A Forbes Magyarország blogja

Délután csörög a telefonom. Mit viszek magammal este a CEU Business Schooljának könyvbemutatójára – hangzik a kérdés. Soros György is ott lesz, a biztonságiak aggódnak. Megnyugtatom a pr-est, hogy csak a telefonom lesz nálam, majd eléggé meglepődök a Greshamben, amikor minden biztonsági ellenőrzés nélkül megyünk be a terembe. Sok amerikai van, volt CEU-s diákok, jelenlegi tanárok. A magyarok közül Czakó Borbálát, Bojár Gábort és Kürti Sándort ismerem fel.

Soros keveset beszélt, összesen talán 15-20 percet. Mellette szerényen a Harvard Business School dékánja, Nitin Nohria ült az emelvényen, és ahhoz képest, hogy a könyvbemutatóra érkezett Bostonból ő még kevésbé jutott szóhoz. A vége felé odafordult Soroshoz. „Ritkán ülhetek Soros György mellett. Feltehetek egy kérdést?” – amit tőle azért vicces volt hallani, de az van, hogy Soros tényleg nagy név és még harvardos nagymenőknek sem evidens, hogy találkoznak. „Kell-e aggódni Oroszország és Kína miatt?”- hangzott el az elég magas labda Soros felé. „Nagyon is kell, a nyílt társadalmak veszélyben vannak, nem is olyan régóta” – hangzott a választ. Szerinte a kínai lehetőségek még nyitottak, nem egyértelmű, hogy milyen politikai irányba megy az ország. Világszinten kialakult hatalmi vákuumot nem töltötte be senki és semmi, emiatt nagyon veszélyes irányba haladnak a folyamatok.

Itt a teljes beszélgetés videón. 

Kínával kapcsolatban volt még egy érdekes megjegyzése. Szerinte az Egyesült Államokban a piacok befolyása alatt áll a politika, ami nem egészséges. Kínában ezzel szemben a politika határozza meg a piacok működését.

A beszélgetésből kiderült, hogy Sorost mostanában a legjobban Ukrajna foglalkoztatja. (Ami az Alapblog interjújából is látszott.) Szerinte nem lesz kiélezettebb fegyveres konfliktus a helyzetből, leginkább azért, mert Putyinnak nincs elég pénze. A krími közhangulat javítására annyit költöttek, mint a téli olimpiára, és ezt nem tudnák megismételni Kelet-Ukrajnával - mondta.

A harvardos dékán csak annyit szúrt közbe, hogy ez a konfliktus is az olajról szól, de ennél jobban nem ment bele a dologba.

A több mint egyórás beszélgetést meg is nézhetik videón a CEU Business School oldalán.

Fotó: CEU Business School

Cannes Lions beszámoló Jedlicska Mártontól (Kirowski Isobar, Creative Director) aki először képviselte Magyarországot a fesztivál zsűrijében.

 Mindanyian ismerjük a vörös szőnyeges fotókat és a rajtuk vonuló színészeket a Cannes-i film fesztiválon.

Na de van egy másik "Cannes". Egy olyan szakmának aminek még a filmeknél is nagyobb hatása van az életükre, ez a Cannes Lions – International Festival of Creativity.  Egy olyan fesztivál ami mint egy kommunikációs bábel tornya, összegyűjti a világ legjobb kreatív szakembereit. Nekik ez a fesztivál és verseny a legfontosabb esemény az évben.

Itt dől el, hogy ki volt a legokosabb legügyesebb, leginnovatívabb és talán ami mindegyiknél fontosabb, legkreatívabb. Amelyik cég képes itt nyerni annak komoly üzleti és reputációs előnye lesz a többiekkel szemben.

Mennyire nehéz nyerni? Több mint 37 ezer alkotás versenyez 17 kategóriában. Én az egyik ilyen kategóriának a zsűrijének vagyok a tagja.

Hihetetlen fricska lenne, évtizedekig beszélnének róla, ha Argentína épp az ősi rivális Brazíliában szerezné meg a harmadik vébécímét, ehhez képest Sabella mester évi fizetése még az 1 millió dollárt sem éri el. Bezzeg Irán nem sajnálta a pénzt az egykor a Real Madridot is garnírozó Carlos Quierozra, ő 1,4 millió dollárt kap. A Forbes Mexico összeszedte, mennyit keresnek a vébére kijutott nemzeti tizenegyek vezetői. Nem feltétlenül a nagyhatalmak fizetik a legtöbbet a válogatott szövetségi kapitányának. Nézzük, ki mennyit keres! 

A bergamói rém, Capello (Fotó: Real Madrid)

1. Fabio Capello (olasz) – Oroszország, 9,6 millió dollár (évente)
Olaszországban az anyák azt tanítják a lányaiknak, kerüljék a bergamói férfiakat. Capello kemény, mint a kőszikla. Ha rágógumizva elsétált előtte, még Wayne Rooney is csöndben maradt a félelemtől – az olasz mesterről nyugodtan meg lehetne mintázni a bergamói férfi szobrát. Hihetetlen tisztelet övezte a játékosok részéről mindig is, következetes, de kíméletlen edzőnek mondják. A fizetésén is látszik, az orosz szövetség tudta, kivel van dolga. Ehhez képest az első meccsen Dél-Korea ellen elért 0-0 elég soványka. Négy éve még az angol válogatottat dirigálta, korábban két emblematikus csapat főnöke volt: az AC Milané és a Real Madridé. Tizenhárom nagy címet nyert eddig.

2. Luís Felipe Scolari (brazil) – Brazília, 6,2 millió dollár
A 2002-ben Brazíliával világbajnok mester nem veti meg a pénzt: még az üzbég Bunyodkor kispadjára is leült 18 hónapra potom 30 millió dollárért. Bár egykoron sokat áldoztak rá, hogy Taskent legyen a futball világ ázsiai fellegvára, a Chelsea és a portugál válogatott után valószínűleg nem a szakmai kihívás vonzotta Scolarit Ázsiába, ahol amúgy a szintén világbajnok honfitársa, Zico örökségét vette át. A brazil mesternek egyértelműen jobban megy a nemzeti csapatoknál (Kuwait legjobbjait is trenírozta), a klubcsapatoknál már kevésbé, a Chelsea milliomos oligarchája, Roman Abramovics viszonylag gyorsan megunta az eredménytelenséget. Kevesen tudják, hogy van olasz útlevele is.

3. Roy Hodgson (angol), - Anglia, 5,5 millió dollár
Az angolok legalább itt dobogósok. Hodgson egykor Gera Zoltán edzője is volt, a játékosai mindig 100%-osan kiállnak érte, noha vele is előfordult már Pintér Attilához hasonlatosan, hogy a meccs utáni sajttájékoztatón olyat dicsért, aki pályára sem lépett. A Fulhammel csodát tett, a középcsapattal majdnem megnyerte a második legfontosabb európai kupát, az Euroligát (itt dolgozott együtt Gerával). Korábban Svédországban is edzősködött, de irányította az Internazionálét is (kétszer is kinevezték edzőnek Milánóban). A Liverpool viszont nagy falat volt neki a Fulham után. Az egyik legtapasztaltabb angol edző.

4. Cesare Prandelli (olasz) – Olaszország, 4,1 millió dollár
Megéri a pénzét, az egyszer biztos. Köszönjük a Misternek, hogy felhagyott a catanaccióval, és megmutatta, hogy a védekezés mellett az olaszok képesek szép támadó focit is játszani. Úgy lett szövetségi kapitány, hogy csupán egy címet nyert: 1999-ben megszerezték a másodosztály aranyérmét és így feljutott a Hellas Veronával. Az AS Roma és a Fiorentina csapatát irányította később, Firenzéből váltott a válogatott kispadjára.

 5. Joachim Löw (német) – Németország – 3,48 millió dollár
Jogi Löw Klinsmann másodedzője volt, a német világbajnok ex futballista a hazai rendezésű 2006-os németországi világbajnokságon dolgozott együtt mostani vetélytársával (akkor a bronzig jutottak, Klinsmann most az amerikaiakat vezeti). A szövetség megbízott benne, maradhatott a kispadon, ő lett a főnök. A német bunkerfoci helyett a szép és hatékony támadójátékra helyezi a hangsúlyt, 102 meccsből eddig 15-öt vesztett csak el, inkább az a fájdalmas, hogy ezek között van egy Eb-döntő és egy vébé elődöntő, aranyat még nem nyert vele a csapat.

6. Vicente del Bosque (spanyol) – Spanyolország, 3,4 millió dollár
7. Ottmar Hitzfeld (német) – Svájc, 3,4 millió dollár
8. José Nestor Pékerman (argentín) – Kolumbia, 3 millió dollár
9. Miguel Herrera (mexikói) – Mexikó, 2,7 millió dollár
10. Luis Van Gaal (holland) – Hollandia, 2,6 millió dollár
11. Jürgen Klinsmann (német) – USA, 2,5 millió dollár
12. Alberto Zaccheroni (olasz) – Japán, 2,4 millió dollár
13. Jorge Sampaoli (anrgentín) – Chile, 2,1 millió dollár
14. didier Deschamps (francia) – Franciaország, 2 millió dollár
15. Paulo Bento (portugál) – Portugália, 2 millió dollár
16. Ange Postecoglou (görög) – Ausztrália, 1,5 millió dollár
17. Carlos Quieroz (portugál) – Irán, 1,4 millió dollár
18. Vahid Halilhodzic (bosnyák) – Algéria, 1 millió dollár
19. Marc Vilmots (belga) – Belgium, 960 ezer dollár
20. Alejandro Sabella (argentin) – Argentína, 900 ezer dollár
21. Sabri Lamouchi (francia) – Elefántcsontpart, 900 ezer dollár
22. Niko Kovač (horvát) – Horvátország, 690 ezer dollár
23. Fernando Santos (portugál) – Görögország, 690 ezer dollár
24. Óscar Washington Tabárez (uruguayi) – Uruguay, 600 ezer dollár
25. Luis Fernando Suárez (kolumbiai) – Honduras, 600 ezer dollár
26. Reinaldo Rueda (kolumbiai) – Ecuador, 590 ezer dollár
27. Hong Myung-Bo (koreai) – Dél-Korea, 500 ezer dollár
28. Stephen Keshi (nigériai) – Nigéria, 490 ezer dollár
29. Safet Sušić (bosnyák) – Bosznia-Hercegovina, 400 ezer dollár
30. Jorge Luis Pinto (kolumbiai) – Costa Rica, 380 ezer dollár
31. Volker Finke (német) – Kamerun, 330 ezer dollár
32. James Kwasi Appiah (ghánai) – Ghána, 240 ezer dollár

Az edzők között magyar nincs, viszont két bosnyák is akad. Sőt, a 3,7 milliós Bosznia-Hercegovina kapitánya évi 90 millió forintos fizetésért hajtott végre történelmi tettet és juttatta ki országát a világbajnokságra, ők az egyedüli újoncok a harminckettes mezőnyben. 

A szövetségi kapitányok között kivételesnek számít Capello helye, ennyit a klubfutballban is csak a top edzők keresnek, fizetése alapján a világon az 5. legjobban kereső tréner a bergamói. A legtöbb pénzt a katalán Pep Guardiola keresi a Bayernnél, évente 17 millió eurót, ez majdnem annyi, amennyit egykori tanítványa, Lionel Messi keresett tavaly a Barcelonában. A második legjobban fizetett vezetőedző a portugál José Mourinho, a Chelsea több mint 10 millió eurót utal neki évente. 

8 millió dolláros befektetésről egyezett meg Londonban a magyar tulajdonú Balabit a C5 Capitallal, a kockázati tőkebefektető direkt az adatvédelmi piacra szakosodott - ezt a cég alapítói jelentették be ma Budapesten. Utoljára hasonló mértékű befektetésről a Prezi számolt be (14 millió dollár, 2011, Accel Partners).

Györkő Zoltán alapító-ügyvezető bejelent. 

A közel 1,8 milliárd forintnak megfelelő friss forrásból az észak-amerikai illetve skandináv piacokon erősítene a Balabit, és új lendületet kap a termékfejlesztés is. Ez a befektetésnek csak az első köre, másfél évnyi előkészítés és tárgyalás után úgy egyeztek meg a felek, hogy a következő 5 évben újabb forrásokat kaphat a cég. A Balabit így 2019-ig szeretné több mint ötszörösére növelni az árbevételét. 2013-ban ez 14,5 millió dollár volt (3,3 milliárd forint). 

A Balabitot 14 évvel ezelőtt 6 magyar magánszemély alapította, eddig nem vont be forrást kívülről, organikusan növekedett. A mostani deal része, hogy a C5 részesedést kap a cégből, és a vállalat menedzsmentjébe is delegál majd a tagokat a befektető.

A veszprémi srácok által alapított Balabit évek óta ott van az IT-biztonsági piac világ elitjében, dolgoznak a Boeingnek, a NASA-nak, de még a Facebook is igényt tart a szolgáltatásaikra. A cég az elmúlt években többször is bekerült a régió legdinamikusabban növekvő vállalatai közé. A Balabitnak eddig Párizsban, Londonban, New Yorkban, Moszkvában és Münchenben volt kereskedelmi képviselete, a központ azonban Budapest és az is marad. 

Mégse megy tőzsdére a Wizz Air, legalábbis ebben a hónapban. A cég szűkszavú közleményben tudatta, hogy nem folytatja a megkezdett kibocsátási procedúrát, mivel az elmúlt időszakban kedvezőtlenné vált a hangulat a légitársaságok részvényeinek piacán. Mi ez? Bukás, hazárdjáték, vagy profizmus?

A külső szemlélőnek ma még nincs elegendő információja, hogy átlássa az okokat. Épp a legfontosabb információkat nem tudjuk ugyanis: a Wizz Air pontos gazdasági mutatóit. A cég szokatlan módon csak a tőzsdére vonulásai szándékát jelentette be a múlt hónapban, de nem tette magát nyitott könyvvé, a visszakozás után meg tudja őrizni azt a versenyelőnyét, hogy konkurensei nem látnak bele a működésébe.

Ami tény: valóban csúnyán elfordultak a befektetők a légitársaságoktól. Kemény profitfigyelmeztetéssel rukkolt elő a Lufthansa és az Aer Lingus, az olajár pedig megugrott az iraki feszültség nyomán. A Wizz Air árazását meghatározó nagyobb fapadosok, a Ryanair, az easyJet és a Norwegian árfolyama is 10 százalék körüli mértékben zuhant pár nap alatt. Ez azt jelenti, hogy a Wizzt is legalább ennyivel kevesebbért lehetett volna eladni, márpedig a tőzsdére vonulás lényege, hogy tulajdonosai csökkentsék részesedésüket, a lehető legmagasabb áron adjanak el.

A visszavonulás valószínűleg a Wizz fő finanszírozójának, az Indigo Partnersnek a döntése. Úgy tűnik, a szektor hanyatlásával nem teljesül az az elvárás, amit az ismert légiipari befektető kitűzött: a piac csak érték alatt venné a céget. Ilyen helyzetben vagy beéri kevesebbel a tulajdonos, vagy azt mondja, ráér az eladás, megvárja, míg a piac újra megfelelően értékel.

A halasztásról szóló döntés arra utal, hogy az Indigo nincs eladási kényszerben. Nincs más befektetési célpontja a láthatáron Európában, nem úgy, mint Amerikában, ahol tavaly átcsoportosított a Spiritből a Frontier Airlines-ba. A Spirittel sikerre vitték az ultra fapados modellt a tengerentúlon, amit most a másik légitársaságnál is bevezettek. A Wizz helyett azonban nincs másik jelölt, valószínűleg úgy számolnak, hogy jó áron szívesen kiszállnak, de áron alul nem akarnak. Nagyobb potenciálnak tartják tovább tartani a Wizz-befektetést, mint átcsoportosítani bármi másba.

Ha valóban csak arról van szó, hogy külső körülmények miatt kaptak volna jóval kevesebbet a Wizzért, mint amit terveztek, s a cég számai kiválóak, akkor nyilván jó döntés a halasztás. Sanszos, hogy ha az olajár csökken, a szektorban javul a hangulat, akkor ősszel akár a most tervezettnél is magasabb áron tudnak eladni a Wizzből. Biztosra azonban  soha senki nem mehet. Láttunk már sokszor olyat, hogy évekig tartó lejtmenet kezdődött és a hiába működtek jól tőzsdére vágyó vállalatok, a piac nem volt vevő a semmi jóra, a kibocsátások száma pedig a töredékére esett. 

Fellegi Tamás négyoldalas interjút adott a Forbesnak. Minden nem fért el ott, már jelent meg a blogon kimaradt részt. Itt a második, egyben utolsó kiegészítés.

Prezit használ?

Elkezdtem, de azért az elmúlt húsz évben nagyon megszoktam a PowerPointot, egyelőre átmenetben vagyok a Prezire.

Mennyit beszél kint a Preziről, LogMeInről, Ustreamről, a startupvilágról?
Kiemelt feladatnak tartom, hogy a mai Magyarország képét vigyük ki Amerikában. Miközben nagyon fontos a kulturális örökség, a néptánc, a hagyományok, és ezeknek kulcsszerepük van az amerikai magyarok összetartásában, másra is szükség van. Anélkül, hogy előbbiek fontosságát leértékelném – hiszen az alapítvány erre is sokat költ –, a mai világban kevésbé Kossuth-klubokra, inkább Neumann- és Wigner-klubokra van szükség, vagy itt az ideje a Prezi-kluboknak. 

Magyarországról a dinamikus, fejlődni és alkalmazkodni képes ország imázsát kell kialakítanunk. Ebben a startupvilágnak, annak a kultúrának, amit a Prezik, a LogMeInek meg tudnak valósítani, fontos szerep jut. Azt az állapotot kell elérnünk, hogy a Prezik világa ne a kivételek világa legyen, hanem az legyen a normális világ. Ez egy értelmes cél.

Fellegi Tamás interjút adott a Forbesnak. A lapban szó esik a kinti alapítványról, az amerikai zártkörű klubbokról és küldetéstudatról, illetve a magyar klientúraépítésről is. Itt egy kimaradt rész a Malévről, és az IMF-ről.

Sokat utazik. Nem hiányzik a Malév?

De hiányzik, igaz a tengerentúlra nem Malévvel utaznék, mert azok a járatok sajnos már korábban megszűntek.

A megszűnés előtt Demján Sándor cégével és egy kínai partnerrel közösen azon dolgoztak, hogy létrehozzanak egy utódszervezetet, ami gyorsan át tudta volna venni a Malév helyét. Akkoriban írtam erről egy cikket, és az derült ki, hogy Demjánék szerint önökön múlt, az ön csapata szerint Demjánékon. Mi történt?

Valóban, a három tárgyalófél között mindenféle üzleti természetű nézetkülönbség alakult ki. Problémás volt megértetni a kínaiakkal az uniós kötöttségeket. Isten ments, hogy erre hivatkozzam mint a tárgyalások kudarcát jelentő okra, de az európai válság mélypontja felé haladtunk, lefelé menő gazdasági helyzetben voltunk akkor, és ez sem segített. Azt sem tudtuk sajnos elérni, hogy az EU adjon még három hónap haladékot, annak ellenére, hogy a tiltott állami támogatások a Gyurcsány-kormány idején érkeztek a céghez, és esélyünk lett volna megegyezni egy európai szereplővel egy új Malévról. Persze az Unió egyszer már hosszabbított két hónapot, de szükségünk lett volna további háromra, hogy egy európai partnerrel lezárjuk a sokat ígérő tárgyalásokat.

Korányi László szerint látszódik, ha egy uniós pályázaton nem a legjobb nyer. A sokak által várt, majd sokak által kritizált Gazella-pályázat a szívügye, elárulta, mivel győzte meg a gazdasági tárcát és hogy miért kell várni a befektetésekre. Azt is elmondja, miért fontos, hogy az állam segítse át a "halál völgyén" a kezdő innovatív cégeket. Interjú a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnökhelyettesével. 

A Gazella-pályázat lényege, hogy üzleti inkubátorokon keresztül befektetésre érett szakaszba juttatnak ígéretes projekteket. A pályázat elindításán 2008 óta dolgozott, mondhatni a szívügye ez az egész.
Nyugodtan mondhatjuk. Az alapkoncepció azóta is megmaradt: magántulajdonban lévő inkubátoroknak az állam átadja a kiválasztás jogát, és tőkét juttat a startupoknak. Amennyiben az inkubátorok is be akarnak fektetni a kiválasztott startupokba, az állam azt többszörösen kipótolja. A lényeg, hogy ne az állam döntse el, hogy mely startupokba érdemes befektetni, ezt bízzuk a piaci logikára.

Az üzleti logika a kiválasztásnál lehet, hogy érvényesül, utána viszont nem biztos. Bojár Gábor is erről beszélt a Forbesnak adott interjújában.
Gáborral ez egy régi vitánk, de jóban vagyunk! (Nevet.) Az innovációnak van egy olyan szakasza, amit a szakma egyszerűen csak a „halál völgyének” nevez (jellemzően az első két évre szokták ezt mondani – a szerk.), ezt a piaci logika önmagában nem tudja kezelni. Ugyanakkor nagy társadalmi károkat okoz, tehát itt egy piaci hiányossággal van dolgunk.

Épp a halál völgye a szűrő, aki itt elesik, az miért tudna később lábra állni?
Nem ez a szűrő. Egy jól működő magánbefektető is meghúzza a határt, aminél nagyobb kockázatot nem vállal (speciális esetek persze előfordulnak). Igenis vannak olyan cégek vagy találmányok, melyek állami segítséggel hidalták át a halál völgyét! Ellenpéldának szokták felhozni az USA-t, mondván, ott az állam magára hagyja a piacot. Ez azonban nem igaz, a Szilícium-völgy történetében is nagyon fontos szerepet játszottak az állami megrendelések, a „türelmes” állam vállalta át azokat a kockázatokat, amit a piac nem (a témában ajánlom Steve Blank, a Stanford professzorának egyik előadását: Secret History of Silicon Valley). Persze önmagában ez nem lett volna elég, az amerikai pionír attitűdre is szükség volt. De ahol az innováció sikeres, ott mindig van állami szerepvállalás, ez még Európában is jól látszik. Nem véletlen, hogy a K+F ráfordítás ott a legmagasabb, ahol a védelmi kiadásokra az állam nagy hangsúlyt fektet (Nagy-Britannia, Svédország, még a Nokia is ebbe a kategóriába tartozik).

Visszatérve a Gazellára, ami egy izraeli program átvétele, készült annak adaptálásáról magyar előtanulmány? Sok mindenben változott az eredeti, 2008-ban felvetett elképzelés.
Igen, számos ponton adaptálnunk kellett az eredeti programot a magyar sajátosságokhoz. Előtanulmány készült itthon is, ebben én nem voltam benne. Számos ponton támaszkodott egy korábbi finn dolgozatra, a programot ugyanis átvette Finnország is (Vigo Accelerator néven), ahol szintén készült egy részletes felmérés egy ilyen jellegű pályázatról. A finn tapasztalatok nagyon kedvezőek amúgy.

Melyek voltak a legfontosabb megállapítások a program adoptálásával kapcsolatban?
Számos ponton hasonló volt a finn eredményhez. 2010-ben, a kormányváltás után a Matolcsy György vezette szaktárca „NGM Műhely” néven indított sorozatot, ahol a legjobb nemzetközi gyakorlatokat vettük számba. Ide írtam egy tanulmányt a tapasztalataimról.

Így karolta fel a kormányzat a pályázatot? Lehet tudni, hogy végül miért kapott zöldjelzést az NGM-től?
Ez igazából Cséfalvay Zoltán államtitkáron múlott (a nemzetgazdasági tárcánál ő foglalkozik a startupokkal – a szerk.). Volt kint Izraelben egyszer egy delegációval, a programot pedig én állítottam össze, rengeteget beszélgettünk, többek között erről is.

Ez volt a fordulópont?
Igen. A munkát jóformán azonnal el is kezdtük. Addig számtalanszor próbálkoztam, hoztam ide én is izraeli delegációt, tartottam szemináriumot, 2009-ben már sajtótájékoztatót is akartunk szervezni a rajtról, de valami miatt mindig meghiúsult a program, vagy másra kellett a pénz, vagy megfúrta egy ellenérdekelt szereplő. Nem az említett tanulmányon múlt, hanem azon, hogy az államtitkár úr általában is nagyon nyitott szemmel nézte a kinti gyakorlatokat, azonnal felismerte, mi az, ami ebben a programban Magyarország számára értékes lehet, és a kezdeményezés mellé állt. Amint hazajöttem, 2012 nyárutóján, egyből elindult a munka. Így sem volt egyszerű, több tárcával és az NFÜ-vel is rengetget kellett egyeztetni.

Mivel tudta meggyőzni az államtitkárt? Miért van nekünk szükségünk Gazella-pályázatra?
A szakpolitikai eszköztár nagyon széles. Az egyik megközelítés, hogy támogassuk a kkv-kat, adjunk adókedvezményt. Ahol azonban nagy a szórás, a támogatás spektruma széles, ott a technológiai transzfer nem hatékony, más szempontból persze hasznosak lehetnek ezek az eszközök. A high-tech iparágakat, az innovációt és a K+F-et célzott programokkal lehet csak támogatni, legalább is azokban az országokban, ahol ez jól működik, ezt látjuk.

A pályázatot sok kritika érte a kiírás óta. A legtöbben azt mondják, az inkubációs folyamatban az újabb állami pénzek lehívása túl bonyolult és bürokratikus.
A túlzott bürokrácia egy jól kitalált program halála is lehet akár. Ezzel számoltunk is. Az inkubátorok akkreditációja egy hónap alatt lezajlott, nemzetközi zsűrivel 20 pályázati anyagot néztünk át, minden csapatot személyesen meghallgattunk. Itt mindenki éjjel-nappal dolgozott. Még az államigazgatáson belül is meg lehet ezt csinálni: csupán egy hónap telt el a beadás és az eredményhirdetés között!

A bürokráciát megpróbáltuk a pályázatnál kiküszöbölni, ezzel amúgy még nem vagyok elégedett, de azt gondolom, hogy kezelhető mennyiségű a teher, amennyiben a bürokrácia is végzi a dolgát. A III. alprogramban – ami a startupok támogatására van kiírva – minimális anyaggal kell például pályázni, formai és összeférhetetlenségi kontrollt jelent csupán. Mindezt úgy vittük végig, hogy folyamatosan, már a pályázat kiírása előtt is egyeztettünk és konzultáltunk az érintettekkel, az észlelt hibákat pedig igyekeztünk akár menet közben is kijavítani.

Mi volt a legfontosabb szempont a kiválasztásnál?
A tapasztalat. A menedzsmentnél, a befektetési boardokban és a tulajdonosok között is azt vizsgáltuk, ki milyen tapasztalattal rendelkezik, csinált-e már hasonlót, milyen korai fázisú befektetésekben van tapasztalata, ismeri-e a nemzetközi gyakorlatokat, vannak-e külföldi kapcsolatai? A pályázóknak prezentálni kellett saját működési modelljüket is, vizsgáltuk ezek fenntarthatóságát is (az akkreditációt 8+2 évre kapják meg a kiválasztott inkubátorok).

Bojár Gábor neve nyilván jól csengett, ő utólag kiszállt a pályázatnyertes inkubátorból. Elég lett volna bárkinek leraknia az asztalra egy „startup allstar” csapatot és már meg is van az akkreditáció?
A nyerteseknek minden lényeges változást be kell jelenteniük, éves jelentést kell készíteniük, és az akkreditáció visszavonható. Egy ilyen taktika nem lenne célravezető.

Mi lesz az Aquincum Inkubátorral így?
Bojár helyét Garai Gábor vette át, megnyugtató cserének gondoljuk, Garainak nagyon erős az amerikai háttere és már magyar startupot is segített a világsikerhez.

Mennyire szoros a kapcsolat a négy nyertes inkubátorral?
Az éves jelentésen kötelezettségen túl, rendszeresen, akár havonta többször is beszélünk.

Hány céget sikerült az inkubátoroknak eddig felhajtaniuk?
Nagyságrendileg közel 300 céget vagy alapítót hallgattak meg négy hónap alatt. Ez pozitív. Ebből inkubátoronként nagyjából 3-5 befektetési döntés született – egyelőre az állami oldalra vár mindenki.

Hogyhogy?
Sok átalakulás történt menet közben.

Az EU-s kifizetések átszabása miatt?
Az Innovációs Alap korábban a Miniszterelnökséghez tartozott, majd a fejlesztési tárcához, idén januárban viszont átkerült az NGM-hez. Minden egyes ilyen váltást el kell fogadtatni, kinevezésekkel jár, új SZMSZ-eket kell írni. Ez sok időt vesz el. Október óta három nagyobb szabású átalakítás is volt, ami érintette a pályázatot, ezek egyenként akár egyhónapos várakozást is indukálhatnak. Bízunk benne, hogy ezek után már stabilabb lesz a háttér, és a döntéshozatali intervallumok is elfogadhatóbbak lesznek. Én optimista ember vagyok: ezek olyan hátrányok, melyek az állam működésével együtt járnak, de nem kikerülhetetlenek. (Az interjú óta a miniszter aláírása is rákerült az inkubátorokat jóváhagyó dokumentumra.)

Ha sokat is kell várni, az inkubátorokban „érlelődő” cégek akár 100 milliós állami befektetéshez is hozzájuthatnak, a teljes pályázati keret több mint 2 milliárd forint. Ez nem a ló másik oldala? Ez jóval több, mint amennyiből a halál völgye elkerülhető.
Elnézve a külföldi és a magyar pályázati gyakorlatot a lényeg inkább az, hogy a pályázati pénzekért igenis legyen kemény verseny és az nyerjen, aki a versenyben jobbnak bizonyul. Még a strukturális alapokból kiírt pályázatoknál is érződik a különbség, hogy mikor zajlik így a döntési folyamat. Látjuk, hogy a hosszú távú eredményességben mit jelent, ha nincs igazi verseny.
Nem az állami pénz az, ami önmagában ellustít és felelőtlen pazarlásra ösztönöz, hanem a rosszul elköltött állami pénz. A „megélhetési pályázó” kezd itthon is egyre ismertebb fogalom lenni. Ez abszolút káros. Ott, ahol a kiválasztás alapja a verseny, ott ez az eredményekben meg is fog látszódni. Az sem jó egyébként, ha a vállalkozó vagy a kockázati tőkés költi el rosszul a pénzét, nem szerencsés, ha a startupok a kockázati tőkések igényei felé kezdenek el tolódni (az nem feltétlenül egyezik a piacéval). A szakpolitikának óriási a felelőssége abban, hogy a kereteket jól határozza meg.

Ebben hogy állunk, teret kapnak a szakpolitikai elképzelések?
Azt gondolom, hogy a Gazella-pályázat ebbe az irányba egy fontos lépés. Természetesen lehet rajta javítani, és akarunk is. A Gazella 2.0-nál már túlvagyunk az érintettek szakmai vitáján. Kontrollra mindenképp szükség van, de ez egy sokszereplős történet, ahol kompromisszumokra szorulunk néha.
Szakpolitikai szinten a szándék és a tudás is megvan ahhoz, hogy jobb minőségű pályázataink legyenek.

Az első Gazellából kimaradt, helyenként kritikus pályázók előtt ismét itt a lehetőség. Mit lehet tudni a Gazella 2.0-ról?
5,6 milliárdos keret áll rendelkezésre, egy része 2014-re, egy része 2015-re. Az első körben nyertesek is pályázhatnak, vagyis ők újabb startupokba vonhatnak majd be tőkét. A pályázatnak ugyanakkor az is a célja, hogy 4-5 újabb inkubátor is el tudjon még indulni.

A korábbi vesztesekkel is egyeztettek?
Természetesen, mindenkit meghallgattunk. De ez nem azt jelenti, hogy mindenki észrevételét be is építjük a pályázatba. A pályázók természetesen sok mindent szeretnének, a mi szempontrendszerünk valamivel komplexebb. A jobb feltételeket majd visszamenőlegesen is szeretnénk érvényesíteni.

Ügyes megoldást választott a Wizz Air a tőzsdére vonuláshoz: nem egyből eresztik rá részletes számaikat a piacra, hanem először csak szándéknyilatkozatot adtak ki a tervekről. Elmondták fontos mutatóik egy részét, de a lényeget még megtartják maguknak: annyit elárultak, hogy 200 millió eurót vonnak be, de az csak később derül ki, hogy az új papírok kibocsátása mellett mennyit adnak el a jelenlegi részvényesek, s ami talán a legizgalmasabb: mennyit ér a cég, mekkorát kaszálnak a jelenlegi befektetők.

A Wizz rendkívül átgondolt stratégiával tartotta titokban eddig a számait. Váradi József vezérigazgató többször is elmondta, hogy ez óriási versenyelőny a cégnek: ők látják a legnagyobb konkurensek részletes mutatóit, de a Wizzét senki. Emlékezetes példa, amikor a megboldogult SkyEurope lényegében kényszerből tőzsdére ment, a Wizz azonnal látta, hol vannak erős pontjai konkurensének. Kapásból rányomult például a Sky prágai bázisára és sokkal hatékonyabb működése révén ki is csinálta konkurensét. A tudatos titkolózás hátulütője mindössze annyi volt, hogy a cég 10 éves története során folyamatosan keltették halálhírét: nem csak a Ryanair szerette csődben látni és láttatni a Wizzt, hanem időről időre megjelentek sajtóinformációk is rendkívül nehéznek gondolt helyzetéről. Ez azonban csak az első évben volt igaz.

A tőzsdei bevezetéskor persze teljesen nyitott könyvvé válik a Wizz is, de látszik, hogy csak a lehető legutolsó pillanatban akarják felfedni a legfontosabb mutatókat. A szándéknyilatkozattal és a kevés, de szép adattal már lehet hergelni a befektetőket, hogy vegyenek majd a részvényekből és igazán meglepő lenne, ha nem zárulna fényes sikerrel a Wizz londoni bevezetése.

A magyar tőkepiaci szakemberek persze szomorúan konstatálják, hogy a Wizz Air elkerüli a pesti tőzsdét. Azt állítják, hogy itt nagyobb figyelem összpontosulna a cégre, mint bárhol máshol. Sajnos ez egyáltalán nem biztos, hogy így van. A Wizz nem magyar, hanem európai brand, nagyon sikeres és méretben is van akkora, hogy ne sikkadjon el Londonban. Kitűnően marketingelhető például azzal a dumával, hogy a leszálló ágba került Ryanair gyorsan növekvő kelet-európai kistestvére. A magyar tőkepiacnak nagyon nagy szüksége lett volna a Wizzre, jófejség is lett volna a cégtől, ha itt is bevezetik, de a Wizznek igazából semmi szüksége a magyar tőzsdei jelenlétre.

A londoni bevezetésre már tavaly sor kerülhetett volna (erre számítottunk mi is, amikor a magyar Forbes első számának címlapjára tettük Váradi Józsefet), de valamiért elhalasztották az IPO-t. Azóta kiderült, hogy tesznek az iparági trendekre, most pedig mutogathatják a márciusban zárult üzleti év eredményeit, ami valóban impresszív: a bevétel átlépte az egymilliárd eurót, a profit 89 millió euróra ugrott, a töltöttség 85,7 százalékra javult, miközben az egy székre jutó költséget tovább csökkentették. Kíváncsian várjuk a részletes adatokat és a kibocsátási árat, hogy kiderüljön: mennyire becsültük novemberben helyesen a cég értékét, amikor azt írtuk, alsó hangon is 300 milliárd forint lehet.

Ha itthon sikeresek, miért nem terjeszkednek külföldön is? Egy újabb részlet, ami kimaradt a Jaksity-interjúból.

Miért nem jött össze eddig a Concordenak nemzetközi terjeszkedés?
Nem rajtunk múlt, ebből a szempontból elég nehéz kezdésünk volt. Még pár évvel ezelőtt is voltak, akiktől megkaptuk, hogy azért nem bízzák ránk a pénzüket, mert mi nem egy nagy bank vagyunk. Ugyanakkor nem attól jobb valaki, hogy nagyobb. Magyarországon kellett 15 év ahhoz, hogy ezt a helyére tegyük. Segített, hogy iszonyatosan átalakult a piac. Korábban az emberek anélkül döntöttek, hogy érdemben össze tudták volna hasonlítani a szolgáltatókat, ma ez csupán egy gombnyomás.

A track reckordot építeni kell és a mögöttünk hagyott két évtized már a nemzetközi bemutatkozásra is alkalmas. A globális piaci is átalakult, hozamvadászat van. Egy átlagos amerikai hedge fund hozamától a mi ügyfelünk hideglelést kapna. Úgy kivágna minket, hogy a lábunk nem érné a földet. Pedig rosszabb helyzetben vagyunk, mint azok a fiúk. Elkényelmesedtek.

Mikor, hova mennének?

Többször megvizsgáltuk a régiós lehetőségeket. Az volt a tapasztalatunk, hogy a piaci kilátások nem annyira meggyőzőek. Ott sem amatőrök csinálják az ipart, tehát nagyon erős a helyi verseny, és mi hátrányból indulunk. Erősen protekcionista piacok, szemben a magyarral, amelyik sokkal nyitottabb. Elég megnézni, hogy hol hány külföldi tőzsdetag volt és van. A hazai gazdaságpolitika szintén súlyos hátrányba hoz minket mind itthon, mind külföldön. A külföldi befektetési szolgáltatóknak nem kell például bankadót fizetniük, nem vesztették el a nemzeti nyugdíj- és egyéb intézményi megtakarításaik nagy részét, mint mi - ez komoly versenyelőny számukra.  Egy olyan koloncot cipelünk, adózási, szabályozási, gazdaságpolitikai szempontból, hogy a régiós versenytársak még a mi a piacunkon is versenyképesebbek, nem hogy a sajátjukon. Ezek miatt már önmagában sem nagyon érdemes bemenni. A Concorde mindemellett a varsói és a frankfurti tőzsde tagja is.