellett, volt egy fórum. „Nem az MA a fontos, hanem az emberek, akik mögötte vannak” – fogalmazza meg másként ugyanezt Baba. „A háromgyermekes anyuka, aki nappal itt segített, este pedig ellátta a családját; vagy az értelmiségi férfi, akinél jobban senki nem koordinált.”

A Migration Aid számokban

Segítésfilozófiai viták

Hamar kiderült, az MA-ban jobb, ha nincs pénz. Az első gyűléseken összegyűjtött, az alapító számlájára érkező összegek sorsa sokáig ismeretlen volt, a tagok egy része ezért nem bízott Sándorban. Az alapító később tételesen elszámolt az adományokkal, a kezdeti káosszal indokolta, hogy nem volt minden átlátható az első perctől, és az erre a célra felállt felügyelő bizottság is rendben találta a pénzügyeket. De ezzel rögtön az is kitűnt, ha nincs pénzgyűjtés, minden sokkal egyszerűbb és tisztább. „Persze volt, hogy egy svéd állampolgár 100 ezer forintot nyomott a kezünkbe, de vele is inkább elmentünk bevásárolni” – mesélte Dóra. Ülve is pörög, egy hegyet is ellapátolna. A pénzadomány a menekültkérdés újabb stációinál lépett ismét a képbe, a tranzitzónák a határ közelébe kerültek, sokszor más országokban kél el a segítség, így ma már a Robert Burns Alapítványon keresztül lehet pénzben is segíteni; az MA-tagok pedig eldöntötték, hivatalosan is egyesületté szerveződnek.

A több ezer civilt mozgató csoportnak más, régóta működő civil szervezetekkel is együtt kellett működnie. Hamar megtalálták egymást a Magyar Helsinki Bizottsággal, amelynek fő profilja a menekülteknek való jogi segítségnyújtás, képviselet volt. Bakonyi Anikó projektmenedzser a Forbesnak elmondta: a percről percre változó helyzetben minden szereplőnek tudnia kellett, mi a jogi háttere annak, ami történik. „Az önkéntesnek azért, hogy ne legyen büntethető, a menekülteknek azért, hogy megalapozott döntést hozhassanak. „A bizottság ügyvédjei képzést tartottak a segítőknek, a segítők lefordították a szinte naponta új információs anyagokat. „Az MA humanitárius katasztrófát előzött meg. Lelkesítő volt látni, ahogy naponta ezren mennek segíteni, és csinálják azt a munkát, amit mi évek óta. Néha persze teljesen valótlan állítások is kimentek, mert a Facebookot senki nem kontrollálta, de rövid idő alatt lett egy-két kontakt, aki lekérte a jogi segítségünket, mielőtt bármit kiposztolt volna.” A menekültválság felértékelte az önkéntes munkát is, előtte elképzelhetetlen volt, hogy ekkora tömeg mozduljon segíteni. Most már egyértelmű, ha nem a menekülteken kell majd, akkor másokon fognak segíteni. Ahogy a krízis alatt is előfordult, hogy ha egy szállítmány nem tudott célba érni, a hajléktalanok vagy a magyar szegények napjait könnyítették meg.

A Migration Aid számokban

A Segítsünk együtt a menekülteknek szintén egy Facebook-csoport, 10 ezer tagjával még az MA-nél is nagyobb, de talán kevésbé ismert. Vezetőjük, Kalmár Szilárd egy radikális baloldali párt, a Balpárt vezetője, de ahogy fogalmazott, a menekültválság alatt tudatosan félretette politikusi énjét, és csak az önkéntességgel foglalkozott. Az általa képviselt segítők elsősorban meleg ételt készítettek és osztottak a menekülteknek, amivel olykor „segítésfilozófiai” vitába keveredtek más szervezetekkel, így az MA-vel is. „Azzal érveltek, hogy ezzel az országban maradásukat segítjük, de mi úgy gondoltuk, nem gyalogol valaki ezer kilométert a családjával azért, hogy egyen itt nálunk egy tál sárgaborsólevest.” Az eltérő álláspont nem befolyásolta a közös munkát: az MA nem főzött ételt, a Segítsünk csoport nem üzemeltetett tranzitzónát, jól tudtak így is együtt dolgozni.

Hogyan tovább? „Amíg egy ember lesz itt, én maradok.” Baba azt mondja, a határzárral a menekültek nem fognak eltűnni, csak majd az embercsempészek teszik le őket a Keletiben, nem a vonat. Így lesz még dolguk, bár a megmaradt raktárat beszélgetésünk után nem sokkal fel kell számolniuk. Így döntött a városvezetés.

Rég látott nagy mozgolódás volt az amerikai Forbes 400-as listáján, ahol az Egyesült Államok 400 leggazgagabb üzletemberét rangsorolja anyalapunk. Az élbolyból kikerült a Walton-örökösök nagy része, helyettük itt vannak az internetmilliárdosok: Jeff Bezos és Mark Zuckerberg is először került a top 10-be, sőt, az Amazon-alapító Bezos vagyona 16,5 milliárddal nőtt egy év alatt, ő a lista csúcsugrója.  

Az amerikai Forbes 34 éve állítja össze a rangsort, soha nem volt olyan magas a bekerülési küszöb, mint most: 1,7 milliárd dollár, szemben a tavalyi 1,55 milliárddal. Ez amerikai mértékkel mérve is nagy emelkedés, amit jól mutat, hogy 145-en estek ki a tavalyi lista szereplői közül. 

Huszonöt új van a listán, köztük a legfiatalabb Evan Spiegel, a Snapchat társalapítója a maga 25 évével. Valószínűleg ő a világ legfiatalabb milliárdosa (a befektetők 16 milliárd dollárra értékelik a Spiegelék által fejlesztett appot, ami képek küldözgetésére alkalmas úgy, hogy azok 10 másodperc után eltűnnek a mobiltelefonunkról - a tinik imádják). A fiatal trónkövetelők közt ott van az európai piacokon hasító AirBnB alapító hármasa is: Nathan Blecharczyk, Brian Chesky és Joe Gebbia, de bekerült a 400-as listára az Uber-alapító Travis Kalanick is. 


1. Bill Gates
Microsoft, egyéb befektetések: Deere & Co., Canadian National Railway, Republic Services, Arcos Dorados
Nettó vagyon: 76 milliárd dollár 

Az elmúlt 21 évben Gates tizenhatszor nyerte el a világ leggazdagabbjának kijáró címet (Carlos Slimet előzte vissza a globális listán tavaly), az amerikai gazdagok rangsorában azonban nagyon messze vannak tőle a trónkövetelők. Idén is ő az első - immár huszonkettedik éve. Vagyonának ma már csak 13%-át teszi ki az általa negyven éve alapított Microsoftban lévő részesedése. 

2. Warren Buffet
Berkshire Hathaway
Nettó vagyon: 62 milliárd dollár. 

"Warren Buffet gazdagabb, mint valaha" - írtuk róla még márciusban. Nos, a helyzet nem sokat változott. Gates jóbarátja továbbra is a második leggazdagabb amerikai, mint 2001 óta mindig. 

3. Larry Elison
Oracle
Nettó vagyon: 47,5 milliárd 

A Szilícium-völgy egyik legnagyobb ágyúja 1977-ben alapította a cégét, mely kőgazdaggá tette. Az adatbázis-szoftvert kínáló Oracle ötlete azután pattant ki a fejéből, hogy egy hasonló terméket készített a CIA megbízásából.

4. Jeff Bezos 
Amazon.com 
Nettó vagyon: 47 milliárd 

Bezos először került be a top 10-be, sőt, az Amazon részvények egészen a múlt hétig még a harmadik helyen tartották, vagyona alig marad el a top10-ben már otthonosan mozgó Elisonétól. 

5-6. Charles és David Koch
Koch Industries (örökölt vagyon + számos befektetés) 
Nettó vagyon: 41-41 milliárd dollár 

A Koch Industries Amerika második legnagyobb magánkézben lévő vállalkozása, a Koch testvérpár pedig minden bizonnyal a milliárdos lista tagjai közül a legaktívabbak politikailag (ott van a Tea Party mögött is). 

7. Mark Zuckerberg
Facebook 
Nettó vagyon: 40,3 milliárd dollár  

A Facebook szárnyal a tőzsdén, vagyona több mint 6 milliárd dollárral nőtt egy év alatt. 31 éves és már ott van a top10-ben, ő az elitklub legfiatalabb tagja. Nem lepődnénk meg, ha jövőre lekörözné az öregmotoros Koch-testvéreket. Zuckerberg 2004-ben alapította a Facebookot, a startup kedvéért ott hagyta a Harvardot, mindössze 11 év elegendő volt számára, hogy ott legyen Amerika 10 leggazdagabbja közt. A közösségi oldalt augusztusban több mint 1 milliárd felhasználó látogatta meg egyetlen nap alatt (ez eddig a csúcs), vagyis minden hetedik Föld-lakó belépett a profiljába. A cég idén is folytatta a felvásárlásokat, megszerezve például az Oculus Riftet is. Mark célja egyértelmű, az internet legyen maga a Facebook.  

8. Michael Bloomberg 
Bloomberg LP
Nettó vagyon: 38,6 milliárd dollár

New York-i polgármesterként a leggazdagabb amerikai politikus volt egykoron, a nevét viselő adatelemző és médiacég nem igazán ment jól mostanság, a 73 éves üzletember 2015 elején ezért visszatért a vállalat élére, hogy kicsit felrázza a megfáradt kollégákat (egy jó részüket persze ki is rúgta). A cég most ismét arra próbál fókuszálni, amihez a legjobban ért: az üzleti hírekre. 

9. Jim Walton
Wal-Mart
Nettó vagyon: 33,7 milliárd dollár

Tavaly négy Walton-örökös volt a top10-ben, most már csak Jim képviseli a Wal-Mart alapító családját (Sam Walton négy gyermeke közül ő a legfiatalabb). Bátyja, Rob 23 év után idén júniusban adta át Amerika legnagyobb kiskereskedelmi láncának vezérigazgatói székét Jimnek, a Wal-Martnak világszerte 11 ezer egysége van. Pletykaként nemrég felmerült, hogy a Tesco kelet-közép-európai hálózatát is vinnék, így belépnének a magyar piacra is. 

10. Larry Page 
Google 
Nettó vagyon: 33,3 milliárd dollár  

Na tessék, Page bejelenti, hogy 42 évesen "visszavonul" a Google éléről, és máris ott találjuk az élbolyban! A Google nyáron jelentette be, hogy Alphabet néven új, ernyőcéget hoz létre, és itt működnek tovább a cég "hagyományos" üzletágai (kereső, YouTube, hirdetések, térkép, Android), ezt viszi tovább a Page helyét átvevő eddigi alelnök, Sunder Pichai. Az új projektek pedig maradnak az Alphabet és Page alatt, így a Fiber, a Nest és a Calico. A bejelentés után a cég kapitalizációja soha nem látott magasságokba emelkedett, összesen mintegy 20 milliárddal nőtt az értéke, az árfolyam hatalmasat ugrott. Nem, a piac nem annak örül, hogy Page háttérbe vonul, a Google második negyedéves jelentése sem volt rossz, és az átszervezéssel sokkal jobban lehet majd látni, hogy melyik üzletág hogyan teljesít. Page tavaly még nem volt tagja a tízes élmezőnynek.